24 óra, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-29 / 228. szám

14. OLDAL Sikeres Duna-parti randevú? Ma 17 órakor a női kézilabda NB I-ben: Váci NK - Esztergomi KSE A női kézilabda NB I-ben az Esz­tergomi KSE ma 17 órakor Vácon próbál szerencsét. A királyváros­ban nincs pánik, hiszen a csapat, ha nem is nyert még mérkőzést az első vonalban, kétszer már na­gyon közel állt a sikerhez. - Nagyon türelmesek vagyunk, nincs senki sem felelősségre vonva - emelte ki Éber István technikai vezető. - A versenykiírás nekünk kedvez, és mire jön a bajnokság második fele, már összerázódik az egyébként jó játékosokból álló tár­saság. Szerdán a Spartacussal ját­szottunk edzőmérkőzést a fővá­rosban, és 34 góllal nyertünk. Erre mondta Laurencz László mester: ha ilyen lelkesedéssel játszunk négy hete a bajnoki rajton, akkor győztünk volna. Akkor a Sparttól vereséget szenvedtünk. Laurencz László és Geiszler Jó­zsef edzők nem bíznak semmit sem a véletlenre. Videón tanul­mányozták a váciak játékát, és abban állapodtak meg, hogy ezt a mérkőzést egy kis bravúrral meg lehet nyerni. A Békéscsaba elleni balszerencsés vereséget most le­het visszahozni. Az esztergomiak kerete: Fekete Anita, Nagy Mária, Körmöczi Be­áta, Kertész Patrícia, Nagy Krisz­tina, Pőcze Judit, Szélesi Melin­da, Bede Renáta, Borbás Rita, Rá­bai Edina, Lánczos Krisztina,­ Vincze Zsuzsanna, Lancz Kata­lin, Tatiana Horencius, Midi Ka­talin, Joó Ildikó, Németh Andrea, Horváth Adél. péntek Sándor Laurencz László és Geiszler József győzelmet remél Vácon fotó: antaloczy NŐI KÉZILABDA NB I. B, NYUGATI CSOPORT Komáromi AC - Pécsi EAC Veresége ellenére nem vallott szégyent első mérkőzésén az újonc Komáromi AC együt­tese a Győri ETO KC II. otthonában. Csordás Árpád edző tanítványai szombaton hazai környezetben, a városi sportcsarnokban a Pécsi EAC csapatát látják vendégül. A talál­kozó 16 órakor kezdődik, az ifik 17 óra 45-kor lép­nek pályára. A mecsekaljaiak az előző szezonban a 4. helyen végeztek. A volt NB I-es játékosokkal megerősített társaság jól kezdte a mostani bajnokságot is, 36-32-re nyertek a Dunaferr II. otthonában. Bizonyára az újonc komáromiaknál is győzni szeretnének. A házi­gazdák kemény meccsre számítanak, ígérik, mindent megtesznek azért, hogy itthon tartsák a pontokat. A KAC kerete: Szalay, Lőrincz, Bodrogi, Kati, Nagy T., Lengyeltóti, Haris, Nagy M., Szabóné, Gazda-Pusztai, Molnár, Bartalos, Farkas, Trufik, TSC-Royal - Goldberger A TSC-Royal Autóház csapata vasárnap 18 órától a Tatai Edzőtáborban játssza mérkőzé­sét az Óbudai Goldberger ellen. A tatabányai lányok az első fordulóban Tolnán vereséget szenvedtek, de ellenfelük, a Goldberger sem jeleskedett, mert hazai pályán döntetlent ért el a Nagyatád csapatával. A tatabányai csapatban pá­lyára lép Mocsai is, aki az első fordulóban hiányzott, de összeállítási gondjai így is vannak Keczkóné Sipos Anikó edzőnek. Az elmúlt héten kisebb hőemelke­déssel játszott Kovács Brigitta, Kathy, Őri Erika, most viszont ágynak dőlt Keczkó Andrea, és kérdéses Klá­­ris játéka is. Sajduné Barna Tímea is „maródi”, így nincs rózsás helyzetben az edző Keczkóné, aki szin­tén lázas beteg. Keczkóné mindenképpen győzelmet vár a csapatától. A várható kezdőcsapat Kovács B. - Sajdliné, Őri I., Tóth, Zsíros, Mácsai, Őri II. ■ Rajtol a Turul SE Sakk NB I. B Vasárnap 10.30 órakor a Keszthely csapatát fogadja a tatabányai Turul SE, amely a tavalyi NB II-es bajnok­ság megnyerésé­vel most már az NB I. B-ben kez­di meg a pontvadászatot. a Az első ellenfél, a Keszthely, bajnokság legesélyesebb együttese, ami önmagában nem is lenne baj, de a Balaton-parti gárdában alig van hazai játékos. Az első táblán Bárczay nagy­mester a fővárosból, a másodi­kon a pécsi Boguszlavszkij nem­zetközi mester, a harmadikon a veszprémi Szelényi FIDE- mester jászik. Nehéz hat óra vár a Turul SE játékosaira Bánhidán, a Bá­nyász Nyugdíjas Házban (szemben a benzinkúttal), an­nál is inkább, mivel két sakko­zó is távozott váratlanul a Tu­rul SE-ből. Sakk NB II: Vasárnap a 2001/2002. évi sakkcsapatbajnokságban meg­kezdik NB II-es együtteseink is a küzdelmeket. Öt csapatunk érdekelt az NB II-ben, vala­mennyien a Breyer-csoportban mérkőznek. Az első fordulóban kettős megyei rangadó lesz, amelye­ken nagy küzdelem várható. A Géniusz Tata Városi SE a Zoltek Nyergesújfalu SE gárdájával mérkőzik meg a tatai fegyveres erők klubjában, a Vértesi Erőmű sakkozói pedig az Esztergomi SC-hez látogatnak. A találkozó a régi vármegyeházán (Deák F. u. 4.) lesz. Az NB II-ben újonc Komáro­mi AC a Dunaharaszti II. együt­teséhez utazik. A találkozók délelőtt 10 órakor kezdődnek. Thom-Kronos Öcsi-kupa Megyei információ Harmadik alkalommal írta ki a megyei labdarúgó-szövetség, a Komáromi Városi Sportegyesü­let és a Magyar Televízió rende­zésében a Thom-Kronos Öcsi­kupát. A rendkívül népszerű eseményre nevezhetnek az 1989. január 1. után, illetve 1991. január 1. után születettek­ből álló korosztályos csapatok a Komáromi VSE szőnyi pályáján. Október 22-én (hétfőn) lesz a Thorn-Kronos Öcsi Kupa, amelynek nevezési díja 5000 Ft, melyet postai csekken a Komá­­rom-Esztergom Megyei SZDSZ Labdarúgó Szövetség (2800 Ta­tabánya, Népház u. 3.) címére kell feladni. Nevezési határidő: október 18-án déli 12 óra. S PORT Győzni kell! Asztalitenisz NB I. B Szombaton folytatódik a pont­­vadászat az NB I. B-s asztalite­nisz-csapatbajnokságban. A Spar SE a fővárosban, a Malév termében játszik a Postás- Matáv II. csapatával. Tavaly egyesült a Postás és a Malév, így alakult meg - nem tévedés - a Postás-Matáv. - Annyit tudunk ellenfe­lünkről, hogy tavasszal kies­tek az NB I. A-csoportjából - mondta Kovács Csaba, a tata­bányaiak vezetőedzője. - Úgy gondolom, mi vagyunk az esélyesebbek, győzni szeret­nénk Budapesten. - Mindenki egészséges? - Igen. A legerősebb összeál­lításban játszik az együttes, te­hát Molnár János, Béres Sza­bolcs, Imecs Ernő, Harasztovich László, valamint az Imecs-Béres és a Molnár-Harasztovich páros áll a zöld asztalok mögé. - Két héttel ezelőtt Molnárnak nem ment a játék... - Remélhetően most javít. Tő­le mindenképpen többet várok, a párosoktól is jobb játékot, mint a Celldömölk elleni bemu­tatkozáson. Még szokják a játé­kosok, hogy csak 11 pontig tart egy-egy szett. Ez annak kedvez, aki végig folyamatosan koncent­rál, nem lehet elengedni négy-öt ponttal az ellenfelet. M. K. Cselgáncsosok Tatabányán Vasárnap 11 órától lesz a Tatabá­nyai Városi Sportcsarnokban a Faragó Benjámin-emlékverseny a fiatal dzsúdósok részére. A lá­nyok és a fiúk is három-három korcsoportban (A, B, C) küzde­nek. A megye valamennyi klub­­ja képviselteti magát a viadalom 2001. Szeptember 29., szombat Hét Végi sportműsor SZOMBAT Görkorcsolya: Duna-kupa Tata­bánya, nevezés 14 órától, Ságvári E. úti, Penny parkoló­ban. Kick-box országos bajnok­ság, Nyergesújfalu, 12 órától, Irinyi-gimnázium tornacsarno­ka. Kézilabda: NB I. B., női, 16 óra: Komárom - PEAC, ifj. 17.45 órakor. NB II. női, 14 óra: Dorog SE - Celldömölk, ifj. 16 órakor. Megyei férfi 16 óra: Nagyigmánd - Környe, 15.30 óra: Lábatlan - Kapuvár, 19 óra: Ács - Amonites SC. Megyei női, 15 óra: Kisbér - Tatai HAC, Környe - Vulkán TSE. Labdarúgás: NB I. B. 16 óra: Celldömölk - Lombard, Kaposvár - Dorog. Teke: női Szuper Liga, II. ford., 10.30 óra: Tatabányai SC - ZTE-ZÁÉV TK. Rögbi, Magyar Kupa, 15 óra: Váci Elefántok - Esztergomi Vité­zek. Utcai harcosok országos baj­noksága, 19 óra: Tatabányai Vá­rosi Sportcsarnok. Természetjá­rók IV. Táncsics-túrája, Csatka, polgármesteri hivataltól, indítá­sok 7-8 óráig. VASÁRNAP Görkorcsolya: Duna-kupa Tata­bánya, 10 órától, Ságvári E. úti, Penny parkolóban. Asztalite­nisz: újonc serdülő if­júsági fiú- leány egyéni verseny, 9 órától, Komárom, Gyors-Gépíró Iskola. Cselgáncs: Faragó Benjámin­­emlékverseny, 11 órától, Tata­bányai Városi Sportcsarnok. Kézilabda: NB I. B. női, 18 óra, TSC - O. Goldberger, ifjúsági 16 óra (Tatai Edzőtábor). Megyei férfi, 15 óra: Dorog - Tarján, megyei női, 9 óra: Nagyigmánd - Esztergom II. Labdarúgás: NB III., Duna-csoport, 16 óra: Barcs - Esztergomi SC. Megyei I. osztályú ifjúsági és felnőtt mérkőzés, kezdési idő 12 és 14 óra: Nagyigmárfd - Zoltek SE (Kisigmándon), Sárisáp - Na­szály, Várgesztes - Vértesi Erő­mű,­­ Kocs - Bábolna, Vértesszőlős - Környe, Ácsi Ki­nizsi - TABAK, Komáromi VSE - Lábatlan. Megyei II. osztályú ifjúsági és felnőtt mérkőzés, kezdési idő 12 és 14 óra:­­ Gyermely - Kecskéd, Pilismarót Tardos, Kisbér - Bana, Vértessomló - Tokod, Mocsa - Baj, Tarján - Bököd. Tatai kör­zeti bajnokság, kezdési idő 13 és 15 óra: Héreg - Kisigmánd, Dad - Dunaalmás, Dunaszent­­miklós - Szárliget, Szák - Al­másfüzitő, Kömlőd - Szomód, Vértestolna - Koppánymonos­­tor, szabadnapos: Szend. Do­rogi körzeti bajnokság, kezdési idő 13 és 15 óra: Annavölgy - Süttő, Esztergom-Kv. - Tokodi Üveggyár, Piliscsév - Csolnok, Kesztölc - Dömös, Tát - Nagy­sáp, szabadnapos: Bajna. Kis­béri körzeti bajnokság, kezdési idő 16 óra: Súr - Császár, Bakonysárkány - Kerékteleki, Réde - Tárkány (ifj. is), Hánta - Ászár, Ete - Vérteskethely, Bakonyszombathely - Ács­­teszér. Sakk: NB II, Breyer-csoport, I. ford., 10 óra: Géniusz - VSE Tata - Zoltek Nyergesújfalu, Tata, Fegyveres Erők Klubja, Tata, Ady E. u. 12., Esztergomi Sakk Klub - Vértesi Erőmű SE, Esztergom, Vármegyeháza, Deák F. u. 4. , Dunaharaszti-MTK II. - Komáro­mi AC, Dunaharaszti, József A. Múv. Ház. NB I/B. osztály, Charousek-csoport, I. forduló, 10.30 óra Tatabányai Turul SE - Keszthelyi Spartacus SK, Tatabá­nya, Bánhida, Kossuth u. 14. A Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője pályázatot hirdet a Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelő­ség igazgatói munkakörének betöltésére Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság, büntetlen előélet, - cselekvőképesség, - tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett végzettség, vagy közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség, vagy műszaki szakmacsoport felsőoktatási intézményei­ben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség, vagy kertészeti és élelmiszeripari egyetem élelmiszermérnöki, élelmiszertechnológusi mérnöki szakán szerzett végzettség. Előnyt jelent: - közigazgatásban eltöltött többéves szakmai gyakorlat, államigazgatásban szerzett vezetői tapasztalat, - közigazgatási szakvizsga, - nyelvismeret, - számítógépes gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell: - részletes szakmai önéletrajzot, - legmagasabb iskolai végzettséget, képzettséget, nyelvismeretet igazoló okiratok másolatát, - 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt. Ellátandó feladat: a Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetése, irányítása a Szervezeti és Működési Szabályzat előírásaival összhangban. A kinevezésre 2002. január 1-jével kerülhet sor. A munkakört betöltő köztisztviselő főosztályvezetői jogállására, illetményére és juttatásaira a köztisztviselők jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXIII. törvény és végrehajtási rendeletei az irányadók. A munkakör fontos és bizalmas munkakörnek minősül, ezért nemzetbiztonsági el­lenőrzés lefolytatásának vállalása, illetve vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése szükséges. A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Közlönyben történ­t megjelenéstől számított 15. nap. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázati határidő lejártát követő 30 nap. A pályázat eredményéről az elbírálástól számított 8 napon belül a pályázók írásban értesítést kapnak. A pályázatot - zárt borítékban - Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna hivatalvezetőnek címezve kell benyújtani (2800 Tatabánya, Fő tér 4.). 49102

Next