Vágóhíd, 1925 (12. évfolyam, 3-44. szám)

1925-01-17 / 3. szám

Vágóhíd Bernády nyilatkozatairól és a Magyar Párt elleni vádakról Bernády György, akit elgáncsoltak a Magyar Párt elnökválasztásánál, egy­másután több nyilatkozatot adott közre, melyekben öreg diplomata szokásnak megfelelően egyszerre támad és véde­kezik. Bernádyt, aki magát a Magyar­­országról lekapcsolt magyarság egyedüli vezetőjének tartotta, nagyon bántja és fúrja, hogy elsőnek kedvelt hívei, a székelyek hagyták cserben és Ugrón mellé állottak. Tollat ragad tehát és h­­o­gy nyílt levelet a borvizes, harisnyás góbékhoz, melyben elérzékenyülve veti fel a nagy kérdést : miért gyűlöltek en­gem atyámfiai, akik egy vér és hús vagytok velem? Ha Bernády valóban politikus lenne, tudná azt, hogy a szé­kelyek pálfordulásának annyi köze van a székelységhez, mint amennyi a Ma­gyar Párt vezérkarának a kétmillió ma­gyarhoz. Megírtuk már egy párszor, hogy egy zártkörű társaság, mely né­mely városban és faluban fiókokat is létesített, elég tapintatlan és elbizako­dott ahoz, hogy egy ország magyarsága nevében beszéljen és lépjen fel. A Ma­gyar Párt mai összetételében legfeljebb százezer magyart képvisel s azok a ki­mutatások, melyek a városok és falvak megbizottairól készültek az elnökválasz­tás alkalmából, a munkapárti választá­sok őszinteségére emlékeztetnek. Szóval sem Bernády, sem Ugrón nem jelentik a magyarságot s Bernády öregségére ne legyen olyan hiú és érzékeny, hogy sírva fakad, mert néhány ló főgóbénak valaki bebeszélte, hogy Ugrón többet ér, mint ő. Bernády egy másik nyilatkozatban (ma mindennap ir egyet, még a Szil­veszter éjszakát is ezzel tölti) védekezik az ellen, hogy nem ő jelentette fel a szigurancán a Magyar Pártot és a Ta­­tarescu részéről írt vádolót nem ő állí­totta össze. Nagyon megsajnáltam a megöregedett vásárhelyi polgármestert, mikor ezt a nyilatkozatát olvastam. Azt hiszem, senki sem gondolt az ország­ban arra, hogy neki bármi köze is lenne a Magyar Párt ellen megindult akcióhoz. De ő úgy tett, mint az operettdiva, aki nem tudott beletörődni abba, hogy ma este a drámai hősnő aratott őrült sikert egy Shakespeareban, hát utókarambolt csinált, összetörte a kocsiját, kiugrott belőle, csakhogy írjanak és beszéljenek róla az emberek. Istenemre, a túlsó partról nézve nagyon mulatságosak, kissü­lűek, ügyetlenek lehetnek a mi politikusaink, hát csoda, hogy nem veszi őket komolyan a kormány és Tatarescu olyan sértő fölénnyel beszélt a Magyar Pártról, melyet még arra sem tart érdemesnek, hogy feloszlasson. A mi fajtánk a magyar, dolgos, becsületes, őszinte, Romániának ideális kisebbsége van, melyet a kormány értékelni és megbecsülni nem tud, de nem is akar, mert az egész kisebbségi kérdést a ve­zetőknek nevezett politikusainak sze­mélyében látja. És ezek az urak, egy­­től-egyig nem hiszik el, hogy a leg­rosszabb bizonyítvány a politikai múlt­juk, nem látják be, hogy a ravasz Bra­­tianu nem hisz nekik, sőt Goga, a költő is a szegedi csillagbörtönben töl­tött időkre gondol, mikor egy Sándor József kenetteljes bibliai citátumait hall­gatja. Urak, magyar urak, higyjétek el, hogy meleg szeretetekkel, ölelésetekkel megöltök minket, a magatok privát dol­gait is csak hátraviszitek. Szabad an­nak megtörténni, hogy egy tisztán tak­tikai ügyetlenségért, egy munkás felszó­lalását ilyen sikerülten kihasználhassa az ország legnagyobb kisebbségével szemben a kormány? Megengedhetjük magunknak, hogy ilyen taktikai hibákat 3. oldal

Next