Dolgozók Lapja, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-07 / 133. szám

3 Az iskola levegője­ gye, emlékeznek még Nyilas Misire, Zsigmond felejthetetlen, szívünkhöz nőtt Móricz re­gényhősére? Misi a történet vége felé elszántan kijelenti nagybátyjának és a kollégium tanárainak, hogy ő nem akar többet debreceni diák lenni. Hogy miért? Tulajdonképpen erről szól a könyv, a tiszta lelkű gyerek szenvedéséről, meghurcoltatásáról, álta­lában a rideg, barátságtalan, örömtelen kollégiumi életről. Ma is akadnak még olyan iskolák, kisebbek is, a nagyobbak is, ahol sem a diákok, sem­ a tanárok nem érzik jól magukat a rossz légkör miatt. Miben nyilvánul meg a nyomasztó, áporodott klíma? Egye­bek közt a türelmetlenségben, a rideg bánásmódban, a meg nem értésben, a vaskalapos fegyelmezésben, egyszóval: az embertelenségben. Újabban szociológusok is foglalkoznak annak kutatásával, hogy milyen tényezők hatnak egy-egy oktatási intézmény légkörének alakulására, esetenként „klímavizsgálati tesztekkel” próbálnak feleletet adni a kérdésre. A pedagógusok tesztlapok nélkül is tud­ják, hogy az iskolák és más oktatási-nevelési intéz­mények légköre mindenekelőtt az igazgató vezetési stílusától, emberségétől, továbbá a tanári kar össze­tételétől függ. Természetesen sok múlik a fenntartó tanáccsal, valamint a lakóhelyi politikai-társadalmi szervekkel kialakított kapcsolaton is. Gyakran elhangzik az igazgatókról, hogy ők gondjaikra bízott intézmény első számú pedagógusai: a találó ez a megállapítás az iskola légkörét illetően is. Az antidemokratikus, önkényeskedő igazgatók kö­zül —, bármennyire összetartó is a nevelőtestület —, pillanatokon belül megfagy a levegő, szinte megder­mednek az emberek, ilyen helyen jó közérzetről sem a tanárok, sem a tanulók körében nem lehet beszélni. Sajnos, vannak még ilyen vezetők. Nemrégiben egy pedagógus amiatt panaszkodott nekem, hogy ha bármilyen apró­ cseprő, vagy akár jelentősebb isko­lai ügye akad, nem fordulhat segítségért, tanácsért azonnal közvetlen feletteséhez. Náluk először az is­kolatitkárnak kell bejelenteni a „kihallgatási kérel­met”, az egyezkedik ugyanis az igazgatóval a meg­hallgatás terminusáról, majd a titkár közli a tanár­ral, hogy az igazgatónő melyik napon, s hány órakor tudja fogadni. Szinte hihetetlen történet. Képzeljük csak el, hogy egy „egyszerűbb halandó”, például szülő, milyen nehezen jut be ehhez a vezetőhöz. Persze általánosságban ez a hóbort nem jellemző iskoláinkra, hiszen százszám vannak olyan iskola­­igazgatók, akiknek az ajtaja mindig ki van tárva a kollégák, a diákok, s a szülők előtt. Pedagógusok váltig állítják, hogy nincsen szük­ség különleges csodaszerekre a kellemes iskolai lég­kör megteremtéséhez, mindössze két feltétele van en­nek: összeforrott nevelői közösség és demokratikus vezetés. Ha e két tényező adva van, akkor az egész­séges szellem kisugárzik az egész iskolára, magától értetődően a tanulóifjúság életére is, és ilyen eset­ben —­ Ady Endre szép verssorával­­— „éjel zengi be az iskolát”. Tanulók és nevelők k­özösségi élete nélkül egyet­len iskolának sem lehet friss levegője, mint ahogy enélkül a tanítás színvonala sem emelkedhet magas­ra. Nem véletlen tehát, ha a pedagógiai tevékenysé­get ellenőrző tapasztalt felügyelők rögtön az iránt érdeklődnek egy-egy iskolában, hogy a nevelési-okta­tási feladatok megoldásában együttműködnek-e a ta­nárok? Összefűzi-e őket a közös cél, a közös tevé­kenység? Kibontakozhat-e a tanár egyénisége a tes­tületben? Ha ezekre a kérdésekre a válasz nemleges, akkor valami nincs rendben az iskolában. A de­mokrácia, a közösségi élet hiánya még a kitűnően­­ fölszerelt intézményekben is visszaveti a munkát. Nagy jelentősége van az elvieken kívül annak is, hogy a vezetők odafigyelnek-e a tanárok ügyes-bajos dolgaira. Nemcsak a tanulók körében igény, hogy ne­velőik­ kísérjék figyelemmel és rendszeresen értékel­jék teljesítményüket, hanem így vannak ezzel a pe­dagógusok is. Ahol a vezető fontos döntések előtt kiváncsi a testület véleményére is, ott legtöbbször a pedagógiai aprómunka is becsben áll, és jut idő személyes gondok meghallgatására is. Ilyen helyeken a jó az emberek közérzete. Évek óta visszatérő beszédtéma az iskolák háza táján a pedagógusok és a tanulók túlterhelése. Az irányító és a fenntartó szervek eddigi erőfeszítései ellenére sem sikerült számottevően csökkenteni a fö­lösleges terheket. A kifaradás és az állandó feszült­ség nagymértékben rontja a közérzetet, vibrálóvá teszi az idegeket, elektromossá a levegőt. gyetlen társadalmi intézmény élete, klímája sem­ változhat meg egyik napról a másikra; hirtelen javulás nem várható e téren az is­kolákban sem. De az igen, hogy a demokratizmus — ha kismértékben is —­ hétről hétre erősödjék, és a­­ felettes szervek mind körültekintőbben figyeljenek az oktatásügy helyzetére. Ha ez megvalósul, akkor ugyanis napról napra kellemesebb lesz az iskolák ég­hajlata, derűsebb a tanárok, diákok közérzete. P. K. I. U E Újabb portrék a tv-műteremben • Három újabb portréval gyarapodott a Magyar Tele­vízió Műteremben című soro­zata. D. Fehér Zsuzsa szer­kesztő-műsorvezető és Soós Árpád rendező műsorában be­­mutatkozik a nézőknek Ká­dár­­ János Miklósi festőművész, aki a hagyományokhoz kötő­dően.. elbeszélő, és kolorista stílusban készíti alkotásait. A fiún egyéni életútját­ túl mű­vészi hitvallásával is megis­mertet. Itthon és külföldön egyaránt népszerűek Morvay Zsuzsa keramikus változatos orna­mentikái ,és figurális munkái. Kerámiából tervezett teljes együtteseit fantáziadús ala­kokkal népesíti be. A műsor ízelítőt ad alkotásaiból is. A Kortárs művészet egyik kiemelkedő mestere Bartha László festőművész. Évtize­deket töltött a Balaton part­ján, ez határozta meg téma­világát. Az utóbbi években Kőszegen él. munkásságáról, — amelyben jelentősek grafi­kái és könyvillusztrációi — otthonában beszélget vele a műsorvezető a portrékat a közeljövőben mutatja be ,a televízió. DOLGOZÓK lapja 1983. június 7., kedd f Kopjafák a vértanúk emlékére is A Hazafias Népfront váró­bizottsága kezdeményezte Komáromban azt, hogy állít­sanak maradandó emlékmű­vet az 1848-as szabadságharc vértanúinak. A városi tanács Cs. Kiss Ernőt bízta meg az­zal, hogy a terveket készítse el, s a komáromi fafaragó­­szakkör tagjai vállalták, a ki­vitelezést. Múlt év novemberében kezdték el a munkát, körid­őérül száz órát dolgoztak fe­jenként a kívánságnak meg­felelően készítették el a kop­jafákat, melyeket szép ünnep­ség keretében adtak át a városnak, lényegében mind­annyiunknak. Winkler József szakkörve­zető, Brunz János, Bóza Jó­zsef, Éltes Lajos, Csaplár Jó­zsef,­­ Póczi Lajosné, Tóth Éva, Vizur László, Vizur Já­nos és Vödrös László szakkö­ri tagok nem csak a hétfői szakköri napokon, de vala­mennyi szabad idejükben dol­goztak az oszlopokon, me­lyekre elöl a hősök neve, há­tul az alkotóké van bevésve, emlékül és emlékezésül a ké­sői unokáknak. Most a szakkör legtöbb tagja már készülődik az újabb feladatra — a komáromi gyermekváros kis lakói szá­mára készítenek játszóteret, de előbb egy kis tapasztalat­­cserére és elmélyült munká­ra június 17—25-ig a tardos­bányai alkotótáborba vonul­­­nak vissza. Ottani munká­jukkal gyarapodik a kis község, mert az óvoda szá­mára faragott gyermekjáté­kokat készítenek a tábor ide­je alatt. áé — dór Robitsné Csiszár Margit kiállítása Megkésett _ I csodáltam Neily Sachs M­indig költőnőt, aki 60 éves korá­n------------------­ ban kezdett el verset írni. Miután megjelent kötete, rögtön megkapta a Nobel-díjat. Valóban átütő erejű költésze­tében férjét siratja el. Lebegő, impresszio­­nisztikus képekkel jeleníti meg a koncent­rációs táborokat, a borzalmakat. Szavainak, metaforáinak hallatlan könnyedségük,­­leve­gőjük van, miközben a XX. század legmeg­­rendítőbb erejű konfliktusáról beszél. Hogyan lehetséges ez? A költőnő férje kö­zépszerű író volt, aki kapcsolatot tartott a vezető, eur­ó­pai,­irodalommal. Nos, ennek az irodalomnak, az árnyékában élt a feleség is. Csupán annyi. történt, hogy' ő későn kezdett el írni. 'v Bobitsné ’Csiszár Margit első kiállítását — jóval nyugdíjba vonulása után — nemré­giben rendezte meg az esztergomi művelődé­si központ. Több csoportos tárlaton részt vett már, de önállóan most jelentkezik elő­ször. A századfordulón született Muraszom­baton. Szülei festő és zenélő pedagógusok voltak, akik korán észrevették Csiszár Mar­git tehetségét. Ljubjanában tanult, Sterhen professzor, a nagy impresszionista mester irányította, segítette kibontakozását. Dolgozott Miháltz Pál és Vaszary János festőművészek iskoláiban. Majd Párizsban, André Lhote szabadakadémiáján töltött egy évet. Végül Esztergomban telepedett le, ma­gyart tanított a Petőfi Sándor Általános Is­kolában. Az Úttörőház képzőművészeti szak­körét 15 éven át vezette. Azért is érdekesek az életrajzi adatok, mert ez a kései jelentkezés mindenképpen rendhagyó jelenség. Nem tudjuk külön-kü­lön is értékelni, ennek a pályának az állo­másait — rögtön az egészet, az életművet láthatjuk. A pasztellek tökéletes szakmai is­meretről, hallatlanul kimunkált rajztudásról, virtuozitásról árulkodnak már az első ráné­zésre. A mondanivaló nem harsány, inkább visszafogottságával súlyos. Kaposi Endre festőművész nyitotta meg a tárlatot, idéznünk kell tőle is néhány mon­datot: „Nem a szokványos protokoll cere­móniára gyűltünk össze Hölgyeim és Uraim! Felfedezők vagyunk itt mindnyájan, meg­késett, megszégyenült, s mitagadás — a fel­fedezés értékétől kissé megszeppent felfe­dezők. Találkoztunk az alkotó emberrel, aki egész életművével igazolja azon régi teóriámat, miszerint az igazi tehetséget nem lehet parkolópályára küldeni, nem lehet ta­karéklángra állítani. Fájdalmas felismerés, hogy ez a nagy fel­készültségű művész mennyire hiányzott vá­rosi tárlatainkról is.” A művészetben az értékrend csak hosszú idő távlatában ,,áll be” önmagától. A jelen és a közelmúlt értékeivel szemben sokszor kísért a „farkasvakság”. Kaposi­­ Endre sza­vai az értékrend helyrebillentéséért is szól­tak,. Hiszen Csiszár Margitnak kisujjában van az expresszionizmus, a szürrealizmus, s néhol még a szecesszióra is rábukkanhatunk. Gya­nús, hogy ennyi izmus jelenléte egy életmű­ben már többet jelent, mint divatos — ma már joggal állíthatjuk — meghaladott, irány­zatokat. Persze a századelő avantgárd mozgalmai alapjaiban rendítették meg a képzőművészetet, a látáskultúrát — ezért több tekintetben kedvesebbek számomra, mint más korszakok eredményei. Ennyi „izmus” van jelen és minduntalan sejteti magát a kiforrott egyéniség is. Ezért írok sej­tetésről, mert a halk líraisággal és zeneiséggel megalkotott képek mögött nem könnyű észrevenni az embert. Azt az em­bert, aki végigélte századunkat, s láttatni is tudja konfliktusait, neurológikus pontjait. Mindezt virágokkal, utcaképpel, egy elsu­hanó autóval, vagy éppen­ az esztergomi Bazilika kupolájával. A művészetet sohasem a téma tette értékessé, így itt is a színek és formák harmóniája jelenti a totális látás­módot, meglátogatja a Ga­lériában a tárlatot, még a „konzervatív” jelzőt is ráaggathatja néhány pasztellre. Csakhogy a válságát élő mai képzőművésze­ti­ életünk szélsőséges megnyilvánulásai kö­zött felüdítő látvány ez a kiállítás. Ha nem is a ma keletkező értékek között, de a harmincas, negyvenes évek magyar festé­szetében mindenképpen helye van Csiszár­­ Margit képéinek. Akkor cselekszünk helye­sen, ha időben és térben évezzük ezeket az alkotásokat­ is pontosan elhe­Ha valaki Vaderna József felfedezés Fórumok a fiataloknak JÚNIUS ELEJÉIG mint­egy száz lakóhelyi ifjúsági fórumot rendeztek a KISZ- bizottságok és a területi nép­frontbizottságok. Ezeken az újszerű közéleti összejövete­leken szó esett a fiatalok ott­honteremtési lehetőségeiről, az ifjúsági lakásépítési akciók feltételeiről és a lakóhely­fejlesztési elképzeléseikről és sok más, a fiatalokat érintő kérdésről. Az idei fórumok április 15-én kezdődtek. A legtöbb helyen állami, párt- és taná­csi tisztségviselők, vezetők álltak a fiatalok kérdéseinek kereszttüzében és tájékoztat­ták őket közvetlen környeze­tük időszerű feladatairól, ter­veiről. A legégetőbb — ott­honhoz jutási — gondok mel­lett szó esett a közművelődé­si lehetőségekről, az egészség­­ügyi ellátásról, és a gyermek­in­tézmények, bölcsődék, óvo­dák, iskolák is az érdeklődés középpontjában álltak. Fog­lalkoztak az ifjúságnak a la­kóhelyi közéletben helyével, szerepével betöltött is. A fórumokon elhangzottak­ból kitűnik, hogy egyre több fiatal vállal aktív társadalmi megbízatást. Aktivitásukat néha fékezi azonban a köz­életi járatlanság, tapasztalat­lanság. A fiatalok több he­lyütt hangoztatták: szívesen vállalnak a lakóhelyük fej­lesztését szolgáló társadalmi munkát. A legtöbb helyen be­kapcsolódnak a fásítási, par­kosítási, virágosítási akciók­ba. Gondot okoz viszont, hogy a társadalmi munkák céljai nem mindig a legfon­tosabb helyi gondok megol­dását szolgálják, látszattevékenység, helyenként forma­lizmus tapasztalható. A fia­talok pedig különösen akkor vállalnak szívesen közösségi munkát, ha részük van az ezzel kapcsolatos döntések demokratikus előkészítésé­ben, kialakításában. EZÉRT IS nagy jelentősé­gűek a még most is zajló —­ s a nyári szünet után, ősszel ismét szerveződő — lakóterü­leti fórumok. A tapasztala­tok ugyanis arra hogy a fórumok ott utalnak, váltak igazán a fiatalokat legközvet­lenebbül érintő tanácskozá­sokká, ahol a társadalompoli­tikai célok mellett, a telepü­lésfejlesztés kérdései is meg­fogalmazódtak. Könyvhét Ami nem tetszik együnk őszinték: lényegében a hagyo­mánytisztelet jó életben az tart­ün­nepi könyvhét egész mai struktúráját. Koránt­­sincs arról szó, hogy ne folytassuk, ne kövessük (természetesen mindig ma­gasabb szinten) az okos, egészséges hagyományo­kat! Ámde kiadóink csak részben emelik ünnepivé a könyv hetét, átfutási idők­­­­re, nyomdai kapacitásra és sok másra hivatkozva. Fé­lő, hogy az efféle — bár­mennyire is megalapozott — mentegélőzés éppen könyvhét­­ táján a legke­­­vésbé indok, magyarázat. Egy ankéton valaki meg­jegyezte (és mennyi és milyen elsorolta), könyv nem jelent még meg, az előzetes ígérgetés ellenére sem, amit felvettek könyvheti listára. S most a kapható olyan könyv, ami, ugyan a listára nem került, de a boltok nemrég kap­ták meg. A tervszerűtlen­­ségre, az esetlegességre hívta fel a figyelmet az­­ illető. Igaza van. Baráth Lajos kötete nem sokkal korábban látott napvilágot. Kádár Péter Tekergő Ha­­bakukja is nemrég kapott , miniszteri nívódíjat. A mi nem hivatalos listánkon természetesen a megyében élő alkotók ezen könyvei is szerepelnek. Ám van olyan kiadvány is, amiről­­ esetleg többet beszélnek az emberek, mint ahogyan azt a mű megérdemelné, keresik mindenfelé — de nincs. Kapós áru volt. Nem , könyvheti kiadvány, igaz, de mikor keresse az ér­deklődő olvasó, ha nem éppen ezekben­­­ napok­ban? Nem tetszik az sem, hogy az amúgy is későn elké­szült programok menet köz­ben tovább módosulnak. A megyei megnyitóra az Író­szövetség főtitkárát vár­tuk. Valaki megkérdez­te tőlem: miért nem ő jött? Nem tudom. Má­sutt azt hallom, hogy a könyvhét megyei műsor­füzetében az egyik középis­kolába várt vendég nem jött el. Még szerencse, hogy nem is várták! Röviden: ezek a mozzanatok is elbi­zonytalanítják az érdeklő­­­­dőt a könyvhéten. Az az igazság, hogy ki­robbanó sikert ara­tó köny­vek máskor is megjelen­nek, számuk az átlagot most sem haladja meg. Tehát bármikor lehetne könyvhetet rendezni. Opti­mistábban havazik( persze így: a könyv ünnepe egész éven át tart­hatna), azt sem árt tudni, hogy a­­ most pultra került kötetek zöme egy-két éve íródott. Ez tehát a friz;, mai tér­í més. — j — L

Next