24 óra, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-14 / 269. szám

1992. november 14., szombat 7 Kádár Péter riportja: A Turul-madár végre hazaérkezett Dunántúl nyugati sarkából utazva, akkoriban, az ötvenes évek elején, mi gyerekek két helyen nyomtuk a vonatablakhoz orrunkat. Először Tatabányán, ahol a Sziklahegy tetején tanyázott egy bronzmadár, másodszor a budaörsi repülőtéren. Mert, hátha látunk egy igazi gépmadarat. A Turul-madarat mindig láttuk. Távolról kicsi volt, de úgy is méltóságos. Tatabányát az idegennek a szénen kívül a Turul-madár jelentette. Később, amikor életem regénye szerint Tatabányára kerültem, megtudtam, hogy Európa egyik legnagyobb madárszobor ábrázolása. Első tatabányai lakásom gyermekszobájának ablaka éppen a madárra nézett. Bözsi lányommal gyakran figyeltük. Szélfútta napokon, mozgott, ingott, mintha repülni vágyna. írtam is egy mesét, mely többek között az akkori Nők Lapjában jelent meg. Arról szólt, hogy egy éjszaka, amikor mindenki alszik, elrepül a Turul-madár. S viszi a magyar gyerekeket a hátán. A csillagokig érő boldogságba, majd hazafelé. 1. A rendszerváltás nemzeti szimbólumokért való érzékenysége, végre megmentette a Kőhegyről lenéző nemes jelkép-madarat, melynek végromlását az amatőr szocialista brigádok betetőzni látszottak. Történetét szinte mindenki ismeri, hiszen elsősorban tatabányai ügy volt, maradt, s csak utána lett országos. De azért frissítsük fel: Előbb a honfoglalás ezeréves évfordulójára (a millenniumra), majd hogy ez nem sikeredett, a részben legenda táplálta bánhidai csata évfordulójára, utóbb Árpád fejedelem halálának ezeréves évfordulójára adták át nagy ünnepség keretében. A bánhidai és a környező tetlepülések tehetős polgárai, vállalkozói, intézményei ugyanis nem adakoztak időben és eleget a hatalmas madár felépítésének költségeire. Majd, ahogy a korabeli annalesek írják, a megalkotott, s a magas kőalapzatra, (posztamensre) szerelt, már csaknem kész madár testéből, a „cigányok nagy darabokat elloptak, s ennek pótlása sok időt igényelt.” Nem én találom ki, a forrásokhoz bárki hozzáférhet, a most József Attiláról elnevezett megyei könyvtárban. Milyen volt, volt egyáltalán úgynevezett faji előítélet? Tény, hogy a réz, vagy bronz ellopását a (vértesszőlősi) cigányokra fogták. Mellesleg a réz már akkor sem lehetett értéktelen, s a hulladékfém-gyűjtő szakma sem mai keletű. A közjátékok miatt, szórás is keletkezett Bánhidán. Ha valaki nagyon lassan épített fel valamit, mondjuk a házát, azt mondták a „Luca széke” mintájára, hogy „olyan lassan épül, mint a Turul-madár”. Végül mégis elkészült, büszkén állják körül a korabeli képen szép bajuszú eleink, a notabilitások, s a többiek. A legenda szerint hófehér tollú a Turul tolla. A szoboré itt átadáskor is aligha volt fehér, de hirdette egy nép büszke magyarságtudatát. 2. Jött a háború, a második. Az ostrom alatt megsérült a szobor. Utána sem kímélték. Egy ideig nem törődtek vele. Más jelképeket, emlékeket, hősöket eltüntettek, ezt, a leglátványosabbat, hagyták. Pusztulni. Mind ingatagabbá vált. Ám jelentkeztek szocialista brigádok, üzemek munkásai, hogy majd ők megjavítják. Az akkori bánya központi műhelye a karbantartást vállalta, aztán a Keripar 5-ös számú gyára a teljes felújítást. Magánelszántak sem maradtak ki. A jóindulatot kétségbevonni nincs okunk. A nyolcvanas években, az 56-os ellenállók sorában később sűrűn jelentkező Venczel Ernő például többször állította személyesen e sorok írójának, hogy a madár koronáját saját költségén hozta rendbe negyvenezer forintért. A korona eltűnt. Szerinte valahol a Hazafias Népfrontnál kell keresni. Akkoriban a Hazafias Népfront megyei és városi szervezete tényleg felkarolta a madár rendbe hozását, sőt a városi tanács szintén költött rá. Sárközi Géza tanácselnök említette is, (1986-ban) hogy addig minden „smafu” volt és látszatmunka, de most a tanács sarkára áll, s négy éven belül felújítják a Turult. Négy éven belül? Tudjuk, hogy mi történt közben. A szakszerűtlen, rengeteg kárt okozó áljavítgatásokat mindenki tagadja. A madarat mindenképpen meg kellett menteni, s ez csak úgy volt lehetséges, ha elviszik helyéből és rendbe hozzák. Előbb egy helyi ötvös-kovácsművész vállalta eredeti tervek szerint a teljes újraalkotást. Egy fővárosi vállalkozó szobrász-testvérpár kevesebbért, szorosabb határidőre, különösebb feltételek nélkül. Nem véletlen, hogy az ő pályázatuk nyerte el a megbízást. Többször jártunk az alkotóműhelyben, írtunk a teljes rekonstrukció különböző fázisairól. A tatabányai, megyei polgár várta a fejleményeket. Amikor a félig kész madarat a helyére emelték, s először világították ki, egy csoport gyerek közül valaki felkiáltott az utcán: „Odanézzetek, ott van megint, visszarepült a madarunk!” A lényeg a „megint” szón van. Kissé Tatabánya-Dózsákert felé fordítva koronás fejét a város fölé terjeszti óvó szárnyát. Szép így távolról. November 29-én avatják ünnepélyesen. De úgy van megírva a sors könyvében ennek a magyar Turulnak, az egyetlen hazánkban maradt nagyméretű Turul-szobornak a sorsa, hogy ismételt átadása körül mondvacsinált és valódi indulatok vessenek hullámokat. 3. Horváth Dénes rendőr-alezredes a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány közbiztonságért felelős helyettese a tatabányai Turul-szobor avatásának ünnepségéről a következőket tartotta fontosnak elmondani: - Az ünnepségsorozat már november 28-án, szombaton elkezdődik. Aznap este hat órától a forgalom elől lezárjuk az Árpád szállótól a cipőáruházig terjedő szakaszt, s az a rész sétálóutcává alakul át, így még többen láthatnak majd fel a Kőhelyre a Turul-madárhoz, mely ebben az időpontban természetesen nem lesz megközelíthető. Ott ugyanis a nagyszabású tűzijáték röppentyűszerkezeteit helyezik el. Még nem eldöntött, hogy a három jelentkező cég közül ki kapja a megyei jogú város önkormányzatától a látványosság megrendezését. A köztársasági elnök irodájától kért legutóbbi tájékoztatás szerint a program nem változott: Göncz Árpád köztársasági elnök, a Turul Emlékbizottság fővédnöke avatja fel az új szobrot, s mond ünnepi beszédet. Az eseményen részt vesz több ország nagykövete, illetve prominens személyisége. A közbiztonsági előírások és szabályok is az esemény rangjának megfelelőek lesznek. Az ünnepség hivatalos része november 29-én, délelőtt 11 órakor kezdődik, s a beszédekkel, valamint a műsorral együtt várhatóan egy órán keresztül tart. Jelentős résztvevő tömegre számítanak. A szobor mögötti tér nem elég nagy. Ezért ott járművek már nem férnének el. November 29-én egész nap, az átadási ünnepséget követő órákig a Turul-szoborhoz, illetve a parkerdőhöz vezető Panoráma utat magángépkocsik, autóbuszok nem használhatják, a személyi forgalom elől lezárják. A helyszín megközelítése kizárólag a Vértes Volán autóbuszaival történhet, melyek állandó körforgásban viszik fel a hegyre az ünnepség résztvevőit. A menetjegy ára negyven forint. Az autóbuszok a tatabányai (újvárosi) vasútállomás mellől indulnak. A rendőrség kéri a vendégeket, hogy ne is próbálják meg gépkocsival megközelíteni a Kőhegy ormán lévő szobrot. 4. Makacsul tartja magát a híresztelés, hogy a skinhead-ek, magyarán bőrfejűek, ahogy ők előszeretettel nevezik magukat a rendpártiak, ezen a napon országos, sőt nemzetközi skinhead találkozó színhelyéül szánják Tatabányát, már csak azért is, mert különböző nevű csoportosulásaik közül többnek jelképe a Turul-madár. Az Ifjú Kisgazdák egyik képviselője, aki öltözékében, minden skinhead külsőséget hordoz, nem tagadja az országos találkozó szándékát. De hangsúlyozza, hogy mint mindig, szándékaikban most is békések lesznek. Ők elítélik az erőszakot, a cél nélküli rombolást. Csupán egy szebb, jobb Magyarországot akarnak, ahol nyugodtan élhet mindenki, s büszke lehet magyarságára, ahol nem fenyeget a növekvő bűnözés. Még élénken emlékszik mindenki a Kossuth téren október 23-án történt rendzavarásra. Tatabánya aligha lesz vevő a szélsőségekre. A bőrfejűek faji, etnikai, külföldiekkel szembeni felfogása közismert. Éppen azért a Tatabányán élő cigány etnikum is aggodalommal fogadta a híreszteléseket. Több prominens képviselője elmondta, hogy nem kezdeményeznek, de felkészültek. A környezetükben lévő markos legények, nevezzük őket jobb híján testőröknek, azt is megjegyezték, hogy részükről félelemről szó sincs, de egyetlen embert sem hagynak bántalmazni. A teljes helyi rendőri állomány készenlétben áll, nem csak az ünnepség alatt, hanem utána is, a különböző városrészekben fokozott közlekedési és közbiztonsági ellenőrzés lesz. A rendőrség képviselője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Turul-emlékmű átadásakor semmiféle rendbontás nem történik, s nem lesz szükség rendkívüli intézkedésre. 5. Szép folytatása lenne a majd egy évszázados hagyományoknak, ha a polgári rendezők egy része - amint az szóba került - bányász díszegyenruhában működne közre. Részleteiben is ismerve a közbiztonsági felkészülést, túlzás nélkül elmondható: Tatabányán aligha lehetséges a Kossuth térihez hasonló rendbontás. A Turul-madár újbóli avatása az egész ország ünnepe, s népünk ősi totemállatának visszahelyezése a Kőhegyre egyben a Bánhidával egyesült Tatabánya történelmi múltjára is utal. A rekonstrukció munkálatainak költségében minden tatabányai adófizető polgár forintja benne van. E jelképet védeni és óvni erkölcsi kötelesség. Donáth Gyula szobrászművész modellje. Feszty Árpád javaslatára a Turul emlékműveket a képen látható sasról mintázták.(Feszty Istvánná közlése alapján.) (Fotó: Venczel Ernő) Az energiapolitikáról Szalay Gábor képviselő felszólalása az Országgyűlés vitájában Szalay Gábor Tatabánya országgyűlési képviselője az SZDSZ vezérszónokaként mondott véleményt a kormány energiapolitikai koncepciójáról november 4-én a parlamenti vitában. Felszólalásának több fontos elemét közreadjuk részben, mert megyénk gazdaságát is súlyosan érinti a szénbányászat elsorvasztása. A magyar energiapolitika légüres térben áll, hisz anélkül készült el, hogy világos és következetes gazdaságpolitikai koncepció rendelkezésre állna, melynek azután egy részeként, abból világosan levezethető, és konzisztens módon lennének tárgyalhatóak az országos és regionális energetikai kérdések, az ellátási igények, az ezekkel kapcsolatos rendek, stratégiai döntési javaslatok és azok indokai. A magyar energiapolitika középpontjában a földgázfelhasználás rohamos növekedése áll, hisz ezt feltételezi mind a kombinált ciklusú erőműprogram, mind a földgázhálózat kiépítésének gyorsítása. Mindez akkor, amikor egyrészt a hazai földgázkitermelés az 1980 évi 6,1 milliárd köbméterről az évezred fordulóra 4,5 milliárd köbméterre csökken, s Nyugat-Európa maga is nettó gázimportőr, felhasználásának 15 százalékában az orosz importra szorul, így kevéssé tűnik valószínűnek, hogy a gázszolgáltató vállalatok privatizációjának azon módszere, miszerint az új tulajdonos ellátási forrást is kell, hogy biztosítson, gyakorlati eredménnyel járhatna, s valós biztonságot is jelenthetne majd. Marad tehát nagyrészt az egyoldalú orosz földgázimportra utaltságunk, annak minden kockázatával együtt. Ezáltal lényegében a teljes jövőbeni energiaigény növekményünket, sőt a gazdaságtalannak minősített széntermelés nagy részének kiváltását is arra az energiahordozóra építjük, amelynek importálásában a legkiszolgáltatottabb helyzetben vagyunk. A magyar energiapolitika olyan árrendszert kíván bevezetni, mely egyrészt teljes önfinanszírozást tesz lehetővé (beruházásoknál, műszaki fejlesztéseknél egyaránt), másrészt biztosítja a külföldi tőke bevonása végett az ebben a szektorban nemzetközileg kialakult átlagos profitot is, méghozzá úgy, hogy ugyanakkor az a lakossági fogyasztóknál ne okozzon elviselhetetlen és társadalmi robbanást kiváltó feszültséget. Ezek egymásnak ellentmondó célok, s így megvalósíthatatlanok. A helyzet abszurditását csak fokozza, hogy mindezenközben a gyakorlatban az érdekeltség a fogyasztókat folyamatosan a vezetékes energiahordozók irányába tereli, hisz ezek nemcsak kényelmesebbek, de olcsóbbak is (lévén, hogy továbbra is a hatósági árkategóriába tartoznak), miközben pontosan a vezetékes energiahordozó biztosítása a leginkább beruházás- és fejlesztésigényes. Miközben a magyar energiapolitika a földázfelhasználást lényegében dotálja, valamint keresztfinanszírozással a lakosági árat messze a fejlett országok árszínvonala alá nyomja (25-35 Ft/köbméter ár helyett az nálunk 8-9 Ft/köbméter), addig a szénbányászatra még az elmúlt időszak felhalmozott adósságainak nagy részét is ráterheli és ezzel azt nagyrészt visszafordíthatatlanul felszámolja. Ezáltal azt az energiahordozót (földgáz), aminek ellátásában a legkiszolgáltatottabbak vagyunk és amelyiknek használata a legkényelmesebb, dotálja, míg arra az energiahordozóra (szén), amelynél teljes lehetne az ellátás-biztonságunk a pillanatnyi világpiaci energiaárak teljes konkurenciáját rászabadítja, sőt nagyrészt rá akarja terhelni - a múlt semmilyen körülmények között már vissza nem nyerhető - ráfordításainak terhét is. A magyar energiapolitika az erőműépítés fő megoldása gyanánt az elkövetkező 8-10 évre a hőszolgáltatási rendszerhez kötött kombinált ciklusú gázturbinás egységek létesítését irányozza elő, miközben a távhőszolgáltató rendszerek léte is teljesen bizonytalanná vált azáltal, hogy a kormány a feltételek biztosítása nélkül hárította az önkormányzatokra a teljes önfinanszírozást (beleértve a fejlesztést) biztosító árkialakítás felelősségét. A magyar energiapolitika egyik fő céljának az energiahatékonyság növelését, illetve az energiatakarékosságot jelöli meg, miközben a gyakorlati közgazdasági környezet mindezt nem ösztönzi. Az energiatakarékossági, környezetvédelmi és a megújuló energiafajták felhasználási céljait szolgáló adó-, vám- és hitelkedvezmények eszköztára teljes mértékben hiányzik az elképzelések közül. Nem esik szó az anyagban a fejlett országokban sikerrel alkalmazott úgynevezett DSM (demand sidte managment, azaz igényoldali befolyásolás) módszeréről, melynek eszköztára rendkívül széles, a teljesítmény- és energiatakarékosságra ösztönző tarifarendszerek mellett, a csúcsigény csökkentési megoldásokon, energiatakarékos technológiák elterjesztésén át különféle fogyasztói befolyásolási lehetőségekig, így egyáltalán nem várható, hogy a valós folyamatok a deklarált célok irányában fognak menni. Mind ez ideig semmilyen előrelépés nem történt, sőt a gazdaság visszaesése jelentősebb, mint az energiafelhasználásé, így elmondható, hogy az energiahatékonyságunk (sok energiafaló üzem bezárása mellett is) csökkent. A feketegazdaság teljesítményét is figyelembe véve, legfeljebb stagnált. A döntéshozatali mechanizmus demokratizálásának áttörési pontját jelenti az az alapelv, hogy az energetikai létesítmények beruházásának megkezdése előtt azok társadalmi elfogadtatását szükséges biztosítani. Egy Bős - Nagymaros különösen kínzóan figyelmeztet erre mindannyiunkat. A tájékoztatóban szó sem esik az energetikai fejlesztéseket, a szerkezetátalakításokat nagyban segítő Phare programról, s az Európai Energetikai Chartára is alig történik utalás. A nyugati országokban ezek a szervezetek léteznek (Public Utility Comission) és komoly szerepük van a tarifák jóváhagyásában, engedélyezési eljárásokban, s elsősorban a vezetékes ellátást biztosító energetikai vállalatok ellenőrzésében. A tájékoztatóhoz a G. B. felkérésére utólagos kiegészítés készült, különösképpen a szénbányászati fejezetek értelemszerű aktualizálása céljából. Ebben a kiegészítésben egy jelszó szintű, kegyes óhaj fogalmazódik meg, miszerint „a meglévő erőműi telephelyek kapacitásainak nagyobb hatásfokot és minimális környezeti terhelést biztosító megújítását célszerű megvalósítani”. Szép. De uraim, hol van erre a finanszírozási forrás? Egy szenes erőmű kéntelenítővel történő felszerelése közel annyiba került, mint maga az erőmű. A Duna menti Erőműben az elfogadott normákat többszázszorosan túllépő nehézfém emissziójának csökkentéséhez a kőolajfeldolgozót kellene alapvetően modernizálni stb. stb. Komolyan vehető-e tehát ezek alapján egy ilyen deklaráció?! A magyar energiapolitikáról szóló tájékoztatásban kifejtett célok többségükben elfogadhatóak. Megvalósulásukat azonban mind a jelenlegi reálfolyamatok alapján, mind pedig az elkövetkező évek reális lehetőségei alapján alapvető korlátok és ellentmondások gátolják. A tájékoztató készítői sok helyütt megelégedtek tetszetős deklarációk kinyilvánításával és igyekeztek azt a látszatot kelteni, mintha a megjelölt célok elérését szolgáló megoldással is rendelkeznének, holott erről szó sincs, így a Szabad Demokraták Szövetsége a tájékoztatót magát csak tudomásul venni, de támogatni semmiképpen nem tudja - összegezte Szalay Gábor a szabaddemokraták véleményét a kormány koncepciójáról.