Dolgozók Lapja, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-30 / 125. szám
2 Végre megtalálták... Ismeretes, hogy a kam A Nixon-boyok tehát bodzsai agresszió egyikén- most — a jelentés szerint dóka az volt: határ közelében a vietnami — ott toporzékolnak a 35 van a km-es zóna határán, orruk DNFF főhadiszállása, on előtt ott van a DNFF főnan irányítják a szabadság- hadiszállása — és nem jogharcosok valamennyi had lalhatják el! Meg kell eléműveletét, hogyha tehát vedniök azzal, hogy akiazt a főhadiszállást sikerül lerombolni, egyszerre vége szakad valamennyi ellenállásnak, legalábbis: szervezett ellenállásnak, egész Indokínában. Az amerikai titkosszolgálatnak, a CIA- nek ezt az érvelését szajkózta még Nixon is kambodzsai inváziót bejelentő beszédében. Azt is tudjuk, hogy feszült várakozás ellenére a ezt a főhadiszállást sehogysem sikerült az inváziós csapatoknak megtalálniok, annak ellenére, hogy az elfoglalását vagy féltucatszor bejelentették. Mikor az ügy már kezdett válni, közölték: a kínossá DNFF megneszelte a támadást, még idejében sikerült visszavonulnia, kiürítenie a főhadiszállást, azért nem tudták még a nyomát sem föllelni. Ez a magyarázat némi derültséget keltett a nyugati sajtó egy részében is és csípős megjegyzésekre adott alkalmat a CIA és a Pentagon katonai titkainak őrzésére vonatkozóan. Bizonyára ezért most újabb fordulat következett be a főhadiszállás ügyében. A héten Abrams tábornok sajtóirodája közölte: megtalálták a DNFF főhadiszállását. Sajnos, nem foglalhatják el. A főhadiszállás ugyanis 35 kilométernél távolabb van a kambodzsai határtól. Az inváziós csapatok pedig csak arra kaptak felhatalmazást, hogy a határtól 35 kilométernyi körzetben operáljanak. Tovább egy lépést sem tehetnek: jelölt zónában rombolják földig a védtelen városokat, gyilkolják halomra a védtelen polgári lakosságot, s rabolják össze, ami a szőnyegbombázások után még megmaradt: ruhát, cipőt, állótükröt. Ahogyan erről a mopedet. Times helyszíni tudósítója beszámolt: Meg kell a szívnek hasadni... Bár ahogyan Abramsot meg Nixont ismerjük, bizonyára megesik a szívük a derék zöldsapkásokon és ejtőernyősökön, akik tehetetlenül állnak az ígéret földje, akarom mondani a DNFF-főhadiszállás kapujában, s a fogukat csikorgatják, mert a kapun rajta a tábla: Zónahatár! Tilos a belépés! És bizonyára engedélyt adnak zónahatár átlépésére. Még a június 30-a után is. Mert ezeket a pompás fiúkat, sajnálatosan, nemcsak térben, de időben is korlátozzák az ostoba washingtoni bürokraták: június 30-ig be kellene fejezniük a kambodzsai „tisztogatást”, beleértve a DNFF-főhadiszállás elfoglalását is. Ne aggódjunk, ha június 30-ig, és több száz kilométerre a határtól sem sikerül majd megtalálniuk főhadiszállást, miután végigdúlták és rabolták egész Kambodzsát, akkor sem történik semmi. Majd csak kitalálnak valami új magyarázatot. Ami persze az agresszió tényén akkor sem változtat majd semmit, mint ahogyan most is ez az egyetlen kézzelfogható tény Kambodzsában. (homoredy) ,,Csapataink érintkezésbe kerültek az ellenséggel...” a 12. munkaülés Bécsben Bécs> UPI A stratégiai fegyverzetek korlátozásáról Bécsben folyó szovjet—amerikai tárgyalások pénteki, sorrendben 12. munkaülése 40 percig tartott. A tárgyaló felek ezután még mintegy húszperces nemhivatalos, tájékozódó jellegű megbeszélést folytattak. DOLGOZÓK LAPJA A „hatok” külügyminisztereinek tanácskozása Magyar Péter, az MTI kiküldött munkatársa jelenti: A Közös Piac hat tagországának külügyminisztere pénteken Vitorbo mellett, egy festői villa teraszán ült tárgyalóasztalhoz, hogy a NATO miniszteri tanácsa ülésszakának folytatásaként közös külpolitikájuk kialakításáról tárgyaljon. A téma az a jelentés volt, amelyet a tavaly decemberi hágai csúcsértekezlet egyik határozata értelmében egy külön szakértői bizottság készített elő. A külügyminisztériumi főigazgatókból álló bizottság — jól tájékozott körök szerint — semmiféle érdemleges munkát nem végzett december óta. Az öt másik ország képviselői szerint a franciák miatt, akik Schumann külügyminiszternek a politikai unióról tett biztató kijelentései ellenére még mindig nem hajlandók nemzeti önállóságuk feladásával hatékonyabb politikai együttműködésre. Ez tükröződött a Villa Santé di Galinaia-i ülésen is, ahol — a hivatalos tájékoztatás szerint — nem született egyetlen konkrét határozat sem. A tagországok elvben hangoztatták a politikai konzultációk szükségességét és a különbizottság megbízatását a kérdés tanulmányozására szabbították 1972-ig.meghosz- Mivel június 30-án megkezdődnek a tárgyalások Britanniával és további Nagyhárom országgal a közös piaci belépésről, dönteni kellett arról is, hogy a politikai konzultációkat kiterjesszék-e ezekre az országokra. Franciaország a leghatározottabban ellenezte ezt; a nyugatnémet külügyminiszter kompromisszumos javaslatot terjesztett elő; a „hatok” konzultációja mellett legyen bizonyos „véleménycsere” (tehát nem azonos szintű érintkezés), a felvételüket kérő országokkal is. Pierre Harmel belga külügyminiszter az ülést követően tartott sajtótájékoztatón csak bizonyos fenntartásokkal tudta „pozitívnak” minősíteni az eredményt. Ugyanakkor a hat külügyminiszter, a hat kormány képviseletében, kinevezte a július 1-től hivatalba lépő új, kilenctagú közös piaci végrehajtó bizottságot, az Európai Közösségek Bizottságát. Az EGK brüsszeli végrehajtó szervének tagjait a kormányok közös, egyhangú határozattal jelölik ki. Az elnök felváltva kerül ki a hat tagország valamelyikéből. A nyugatnémet Walter teint, illetve a belga HallsJean Rey-t most olasz politikus, Franco Maria Malfatti váltja fel. Malfatti jelenleg posta- és távközlési miniszter, fiatal kereszténydemokrata politikus, aki a párton belül Fanfani irányzatához tartozik. Jelölését nagyfokú határozatlanság és heves vita előzte meg az olasz kormányon belül. Feloszlatták a brit alsóházat London, MTI Pénteken, húsz országos választások nappal az előtt, megtartotta utolsó ülését az 1966-ban megválasztott angol alsóház. Az ülésen kihirdették több korábban elfogadott törvény királynői szentesítését, majd II. Erzsébet a Buckingham-palotában aláírta a házfeloszlatásról és az új választások kiírásáról intézkedő leiratát. Ezt, a hagyományoknak megfelelően, nem a Parlamentben, hanem a Cityben, az értéktőzsde lépcsőjén hirdették ki pénteken este, hat órakor. Hivatalosan ekkor vette kezdetét a választási hadjárat. Az alsóház pénteki záróülésén a „köztiszteletben álló idegenek” karzatán jelen volt dr. Vályi Péter magyar pénzügyminiszter is, aki dr. Házi Vencel nagykövet vendégeként néhány napos, nem hivatalos látogatáson Londonban tartózkodik. Zavargások Ceylonban Colombo, Reuter Pénteken — mint arról már hírt adtunk — letette a hivatali esküt Bandanaraike asszony, Ceylon új miniszterelnökén A ’főkormányzó hivatalához hajtató miniszterelnöknőt az útmentén felsorakozott hívei lelkesen üdvözölték. A főváros más negyedeiben és az ország több nagyobb városaiban a nap folyamán zavargások voltak. Dedigamaban, Senanayake volt miniszterelnök választókerületében, a verekedésben életét vesztette egy rendőr. Halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok. Colombóban tüntetők megtámadták a jobboldali ellenzék tulajdonában levő lapkonszern irodáit. A tömeg gyújtogatott és összetörte bútorokat. Zavargásokat jelentettek a colombói bazár és pályaudvar környékéről is. A jobboldali ellenzék Gopallawa főkormányzó beavatkozását kérte. 1910. május 30. szombat Egy nap a külpolitikában ÍGÉRET — TIZENHATSZOR Tizenhatszor mondott beszédet a vietnami háborúról Nixon elnök, amióta átvette Johnsontól a Fehér Ház-beli hivatalt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy tizenhatszor ígérte meg az amerikai népnek a háború mielőbbi befejezését, a katonák mielőbbi hazahozatalát stb. S ha a sok fogadkozásból és ígéretből annyit valóra váltott is, hogy néhány tízezer katonát csakugyan hazarendelt már (a több mint félmillióból!), háború befejezése érdekében a semmilyen igazán hathatós lépést nem tett. Lokalizálás helyett inkább kiterjesztette (Kambodzsa) azt. JOGOS FÜTTY A május elsejei kambodzsai beavatkozás, illetve az ugyanakkor történt kenti egyetemi sortűz óta most először mert ismét diákközönség előtt beszélni Nixon. Nem csoda, hogy lelkesítőnek szánt, patétikus, az ifjúságnak udvarló beszédének hallgatósága nem dőlt be és sűrű füttykoncerttel kísérte az elnök szavait. Hiszen ezek a fiatalok is végighallgattak, vagy olvastak már tizenhat Nixon-beszédet a vietnami háborúról, szóbeszéd helyett most már tényleges tetteket, a háború valódi befejezését várják. NASSZER BESZÉDE Fontos eseménye volt még a napnak Nasszer elnök khartoumi beszéde, amelyet Szudán fővárosban rendezett a kis arab-csúcs (Egyiptom, Szudán, Líbia) értekezlet befejezése utáni nagygyűlésen mondott. Nasszer megköszönte Szovjetunió katonai segítségét. Azokat a kifejezetten, mint mondta, védelmi fegyvereket, amelyeket az EAR és a többi arab ország minden politikai feltétel nélkül kapott, azért, hogy megfelelően csak védekezhessenek a további izraeli támadások és azok kiterjesztése ellen. AZ EAR KÉT FONTJA Fontos része volt beszédének az a két Nasszer pont, amelyet a közel-keleti konfliktus rendezése feltételeiként jelölt meg: Izrael kivonulása az általa 1967 júniusában megszállt arab területekről — ez az egyik. Helyreállítani a Palesztinai arab nép törvényes jogait — ez a másik. Minthogy ezek a feltételek lényegében megegyeznek a Biztonsági Tanácsnak a közelkeleti viszály megoldására hozott — és voltaképpen az egész világ által helyesnek tartott — 1967. november 22-i határozatával, tehát nyilvánvaló, hogy a világ közvéleménye a most elhangzott Nasszer-beszédet is helyeslően fogadja. Máté György: Fejezetek Indokína múltjából I. Az ázsiai „Nagy Armada” pusztulása Pekingben, a kínai fővárosban, az egykori császár lakhelyének, a téli palotának kapuján belül, ma is meglepi a látogatót az elmondhatatlan fényűzés. A legmegragadóbb azonban az a keskeny út, amelyen a bejárattól a trónusig lehet eljutni. Talán egy kilométer hosszú. Ez a hosszú út csupa egyforma kőlappal van kirakva. Mindegyik akkora, mint egyegy közepes nagyságú íróasztal lapja. Ha valaki kéréssel akart a császár elé járulni, térden kellett megtennie ezt az utat és minden követ fejével kellett érintenie. Ha a császár közelébe került ember feje nem dagadt meg, ha nem volt véres, nem is engedték oda. Családi ügy, vallási dogma alól való mentesítés, panasz a szomszédra, a helyi kisistenre, — ki tudja már, mi mindennel jöttek el Pekingbe a távoli Taiwanról, Vietnamból, Laoszból Jünanból, vagy Kambodzsából. Ha kaptak, boldogan törtek kegyet meg távoli Taiwanról, Jünanból, egy esztendő múltán. De ha a császár megharagudott, egy lábmozdulattal dárdákkal bélelt verembe taszította a vakmerőt. A palotában régen nem lakik a császár, múzeum lett (amely az úgynevezett nagy kulturális forradalom óta zárva van). A sár- és bambuszviskók azonban állnak még minden olyan területen, amely valaha a Kínai Birodalomhoz tartozott. Kína nagy hatalma és lenyűgöző kultúrája nemcsak ártott ezeken a területeken, de sok szempontból hasznukra is volt az ott élő népeknek, többi között azzal, hogy utazó kedvű kínaiak bejárták az egész birodalmat, többek között a „déli tartományokat”, Vietnamot, Kambodzsát, Laoszt is, és leírták, mit láttak ott. A régi Kambodzsáról például enélkül jóformán semmit sem tudnánk. Az első, hitelt érdemlő feljegyzés időszámításunk után 245-ből származik. Akkor járt ott két bátor kínai felfedező, Kang Thai és Csu Jing. Elbeszélésük nyomán ismerünk valamit az ősi khmer főváros pezsgő életéről. A nagy kiterjedésű település egyetlen emeletes épülete a királyi lak volt. De nemcsak ezt a palotát, a kis házakat is művészi faragványokkal díszítették. Az ipar és a kereskedelem egyaránt virágzott. A nemesfémesek a bámészkodók szeme láttára készítettek aranygyűrűt, karperecek, ezüstedényt. A dagok azonnal megvették gazlegszebbeket, a szegények meg a csak áhítoztak rájuk. Erről az időről alig maradt tárgyi emlék. Az a napló azonban amelyet Csen Tha Kuan, Kína XIII. századi kambodzsai követe vezetett, már könnyen ellenőrizhető, hála az észak-kambodzsai őserdőnek, amely híven megőrizte a mi korunknak Angkor Tat, Bajon és Angkor Tom bámulatos templomvárosait. A modern tudomány is megállapíthatja, milyen virágzást ért el ez a birodalom a nagy khmer isten-királyok négy évszázados uralma alatt, időszámításunk után a IX—XIII. század közötti időszakban. A nagy khmer királyok; Szajavarmanok és Surjavar*^ Magávalragadó táncosnő-ábrázolás az Angkor-Tom-i királyi palota falán i