Dolgozók Lapja, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-22 / 146. szám
í az esélyegyenlőségért Az iskolakörzetesítés három évtizede A KISISKOLÁK sorsáról az utóbbi hetekben fellfingolt viták valójában nem új keletűek, miként maga a körzetesítés sem az, hiszen több évtizedes múlt áll mögötte. Magyarországon az általános iskolák összevonása már 1961-ben megkezdődött a kormány 15. számú törvényerejű rendelete nyomán. Ekkor több kis létszámú osztatlan, illetve részben osztott általános iskolát egy körzetbe soroltak be, abból a célból, hogy a felső tagozatos tanulók színvonalas, a kor igényeinek megfelelő szakrendszerű oktatásban részesülhessenek. Egy emberöltő pergett le azóta, de a körzeti központi iskolákat ma is e szerint a helyes elgondolás szerint szervezik. Aligha akad olyan ellenzője az iskolák tömbösítésének, aki pedagógiai érvekre hivatkozva emelné föl szavát a körzetesítés ellen, mivel a tágas, kellően felszerelt, jól felkészült tanárokkal ellátott iskolák sokkal kedvezőbb tanulási feltételeket nyújtanak a gyerekeknek, mint az egytanítós, egytermes iskolák, ahol egyetlen tanulócsoportba van összegyűjtve a település valamennyi diákja. Ám figyelemre méltó társadalompolitikai ellenérv: ha külterületen élő gyerekeknek körzetesítés esetén, ha kollégiumba kerülnek, egy hétre el kell szakadniuk családjuktól, vagy naponta buszra, kerékpárra kell ülniük, hogy eljussanak a központi iskolába, és az időveszteség, a fáradtság növeli hátrányos helyzettüket a műveltség megszerzésében. Súlyos gond az is, hogy a körzetesítéssel iskolák válnak kihasználatlanná az apró falvakban, s ami ezzel együtt jár: a pedagógusok eltávozásával községek sora marad értelmiség nélkül, ezáltal meglehetősen sivár helyzetbe jutott, mert tudvalevő, hogy pedagógus nemcsak a diákság tanítómestere, hanem a ..a helyi szellemi élet, közművelődés és közélet kulcsembere is. Ily módon a körzetesítés akaratlanul is a társadalmi esélyegyenlőség ellen hat. A mélyreható társadalmi változások következtében valójában válságba kerültek a kisebb települések,, és megindult a falusi népesség látványos elvándorlása a városok felé. Számos helyen oly mértékű volt az elköltözés, hogy egy kisebb létszámú osztályra való gyerek sem maradt a községben, illetve a külterületi körzetben. Az iskolák körzetesítése tehát mindenképpen elkerülhetetlenné vált. Most 116 általános iskolai diákotthonunk van, 9206 növendékkel. Vitathatatlan, hogy a körzeti iskolák a korábbinál több tanulónak nyújtanak a középfokú oktatást megalapozó, szakszerű ismereteket, vagyis számottevően hozzájárulnak a művelődési esélyek kiegyenlítéséhez. A körzetesítés lebonyolítása körül azonban még sincs minden rendben. Ahonnan panasz érkezik, ott nem az elvekkel, hanem minden esetben a végrehajtással volt vagy van baj. Egyebek közt a szülők beleegyezése nélkül hozott tanácsi döntésekkel*^,, tárgyi fellételeiy hj4n^,^l,.^§zanjps .megyében, akadt, rá példa, hogy a megyei tanácsnak nemet kellett mondania a syplyi tanács döntésére, mert az elhamarkodott körzetesítéssel a megelőzőnél rosszabb helyzetet teremtettek volna. Úgy ítélik meg a Művelődési Minisztériumban, hogy a körzetesítések zömére mégiscsak az átgondolt tervezés volt jellemző. A tanácsok általában arra törekedtek, hogy ahol lehetséges, ott az alsó tagozat megmaradjon a falvakban, még azon az áron is, hogy összevont tanulócsoportban tanulnak majd a gyerekek. A fő az, hogy jól képzett, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező tanító foglalkozzék velük. De intő jel, hogy a nyugdíjba vonulók utánpótlását mind nehezebben lehet megoldani, ilyenkor sok helyütt kényszerűségből a körzetesítéshez folyamodnak, amit erősít az is, hogy az általános iskola negyedik osztályában megkezdődött egy-két tantárgy szakszerű oktatása. Továbbra is országos alapelv marad, hogy ha egy iskolában az 1—3. osztályosok száma tíz alá süllyed, akkor a tanulók iskoláztatásáról máshol kell a tanácsnak gondoskodnia. Viszont, ha egyes településeken a tanulólétszám növekszik, akkor az alsó tagozatot újból megindíthatják. Végeredményben mindig a helyi körülményektől függően kell az illetékeseknek fordulat a három évtizedes folyamatban, nem számoljuk föl a körzeti iskolákat, mindössze a szakrendszerű oktatás szinte teljes körű bevezetésével lelassulnak a körzetesítés lépései az oktatásügyben, ugyanúgy, mint a közigazgatásban. A [UNK] további korszerűsítés — miként Sarlós István figyelmeztetett rá az Akadémia tavaszi közgyűlésén, — „nem indokolja, hogy a településekből minden társadalmi, kulturális szervezetet a tanácsi székhelyekre koncentráljanak, településeink többségét megfosszák a 5. helyi közösséget összekovácsoló, megtartó társadalmi tevékenység lehetőségétől”. eljárniuk. ______________ NINCS TEHÁT A bizotsítványosztás idején.., DOLGOZÓK LAPJA 1983. június 22., szerda Vendégek Recklinghausenből Az előadás záró pillanataiban, amikor a közönség elismerő tapsa újra kiszólította a színészeket a színpadra, német nemzetiségi viseletbe öltözött fiatalok hatalmas kosár virágot helyeztek el a színpadkép közepén. Ez a kedves gesztus is jelezte: ünnepi színházi est tanúi, résztvevői voltak a nézők ezen az estén — a tatabányai Népház ismét érdekes és különleges produkciónak adhatott otthont a múlt szombaton. Nem először járt már külföldi társulat a Népházban, ezúttal németül hangzottak fel a klasszikus veretű szavak, hiszen a mű szerzője, Heinrich von Kleist Goethe és Schiller kortársa, műve az egyetemes színházkultúra maradandó értékei közé tartozik, és időnként magyar színházak is felfedezik. Ezúttal az NSZK-beli Rechlinghauseni Fesztivál Színház társulatának tagjai idézték fel a XIX. századot, Ádám falusi bíró krimibe illő éjszaka; kalandjait, mert a Der zerbrochene Krug, azaz ,,Az eltört korsó” története a bíró előtt játszódik, aki míg másokat vádol, maga lepleződik le. .. A szerző, Kleist nem volt szerencsés író — műveit nem fogadta korában elismerés, csak az utókor fedezte fel, őrizte meg. Ő maga az őrültség határán élt, _s halála is olyan külön^se^e s^ot, mint a sorsa. (Cinikus búcsúleveleket írt az ifjókíinak, és egy halálraszánt asszonnyal együtt öngyilkos lett.) Ádám bíró. Az eltört korsó főszereplője is torz jellem, aljas és gonosz — ám a figurát mégsem ezek a patologikus vonások éltetik, hanem az, hogy egy korszak embertípusává tudott válni, a hatalmával visszaélő falusi hivatalnok torzképe lett. A színpadi dialógusok megértése ezúttal nem okozott nehézséget. A nézőtéren ugyanis sokan ültek azok, akik a környező nemzetiségi községekből, településekről érkeztek az előadásra — jó lehetőség volt ez a német nyelv archaikus szépségeinek, ízeinek megismerésére is. A németül kevesebbet értők pedig a kitűnő készülék segítségére tolmácstámaszkodhattak. Bánffy György nagyszerűen közvetítette a dialógusokat — „szereplése" lehetővé tette, hogy a párbeszédek árnyalatait is érzékelhessük, és egyszerre halljuk a német és a magyar szöveget. Nehéz a produkció egészének értékeit röviden összefoglalni. A klasszikus művek újraidézésének elsősorban értékmegőrző, kultúraközvetítő szerepe van és ez a színházak kötelessége. Természetesen a Kleist-vígjáték nem „mai színház”, kissé nehézkesebb, lassúbb ritmusú, keményebb veretű, mint amilyen művekhez ma a színház a közönségét hozzászoktatta. Ennek ellenére a darab és a produkáció sajátos naturális ízeivel, színeivel, a színészi játék a jellem- és a típusteremtés igényeivel, s az ünnepi előadás a maga különlegességeivel megragadta a közönséget, és sajátos színházi élményt jelentett. Ezért hangzott fel az előadást követően az elismerést kifejező taps, amely többször színpadra szólította a társulat kitűnő művészeit. Az előadást követően a város és a szénbányák vezetése fogadást adott a vendégek tiszteletére, és Sárközy Géza, a városi tanács elnöke köszöntötte a barátságot, a nemzetközi kapcsolatokat ápoló vendégművészeket. A társulat ugyanis a SZOT és a Német Szakszervezeti Szövetség ■Rülttwnn kapcsolatainak jegyében látogatott el Magyarországra. — g — Jelenet az előadásból. A vádlott, Ruprecht (Willi Labmeier), az álnok Ádám bíró (Günter Lamprecht) előtt. A további szereplők: Liebt írnok (Wolf Anioi) és Welter jogtanácsos (Alexander Wagner). rp r „ térzene fi Tatán rádiófelvétellel Az Almásfüzitői Timföldgyár Petőfi Sándor Művelődési Házának fúvószenekara Mesterházi György karnagy vezetésével „térzenét” adott Tatán, amelyet a Magyar Rádió 24 perces műsorban később sugároz. Az eredeti terv szerint a Zsigmond korabeli vízivár udvara adott volna otthont a felvételnek, de az időjárás közbeszólt, s ezért a megyei művelődési központban vették fel a négy számból álló térzenei műsort. Telke: Öreg bajtársak indulója. Farkas Ferenc: Régi magyar táncok. Dvorzsák: VIII. szláv tánca, és Tolz: Tavisó indulója hangzott el a műsorban, amelynek szerkesztője Hollós Lajos, zenei rendezője Bárány Gusztáv, hangmérnöke Tóth László és a bemondó Pármai Éva. A timföldgyáriakat hozzátartozók, ismerősök, munkatársak kísérték el a rangos eseményre. A timföldgyári zenekar felvétel közben Tóth László hangmérnök a keverőasztalon . Munkában a műszakiak allítja össze a műsort