Dolgozók Lapja, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-14 / 86. szám
ZM, JÓ REGGELT! 1983. április 14., szerda "Tyihov napja Várható időjárás szerda estig: délnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, helyenként havazás. Később északnyugat felől csökken a felhőzet, és újból kevesebb helyen lesz csapadék. Az északi, északkeleti szél gyakran megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 8 és 13 fok között várható. Húsz évvel ezelőtt, 1962. április 14-én hunyt el — 64 éves korában — Dénes György színész, érdemes művész. Pályáját a Belvárosi házban kezdte, s 1919-ben Szína Medgyaszay Színház szerződtette. Az 1920-as évek első felében a Vígszínház művészeként aratott nagy sikert. Négyesztendei külföldi vendégjáték (Bécs, Berlin, Zürich, Basel, Bern) után visszatért Magyarországra, s ismét a fővárosi színházakban lépett fel. Elegáns, könnyed stílusa, fanyar humora a rangos színészek sorába emelte. Mint konferanszié és burleszkszínész a kabaré műfajában is népszerű volt. A felszabadulás után a Vígszínház, a Belvárosi Színház, a Fővárosi Operettszínház, a Néphadsereg Színháza és a Nemzeti színház művészeként lépett dobogóra. 1957-ben elhatalmasodó betegsége kényszerítette visszavonulásra, jelentős szerepeket alakított többek közt Csehov-, Huxley-, Hauptmann- és Shakespeare-darabokban. Számos filmben is szerepelt (Légy jó mindhalálig, Tanítónő, Díszmagyar, Úri muri, Déryné, Állami Áruház, Föltámadott a tenger, stb.) A Puskin Művelődési Központban 1982. április 17-én 19—24 óráig PEPSI REVÜ. Műsoros est tánccal a nosztalgia jegyében. Házigazda: Kemény Kázmér és a Pepsi zenekar. Vacsora, hidegtál. Belépődíj vacsorával: 100 Ft. Helyfoglalás a Puskin Művelődési Központban és a 12-509- es telefonon. 2996 Bakony Kupa áprilisban Meghívásos autóverseny 180 kilométeren Badacsonyi Állami Gazdaság Traubi Autósport Szakosztálya rendezi meg április 24-én a Bakony Kupa meghívásos autóversenyt az ország egyik legszebb hegyes vidékén. Száznyolcvan kilométeres táv nyolc ügyességi különpróbával — ezt ígéri a rendező bizottság mindazoknak, akik szívesen beneveznének a Veszprém, Zirc, Bakonybél és Sóly térségében lebonyolítandó kupaversenybe. Néhány a részvételi feltételek közül: minden olyan autós versenyezhet, aki legalább kétéves, személygépkocsira érvényes jogosítvánnyal bír, nevezését április 13-ig eljuttatja a rendező bizottság címére (Magyar Autóklub, Veszprém, Vöröshadsereg t. 5.) A teljes programot összefoglaló füzetet ugyanitt lehet beszerezni. Egyesületi és egyesületen kívüli jelentkezését, részvételét várja a Traubi autósok, érdeklődők Autósport Szakosztály: Megyei kisiparosok a fővárosban A A budapesti Hotel Intercontinentalban rendezett kétnapos program keretében mutatkoztak be a közelmúltban megyénk kisiparosai. A KIOSZ megyei titkársága szervezésében 14 női, férfiszabó, bőr-díszműves, kötő- és cipészmester összesen 24 termékével szerepelt az országos divatbemutatón. Az OKISZ Labor és a Skála Coop manökenjei mutatták be munkáikat, amelyek szép sírkert arattak. Valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1982. április 14-től pénznem vásárolható vételi eladási legmagasabb árf. 100 egys. bankjegyforintban címletek Angol font 50 5996,33 6367,23 Ausztrál dollár 50 3569,91 3790,73 Belga frank 5000 74,51 79,11 Dán korona 1000 412,13 437,63 Finn márka 100 735,51 781,01 Francia frank 500 539,78 573,16 Görög drachma 500 53,99 57,33 Hollandi forint 1000 1268,57 1347,03 Japán yen 1000 10000 137,12 145,60 Jugoszláv dinár 100 65,52 69,58 Kanadai dollár 100 2758,64 2929,28 Kuvaiti dinár 10 11836,24 12568,38 Norvég korona 1000 554,48 588,78 NSZK márka 1000 1409,03 1496,19 Olasz líra 1009 50000 25,65 27,23 Osztrák Schilling Portugál escudo 1000 200,52 212,92 5000 46,90 49,80 Spanyol peseta 5000 31,84 33,80 Svájci frank 1000 1726,88 1833,70 Svéd korona 100 571,41 606,75 Török líra 1000 23,00 24,42 USA dollár 100 3393,32 3603,22 Veteránok emlékeznek kedden Tatabányán, az MSZMP oktatási igazgatóságán a magyar munkásmozgalom-történet szakosított tagozat hallgatóinak meghívására három munkásmozgalmi harcos — Ságvári Magda, Sepsics István és Goda János — emlékezett vissza a ’40-es évek harcaira. A harcostársak beszéltek illegális munkájukról, börtönéveikről, majd a hallgatók kérdéseire válaszoltak. Képünkön: Sepsics István, Goda János és Ságvári Magda a hallgatók körében. (F—olt) Minta óvodást felvesznek Bábolnán Ez évben már minden óvodába jelentkezőt fel tudtak venni Bábolnán. Az elmúlt esztendőben két helyiséggel bővítették a gyermekintézményt. A mezőgazdasági kombinát példás segítségének köszönhető, hogy ma már 240 apróságnak tudnak napköziben helyet adni. A szocialista brigádok kommunista műszakokon termelt 150 ezer forintjából vásárolták meg az új helyiségek bútorait, felszereléseit. A kivitelezés másfél millió forintba került. Bábolnán az elmúlt néhány évben 55—60 gyereket voltak kénytelenek elutasítani helyhiány miatt. Mint az több fórumon is elhangzott, a helybeliek örömmel fogadták, hogy hosszú távon megoldódott a gyerekek elhelyezése, mert ezek után az anyák is visszamehetnek dolgozni egykori munkatársaik közé. Kiválók Az építésügyi- és városfejérdekképviseleti szervek ellesztési miniszter az érintett kökségeivel egyetértésben 1981. évi eredményes munkájuk elismeréseként számos vállalatnak és szövetkezetnek „Kiváló Vállalat”, illetve „Kiváló Szövetkezet” címet adományozott. Megyénkben a Komárom megyei Kéményseprő- és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat (Tata) és a Tatabányai Építőipari Szövetkezet nyerte el a kitüntető címet. Balesetek Hétfőn a déli órákban a Tatabánya és Tarján közötti útszakaszon, az épülő új autópálya felüljárójánál Onoffer István 26 éves tatabányai lakos személygépkocsijával egy kanyarban gyorshajtás következtében lesodródott az úttestről és felborult. A fiatalember 8 napon túl gyógyuló, súlyos, töréses sérüléseket szenvedett. Kedden, 0.40 perckor Tatabányán, a Dózsa György út 53. számú ház előtt Oláh Gábor 20 éves helyi lakos személygépkocsijával gyorshajtás és feltehetően ittasság következtében belehajtott az út szélén lévő autóbuszváróval egybeépített bazárárudába. A baleset következtében Oláh Gábor könnyebben megsérült, míg járművében és a bazárárudában jelentős anyagi kár keletkezett. Elhunyt Havas Gertrud és Bölöni Kiss István Az Állami Bábszínház igazgatósága, a Magyar Színházművészeti Szövetség UNIMA* — nemzetközi és az bábművész szövetség — mély megrendüléssel közli, hogy Havas Gertrud és Bölöni Kiss István, Jászai-díjas bábművész április 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az országszerte ismert művészházasnál — számtalan sikeres hazai és külföldi bábprodukció főszereplőjének — temetéséről később történik intézkedés. — Dzsesszkocsma címmel ad hangversenyt Jánosi Vilmos és együttese Tatabányán, a József Attila Művelődési Házban április 15-én. A 19 órakor kezdődő dzsesszhangversenyen Berki Tamás énekel. H 30QO Az utánpótlás versengése — magasabb színten Az utánpótlás sikeresebb neveléséért a Nagykanizsai Olajbányász kezdeményezésére, létrehozták a nyugat-dunántúli NB I-es ifjúsági kézilabda-bajnokságot, női és férficsapatok részére egyaránt. A nyolc-nyolc benevezett között van a TBSC is. A fiúk első mérkőzésükön hazai pályán fogadták a Komlói Bányászt és 25:22 (15:18)-ra nyertek. Góllövők: Fellegi 12, Antalóczy 5, Horváth 2, Palatin 2, Oravecz 2, Bunghard 2. A tatabányaiak ifjúsági válogatottja, Fellegi lő gólt 4 Tájékozódási futás Éjszakai egyéni bajnokság Este 20 órai kezdettel rendezte meg a megyei tájékozódási futó szakszövetség Csákányospuszta környékén az ez évi B fokozatú éjszakai egyéni bajnokságot. A három kategóriában már a nevezések számából is következtetni lehetett a gyér érdeklődésre. (Sok benevezett nem állt rajthoz.) Pedig az időjárás kegyeibe fogadta a résztvevőket. Száraz, jó talajon bonyolíthatták le a vetélkedőt. set. Az egyes kategóriák győztek akik továbbjutottak megyénkből az OB selejtezőre! P 21 B: 1. Molnár Andor (ATSC). F 19 B: 1. Kovács Attila (ATSC). F 17. B: 1. Faggyas László (ATSC) 1:10:59. Jelentkezés: április 15-ig Sportszervezői tanfolyam A TF Továbbképző Intézete megbízásából Tatabányán indul középfokú sportszervezői tanfolyam. Az oktatás levelező formában (havonta egy alkalommal) 2 évig tart. A tanfolyamra középfokú iskolai végzettséggel lehet jelentkezni a Tatabánya Városi Sportfelügyelőség címén (Tatabánya, Tóth-Bocsoki u. 3, 2800); jelentkezési lapok ott kaphatók. A TFTI engedélyével a jelentkezési határidőt meghosszabbították április 15-ig. Kézilabda MNK Tatabányai Bányász — Bp. Honvéd férfi 37:28 (16:13) Tatabánya, 700 néző, vezette: Ambrus, Ruszina. TBSC: Vincze — Básti, Gubányi, Babos, Pánovics, Pál, Kontra. Cserék: Flasch, Marosi, Wohner, Bényei. Edző: Simó Lajos. A délelőtti átmozgató edzésen az okozott fejtörést Simó edzőnek, hogy Hoffmann belázasodott így a legjobb formában lévő tatabányai játékos is kiesett a sorból. A mérkőzés kezdete előtt viszont az jelentett némi megnyugvást a tatabányai játékosoknak, hogy a Honvéd tartalék csapatával érkezett, mert a BEK visszavágóra készülő csapatból többen bajlódnak kisebb sérüléssel. Jól kezdett a hazai együttes, Gubányi és Básti góljaival az ötödik percben már 3:1-re vezetett. Ezután feljött a nagyon lelkes, főleg fiatalokból álló Honvéd és 9:9-ig lépést is tartott ellenfelével. A félidő hajrájában sikerült a Bányásznak előnyt szerezni. A második félidőt már sokkal komolyabban kezdte a Bányász, fokozatosan növelte előnyét. A szurkolók óhajtott nyolcgólos előnyt által tizenkettedik percben érte el a a TBSC, (26:18). Sikerült fokozni az iramot és a huszonötödik percben 33:23 volt az eredmény,és ez már megnyugtató előnyt jelentett. Talán túl nyugodtak is lettek a tatabányaiak, mert 35:24-es előnyüket a végén egy kicsit leadták, és a végén kilenc góllal győztek. Egy jó képességű, együttessel jó mérkőzést fiatal vívott a tatabányai csapat és kilencgólos előnye több mint biztató az április 20-i visszavágóra. Góllívők: Kontra 10, Pál— Gubányi—Marosi 5—5, Básti, —Flasch 4—4, Wohner 3, Babos. úoimÖKXa Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja . Főszerkesztő: GOMBKÖTŐ GÁBOR. Telefon: 11-991. Szerkesztőség: Tatabánya V., Felszabadulás tér 4. III. emelet. 2801. Postacím: Tatabánya, Pf.: 141. Telefon: 10-053. 10-811. ügyeletes szerkesztő: 18-as mellék, belpolitikai rovat: 10-es és 27-es mellék, gazdaságpolitikai rovat: 15-ös és 24-es mellék, kulturális rovat: 28-as mellék, sportrovat: 26-os mellék, ifjúságpolitikai rovat: 17-es mellék, fotórovat: 29-es mellék, levelezési rovat: 13-as mellék, hirdetésfelvétel: 14-es mellék. — Kiadja a Komárom megyei Lapkiadó Vállalat. Tatabánya V., Felszabadulás tér 4. III. emelet, 2801. Postacím: Pf.: 141. 2801. Felelős kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Telefon: 11-910, 10-053, 10-811. Telexszám: 27-243. —Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 294 Ft, egy évre 499 Ft. — Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. — Készül a Komárom megyei Nyomda Vállalat tatabányai lapnyomdájában. Felelős vezető: Tunyogi József. — INDEX: 25058. — HU ISSN 0133—140X