Dolgozók Lapja, 1978. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

Tavaszi tábor azi Több éve hagyomány, hogy a tatabányai 314-es Szakmun­kásképző Intézetben a téli és a tavaszi szünetben állami gondozottakat látnak gól. A SZOT Üdültetési vende­Fő­igazgatóságának anyagi rogatásával jelenleg 100 tá­rsú és 100 lány érkezett az ország különböző részéről Tatabányá­ra, hogy a csaknem kéthetes tavaszi szünetet itt töltsék el Az ünnepélyes tábornyitón Miaveczki János tábor­vezető, a szakmunkásképző iskola ta­nára köszöntötte a fiatalokat, akik már a második napon megkezdték az ismerkedésit a várossal. Ellátogattak a Mun­kásmozgalmi Múzeumiba, a Turul-emlékműhöz, bekuk­kantottak a Szelim-barlai­giba és szalonnasütést rendeztek a János-forrásbaL A következő napon Tatával és annak mű­vészettörténeti nevezetessé­geivel ismerkedtek meg. El­látogattak a Kuny Domokos Múzeumba, az edzőtáborba és megtekintették a lovardát is. Ezt követően a szakmunkás­képző intézetben működő iro­dalmi színpad, valamint KOMÉP színpad közös műso­­­ra szórakoztatja a fiatalokat. Egy-egy napos kirándulást tesznek Komáromba — ahol a termálfürdőben egész napos szórakozás várja őket —, Esz­tergomba, Dobogókőre és Vi­segrádira. Azokon a napokon, amelyeken idehaza maradnak, gazdag sportrendezvény-soro­zat várja őket Asztalitenisz, sakk, kispályás labdarúgás és tollaslabda-versenyeken mé­rik össze tudásukat. Esténként disco-műsor szórakoztatja a hat megyéből érkezett fiata­lokat. A tábornyitást követően meg­alakították a diáktanácsot, akik a felügyeletet ellátó ta­nárokkal együtt naponta érté­kelik a szobák rendjét. Tá­borzáráskor több mint 9 ezer forint értékű jutalomban ré­szesülnek a sportversenyeken és a tisztasági versenyben leg­jobb eredményt elért kollek­tívák. Igen gondos nevelőmunkát végez az a kilenc pedagógus, akik a táborban ellátják a felügyeletet. A diákön, kor­mányzati szerv is kitűnően látja el feladatát. Több tábo­rozó elmondotta, hogy nem először járnak Tatabányára, igen sokan már tavaly és ta­valyelőtt is itt voltak, sőt néhányan közülük a szak­munkásvizsga megszerzése után itt kívánnak munkát vál­lalni. (Kép és szöveg: Jusztin Tibor) Ülésezik a tábortanács Révész Ferenc, tábor-tanácstitkár vezetésével DOLGOZÓK LAPJA Tv-előzetes Filmsorozatok Kedden 16.30-kor jelentke­zik Takács Mari műsora, a Postafiók 250. A költészet napjára emlékeznek 18.45-kor „Együgyű ének” címmel Jó­zsef Attila ifjúkori verseiből idézve fel egy csokorra valót. Este két hatrészes sorozat is útjára indul: 20 órától az Autók és emberek első részét, 20.45-től pedig az Emma című műsor első epizódját láthat­juk. Ezt követi 21.25-kor a Zene, zene, zene ... sorozat újabb összeállítása. Szerdán a Rólunk van szó!, a fiatalok önismereti vitamű­sora 17.30-kor kezdődik. 20 órakor A bűvész című ameri­kai krimi-sorozat újabb epi­zódját láthatjuk. 21.10-kor­ bemutatják a Népszínházat. Csütörtökön 20. órakor ismét jelentkezik a Jogi esetek. Ez­után, 20.40-461 Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című színművét közvetítik, felvétel­ről. Pénteken Szabó Magda if­júsági regényének tévéválto­zata, az Abigél I. része kerül a képernyőre 20.25-től. A Szombaton 14.25-től vetítik ,,Tigrisbrigád” negyedik epizódját. A Magyarország— Csehszlovákia válogatott labda­rúgómérkőzést 16.50-től közve­títik. A Tetthely című NSZK bűnügyi filmsorozat újabb epizódját 20 órától láthatjuk. A Monológ című szovjet fil­met 22.05-kor tűzi műsorára a televízió. Vasárnap 9.20-tól láthatják a gyerekek a Robinson és a kannibálok című filmet. A fekete város hetedik részét 15.50-kor ismétlik meg. 20.05- kor Szabó Magda filmjének második része kerül a kép­ernyőre. Találkozó Janikovszki Évával A Népszerű íróval, Jani­­kovszky Évával találkoznak a gyerekek a József Attila Me­gyei Könyvtár kis könyvtáro­sok klubja rendezvényén áp­rilis 10-én, hétfőn 14.30 órai kezdettel. A találkozó színhe­lye a gyermekkönyvtár. Zsákbamacska A sikeres színpadi szerző, Feydeau Zsákbamacska című burleszkjét mutatja be pénte­ken este a győri Kisfaludy Színház. A darabot Oroszlány­ban is láthatja majd a közön­ség. Egységes szemlélettel Sikerrel zárult a pedagógiai napok rendezvénysorozata MINT ARRÓL már beszá­moltunk, április 5-én kezdő­dött a Komárom megyei Pe­dagógiai Napok rendezvény­­sorozata, amelynek előadása­in, konzultációin, eszmecseré­in három városunkban — Ta­tán, Esztergomban és Tatabá­nyán — igen szép számban jelentek meg az érdeklődők. Az első nap eseményeit már ismertettük; a programhoz az említetteken túlmenően kap­csolódott a tatai szobormáso­lati múzeum megtekintése is, szakavatott kalauzolással, múzeumlátogatáson — fakul­­­tatív alapon — elsősorban azok a pedagógusok vettek részt, akik az intémény anya­gát eddig még nem ismerhet­ték meg. Másfél évszázados múlt­ra tekint vissza az óvodai in­tézményrendszer kialakulása. Ez adta az apropót ahhoz, hogy 6-án Tatán, a megyei művelődési központban az óvodaüggyel foglalkozzanak a pedagógiai napok keretében. Gazdag és tanulságos gyer­mekraj­z-kiállítást nyitottak az emeleti galériában. Bury Lászlóné, az Oktatási Minisz­térium óvodai csoportvezető­je „Az óvoda helye, szerepe és jövője közoktatási rendsze­rünkben” címmel tartott elő­adást. Tudományos értékű, él­vezetes stílusú visszatekintést hallhattak a résztvevők Ko­márom megye óvodatörténeté­ről Ortutay Andrástól, a me­gyei levéltár igazgatójától. Ezt követően a tatai óvodások és a tatabányai Árpád Gim­názium és Óvónői Szakközép­­iskola tanulói kedvei —, s ez utóbbiak igen színvonalas — műsorral emlékeztek az évfor­dulóra. ESZTERGOMBAN, a Taní­tóképző Főiskolán Bakonyi Pál, az Országos Pedagógiai Intézet csoportvezetője előadá­sának volt rendkívül nagy si­kere. Erre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy nem az erede­tileg tervezett helyen, hanem az intézet nagytermében he­lyezték el a hallgatóságot, még így is sokan a folyosó­s­ról kísérték figyelemmel „A nevelőiskola perspektívája, a pedagógus személyisége” cí­mű előadást. A Komárom megyei Peda­gógiai Napok harmadik, egy­ben utolsó napján Tatán, a megyei művelődési központ­ban Vészi János, a Népműve­lési Intézet oktatási osztá­lyának vezetője „A közokta­tási és közművelődési intéz­mények együttműködése a művelődés egységéért” cím­mel tekintette át a téma alap­kérdéseit. Az ismeretes párt­­határozatok nyomán az okta­tási struktúra átrendeződése és a közművelődési törvény egyaránt aktuálissá teszi e kérdéskör alaposabb, részlete­sebb elemzését. Nem véletlen tehát, hogy Vészi János elő­adását követően a megyei helyzetképet, a lehetőségeket, a tennivalókat is megismer­hette a hallgatóság Kovács Emilnek, a megyei művelődé­si központ igazgatójának kor­­referátumából. Ezután tapasz­talatcsere jellegű beszélgetés kezdődött, amely során több hozzászóló a saját működési területén szerzett ilyen irányú tapasztalatokról számolt be. UGYANCSAK Tatán, a KISZ Vezetőképző Iskolán Nemes Péter, a Magyar Úttö­­rők Szövetsége Országos Ta­nácsának titkára tartott elő­adást „Az úttörőmozgalom szerepe a közösségi nevelés­ben” címmel. Tatabányán, a KPVDSZ Művelődési­ban pedig Gál Erzsébet,a Háza­az Országos Pedagógiai Intézet osztályvezetője előadását hall­hatták a pedagógiai napok résztvevői („A szocialista élet­módra nevelés lehetőségei, eszközei az oktatási, nevelési intézményekben”). Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a hatodik alkalommal megrendezett pedagógiai na­poknak nagy sikere volt. Nem csupán a „telt házak” jelez­ték ezt kézzelfoghatóan, ha­nem azok a megjegyzések is, amelyeket a pedagógusoktól hallottunk egyazon időpont­ban rendezett előadások, fog­lalkozások esetében, nevezete­sen, hogy szívesen vettek vol­na részt mindkét programon. Bizonyos polarizálásra termé­szetesen szükség van, hiszen a három nap a tavaszi szünet idején nem sok, nem kevés — aligha lenne szükség mondá­juk „pedagógiai hetek” szer­vezésére. Ugyanakkor a ta­pasztalatok szerint a nevelők igényes, képzésének színvonalai tovább­is tartják a ren­dezvénysorozatot. Bizonyítja a résztvevők nagy száma a pe­dagógusok érdeklődését a leg­frissebb oktatásügyi, szakmai kérdések iránt. Tagadhatatlan viszont az is, hogy a rendező­ szervek, a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya, a Peda­gógus Továbbképző Intézet, a Pedagógus-szakszervezet Komárom megyei Bizottsága és a Magyar Pedagógiai Társaság Komárom megyei Tagozata alapos, jó előkészítéssel, szé­leskörű mozgósítással bonyolí­totta le a háromnapos prog­ramot. Az itt említett valamennyi tényező közrejátszik abban, hogy mindinkább növekszik a pedagógiai napok rangja, szerepe megyénk közoktatásá­ban. Ez a vállalt szerep pe­dig rendkívül fontos: oktatási rendszerünk hosszú távra ter­vezett átalakítása, korszerűsí­tése — illetve az ebből adódó feladatok végrehajtása — — csakis egységes értelmezés és szemlélet alapján lehetsé­ges. Nos, a Komárom megyei Pedagógiai Napok évről évre­ visszatérő rendezvényei, té­májukban igazodva a ma és a­­holnap követelményeihez, a­­sokféle más információ­­szerzési lehetőség között —•s a jelek szerint — szűkebb­ pátriánkban a legrangosabbak közé számítanak immár. JÓLESŐ érzéssel állapíthat­juk meg, hogy a fokozott ér­deklődés egyben garancia ar­ra is: nevelőink tudatosan,­­belső kényszerítő erőtől hajt­va készülnek új, s újabb fel­adataik megoldására, a kor követelményeivel kívánván lépést tartani. Jenkei János (7 ) Az aratók, akik a sebe­sült embert behozták a plé­bániára, nem ismerték köze­lebbről. Tóvárosi? Tatai? Le­het, hogy szomódi volt. Zsel­lérje az uraságnak, sokadma­gával iderendelték, de még a nevét se tudták meg. Az Antal nevű tóvárosiak­étán nyomoztak. Bőven volt belőlük. Paulovics János plé­bános, ak­i nemrég került a tóvárosi plébánia élére, elő­vette a feljegyzéseket és vég nélkül sorolta az Antalokat. A bánhidai pap leintette. — Jobban tennéd, testvé­rem, ha egy pohár boritallal megvendégelnél bennünket. Majd kiokosítjuk magunkat közben ... Mikor a cselédasszony be­hozta a kancsót és a pohara­ikat, Stublics megszólította. — Ugyan, gyermekem, de ismerős nekem az arcod. Bán­hidai vagy te? — Tisztelendő aram keresz­telt ... — Mondjad csak nekem, tíz­valahány éve a György ne templomszolgámhoz mi­­­lye­­ntal nevű cimbora járt Tó­sból? Sokat ittak eg' .t. nagyon sokat. Még a n­ '-irt is megitták, az átko­zó­k. Pedig a mag­am kam­rái'’■'an tartottam. — Gyuri bácsihoz? Tóváros­ból? — Innen hát! — Akkor az csak Benedek 'A"*!«1 lehetett. — És az még, gyermekem? — Él-e? Most él csak iga­­zán. Korcsmázik, kujtorog! Még engem is meg akart ta­pogatni, elnézésüket a kife­jezésért — s a tenyerére kö­pött hármat, majd ugyanan­­­nyiszor aprókat a szájára ütött. Banyi meg Paulovics az öreg papot nézték. — Ezt meg honnan atyám ilyen gyorsan ... ?vette Az öreg izgatottan járt fel, s alá. Mosolygott, de közben remegett a keze. — A tatai bor láttán meg­élénkül az ember eszejárása. ne!— Csak mostan már az len­— Hiszen, ha megleste a sekrestyésemet, akkor tudta, miért lesi meg. Az a szeren­csétlen lélek — nyugodjon bé­kében — elárulhatta neki, hogy mit tervezek. Rabutin készülődött Tatára, meg már rajta is volt a sok labanc. Tudtam, nem áll meg a zsol­dos a mocsarak szélén. Addig kerülgeti, mígnem Bánhidára is ellátogat. Persze, rabolni. Akkor ásattam el a szeren­csétlen György szolgámmal a szent ékszereket. Annak meg egy gyengéje volt, a bor. Az mester' j­ i.mi.tuimmiiiiimimi.inni.if mondatta ki vele a titkot... Pedig még a jó Mátyás király adta a községnek a szép kin­cseket. Szürkületre megtért a me­zőről Benedek Antal. Útközben korcsmázhatott, mert igen fennhangon fogad­ta a vendégeket — Megfizetem, ami a plé­bániának jár... pedig nem dolgoznak érte. Mi bajuk ve­lem? — Lassan a testtel, Benedek Antal! — intette rendre Banyi János. — Itten kend csak akkor beszél, ha mi kérdez­zük. — A magam portáján va­gyok! — Mostan még... Még! — Mit akar ezzel mondani az úr? Stublics kivárta, míg a pa­raszt kifújja a mérgét, csak azután kérdezett — Kend igen jó barátság­ban volt a mi sekrestyésünk­kel, a György komájával. — Komám volt. Tehettük. — Szép is, jó is, ha az em­ber a komájával cimborásko­dik. Csakhogy, a szerencsét­len pára vallomást hagyott hátra, mielőtt elköltözött. És ezt a levelet csak mostan ta­láltuk meg. — Hiszen írni se tudott. — Ő nem tudott, de tudott más... — Egy szava se igaz. Én bizony semmiről se tudtam ... — Miről nem tudtál, fiam? Benedek észbe kapott. Za­varos tekintetével sunyin kör­be kémlelt. Min­t aki a mene­külés útját kutatja; hosszú, szürkés haja egészen a nya­káig lógott, azt babrálgatta. — Miről kéne tudnom? — nyelt nagyot, ádámcsutkája igen sebesen járt fel, s alá nyakán. — Miről nem tudsz, fiam? — lépett közelebb a pap. — Én? Hát... hát annyi mindenről. Én csak egy buta pór vagyok. Szegény is, tu­datlan is. — Nem vagy te annyira tu­datlan. És szegény sem. Meg­néztük a házad. Még tükröd is van. Minek az? — A lányom növekszik... Találtam. Egy kuruc tiszt házunkban szállásolt... Kény­­­­szerített, hogy itt lakjon ... Az hagyhatta el. Az udvarom sarkában. Oda szokott kijárni a bajuszt pödörni. Igen so­kat adott rá... *, * úr volt! A pap megfogta a paraszt vászoningét. — Hazudsz, Benedek Antal. Olvasni se tudsz, mégis úgy hazudsz, mintha könyvből ol­vasnád. (Folytatjuk) I I Baráth Lajos: DDigtjetmed, Quitos im április 9- vasáras* Jegyzet Fotók: őszintén megvallom, a váci Dunakanyar Fotóklubnak a ta­tabány­a - ú­j­városi V. számú Általános megrendezett Iskola aulájában kiállításán eszembe sem jutott, hogy „fel­fedező”, értékelő sorokat ír­jak a látottakról. Úgy vélem, a bemutatkozás sikerült, ked­vező visszhangot váltott ki a közönség körében. Annál inkább foglalkozta­tott s foglalkoztat, vajon a „szakmabeliek”, azaz fotósa­ink milyen következtetést fo­galmaztak meg a maguk szá­mára, a tárlat megtekintése­kor. Meggyőződésem ugyanis, hogy az igen színvonalas be­mutató nemcsak a közönség­hez szólt, hanem amatőr fo­tósainkhoz is. Ez utóbbi eset­ben egyáltalán nem a techni­kai és komponálásbeli bravú­rok eltanulására, átvételére gondolok. (Habár nyilván az amatőr fotó is akkor jó fotó, ha művészi igényességgel ké­szült.) A Dunakanyar Fotóklub Vá­cott működik — a klub nevé­ben található földrajzi megje­lölés azonban nagyobb terü­letre, az Esztergomtól Szent­endréig terjedő Duna-szakasz­ra vonatkozik. Nem véletlen, hogy Esztergomot említem. Itt ugyanis országos, sőt nemzet­közi hírnévnek örvendő fotó­klub működik. Megyénkben talán a kelleténél ritkábban jelentkeznek. Megerősödésük nem csupán a helyi „erőviszo­nyok” függvénye, hanem — véleményem szerint — azzal is magyarázható, hogy a Duna­kanyar ihlető ereje, a főváros serkentő közelsége itt jobban érvényesül, mint megyénk más részein. Mindez persze csak kiin­dulópont a gondolatmenetben — ámde fontos kiindulópont. fotósok Azért is például, mert a Láto­gatót már az első pillanatban elfoghatta az érzés: ez igen,­­ez már valami, bárcsak a mie­ink is ... Nos, túlzás nélkül ál­líthatjuk, hogy megyénkben is teremt értékeket az amatőr fo­tózás. Inkább az a baj, hogy az esztergomi kivételével iga­zi klub nemigen található ná­lunk. A klub fogalma nézetem szerint — s ezt a váciak csak megerősítették — azt is lenti: erősíteni egymásban jó­képességek kibontakozását, az­­ önbizalmat, a legtermészete­sebb módon odafigyelni egy­másra, tanulni másoktól. Ta­lán ez az, amiben amatőr fotós mo­zgalmunk gyengének mutatkozik. S ha már viszonyítunk, azt is le kell írni: nagy szükség lenne arra, hogy megyénkben, városainkban a fotósok (s ugyanígy a filmesek) fogjanak végre össze a képességeik leg­javát csakis így tudják mutatni a közönségnek, meg­az egyéni nagy nekibuzdulások gyakorta visszhangtalanul hal­nak el. Lám, Esztergomban milyen okosan tüzelik egy­mást az eléggé nehéz körül­mények között dolgozó ama­tőr fotósok. Példájuk i­g­azolja, hogy nem szabad minduntal­an csak a külső segítségre várni, vagy annak hiányára hivat­kozni — hanem dolgozni kell, é s együtt. (Ne felejtsük el: kö­­rülbelül másfél évtizeddel ez­­­előtt képzőművészeink sza­­vá­ra is ez jelentette a kiutat a­ vajúdás időszakából.) Talán ilyen vagy hasonló ta­­­nultságot megfogalmaztak ön­maguk számára a tatabányai — és más városbeli — fotósok­ is. S talán tartalmában meg­­­­­újulva éledni kezd a fotókLufi*­ mozgalom. Várjuk ezt. I

Next