Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2010 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - HISTORIOGRÁFIA ÉS ESZMETÖRTÉNET - Kovács Melinda: Geoffrey R. Elton-Robert I. Rotberg (szerk): Életrajzok és megítélésük a történelemben
téneti esemény emberekhez kötődik, ők élik meg, ők irányítják, befolyásolják azokat, ezért nem létezhet történelem életrajzi kitekintések nélkül, sőt a történelem maga is életrajz. Rotberg mellett Prestwick is az életrajzírás népszerűsége mellett érvel, melyet szerinte többek között a 2007-ben elindított történelmi életrajzokkal foglalkozó saját folyóirat, a Journal of Historcial Biography, valamint az angol egyetemeken meghirdetett életrajzírással és politikai életrajzokkal kapcsolatos kurzusok is igazolnak. Lucy Riall szintén bízik a politikai életrajzírás jövőjében, míg Susan Ware szerint az életrajzoknak kiemelkedően fontos szerepe van a nőkről írt történelemben. Az életrajz történeti szerepe és értékei tehát évtizedek óta megosztja a kutatókat. Prestwich elemzéséből megismerhetjük Geoffrey R. Elton véleményét, aki 1967-ben úgy fogalmazott, hogy egy személy sem annyira jelentős, hogy írjanak róla, és egy ember élete túl rövid ahhoz, hogy egy történelmi korszak bemutatására alkalmas legyen. Az életrajzírás ellen érvelő kutatók szerint a történelem sokkal többről szól, mint emberek életének összességéről, melyet ráadásul az életrajzírók általában elbeszélő formában írnak meg, az elvárt kritikai megközelítés helyett. Ezzel a véleménnyel szembeállítva Prestwich bemutatja a Hayden White által képviselt új irányzat, a narratív történelem életrajzírásra gyakorolt hatását is. Húsz évvel Elton könyvének megjelenése után az elbeszélő történelem újra népszerű lett és tudományos alátámasztást nyert. Történészek, mint Lawrence Stone az életrajzírás reneszánszáról beszéltek, az elegáns, szellemes stílushoz való visszatérésről, amely a túl száraz analitikai és statisztikai történetírásra adott válasz volt. Prestwich konklúziója szerint az életrajzok képesek válaszokat adni bizonyos történeti kérdésekre, azonban problémát jelent, hogy főleg a társadalmi elitre korlátozódnak és nem alkalmasak hosszú távú folyamatok elemzésére. Prestwichhez hasonlóan, Lucy Riall is megemlíti az életrajzírásban az 1970-es években bekövetkezett szemléletváltást, amely a személyes élet bemutatásának is teret engedett. Korábban az életrajzírók tartották magukat ahhoz a követelményhez, hogy csupán a tények közlésére szorítkozzanak. A marxista történetírás és a hosszú távú gazdasági, társadalmi folyamatokra koncentráló Annales iskola sem népszerűsítette a hagyományos életrajzírást, hiszen az egyén szerepe eltörpült a long durée gazdasági és kulturális folyamatai mellett. Susan Ware mellett Riall is hangsúlyozza a nőkről írt életrajzok szerepét a szemléletváltásban, hiszen ezeknek az életrajzoknak a szerzői innovatív megközelítéseket alkalmaztak az életrajzírásban, az egyén személyiségét, identitását kezdték megjeleníteni. Riall szerint ezek az új típusú életrajzok segíthetnek jobban megérteni az osztály-, vallási, faji és 4