24 óra, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-16 / 217. szám

MEGYEI KÖRKÉP Külföldre adta el az egyik nőt a bűnbanda ITTHON A Komárom-Eszter­­gom megyében is prostitúció­ra kényszerített lányokat szál­lító banda ügyében a Csong­­rád-Csanád Megyei Főügyész­ség sajtóközleményben szá­molt be arról, hogy indítvá­nyozták annak a két férfinek és nőnek a letartóztatását, akik erőszakkal és fenyege­tésekkel vettek rá fiatal nőket prostitúciós tevékenység foly­tatására, többek között Komá­­rom-Esztergom megyébe is szállítva őket. Mindemellett a mindszenti trió „módszerei­ről” is közöltek részleteket. A főügyészség közleményé­ben arról írnak, hogy a meg­alapozott gyanú szerint a két férfi és nő, részben ismert, részben még ismeretlen társa­ikkal legalább két fiatal lányt tartottak fogva lakásukban. A fogvatartás alatt a sértette­ket tettleg bántalmazták illet­ve egyiküket kiskorú gyerme­kének testi épségét fenyegetve vették rá, hogy az interneten Prostitúcióra kényszerítették a lányokat hirdetve szexuális tevékeny­séget folytassanak a 2020- as év első felében. A sértette­ken túlmenően más nők pros­­titúciós tevékenységét is szer­vezték az ország több részén. Az eddigi bizonyítékok sze­rint a sértettek egyikét Ném­­et­­országba adták el, prostitúció szervezésével foglalkozó ma­gyar ismerőseik részére. A minősített emberkereske­delem bűntette miatt indult el­járásban a főügyészség a szö­kés, elrejtőzés, az eljárás meg­hiúsítása, továbbá a bűnis­métlés veszélye miatt tett in­dítványt a gyanúsítottak le­tartóztatására, a többi között azért, mert az egyik férfi az elfogáskor egy bezárt helyi­ségben próbált meg elrejtőzni. A trióra a Terrorelhárítási Központ munkatársaival csap­tak le még a múlt héten. Több helyszínen, egyszerre fogták el a gyanúsítottakat. A ház­kutatásokon a bűncselekmé­nyekhez kapcsolódó feljegy­zéseket, szerződéseket, kész­pénzt, kocsikat is lefoglaltak. Videó: kemma.hu Sz. A. 2020. SZEPTEMBER 16., SZERDA Két hónap alatt készültek el a Hatos telepen a korszerű hinták Mától miénk a játszótér, mondták az óvodások új játszóteret vettek birtok­ba kedden délelőtt az óvo­dások Tatabányán, a Hatos telepen, a Máltai Közössé­gi Ház területén. Mindössze két hónap alatt készült el, 38,4 milliós fejlesztés ered­ményeként. Mórocz Károly Karoly.morocz@partner.mediaworks.hu TATABÁNYA Kicsik és nagyok egyaránt kellemesen tölthetik az időt az egy hektárnál is na­gyobb területen. Van itt játszó­vár és homokozó, térhálós má­szóka, földbe épített trambu­­lin, valamint különféle rugós eszközök és hinták. Az időseb­bek számára egy többfunkci­ós, kosarazásra és focira egy­aránt alkalmas sportpálya kínál élményeket, izgalmat. Minden a legmodernebb szab­ványok szerint készült, így ga­rantált a biztonság. Az átadóünnepségen a há­zigazdák nevében Lantos Szi­lárd, a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat Jelenlét elneve­zésű programjának vezetője köszöntötte a vendégeket. Ki­emelte, hogy nagy adományt kapott a városrész, ahol 66 óvodás és 111 iskolás él, ne­héz körülmények között.­­ A nyáron még bozótos ön­­kormányzati terület ideális helyszín egy sportpálya és egy játszótér kialakításához, hiszen nagyon közel van az óvoda - mondta Szücsné Posz­­tovics Ilona, Tatabánya polgár­­mestere. Hozzátette, a város­­vezetés fontos feladata, hogy megfelelő körülményeket biz­tosítson a peremterületeken élő gyerekeknek. Önerőből ilyen nagyságrendű fejlesztést nem terveztek, ezért jól jött a Bridgestone segítsége. A gu­miabroncsokat gyártó céggel már régóta szoros az önkor­mányzat kapcsolata. - A társadalmi felelősség­­vállalás az egyik legfontosabb küldetésünk. - hangsúlyozta Topolcsik Melinda, a Bridges­tone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. - Szü­lőként tudjuk, mennyire fon­tos, hogy legyen játszótér ott, ahol lakunk; a Hatos telepre ez különösen igaz. Szívből re­­mélem ily hogy sok­ felejthetetlen pillanatot élnek majd itt át. A beszédek után az óvodá­sok kedves műsorát nézték meg a vendégek kivetítőn - a járvány miatt nem volt lehető­ség élő előadásra. A játszótér előtt a nemzeti színű szalagot Szücsné Posztovics Ilona, To­polcsik Melinda, Lantos Szi­lárd és John Katalin, a körzet önkormányzati képviselője vágta át. Mögöttük már gyüle­keztek az óvodások, akiktől a felnőttek nagy tapsot kaptak, majd a kicsik percek alatt bir­tokba vették a játszóteret. A megyeszékhelyen szá­mos intézményt segített már anyagiakkal és eszközökkel a Bridgestone. Támogatta a Ta­tabányai Szakképzési Cent­rum Pécs Antal Szakgim­náziumát és az Arany János Óvodát. Az ünnepség után rögtön kipróbálhatták a játékokat a közeli óvodába járó gyerekek, akik nagy valószínűséggel „törzsvendégek" lesznek itt Fotók: Zantleitner Ingrid A szalagátvágás ünnepélyes pillanata, utána kezdődött a játék Topolcsik Melinda a szervezőktől pólót kapott ajándékba Lázmérőket kaptak az intézmények DOROG A koronavírus-járvány miatt keddtől felfüggesztik az uszodai, valamint a belté­ri sportoktatásokat és edzése­ket - közölte hivatalos olda­lán a városi egyesített spor­tintézmény, ugyanakkor a tá­jékoztatóból kiderül, hogy ez a korlátozás nincs hatás­sal a kültéri mozgási- és spor­tolási formákra, így az Ott­hon téri fitnesz eszközöket továbbra is lehet használni. Mint arról beszámoltunk, múlt héten megjelent a koronavírus az egyik dorogi általános isko­lában, melyről az intézmény vezetése a diákokat és a szü­lőket is tájékoztatta, ráadásul az egész felső tagozat járvá­nyügyi megfigyelés alatt áll. Dr. Tittmann János polgár­­mester keddi tájékoztató­ja szerint a Zsigmondy Vil­mos Gimnáziumban egy pe­dagógus szintén karantén­ba került, két osztály digi­tális munkarendre tért át. A városvezetés nagy hang­súlyt fektet a megelőzésre és a járvány terjedésének lassí­tására. Ennek érdekében az általános iskoláknak, a gim­náziumnak, az óvodáknak és az önkormányzati fenntartá­si intézményeknek is érintés­­mentes lázmérőket adomá­nyoztak. W. P. A múlt évben huszonegy apróság született a településen új névtáblák a facsemetén TARDOS Immár 12 éve, anyák napján egy facsemetére fel­kerülnek az előző évben szü­letett gyermekek kis név­táblái. A járványveszély mi­att idén az őszre esett a ha­gyomány folytatása. Csabán Béla polgármester köszöntöt­te a megjelenteket, örömét fe­jezte ki, hogy az elmúlt év­ben is nőtt a születésszám. A köszöntés után Szalczin­­ger Anna - aki 2008-ban szü­letett, amikor hagyományte­remtő céllal az első fát ül­tették - szavalta el Benedek Elek versét. Ezután Zhorela Mária és Hajdú Balázs egy Tardosról szóló dalt énekel­tek el szlovákul és magyarul is. Ezt követte az esemény legfelemelőbb része, a szü­lők felhelyezték az ágakra a névtáblákat. Tavaly 21 gyer­mek látta meg a napvilágot, születésük sorrendjében: Sebestyén Olivia, Rácz Nó­ra, Rácz Bertalan, Hornyák Szonja, Berlik Bendegúz, To­­bik Áron, Imeli Milos, Szend­­rei Alex, Nagy Eszter Zsófia, Dunai Zénó, Kovács Marcell, Dudás Natasa, Szileszki Fan­ni, Freigang Sarolta, Torna Vince, Papp Olivér, Hetzl Pat­rik, Bednárik Marcell, Nagy Bérces, Horváth Flóra, Dallos Jázmin Viola. P. J. Felkerültek a gyermeknevek a facsemete ágaira Fotó: MW

Next