Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)

1848-09-26 / 68. szám

Kolozsvár Hellel sept. 36. 1848. 68 Megjelenik, e’ jelen évben a’ Kolozsvári Hirado he­­tenkint négyszer : Vasárnap, Kedden, Csütörtökön és Pén­teken. Előfizetési ára hely­ben házhoz hordással 6 fr., a’ nélkül 5 fr. 40 kr. Postán négyszer küldve 6 fr. 40 kr., kétszer 0 fr. pengő­ben. KOLOZSVÁRI Hirdetések díja egyszer* 1 —10 sorig 20 kr. azty* felül minden sor 3 kr. e­­ züstben, másodszori és har­madszori ismétlésért e’ díj­nak fele. — o— ÉVNEGYE©! ELŐFIZETÉS. A’ Kolozsvári Híradó folyó évi october-decemberi folyamára előfizetést nyitunk. Napjainkban a’ hírlapirodalom fontossá­gát hoszszasan bizonyitgatni felesleges. Tisztelt olvasóinktól függ megítélni: érdemlünk-e pártolást vagy nem. Előfizetési díj a’ kijelölt időre három rít 30 k­rajczár pengőben. TARTALOM. Magyarország. Pesti levelek III. Lásunk dologhoz. Nemzeti gyűlés. Nagy Károly. A’ csatatérről. Áldozatok a’ hon oltárára. Hirfüzér. Külföld. Legújabb. MIAGYARORSZÁG. Pesti levelek, ill. Uj ministeriumunk megalakult. A’ tárczák még nincsenek kiosztva ’s igy csak puszta név­sort közölhetünk: Ghyczy K., Szentki­rályi M., Erdődi L., Vay M., Kemény Dénezs, Eötvös J., Mészáros L. A’ kibékült pártok szinteg elégültek vele, ’s még a’ „Márczius“ is támogatni készül, de mégis végtelenül jobban érezték magukat Kos­suth egy napi kormánya alatt. Az való, hogy uj ministeriumunk inkább aristocratiai hajlamú, mint democratiai; csak hogy most nem aristocratia és democratia fö­lött van a’ kérdés, hanem Magyarország füg­getlensége megtartásán. Aztán uj ministeriumunknak vannak elő­­nyei is. Egy szinti ’a nem coalitio-ministerium, minél nincs veszedelmesebb. Egyik minister a’ másikat nem emészti föl a’ ministertanácsban, s nem zsibbad el az egésznek működése. To­vábbá Erdődi és Kemény kinevezésével tekin­tet van Erdélyre ’s Horváthországra. Ez kü­lönben magában nem helyeselhető elv, ’s jö­vőre isten is mentsen tőle, de most nem ép­pen szükségtelen. Nagyon kiváncsi vagyok mit mond mind erre a’ camarilla. Képzelem mily hoszszu pofát vág ’s boszszankodik Madarászra ’s a’ szélső baloldalra, éppen úgy mint az ifjúság és nép egy része, mely a’ nemzetgyűlés utolsó lépésé­ben nem talál semmi poezist. Ah poezis miot imádlak én! Ah hányszor lebegett el lelkem előtt Rákóczi képe ’s dia­dalmas zászlója! De miért álmodozni egy pusztuló hon fö­lött, melynek halálára minden öszszeesküdött ? Ausztria ’s a’ király környezői alattomos harczot folytatnak ellenünk ’s mi nyilvánosan lépjünk fel, midőn nincs elég erőnk ? Egyenet­len kardokkal vívjunk, hogy ellenségeink ha­­hotázzanak ? Talán egykor eljön a’nagy nap, de addig türelem.... türelem ’s árgusi éberség. Ügyeink jobb fordulatot kezdenek venni. Bécsben nép és journalistika nagy rokon­­szenvet kezdenek irántunk mutatni. Aztán a’ gyalázatos camarilla ellen minden osztály zú­dulni kezd. Még eddig nagyszerű kitörés nem volt, de azon rémes csend, mely benne uralko­dik, egy irtózatos vihar előjele. Sept. 17-én rendkívüli futár érkezett a’ drávai táborból. Hirei igen kedvezők. A’ Sándor- és Miklóshuszárok kinyilatkoz­tatták Telekynek, hogy egy tapodtat sem hát­rálnak tovább. A’ tisztek egy aláirási ivet kö­röztettek eziránt bajtársaik közt ’s igen sok tiszt irt alá. Két tiszt gr. Dubna és Bárczi, mint követek átmentek Jellachichhoz, ki 14-én es­te 10 óra körül 6,000 emberrel ütött bé, meg­kérdezni, mi joggal üt bé a’ magyar földre, ’s ha ő felségének ez iránti világos parancsát nem mutatja elő, megütközni vele. Talán ennek következtében eddig Kani­zsa és Keszthely közt Hidvégnél megtörtént az első csata. A’ nép Jellachich iránt semmi rokonszen­­vet nem mutat, Teleki elűtetését követeli, mely ha megtörténik, a’ körül fekvő helységekből 60,000 földmives megy a’ táborba. Katonatiszteink érezni kezdik, mi a’becsük­let. Teleki tette irtózatosan hatott reájok. Eddig a’ nádor a’ drávai táborban van. Út­ja diadalmenet volt, a’ fegyveres nép sereges­­töl tódult utána. A’ múlt emléke, midőn a’ nádor vezette a’ magyar sergeket, máglyalángok, minőket a’ szé­­kelyek szoktak meggyujtani a’ régi időben, harczra szólítani a’ bérezek lakóit. Mondják, midőn a' nádor elindult, fényes nádori ruhája mellé egy korbácsot tétetett. E- vel fogok — szóla­i — a’ szemtelen pártütó szeme közé vágni. Székiben beszélik, hogy Zágrábban ellen­­forradalom ütött ki ’s Jellachich serge egy ré­szét viszszaküldeni vala kénytelen. Ss. Tamás bévétele már csaknem bizo­nyos. Mészáros mindennap gyakorolja sergeit, melyek naponkint növekednek. Továbbá a­ rá­csok és serviánusok közt versengés támadt. A’ porosz herczeg nevet viselő magyar ezred Pesten van. Mintegy kilencz száz állott át belőle a’ Zrínyi csapatban, némely tiszt e­­gyedül maradt századjában. E’nagy demonstra­tio felébresztő tiszteink becsületérzetét. Elmen­tek Batthyánihoz ’s kérték, hogy ne engedje ezen nagy szégyent megtörténni rajtok, inkább eskettesse fel őket az alkotmányra, adjon ma­gyar zászlót 's küldje Jellachich ellen. Mi löo eredménye, még nem tudom. Buda erősítése erélyesen foly. A’ két vá­ros védelmére magukat béiratott tüzérek száma légió ’s köztük Kossuth is. A’ Zrínyi-csapat holnap már bételik. A’ fővárosi nép derült kedélyű, ’s nyu­godtan néz a’ jövőbe. Az isten nem hagy el, mert mi nem hagy­juk magunkat. Cy . ... ILáSSzUnk dologhoz ! Midőn mar­­tiusban a’ nemzeti függetlenség tündérveszsze­­­je széthordoztaték előttünk, elég kábák voltunk hinni, hogy három század rabláncza önként fe­­foszlik kezünkről: most már látjuk, mikép a’ népek szabadságlevelét nem ten­­tával, hanem vérrel írják. Akkor he­venyében szabadság-oszlopot tervezgetünk Pest­re , most már tudjuk , hogy a’ nemzeti füg­getlenség oszlopa nem ácsorgó az­sz­­lánok által körül sétált piatzon, hanem a’ hősies elszántsággal kiví­vott harcz dicső terén emelkedik. Szabadságunkkal, nemzetiségünkkel, ha­zánkkal úgy játszik a’ camarilla, mint a’gyü­­szüs zsidó három darab taplóival, előbb nye­­retett színből, hogy aztán annál nagyobb vesztésre csalhasson be valósággal. Igen, mi azon hiedelemben, hogy felelős nemzeti kormánynyal bírunk, önként lemondunk minden kiváltságainkról, közös teher­viselést vevünk nyakunkba , ,a miután az egyenlőség, testvériség terére léptünk, most már azt mond­ja a’ kamarilla: „Magyarország kormá­nya marad mint régen volt, egyéb tekintetben áll a’ reform.“ Azaz: mi­után a’ nemzet kiváltságos része előjogairól lemondott, a’ jobbágyokat felszabadította, szabad felvennie a’ szolgaság jármát. Ez még kevés volna. Nem mi vagyunk első nemzet, mely csú­fosan rászedetett ; de felséges királyunk pro­­stitutioja tudtom szerint a’ történészetben pél­dátlan. Legszebb, hogy mi másra még csak nem is haraghatunk. Magnak csaltuk meg magunkat saját vigyázatlanságunk tesz tönkre bennünket. Hisz a’ reactiot eleitől fogva láttuk, nyílt ár­mánykodását tűrtük; elnéztük mig házunkat reánk gyújtotta. ’S miután a’ pusztulásunkra irányzott elő­készületeket öszszedugott kezekkel bevártuk, most már a’ királytól kérjük, hogy mentsen meg bennünket. Minő tévedés! hát a’ király­nak kell megmenteni a’ nemzetet és nem meg­fordítva ? Na hiszen ó felsége kegyelmesen ki­tett magáért ,a’ kedves Jellasichhoz intézett I­­ratában. Láthatjuk, hányat ütött az óra. Egyébiránt ha csak a’ mi hibánk miatt jutottunk vol­na oda, a’ hol vagyunk, azt mondanám, a’ma­gyar nem méltó a’ szabadságra, mert nem tud arra gondot viselni; de miután bajaink tulaj­donkép onnan származnak , hogy a’ királyi szó irányunkban nem szent — azt mondom : lássunk dologhoz. Minden ép­kézláb magyar fegy­vert ragadjon ’s úgy viraszszon az elárult haza sorsa felett; a’ legel­ső felhívó szóra egész Magyaror­szág egy nagy táborrá alakuljon át. Nekünk nem a' szabadságért kell vívnunk, hanem annak megtartására kell életünket áldo­zatra tennünk. Ha a’ magyar magát most el­­ejtetni engedi , az egész emberiség történetei­ben nem lesz hozzá hasonló gyalázatos nép. El­nyomott nemzetek sokszor küzdöttek a’ szabad­ságért , de szabad nemzet soha sem adta ki kezéből függetlenségét ingyen. Mi lennénk-e a­­zon gazok, kik az emberiség történeteinek év­könyvét példátlan gyávaságunkkal bepiszkol­­nak? A’ magyar még eddig elé vitéz nemzet­nek mondatott, nevéhez hozzá volt köt­ve a’ dicsőség és mi éppen most bélyegeznék meg magunkat, miden saját ügyünk kéri életün­ket? mi, kik idegen érdekért anyoyiszor 00- ták vérünket? Nem —mi derekasan fogunk dolgainkhoz látni. A’ magyar szabadság nem temet­tet­hetik el máskép, hanem ha a’ vérbe fűlt nemzet képezendi s­i­r­h­a­­­m­á­t. Közmondás szerint egyszer úgy is meg kell halnunk,’s hogyan halhatnánk meg dicső­ségesebben, mintha a’ hazáért, szabadságért vér­zőnk el? Ha ügyünk nyer, hervadhatlan babér

Next