Vágóhíd, 1925 (12. évfolyam, 3-44. szám)
1925-01-17 / 3. szám
4. oldal Vágóhíd kövessünk el ? Hat éve az erdélyi és bánáti munkásság nem minden politikai megmozdulásnál szeparálta magát a polgári pártoktól? Hogy fogadták volna Sándor József szemforgatásait az ég felé egy szocialista gyűlésen? Lehetünk továbbra is ilyen ügyetlenek, ilyen rövidlátók, amellett, hogy százfelé húzva, veszekedve, marva egymást mind jót, becsületest akarunk?! Tóth Sándor: Az aradi , egyhangú, kisvárosi, de mégis sok érdekességről beszél (Arad, jan. 13.) Tavasz köszöntött a télbe, aranysárga fény ömlik végig a kihűlt aszfalton s déli tizenkét órára az Andrássy tér benépesül Arad rendes korzóközönségével. Itt van mindenki, úgyszólván törzsközönsége van az aradi korzónak, feltűnik az idegen, megnézik a kiváncsi emberek különös kiváncsi, gyanakvó tekintetével. Egyhangú és unalmas ez a korzó, de mégis kedves, örvend az ember a kostolóba kapott tavasznak, felélénkül egy-két formás lábtól s tetszik minden pletyka, mely itt terem és nő a korzó aszfaltján. * — Hallottad az esetet a főhadnaggyal? — kérdezte egy ismerősöm, akivel összetalálkoztam. — Ez biztosan egy szép vicc lesz, gyanakodtam. — Szó sincs róla. Hát elmondom. A férj megtudta, hogy az asszony elment randevúra a főhadnagyhoz. A férj erre felkereste a felesége anyját, az anyóst s ketten elmentek a főhadnagy lakására. Nem folyt vér... A férj fennmaradt az utcán, az anyós felment és lehozta az asszonyt. Nem hiányzott az asszonyból semmi, visszakapta épen és hiány nélkül. Érthető tehát, hogy megvolt elégedve... — Kedves barátom, engem inkább más érdekelne... Az a nagy port vert eset, a szépasszony és a napló... Mi van a szépasszonnyal? — Uram, az illúzióit el kell rontanom. A szép asszony naplójának háromnegyede, sőt négyötöde hazugság volt, mely részben egy újságíró fantáziájából, részben a férj meggondolatlan dühéből táplálkozott. A szép asszony tényleg szép, most igen jól élnek, már nem beszél róluk senki, csak egy-egy idegen veti fel ezt a kérdést. Az aszszony megbékültnek látszik a sorssal és boldognak a gyermekével. A napló egy érdekes, nagy hazugság volt.. . * — Látja uram, — szól a kedves ismerősöm és megáll egy fényes kirakat előtt. — Arad sokkal olcsóbb város, mint Kolozsvár. . . Nézze meg ezt a finom anyagot. Az ára .. . — Nem értek hozzá, — jegyeztem meg. — Én sem. De egyet tudok. És ez az, hogy ez az anyag, melyet a kirakatban 1120 lejre lát kiírva, a kereskedőnek 1450 lejke van szőröstőlbőröstől, vagyis költségestől-vámostól. — Tehát. . . — Tehát itt a közelgő fizetésképtelenséget hirdetik. Egyelőre még csak nehézségek vannak... Hja, a barátunk igen jól élt. Egy már nem fiatal, de még vonzó művésznő volt a szeretője, utána pedig egy szőke artistanő. De ezekről ráérünk akkor beszélni, mikor majd a hitelezők ordítanak. Mert fognak ordítani. Nem fogják zsenirozni magukat. — Na és lesz több fizetésképtelenség ? — Ne beszéljünk olyan hangosan, mert minket is igazoltatni fognak, mint az egyik közgazdasági lap aradi mum