Dolgozók Lapja, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-07 / 133. szám
3 Az iskola levegője gye, emlékeznek még Nyilas Misire, Zsigmond felejthetetlen, szívünkhöz nőtt Móricz regényhősére? Misi a történet vége felé elszántan kijelenti nagybátyjának és a kollégium tanárainak, hogy ő nem akar többet debreceni diák lenni. Hogy miért? Tulajdonképpen erről szól a könyv, a tiszta lelkű gyerek szenvedéséről, meghurcoltatásáról, általában a rideg, barátságtalan, örömtelen kollégiumi életről. Ma is akadnak még olyan iskolák, kisebbek is, a nagyobbak is, ahol sem a diákok, sem a tanárok nem érzik jól magukat a rossz légkör miatt. Miben nyilvánul meg a nyomasztó, áporodott klíma? Egyebek közt a türelmetlenségben, a rideg bánásmódban, a meg nem értésben, a vaskalapos fegyelmezésben, egyszóval: az embertelenségben. Újabban szociológusok is foglalkoznak annak kutatásával, hogy milyen tényezők hatnak egy-egy oktatási intézmény légkörének alakulására, esetenként „klímavizsgálati tesztekkel” próbálnak feleletet adni a kérdésre. A pedagógusok tesztlapok nélkül is tudják, hogy az iskolák és más oktatási-nevelési intézmények légköre mindenekelőtt az igazgató vezetési stílusától, emberségétől, továbbá a tanári kar összetételétől függ. Természetesen sok múlik a fenntartó tanáccsal, valamint a lakóhelyi politikai-társadalmi szervekkel kialakított kapcsolaton is. Gyakran elhangzik az igazgatókról, hogy ők gondjaikra bízott intézmény első számú pedagógusai: a találó ez a megállapítás az iskola légkörét illetően is. Az antidemokratikus, önkényeskedő igazgatók közül —, bármennyire összetartó is a nevelőtestület —, pillanatokon belül megfagy a levegő, szinte megdermednek az emberek, ilyen helyen jó közérzetről sem a tanárok, sem a tanulók körében nem lehet beszélni. Sajnos, vannak még ilyen vezetők. Nemrégiben egy pedagógus amiatt panaszkodott nekem, hogy ha bármilyen apró cseprő, vagy akár jelentősebb iskolai ügye akad, nem fordulhat segítségért, tanácsért azonnal közvetlen feletteséhez. Náluk először az iskolatitkárnak kell bejelenteni a „kihallgatási kérelmet”, az egyezkedik ugyanis az igazgatóval a meghallgatás terminusáról, majd a titkár közli a tanárral, hogy az igazgatónő melyik napon, s hány órakor tudja fogadni. Szinte hihetetlen történet. Képzeljük csak el, hogy egy „egyszerűbb halandó”, például szülő, milyen nehezen jut be ehhez a vezetőhöz. Persze általánosságban ez a hóbort nem jellemző iskoláinkra, hiszen százszám vannak olyan iskolaigazgatók, akiknek az ajtaja mindig ki van tárva a kollégák, a diákok, s a szülők előtt. Pedagógusok váltig állítják, hogy nincsen szükség különleges csodaszerekre a kellemes iskolai légkör megteremtéséhez, mindössze két feltétele van ennek: összeforrott nevelői közösség és demokratikus vezetés. Ha e két tényező adva van, akkor az egészséges szellem kisugárzik az egész iskolára, magától értetődően a tanulóifjúság életére is, és ilyen esetben — Ady Endre szép verssorával— „éjel zengi be az iskolát”. Tanulók és nevelők közösségi élete nélkül egyetlen iskolának sem lehet friss levegője, mint ahogy enélkül a tanítás színvonala sem emelkedhet magasra. Nem véletlen tehát, ha a pedagógiai tevékenységet ellenőrző tapasztalt felügyelők rögtön az iránt érdeklődnek egy-egy iskolában, hogy a nevelési-oktatási feladatok megoldásában együttműködnek-e a tanárok? Összefűzi-e őket a közös cél, a közös tevékenység? Kibontakozhat-e a tanár egyénisége a testületben? Ha ezekre a kérdésekre a válasz nemleges, akkor valami nincs rendben az iskolában. A demokrácia, a közösségi élet hiánya még a kitűnően fölszerelt intézményekben is visszaveti a munkát. Nagy jelentősége van az elvieken kívül annak is, hogy a vezetők odafigyelnek-e a tanárok ügyes-bajos dolgaira. Nemcsak a tanulók körében igény, hogy nevelőik kísérjék figyelemmel és rendszeresen értékeljék teljesítményüket, hanem így vannak ezzel a pedagógusok is. Ahol a vezető fontos döntések előtt kiváncsi a testület véleményére is, ott legtöbbször a pedagógiai aprómunka is becsben áll, és jut idő személyes gondok meghallgatására is. Ilyen helyeken a jó az emberek közérzete. Évek óta visszatérő beszédtéma az iskolák háza táján a pedagógusok és a tanulók túlterhelése. Az irányító és a fenntartó szervek eddigi erőfeszítései ellenére sem sikerült számottevően csökkenteni a fölösleges terheket. A kifaradás és az állandó feszültség nagymértékben rontja a közérzetet, vibrálóvá teszi az idegeket, elektromossá a levegőt. gyetlen társadalmi intézmény élete, klímája sem változhat meg egyik napról a másikra; hirtelen javulás nem várható e téren az iskolákban sem. De az igen, hogy a demokratizmus — ha kismértékben is — hétről hétre erősödjék, és a felettes szervek mind körültekintőbben figyeljenek az oktatásügy helyzetére. Ha ez megvalósul, akkor ugyanis napról napra kellemesebb lesz az iskolák éghajlata, derűsebb a tanárok, diákok közérzete. P. K. I. U E Újabb portrék a tv-műteremben • Három újabb portréval gyarapodott a Magyar Televízió Műteremben című sorozata. D. Fehér Zsuzsa szerkesztő-műsorvezető és Soós Árpád rendező műsorában bemutatkozik a nézőknek Kádár János Miklósi festőművész, aki a hagyományokhoz kötődően.. elbeszélő, és kolorista stílusban készíti alkotásait. A fiún egyéni életútját túl művészi hitvallásával is megismertet. Itthon és külföldön egyaránt népszerűek Morvay Zsuzsa keramikus változatos ornamentikái ,és figurális munkái. Kerámiából tervezett teljes együtteseit fantáziadús alakokkal népesíti be. A műsor ízelítőt ad alkotásaiból is. A Kortárs művészet egyik kiemelkedő mestere Bartha László festőművész. Évtizedeket töltött a Balaton partján, ez határozta meg témavilágát. Az utóbbi években Kőszegen él. munkásságáról, — amelyben jelentősek grafikái és könyvillusztrációi — otthonában beszélget vele a műsorvezető a portrékat a közeljövőben mutatja be ,a televízió. DOLGOZÓK lapja 1983. június 7., kedd f Kopjafák a vértanúk emlékére is A Hazafias Népfront váróbizottsága kezdeményezte Komáromban azt, hogy állítsanak maradandó emlékművet az 1848-as szabadságharc vértanúinak. A városi tanács Cs. Kiss Ernőt bízta meg azzal, hogy a terveket készítse el, s a komáromi fafaragószakkör tagjai vállalták, a kivitelezést. Múlt év novemberében kezdték el a munkát, köridőérül száz órát dolgoztak fejenként a kívánságnak megfelelően készítették el a kopjafákat, melyeket szép ünnepség keretében adtak át a városnak, lényegében mindannyiunknak. Winkler József szakkörvezető, Brunz János, Bóza József, Éltes Lajos, Csaplár József, Póczi Lajosné, Tóth Éva, Vizur László, Vizur János és Vödrös László szakköri tagok nem csak a hétfői szakköri napokon, de valamennyi szabad idejükben dolgoztak az oszlopokon, melyekre elöl a hősök neve, hátul az alkotóké van bevésve, emlékül és emlékezésül a késői unokáknak. Most a szakkör legtöbb tagja már készülődik az újabb feladatra — a komáromi gyermekváros kis lakói számára készítenek játszóteret, de előbb egy kis tapasztalatcserére és elmélyült munkára június 17—25-ig a tardosbányai alkotótáborba vonulnak vissza. Ottani munkájukkal gyarapodik a kis község, mert az óvoda számára faragott gyermekjátékokat készítenek a tábor ideje alatt. áé — dór Robitsné Csiszár Margit kiállítása Megkésett _ I csodáltam Neily Sachs Mindig költőnőt, aki 60 éves korán------------------ ban kezdett el verset írni. Miután megjelent kötete, rögtön megkapta a Nobel-díjat. Valóban átütő erejű költészetében férjét siratja el. Lebegő, impresszionisztikus képekkel jeleníti meg a koncentrációs táborokat, a borzalmakat. Szavainak, metaforáinak hallatlan könnyedségük,levegőjük van, miközben a XX. század legmegrendítőbb erejű konfliktusáról beszél. Hogyan lehetséges ez? A költőnő férje középszerű író volt, aki kapcsolatot tartott a vezető, európai,irodalommal. Nos, ennek az irodalomnak, az árnyékában élt a feleség is. Csupán annyi. történt, hogy' ő későn kezdett el írni. 'v Bobitsné ’Csiszár Margit első kiállítását — jóval nyugdíjba vonulása után — nemrégiben rendezte meg az esztergomi művelődési központ. Több csoportos tárlaton részt vett már, de önállóan most jelentkezik először. A századfordulón született Muraszombaton. Szülei festő és zenélő pedagógusok voltak, akik korán észrevették Csiszár Margit tehetségét. Ljubjanában tanult, Sterhen professzor, a nagy impresszionista mester irányította, segítette kibontakozását. Dolgozott Miháltz Pál és Vaszary János festőművészek iskoláiban. Majd Párizsban, André Lhote szabadakadémiáján töltött egy évet. Végül Esztergomban telepedett le, magyart tanított a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az Úttörőház képzőművészeti szakkörét 15 éven át vezette. Azért is érdekesek az életrajzi adatok, mert ez a kései jelentkezés mindenképpen rendhagyó jelenség. Nem tudjuk külön-külön is értékelni, ennek a pályának az állomásait — rögtön az egészet, az életművet láthatjuk. A pasztellek tökéletes szakmai ismeretről, hallatlanul kimunkált rajztudásról, virtuozitásról árulkodnak már az első ránézésre. A mondanivaló nem harsány, inkább visszafogottságával súlyos. Kaposi Endre festőművész nyitotta meg a tárlatot, idéznünk kell tőle is néhány mondatot: „Nem a szokványos protokoll ceremóniára gyűltünk össze Hölgyeim és Uraim! Felfedezők vagyunk itt mindnyájan, megkésett, megszégyenült, s mitagadás — a felfedezés értékétől kissé megszeppent felfedezők. Találkoztunk az alkotó emberrel, aki egész életművével igazolja azon régi teóriámat, miszerint az igazi tehetséget nem lehet parkolópályára küldeni, nem lehet takaréklángra állítani. Fájdalmas felismerés, hogy ez a nagy felkészültségű művész mennyire hiányzott városi tárlatainkról is.” A művészetben az értékrend csak hosszú idő távlatában ,,áll be” önmagától. A jelen és a közelmúlt értékeivel szemben sokszor kísért a „farkasvakság”. Kaposi Endre szavai az értékrend helyrebillentéséért is szóltak,. Hiszen Csiszár Margitnak kisujjában van az expresszionizmus, a szürrealizmus, s néhol még a szecesszióra is rábukkanhatunk. Gyanús, hogy ennyi izmus jelenléte egy életműben már többet jelent, mint divatos — ma már joggal állíthatjuk — meghaladott, irányzatokat. Persze a századelő avantgárd mozgalmai alapjaiban rendítették meg a képzőművészetet, a látáskultúrát — ezért több tekintetben kedvesebbek számomra, mint más korszakok eredményei. Ennyi „izmus” van jelen és minduntalan sejteti magát a kiforrott egyéniség is. Ezért írok sejtetésről, mert a halk líraisággal és zeneiséggel megalkotott képek mögött nem könnyű észrevenni az embert. Azt az embert, aki végigélte századunkat, s láttatni is tudja konfliktusait, neurológikus pontjait. Mindezt virágokkal, utcaképpel, egy elsuhanó autóval, vagy éppen az esztergomi Bazilika kupolájával. A művészetet sohasem a téma tette értékessé, így itt is a színek és formák harmóniája jelenti a totális látásmódot, meglátogatja a Galériában a tárlatot, még a „konzervatív” jelzőt is ráaggathatja néhány pasztellre. Csakhogy a válságát élő mai képzőművészeti életünk szélsőséges megnyilvánulásai között felüdítő látvány ez a kiállítás. Ha nem is a ma keletkező értékek között, de a harmincas, negyvenes évek magyar festészetében mindenképpen helye van Csiszár Margit képéinek. Akkor cselekszünk helyesen, ha időben és térben évezzük ezeket az alkotásokat is pontosan elheHa valaki Vaderna József felfedezés Fórumok a fiataloknak JÚNIUS ELEJÉIG mintegy száz lakóhelyi ifjúsági fórumot rendeztek a KISZ- bizottságok és a területi népfrontbizottságok. Ezeken az újszerű közéleti összejöveteleken szó esett a fiatalok otthonteremtési lehetőségeiről, az ifjúsági lakásépítési akciók feltételeiről és a lakóhelyfejlesztési elképzeléseikről és sok más, a fiatalokat érintő kérdésről. Az idei fórumok április 15-én kezdődtek. A legtöbb helyen állami, párt- és tanácsi tisztségviselők, vezetők álltak a fiatalok kérdéseinek kereszttüzében és tájékoztatták őket közvetlen környezetük időszerű feladatairól, terveiről. A legégetőbb — otthonhoz jutási — gondok mellett szó esett a közművelődési lehetőségekről, az egészségügyi ellátásról, és a gyermekintézmények, bölcsődék, óvodák, iskolák is az érdeklődés középpontjában álltak. Foglalkoztak az ifjúságnak a lakóhelyi közéletben helyével, szerepével betöltött is. A fórumokon elhangzottakból kitűnik, hogy egyre több fiatal vállal aktív társadalmi megbízatást. Aktivitásukat néha fékezi azonban a közéleti járatlanság, tapasztalatlanság. A fiatalok több helyütt hangoztatták: szívesen vállalnak a lakóhelyük fejlesztését szolgáló társadalmi munkát. A legtöbb helyen bekapcsolódnak a fásítási, parkosítási, virágosítási akciókba. Gondot okoz viszont, hogy a társadalmi munkák céljai nem mindig a legfontosabb helyi gondok megoldását szolgálják, látszattevékenység, helyenként formalizmus tapasztalható. A fiatalok pedig különösen akkor vállalnak szívesen közösségi munkát, ha részük van az ezzel kapcsolatos döntések demokratikus előkészítésében, kialakításában. EZÉRT IS nagy jelentőségűek a még most is zajló — s a nyári szünet után, ősszel ismét szerveződő — lakóterületi fórumok. A tapasztalatok ugyanis arra hogy a fórumok ott utalnak, váltak igazán a fiatalokat legközvetlenebbül érintő tanácskozásokká, ahol a társadalompolitikai célok mellett, a településfejlesztés kérdései is megfogalmazódtak. Könyvhét Ami nem tetszik együnk őszinték: lényegében a hagyománytisztelet jó életben az tartünnepi könyvhét egész mai struktúráját. Korántsincs arról szó, hogy ne folytassuk, ne kövessük (természetesen mindig magasabb szinten) az okos, egészséges hagyományokat! Ámde kiadóink csak részben emelik ünnepivé a könyv hetét, átfutási időkre, nyomdai kapacitásra és sok másra hivatkozva. Félő, hogy az efféle — bármennyire is megalapozott — mentegélőzés éppen könyvhét táján a legkevésbé indok, magyarázat. Egy ankéton valaki megjegyezte (és mennyi és milyen elsorolta), könyv nem jelent még meg, az előzetes ígérgetés ellenére sem, amit felvettek könyvheti listára. S most a kapható olyan könyv, ami, ugyan a listára nem került, de a boltok nemrég kapták meg. A tervszerűtlenségre, az esetlegességre hívta fel a figyelmet az illető. Igaza van. Baráth Lajos kötete nem sokkal korábban látott napvilágot. Kádár Péter Tekergő Habakukja is nemrég kapott , miniszteri nívódíjat. A mi nem hivatalos listánkon természetesen a megyében élő alkotók ezen könyvei is szerepelnek. Ám van olyan kiadvány is, amiről esetleg többet beszélnek az emberek, mint ahogyan azt a mű megérdemelné, keresik mindenfelé — de nincs. Kapós áru volt. Nem , könyvheti kiadvány, igaz, de mikor keresse az érdeklődő olvasó, ha nem éppen ezekben napokban? Nem tetszik az sem, hogy az amúgy is későn elkészült programok menet közben tovább módosulnak. A megyei megnyitóra az Írószövetség főtitkárát vártuk. Valaki megkérdezte tőlem: miért nem ő jött? Nem tudom. Másutt azt hallom, hogy a könyvhét megyei műsorfüzetében az egyik középiskolába várt vendég nem jött el. Még szerencse, hogy nem is várták! Röviden: ezek a mozzanatok is elbizonytalanítják az érdeklődőt a könyvhéten. Az az igazság, hogy kirobbanó sikert arató könyvek máskor is megjelennek, számuk az átlagot most sem haladja meg. Tehát bármikor lehetne könyvhetet rendezni. Optimistábban havazik( persze így: a könyv ünnepe egész éven át tarthatna), azt sem árt tudni, hogy a most pultra került kötetek zöme egy-két éve íródott. Ez tehát a friz;, mai térí més. — j — L