Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2006 (15. évfolyam, 1-3. szám)

2006 / 1. szám - HISTORIOGRÁFIA ÉS TÖRTÉNELEMELMÉLET - Erős Vilmos: Breisach, Ernst: A posztmodern kihívás és következményei

A szerző a továbbiakban a posztmodern két „fundamentális” álláspontját elemzi, az ezekkel foglalkozó fejezeteket tarthatjuk könyve centrumának. Itt egyrészt az ismeretelméleti alapállást tárgyalja. Középpontban természetesen Foucault-val és Derridával, jóllehet a hermeneutikai előzményeket, Nietzschét, Diltheyt, Heideggert is feleleveníti. Ezekben a részekben Foucault­­nak a hatalomról alkotott felfogása, valamint Derrida dekonstrukciója dominál. Breisach mindkettőben azt emeli ki, hogy különös figyelmet fordítanak a változás (flux) és a diszkontinuitás kérdéseire. Azaz tagadják pl. az ismeretek külső referencialitásának tézisét, rámutatnak ezek helyhez, hatalmi érdekhez és kontextushoz való kötöttségére, a diszkurzív szempontok fontosságára, vagy a másság, az alteritás (différence) új megközelítési módjára. Bárhogy is értékeljük és kanonizáljuk az új szempontokat, kétségtelen, hogy alapvetően megingatták a korábbi esszencialista és szcientista álláspontokat. Ugyanakkor Breisach joggal mutat rá arra is, hogy bár esetlegesen kapcsolódnak a szellemtörténeti vagy hermeneutikai pozíciókhoz, van egy nagy különbség is közöttük: jóllehet a posztmodem revideálja és ismét legitimmé teszi az „értelem” (Sinn)-re való rákérdezést, tagadja egy átfogó, egy végső értelem vagy eszme létezését, illetve ezt is relativizálja és az emögött meghúzódó „perspektívára” kérdez inkább rá. Breisach megközelítési módja történeti kívánván lenni, nyomban felidézi az ezen régi-új nézetekkel kapcsolatos történészi reakciót is: eszerint a céh nem fogadta kitörő lelkese­déssel az új felvetéseket (vagy tudomást sem vett erről), egyik példaként a Perez Zagorin és a Keith Jenkins közötti vitát hozza fel. Utóbbiban Zagorin azt veti fel egyebek mellett, hogy ilyen ismeretelméleti bázison mértékadó történeti, ma eddig még nem született. A posztmodern másik központi gondolataként Breisach a fejlődés, a társadalmi haladás, általában a modernizáció egészen Condorcet-ig vissza­menő gondolatának elvetését tekinti. Ebben a vonatkozásban szokás utalni Vico, Herder, Nietzsche, Spengler, Toynbee modernitás-kritikájára, illetve a körforgásra, a történelem ciklikusságára alapozott elképzeléseikre. Ezt szintén a posztmodem előzményeként szokták számon tartani. Breisach rámutat arra, hogy a posztmodem, bár több tekintetben vonzódik e kritikákhoz, alapvetően ezeket az átfogó történetértelmezéseket is elutasítja; egyfajta metanar­tívának és korszerűtlennek tartja e víziókat. Bármiféle modernitás­­mítosszal szemben rámutat arra, hogy ez, értsd például a felvilágosodás eszményeire építő nyugati demokráciák, csak az elnyomás és a hatalmi technika kifinomultabb, ugyanakkor végtelenül hatékonyabb formáit hozták létre, s a posztmodern merő tiltakozás ennek különböző megnyilvánulási 3. V. ö. Erről Erős Vilmos: Reflexiók a posztmodernről. Klió 2001/1. 13-15. 5

Next