Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2003 (12. évfolyam, 2-3. szám)

2003 / 2. szám - ÖSSZEFOGLALÁSOK - Niederhauser Emil: Történetírás és nemzet

Utánzásról nem lehet szó, mert mindkettő ellenségnek tekintette a másikat. Közös bennük az interdiszciplinaritás, a tartományok történetének a vizsgálata (Landesgeschichte), új módszerek felhasználása, térképek és statisztikák készítése. Persze ezek valójában nem hasonló vonások, nem is valóban új módszerek. Nincs igazi párhuzam. A német néptalajnak és kultúrtalajnak (Volksboden, Kulturboden) nincs megfelelője. A 289. lapon a szerző tanulságos összeállítást közöl az ellentétekről (hasonló vonás érdemben alig van). Az Annales-iskola megfosztja a történelmet a varázsától, a német totalitás­koncepció ismét elvarázsolja. Marc Blochnál osztályok szerepelnek, a németeknél a nép. Nincs közös nyelv. Thomas Welskopp, a berlini szabad egyetem társadalomtörténeti tanszékéről a harmincas és a hetvenes évek német társadalomtörténetét hasonlítja össze, az 1998-as frankfurti német történésznap (konferencia) kapcsán. Nagy vita volt ott a harmincas évek társadalomtörténetéről, amely nem sok újat hozott, a történeti társadalomtudomány kutatása viszont csak most kezdődött. A személyekben van bizonyos kontinuitás. De a struktúra­történet nem az akkori népiségtörténetből származik, hanem visszatérést jelent a historicizmushoz, az Annales-iskolával és a marxizmussal szemben. A népiségtörténet korábbi irányzatok szintézisét jelentette a nemzetiszocia­lizmus szellemében. Szembefordult az állam és társadalom kettéválasztásával. Az agrárszociológia a helytörténet és a fogalomtörténet összefogása volt, ez így a totalitást jelentette. A földrajzi tér fogalma is fontos volt. A politikai igény volt a fontos, nyelvi és egyéb technikákat átvettek, de módszert nem. 1945-re ez az irányzat zsákutcába jutott. Otto Brunner, Theodor Schieder és Werner Conze struktúratörténetté keresztelte át. A nép helyett az ember került a központba. Az értékszkepticizmus kimondta, hogy a történész nem lehet optimista. Az igényelt szintézis azonban nem sikerült. Ez a társadalomtörténet persze nem fenyegette a főtémát, a politikai történetet. Az idősebbek ajtót nyitottak a fiatalabb nemzedékeknek. Ebben Hans Rosenbergnek volt nagy szerepe. De azután kiderítették, hogy a struktúra­történet nem eléggé történeti. Kosellecknél a struktúra a tapasztalat kategóriája. Van egyfajta linearitás a historicizmustól a struktúratörténeten át a történeti társadalomtudományhoz. A fogalomtörténet Wehler szerint a historicizmushoz való visszatérés veszélyét idézi fel, vagyis zsákutca. A struktúrákat mint szinte személyeket fogják fel, valójában folyamatokat látnak. A földrajzi tényezőnek itt nincs szerepe, a struktúratörténetben központi j­elentőségű. A történelmi társadalomtudomány ellenzi a mikrotörté­­netet és a hétköznapi történetet. A három fogalom közt nincs genealógiai kapcsolat. A történeti társadalomtudomány más befolyások hatása alatt alakul ki, de mindkettő sok szempontból a historicizmusból származik. 9

Next