Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)
1848-09-26 / 68. szám
Kolozsvár Hellel sept. 36. 1848. 68 Megjelenik, e’ jelen évben a’ Kolozsvári Hirado hetenkint négyszer : Vasárnap, Kedden, Csütörtökön és Pénteken. Előfizetési ára helyben házhoz hordással 6 fr., a’ nélkül 5 fr. 40 kr. Postán négyszer küldve 6 fr. 40 kr., kétszer 0 fr. pengőben. KOLOZSVÁRI Hirdetések díja egyszer* 1 —10 sorig 20 kr. azty* felül minden sor 3 kr. e züstben, másodszori és harmadszori ismétlésért e’ díjnak fele. — o— ÉVNEGYE©! ELŐFIZETÉS. A’ Kolozsvári Híradó folyó évi october-decemberi folyamára előfizetést nyitunk. Napjainkban a’ hírlapirodalom fontosságát hoszszasan bizonyitgatni felesleges. Tisztelt olvasóinktól függ megítélni: érdemlünk-e pártolást vagy nem. Előfizetési díj a’ kijelölt időre három rít 30 krajczár pengőben. TARTALOM. Magyarország. Pesti levelek III. Lásunk dologhoz. Nemzeti gyűlés. Nagy Károly. A’ csatatérről. Áldozatok a’ hon oltárára. Hirfüzér. Külföld. Legújabb. MIAGYARORSZÁG. Pesti levelek, ill. Uj ministeriumunk megalakult. A’ tárczák még nincsenek kiosztva ’s igy csak puszta névsort közölhetünk: Ghyczy K., Szentkirályi M., Erdődi L., Vay M., Kemény Dénezs, Eötvös J., Mészáros L. A’ kibékült pártok szinteg elégültek vele, ’s még a’ „Márczius“ is támogatni készül, de mégis végtelenül jobban érezték magukat Kossuth egy napi kormánya alatt. Az való, hogy uj ministeriumunk inkább aristocratiai hajlamú, mint democratiai; csak hogy most nem aristocratia és democratia fölött van a’ kérdés, hanem Magyarország függetlensége megtartásán. Aztán uj ministeriumunknak vannak előnyei is. Egy szinti ’a nem coalitio-ministerium, minél nincs veszedelmesebb. Egyik minister a’ másikat nem emészti föl a’ ministertanácsban, s nem zsibbad el az egésznek működése. Továbbá Erdődi és Kemény kinevezésével tekintet van Erdélyre ’s Horváthországra. Ez különben magában nem helyeselhető elv, ’s jövőre isten is mentsen tőle, de most nem éppen szükségtelen. Nagyon kiváncsi vagyok mit mond mind erre a’ camarilla. Képzelem mily hoszszu pofát vág ’s boszszankodik Madarászra ’s a’ szélső baloldalra, éppen úgy mint az ifjúság és nép egy része, mely a’ nemzetgyűlés utolsó lépésében nem talál semmi poezist. Ah poezis miot imádlak én! Ah hányszor lebegett el lelkem előtt Rákóczi képe ’s diadalmas zászlója! De miért álmodozni egy pusztuló hon fölött, melynek halálára minden öszszeesküdött ? Ausztria ’s a’ király környezői alattomos harczot folytatnak ellenünk ’s mi nyilvánosan lépjünk fel, midőn nincs elég erőnk ? Egyenetlen kardokkal vívjunk, hogy ellenségeink hahotázzanak ? Talán egykor eljön a’nagy nap, de addig türelem.... türelem ’s árgusi éberség. Ügyeink jobb fordulatot kezdenek venni. Bécsben nép és journalistika nagy rokonszenvet kezdenek irántunk mutatni. Aztán a’ gyalázatos camarilla ellen minden osztály zúdulni kezd. Még eddig nagyszerű kitörés nem volt, de azon rémes csend, mely benne uralkodik, egy irtózatos vihar előjele. Sept. 17-én rendkívüli futár érkezett a’ drávai táborból. Hirei igen kedvezők. A’ Sándor- és Miklóshuszárok kinyilatkoztatták Telekynek, hogy egy tapodtat sem hátrálnak tovább. A’ tisztek egy aláirási ivet köröztettek eziránt bajtársaik közt ’s igen sok tiszt irt alá. Két tiszt gr. Dubna és Bárczi, mint követek átmentek Jellachichhoz, ki 14-én este 10 óra körül 6,000 emberrel ütött bé, megkérdezni, mi joggal üt bé a’ magyar földre, ’s ha ő felségének ez iránti világos parancsát nem mutatja elő, megütközni vele. Talán ennek következtében eddig Kanizsa és Keszthely közt Hidvégnél megtörtént az első csata. A’ nép Jellachich iránt semmi rokonszenvet nem mutat, Teleki elűtetését követeli, mely ha megtörténik, a’ körül fekvő helységekből 60,000 földmives megy a’ táborba. Katonatiszteink érezni kezdik, mi a’becsüklet. Teleki tette irtózatosan hatott reájok. Eddig a’ nádor a’ drávai táborban van. Útja diadalmenet volt, a’ fegyveres nép seregestöl tódult utána. A’ múlt emléke, midőn a’ nádor vezette a’ magyar sergeket, máglyalángok, minőket a’ székelyek szoktak meggyujtani a’ régi időben, harczra szólítani a’ bérezek lakóit. Mondják, midőn a' nádor elindult, fényes nádori ruhája mellé egy korbácsot tétetett. E- vel fogok — szólai — a’ szemtelen pártütó szeme közé vágni. Székiben beszélik, hogy Zágrábban ellenforradalom ütött ki ’s Jellachich serge egy részét viszszaküldeni vala kénytelen. Ss. Tamás bévétele már csaknem bizonyos. Mészáros mindennap gyakorolja sergeit, melyek naponkint növekednek. Továbbá a rácsok és serviánusok közt versengés támadt. A’ porosz herczeg nevet viselő magyar ezred Pesten van. Mintegy kilencz száz állott át belőle a’ Zrínyi csapatban, némely tiszt egyedül maradt századjában. E’nagy demonstratio felébresztő tiszteink becsületérzetét. Elmentek Batthyánihoz ’s kérték, hogy ne engedje ezen nagy szégyent megtörténni rajtok, inkább eskettesse fel őket az alkotmányra, adjon magyar zászlót 's küldje Jellachich ellen. Mi löo eredménye, még nem tudom. Buda erősítése erélyesen foly. A’ két város védelmére magukat béiratott tüzérek száma légió ’s köztük Kossuth is. A’ Zrínyi-csapat holnap már bételik. A’ fővárosi nép derült kedélyű, ’s nyugodtan néz a’ jövőbe. Az isten nem hagy el, mert mi nem hagyjuk magunkat. Cy . ... ILáSSzUnk dologhoz ! Midőn martiusban a’ nemzeti függetlenség tündérveszszeje széthordoztaték előttünk, elég kábák voltunk hinni, hogy három század rabláncza önként fefoszlik kezünkről: most már látjuk, mikép a’ népek szabadságlevelét nem tentával, hanem vérrel írják. Akkor hevenyében szabadság-oszlopot tervezgetünk Pestre , most már tudjuk , hogy a’ nemzeti függetlenség oszlopa nem ácsorgó azszlánok által körül sétált piatzon, hanem a’ hősies elszántsággal kivívott harcz dicső terén emelkedik. Szabadságunkkal, nemzetiségünkkel, hazánkkal úgy játszik a’ camarilla, mint a’gyüszüs zsidó három darab taplóival, előbb nyeretett színből, hogy aztán annál nagyobb vesztésre csalhasson be valósággal. Igen, mi azon hiedelemben, hogy felelős nemzeti kormánynyal bírunk, önként lemondunk minden kiváltságainkról, közös teherviselést vevünk nyakunkba , ,a miután az egyenlőség, testvériség terére léptünk, most már azt mondja a’ kamarilla: „Magyarország kormánya marad mint régen volt, egyéb tekintetben áll a’ reform.“ Azaz: miután a’ nemzet kiváltságos része előjogairól lemondott, a’ jobbágyokat felszabadította, szabad felvennie a’ szolgaság jármát. Ez még kevés volna. Nem mi vagyunk első nemzet, mely csúfosan rászedetett ; de felséges királyunk prostitutioja tudtom szerint a’ történészetben példátlan. Legszebb, hogy mi másra még csak nem is haraghatunk. Magnak csaltuk meg magunkat saját vigyázatlanságunk tesz tönkre bennünket. Hisz a’ reactiot eleitől fogva láttuk, nyílt ármánykodását tűrtük; elnéztük mig házunkat reánk gyújtotta. ’S miután a’ pusztulásunkra irányzott előkészületeket öszszedugott kezekkel bevártuk, most már a’ királytól kérjük, hogy mentsen meg bennünket. Minő tévedés! hát a’ királynak kell megmenteni a’ nemzetet és nem megfordítva ? Na hiszen ó felsége kegyelmesen kitett magáért ,a’ kedves Jellasichhoz intézett Iratában. Láthatjuk, hányat ütött az óra. Egyébiránt ha csak a’ mi hibánk miatt jutottunk volna oda, a’ hol vagyunk, azt mondanám, a’magyar nem méltó a’ szabadságra, mert nem tud arra gondot viselni; de miután bajaink tulajdonkép onnan származnak , hogy a’ királyi szó irányunkban nem szent — azt mondom : lássunk dologhoz. Minden épkézláb magyar fegyvert ragadjon ’s úgy viraszszon az elárult haza sorsa felett; a’ legelső felhívó szóra egész Magyarország egy nagy táborrá alakuljon át. Nekünk nem a' szabadságért kell vívnunk, hanem annak megtartására kell életünket áldozatra tennünk. Ha a’ magyar magát most elejtetni engedi , az egész emberiség történeteiben nem lesz hozzá hasonló gyalázatos nép. Elnyomott nemzetek sokszor küzdöttek a’ szabadságért , de szabad nemzet soha sem adta ki kezéből függetlenségét ingyen. Mi lennénk-e azon gazok, kik az emberiség történeteinek évkönyvét példátlan gyávaságunkkal bepiszkolnak? A’ magyar még eddig elé vitéz nemzetnek mondatott, nevéhez hozzá volt kötve a’ dicsőség és mi éppen most bélyegeznék meg magunkat, miden saját ügyünk kéri életünket? mi, kik idegen érdekért anyoyiszor 00- ták vérünket? Nem —mi derekasan fogunk dolgainkhoz látni. A’ magyar szabadság nem temettethetik el máskép, hanem ha a’ vérbe fűlt nemzet képezendi sirhamát. Közmondás szerint egyszer úgy is meg kell halnunk,’s hogyan halhatnánk meg dicsőségesebben, mintha a’ hazáért, szabadságért vérzőnk el? Ha ügyünk nyer, hervadhatlan babér