Kiskunfélegyházi Közlöny, 1940 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1940-02-18 / 7. szám
Gazdasági Egyesület Közleményei ------------›x»x›----------- Hizlalási kölcsönt engedélyezett hizlaló gazdáink részére a földmívelésügyi kormányzat. A kölcsönt igénylő gazdák a helyi Hitelszövetkezetnél rendelkezésre álló kölcsönigénylési lapokon jelentsék be igényeiket. A kölcsön egy hizlalási ciklusra — 6 hónapra — folyósíttatik, ezidőszerint 6l/2°/e évi kamattal, a hízóba állított állatok kézizálogul leendő lekötése mellett. Ha a hizlalni szándékozó gazdának meg van a beállítani való állata, de takarmánykészlete nincsen, úgy igényelhet kölcsönt takarmánybeszerzésre, de igényelhet kölcsönt az a gazda is, aki megfelelő takarmánykészlettel rendelkezik, a beállítani való állatokat azonban a kölcsönösszegből kívánja megvásárolni. A kölcsön folyósítása és a lekötött állatok értékesítése állatkereskedelemmel foglalkozó szövetkezet, vagy keresztény állatkereskedő bevonásával történik. Épen ezért a kölcsönigénylési lapon meg kell jelölni azt a szövetkezetet, vagy kereskedőt, akinek útján a hizlaló gazda a lebonyolítást eszközölni kívánja. A hizlalási kölcsön igénybevételének egyéb feltételeiről Egyesületünk nyújt bővebb tájékoztatót. A lótenyésztés kérdésével intenzíven foglalkozni kívánó gazdáinkat kérjük, jelentsék be ezen szándékukat Egyesületünknél, hogy a vármegyei lótenyésztő bizottság gyűlésein való részvételüket biztosíthassuk Közös érdekünk volna, ha városunkból is részt vennének lótenyésztő gazdáink a vármegyei lótenyésztő bizottság munkájában. Baromfitenyésztési tanfolyam nagy számú hallgatóság állandó jelenléte mellett folyik. Befejezése után eredményéről beszámolunk. Mezőgazdasági munkásokat, akik bárhol elhelyezkedést keresnek, tehát kocsisokat, gulyásokat és egyéb mindenes cselédeket Egyesületünk az inségiroda összeírása alapján nyilvántartja. Gazdasági munkásokat kereső gazdák, saját érdekükben tekintsék meg ezen összeírást és alkalmazzanak a nyilvántartott személyekből részükre megfelelő munkást, mert ezzel a városi ínségesek számát csökkentik. Kovachich János OOOOOOOOOOOOOOOOOQOQOQGOOOQGOGOGO Hegyközség közleményei A kötelező permetezések végrehajtásáról jelent meg a közelmúltban egy hirdetmény, amely közli a földmívelésügyi miniszter rendeletét a pajzstetvek elleni egységes és egyidejű védekezések elrendelése tárgyában. Ezt a rendelkezést hirdetményünk útján tudtul adtuk gyümölcstermelő gazdáinknak azzal, hogy saját érdekükben a kellő időben és a megfelelő permetezőszerrel végezzék, vagy végeztessék el a szükséges és előírt védekezést, nehogy mulasztásuk folytán — tekintettel arra, hogy a miniszteri rendelet hatósági ellenőrzést ír elő — felesleges költségeket okozzanak maguknak és ezenkívül a kihágási eljárás következményeit is kelljen viselniük. Előírja a rendelet, hogy a könnyebb gyakorlati kivitel és ellenőrzés érdekében a permetezés a Hegyközség területén — vagy annak egyes körzeteiben — csak egyféle szerrel történjék. Ezek szerint tehát egy szőlőhegyben csak egyféle permetezőszerrel lehet permetezni. A kötelező permetezést rügyfakadás előtt a paizstetvekkel fertőzött területen a forgalomban lévő ásványolajkészítményekkel vagy gyümölcsfakarbolineumokkal, a paizstetvvel látszólag még nem fertőzött területeken pedig téli higitású mészkénjével kell elvégezni. Egyes szőlőhegyekben tehát, ahol a pajzstejű fertőzés szemmel láthatóan megállapítható, ott ásványolajjal, vagy gyümölcsfa karbolineummal kell permetezni és nem szabad megengedni azt a körülményt, hogy egy szőlőhegyben többféle permetezőszert használjanak. Amint látjuk tehát igen nagy gondot kell fordítanunk a permetezések mikénti elvégzésére is Hegyközségünk kellő időben fogja tudtul adni, hogy egyes szőlőhegyekben melyik permetezőszer használatát írja elő és annak alkalmazását mely időpontig kell maradéktalanul elvégezni." A kötelező permetezések végrehajtásánál is segítséget nyújt Hegyközségünk a gyümölcstermelő gazdáknak. Minden egyes szőlőhegyben egy permetező osztag fog működni, három magasnyomású permetezőgéppel. Eszerint tehát egyidőben indul meg a Hegyközség területén a permetezések végrehajtása. Ezen permetezőosztagok a szőlőhegyekben előírt permetezőszerrel, szakember vezetésével végzik el a gyümölcsfák repermetezését. Az a gazda tehát, aki nem akarja saját maga elvégezni a permetezést permetezőgép hiányában, vagy egyéb okok miatt, kérheti a permetezés elvégzését a Hegyközségtől. Ebben az esetben a kipermetezett mennyiség után téríti meg a gazda a megállapított egységárat és saját maga ellenőrzi a permetezések eszközlését. A gazda által eszközlendő permetezéseket is be kell fejezni a kitűzött idő alatt. A permetező osztagok munkája során tehát a szőlőhegyekben egyetlen egy gyümölcsfa sem maradhat permetezetlenül. Kérjük a gyümölcstermelő gazdákat, hogy kellő megértéssel kezeljék a permetezések végrehajtását és könnyítsék meg a Hegyközség munkáját. Köztudomású ugyanis, hogy abban az esetben, ha kellő időben nem végzi el a gazda gyümölcsfáinak permetezését, akkor helyette és költségén a Hegyközség végzi el a szükséges védekezéseket. Ebben az esetben azonban a költségeket végrehajtás terhe mellett a gazda viseli. Permetezések bejelentését és permetezőszerek beszerzését a hegyközségi irodában kell bejelenteni. Kiskunfélegyházi Közlöny , 1940 február 18 SMflmgicsiermelőH liggeMe!______ Értesiten az igen tisztelt gyümölcstermelő közönséget, hogy megérkezett üzletembe a „NOVOBOLIN“ koncentrált gyümölcsfa carbolineum. — Engedélyezve a m. kir. Földmvelésügyi Minisztérium által 546000/1934. VIli. sz. rendelttel. — A „NOVOBOLIN“ lombhullástól rügyfakadásig helyesen alkalmazva elsőrendű termést biztosit, mert biztos eredménnyel pusztítja a fa törzsén és a fa koronájában áttelelő kártevőket, azoknak álcát és petéit. A NOVOBOLIN Kiskunfélegyháza és környéke területén minden mennyiségben kizárólag csak üzletemben kapható. — Karteren kivüli árak! — I kg. 96 fillér, nagyobb vétel esetén lényegesen olcsóbb árak SZABÓ KÁROLY fUszerkereskedő _ 6 Ker TISZA ISTVÁN UTCA_______________________________3458 21 Gyümölcsfakezelési és permetezési tanfolyam f. hó 19-én d. u. 4 órakor kezdődik a Gazdasági Egyesület helyiségében. A permetezéseknél alkalmazást csak azok nyerhetnek, akik a tanfolyamot végighallgatták. Fülöpjakabiak részére ilyen irányú tanfolyam f. hó 22-én d. u. fél 4 órakor kezdődik a Hatvani iskolában. Ugyancsak vegyenek részt a tanfolyamon, azok az iskolázottabb ifjak is, akik a permetezéseknél, mint helyi felügyelők elhelyezkedni óhajtanak. Kovachich János Mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó férjem, illetve édesapánk temetésén megjelentek, ravatalára koszorút helyeztek, fogatot kölcsönöztek, ezúton mondunk hálás köszönetet özv. Gulyás Ferencné 3462 és gyermekei. 3347—ki. 1940. sz. A honvédelemről sz 1ó 1939. évi II. t. c. 56. §-a alapján a M. kir. Honvédelmi Miniszter Uz ellenőrzési szemle megtartását rendelte el. A rendelet alapján katonai ellenőrzési szemlére ezennel behívatnak és az alább felsorolt napokon és sorrendben személyesen megjelenni tartoznak: 1. Azok a katonailag kiképzett nem tényleges viszonybeli legénységi állományú egyének, akik a folyó évben az 51 életévüket töltik be, vagy ezeknél fiatalabbak 2 tartalékos tisztek, tisztjelöltek lelkészek, tisztviselőjelöltek, hadaprtók, tartalékos tiszti kiépzésen és ezzel egyenlő értékű szakkiképzésen megfelelt karpaszományosok 60 életévig bezárólag. A szemle naponta reggel 8 órakor kezdődik s az aznapra behívott szemlekötelesek az eljárás befejezése után, ugyanazon napon elmehetnek. A katonai ellenőrző szemlén megjelenésre kötelezetteknek az alábbi sorrendben kell megjelenni. I. A város bel és külterületén lakó (Fülöpjakab, Páka és Csgospuszták, valamint Szentkuton lakók kivételével) 1889. és 1912 évben születettek 1940 február hó 19 én a Levente Otthonban. 1890. és 1911. évben születettek február 20-án, 1891-92 évben szül. február 21-én, 1893. évben szül. 22-én, 1894—95. évben szü. 23-án, 1896 és 1917—18. évben szül. 24 én, 1897. évben szül. 26-án, 1898. évben szül. 27 én, 1899 évben szül. 28-án, 1900—1901. évben szül. 2- én a Levente Otthonban, 1902, 1903, 1904 és 1905. évben szül. 1940 mácius 1-én, 1906. évben szül. 2-án, 1907. és 1913 évben szül. 4-én, 1908. és 1914. évbe szül. 5-én, 1909. és 1916. évben szül. 6-án, 1910. és 1915. évben szül. 7-én a Levente Othonban 1911. évben szüntettek, ezeken kivül az 1880-tól 1888. évben született tartalékos tisztek, tisztjelöltek (hasonállásuk stb.) 1940 március 8-án a Levente Ohhonban. II. Fülöpjakabpusztán lakó, 1889 től 1917. évben születettek, tehát az összes felhívott évfolyam 1940. március 9 én a Fülöpjakobi Szent Imre herceg iskolánál. III. Páka pusztán lakó 1889-től 1917. évben születettek, tehát az összes felhivott évfolyam 1940 március 11-én a Körösi úti belső iskolánál. IV. Csólyos pusztán lakó 1889-től 1897 évben születettek 1940 március 14-én a Csólyos-pusztai korcsmánál Csolyos pusztán lakó 1898 tól 1917. években születettek 1940 március 16 án a Csólyos-pusztai korcsmánál. V. Szentkuton lakó 1889-től 1917. években szüntettek, tehát az összes felhívott évfolyam 1940 március 18 án a szembad iskolánál. Azok az ellenőrzési szemlén megjelenésre kötelezettek, akik fent kitűzött napokon, valamily okból nem jelenhettek meg (és a megjelenés kötelezettsége alól nem mentettek fel) utószemlén kötelesek megjelenni VI . aszemle napok: 1940. évi márcus 26 — 27 én a Levente Othonban. Itt tartoznak megjelenni, úgy a város bel-, mint külterületén, valamint Fülöpjakab, Páka, Csólyos pusztákon és Szentkuton lakó főszemléről elmaradottak. A szemlére kötelezettek a fent feltüntetett napon és helyen pontosan reggel 8 órakor megjelenni kötelesek. Az igazolatlanul elmaradó a katonai fegyelmi szabályok alapján lesz felelőségre vonva és megfenyítve, esetleg „különleges utószemlére“ karhatalommal fog elővezettetni. Dr. Rozsnyai Béla polgármester FELHÍVÁS