Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)

1848-06-03 / 2. szám

liolozsvár2 JPéiUeBá jiin • n *9 • ■A&• Hirdetések dja egyszer, J—10 sorig 20 kr. azon felül minden sor 3 kr. e- 20stben, másodszori és harmadszori ismétlésért e’ díjnak fele. Megjelenik e’ jelen evben a’ Kolozsvári Híradó hetenkint négyszer : Vasárnap, Kedden,Csütörtökön és Pénteken. Előfizetési ára helyben házhoz hordással 6 fr , a’ nélkül 3 IV. 40 kr. Postán négyszer küldve ft fr. 40 kr., kétszer 6 fr. pengőben. ELŐFIZETÉSI FIGYELMEZTETÉS. Lapunk a’ közelebbi számon kezdve ,,Erdélyt Elbílíló44 helyett „EiLoIoZSVcím IlifíHlo" czím alatt jelenik meg. Hiszen ha Erdély megszűnt lenni, hogyan adhassunk erdélyi lapot ? Bizonyos okká teszszük olvasóinkat, hogy e’ lap körül ,,Erdélyi“ melléknevét kivéve, sem irányában sem modorában, sem munkásaiban változás nem történt. Ha történik ezután, ez csak azon buzgó törekvésünk eredménye leend, hogy miután lapunk is magyarhoni lappá vált, érdekesség tekintetében kiállhassa a versenyt társaival. Előfizetési föltételek: Hetenkint postán négyszer küldve. Hetenként kétszer küldve. Julius 1-től december végéig....................6 ff. 40 kr. Július 1-től december végéig....................6 fr. Kolozsvárit házhoz hordással félévre 6 fr. ezüst pénzben. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál, a’ magyar hazán kívül járandó példányokra, csak a’ bécsinél. Ezeken kivűl N. Enyeden Vajda Dániel, M. Vásárhelyt Moos István és Dobolyi Sándor; N. Szebenben Pécsi János, ügyvéd; Udvarhelyszéken Gálfi Mihály; Sz. Udvarhelyen Szabó György; Kézdi* Vásárhelyt Kovács Dániel, ügyvéd; Brassóban Pávay Vajna János, könyvárus; Zilahon Deáky Samu, ügyvéd; Sz. Somlyón Szathmári Dániel ügyvéd; Tordán Tarsaly Gergely; Déván Sükösd Sámuel, lelkész; Zirándban Baló Benjárain, lelkész ; Sz. Szentgyörgyön Haurich József: Csikszékben Puskás Fer uraknál. A’ cs. k. postahivatalokat és előfizetésgyűjtő urakat szívesen kérjük az előfizetők neveit lakhelyük utolsó postaállomásával, tisztán kiírva sietőleg beküldeni, hogy a’ nyomtatandó példányokat ahoz képest intézhessük. Kolozsvári Híradó szerkesztősége. Tartalom. Országgyűlés. Kolozsvár. Nyilatkozat. Külföld. Hirdetmények. Országyűés. Ama nagy napon, május 30-án, miután ki volt már határozatilag mondva az unió, szót emelt Kemény Dénes. Szeretem , úgymond, a’ buzgalmat, szeretem a’ közügyek iránti lelkesedést, s e’ lelkesedés mikor volt valaha méltóbb helyen, mintéppen most, mikor az uniót mondok ki. De ne feledjük, uraim , hogy a'legtisztább kútfőből eredő indulatoknak túláradozása veszélyes is lehet ’s óvakodjunk, hogy magzatunkat, kinek születése tévé e’ napot ránk nézve öröm ünnepévé, szeretésből meg ne fojtsuk. Azért bocsánatot kérek önöktől, ha figyelműket, a’ szőnyegen levő tárgynak, úgyszólván, befejezése után is, egy pár igénytelen, de talán nem helyén kívüli szó végig hallgatására hivom föl. Hiszen , ha szólottunk akkor, mikor a’ honfi kebel szóömlengései siker nélkül hangzottak el a’ pusztában, hadd szólhassunk most, midőn a’ szót siker is követheti ; hadd szólhassunk , nem kellünk kedvencz érzelmeinek, ábrándjainknak szósallangokbani kiöntésére, hanem azért, hogy nyilatkozatunknak tett legyen következése. Csak néhány hét előtt a’ volt a’kitűnő polgári érdem közöttünk, ha az ember más munkájából élve , minden teendője legfeljebb szolgai követése volt némely hatalmasok intéseinek. Ezen irány megváltozott ’s mert hála istennek megváltozott, erről akarok legelőbb is szólani, hogy ha czélunk a’ honegység e’ nagy napján szívből és lélekből egyesülni, tegyük , hogy az egyesülés szent eszméje szivünkbe legyen vésve, ne csak papíron írva. Némelyek azt hiszik, hogy mart. 15-re, vagy nem tudom, mi más határidő óta a’ magyar alkotmány egészen megváltozott. tán azon hiedelemben vagyok, hogy alapeszméiben nem változott. Vegyük például rendre a’ legújabban életbe lépett institutiokat ’s lássuk, nem találjuk-e meg alapjaikat ősi alkotmányunkban. Mi a’ ministeri felelősséget illeti, hiszen ott vannak számos régi törvényeink , melyek az ország tanácsosait a’ legszigorúbb feleletteher alá vetik ; csak az a’ kár, hogy nem igen voltak soha megtartva. A’ közteherviselés — de hát nem a’ magyar nemes hordozta-e századokon keresztül a’ hon legsúlyosabb terheit? Nézzük a’ birtokképességet. Igaz , hogy van Verbőcziben egy törvény, melyből az önző különködés azt értelmezte ki, hogy a’ ki nem nemes, nem birtokolhat. De vannak számos törvényeink , jelesen Ulászlónál, melyek szabad birtoklási jogot engednek a’ nem nemesnek is. És a’ hivatalképesség elve nem volt-é meg törvényeinkben ? Hiszen a’ polgárrend előtt járva állott az itt legmagosabb hivatalokra is ’s aztán tudjuk, hogy a’ polgárrá létel úgyszólván 20 — 30 forintba kerülhetett. Ismétlem tehát: nem változott a’ magyar alkotmány lényegében, csak külalakja lett az alapelveknek jobban megfelelővé, ’s fattyú kinövései lemetszve. A’ lélek megmaradt, csak az életműszerek nyertek új alakulást. És e’ változás mégis sokakra nézve kellemetlen. Azt mondják némelyek : ime nagy dolgokat mondottunk ki ’s azért még sincs jobban állapotunk , és békétlenkednek. Honnan van ez ? Az emberi természetnek sajátsága, elanyayira rabjává lenni a’ megszokásnak, hogy sokszor a’ legüdvösebb változás is kellemetlenül hat reá. Igen de az előre látó józan ész azt mondja, hogy azért, mert például a’ költözés kellemetlenséggel jár, ne fttessem magamat agyon egy rozzant házban, hanem mig időm van rá költözzem át egy kényelmesebb, szilárdabb lakba. De azért tegyünk minden lehetségest , hogy e’ változás kellemetlenségei mentői kevésbé legyenek érezhetők ; és én igen természetesnek találom, hogyha nagyot akarunk nyerni, tegyünk nagyszerűt. Mert most nem csinos szófüzérekben áradozni feladata a’ honpolgárnak, hanem tenni. A’ dologra szállva, a’ honegység nagyszerűségét felfogni igen könynyű dolog. Az erő megoszlása gyengeséget idéz elő, a’ gyengeség minden megrázkodás alkalmával crisis szélén állást, ez pedig veszélyt; ellenben az egyesülés erősebbé tesz,’s ez anynyi, mint biztosíték a’ fenyegető veszélyek ellen — oly igazságok, melyeket hoszszasabban fejtegetni természetes józan észszel biró ember előtt is felesleges. 300 évvel ezelőtt vérpatak jegyté ki a határvonalat, mely nagyobb testvérünktől elszakasztott. Előbb a’ pogány, később a’ bureaucratiavali folytonos küzdelem és saját kisszerüségűk lassan kint kivetkeztetett erőnkből elanynyira, hogy régi nagyságunk, vitézségünk már szinte csak a’ történetlapokban ’s a’ nép szó hagyományaiban élt. Erőtlenné lett a magyar, mert megszakadt, de ismét nagygyá lesz, mert egyesülni tudott. Nem volt 300 év óta ily dicső napja a’ magyarnak. Éljen az unió! az igazi alkotmányos király, a’ magyar ’s vele testvériesen együtt élő nemzetek atyja V. Ferdinánd éljen!— Oly szilárdul áll közöttünk az unió ügye, miképp nincs szükség mellette szólanunk. Ámde nekünk feladatunk azokat is megnyugtatni, a’ kik nincsenek itt, kik nem lehettek tanúi a’ lelkesedésnek, mely e’ terem falai közt oly meghatólag nyilvánult, kik nem hallhatták a' győző okok leghatalmasbikát, a hon öszszes képviseletének egyhangú óhajtását. Vannak, tudjuk, az uniónak ellenei. És ezek nemcsak a’ szász, román vagy szláv faj, hanem vannak a’ magyarok közt is, és nemcsak egyik vagy másik polgárosztály, hanem miden felekezet kebelében. Mi elmondhatjuk átalánosan, hogy minden népfajok barátink ; de vannak közöttük izgatok’s ezek ellenségink. Meg tudnék nevezni önök előtt egy oly embert, ki még tisztviselő volt, sajtolta, kínozta a' népet, kinek aristocratiai dölyfe a’ legborzasztóbb szélsőségekig ment, ’s ki most a’körülmények változtával a' nép zekéjéhez surlódik ’s nép emberének mondja magát. Van földesúr, ki csak hónapok előtt zsarnoka volt jobbágyainak ; van ügyvéd, ki hatalmasan tiltakozott a’ most már életbe lépett korkérdések ellen , é s mégis, uraim ! ezen emberek nem voltak képesek anynyi türelmet kifejteni, hogy bévárják az időt, mig törvényes úton menend végbe a’ régi viszonyokbéli kibontakozás. Ezen emberek az oly honfit, ki azt mondta : menjünk alkotmányos uton, a’ tisztátalan szándék ’s tespedni akarás minden gyanúsításaival illették. Pedig csak egy pillanat a’ történetek könyvébe, megtanít választani tudni közöltök. Kérdem : ki ásta alá 1790-ben a’ frank nemzet szabadságát? Bizonyára nem a törvhozó test, melyben anynyi jeles tehetség , nemes tűz , erő és jó szándék volt öszpontosulva ; hanem aláásta az a’ népsöpredék, mely bétört a’ törvényhozóterem szent ajtajain, ’s pisztolyt szegezve a’ tanácskozókra, követelte a’ legfontosabb alkotmányos kérdések rögtönzését. Szabadság, nagybecsű kincse az emberi nemnek, de csak a’ törvény oltalma alatt hiszelhetik ; nincs veszélyesebb ellene, mint legázolása a törvény korlátainak. Az imént érintettem emberek a’ balázsfalvi román gyűlésen azzal árpitották a’ népet, hogy mi felséges fejedelmünktől elszakadtunk, azért mert mig őketlit, orosz ’stb. zászlókat, mi nemzeti háromszinü lobogónkat tűztük ki. Feledték, a’nyomorultak , hogy e’ lobogó alatt vívta ki e’ hon századok elött ama dicsősséget, miképp a’költő szavai szerint: ,,a’ nagy király alatt , három tengerpart virányi vejének neki határfalai“; feledték, hogy e’ lobogó alá seregeinek ösisz.e ő felségének azon leghűsib alattvalói, kik a’