Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-10-27 / 79. szám
negyvenegyedik évfolyam. 79. szám. Szerda, 1920. október 27. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Bírfeetési ár kelybesi Cseh-szlovák értékben : Fg!» évre 66 K, féléire 28 K, negyedévre 14 E.Lizzetési ér vidékre postai szétküldéssel: Egész évre (10 K, féléire 30 K, negyedévi« 15 Egyes szám ára: 60 fillér.__ K. K. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor u. 23., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden szerdán és szombaton. Nyílt levél úr, Folkman István zsupán úrhoz! Zsupán kormánybiztos úr! A „Komáromi Lapok“ már föl akarta vetni e kérdést. Ámde napvilágra jutása előtt lesújtott rá a cenzúra guiiloímja. Most én ismétlem meg e kérdést: nyíltan, s saját nevem alatt, nem burkolódzva még e laj poknak tisztes magyar köpönyegébe sem és intézem azt egyenesen zsupán arhoz, mint az államhatalom itteni exponenséhez. Talán ezt a formát, ezt a becsületes nyíltságot respektálni fogja még a cenzúra is. .Annál inkább, mert írásom nem lesz agresszív,, a köteles udvariasság korlátait egy hajszálnyival sem lépi túl. A közéletnek egy, élete alkonya felé közeledő, öreg tapasztalt férfia — a megértéskeresés komoly hangján kíván szólani abban a hatalom fiatal képviselőjéhez. Komárom város egyik legtörzsökösebb egyszerű polgára, kinek elődei már több század óta vallották otthonukul e sok viharverte fészket — szól a világháború borzalmas vajúdásából szüremlett uj állam — egyes falaink közé csak nemrég jutott és itt a közhatalmat birtokoló férfiéhoz. Reményű, várja, hogy meghallgatásra talál Talán meg is értik egymást!? A „Magyar Népszövetséget“ feloszlató és annak alapszabályaitól a kormányhatósági jóváhagyást megtagadó miniszteri döntést kívánom szóvá tenni. Higgadt nyugodtsággal és tárgyilagossággal. Jogom van hozzá, mint egy szabad állam szabad polgárának , de kötelességem is, mint a feloszlatott szövetség bizalma letéteményesének, volt igazgatójának. Igazolni tartozom az első hívó szavunkra lobogónk alá sorakozott tízezrekkel szemben, hogy a mozgalom megindításánál teljes jóhiszeműséggel, megfontoltan, az egyesülésre vonatkozó törvényes rendelkezések ismeretében jártunk el, de igazolni azt is, hogy sem „az alapítók, sem az egyesülés elöljáróidnak az alakuláskor elhangzott beszédei nem lehettek komoly okai a föloszlatásnak. Sőt még hajánál fogva előrántott ürügynek sem alkalmasak. Midőn lelkünkben a „Magyar Népszövetség“ eszméje megszületett, első lépésünk volt, hogy bejelentettük csupán urnái a mozgalom megindítását célzó szándékunkat, megjelölvén világosan és határozottan a tervezett egyesülés célját és pedig ugyanazon szavakkal, mint az a később benyújtott alapszabályokban is előírva van. Zsupán az a bejelentésünket tudomásu vette és nemcsak nem kifogásolta a mozgalomnak a későbbi alapszabályokban teljesen azonos módon megjelölt célját, de sőt megadta az engedélyt az előzetes szervezkedési munkálatokra is. Vád tehát nem érhet bennünket, hogy nem kellő körültekintéssel, megfontoltsággal és a legnagyobb jóhiszeműséggel fogtunk hozzá az egyesülés szervezéséhez és megalakításához. Nyugodtak és bizonyosak lehettünk affelől, hogy kitűzött célunk nem esik az államhatalom kifogása alá. És me alapszabályaink beterjesztésétől számított 3 hónap után csap le ránk derült égből a villám: ugyan az a kormány, melynek csupán az itteni exponense — megtagadja alapszabályaink jóváhagyását, kifogásolván elsősorban a Szövetségnek egyszer már észrevétel nélkül helyeselt és elfogadott célját. Történik ez akkor, midőn már a fenforgó nehézségek: statárium, katonai diktatúra és egyes helyi hatóságok vexaturái ellenére, közel 40000-en tömörülnek Szövetségünkbe, amidőn tehát már nemcsak az alapítókat és az eszme felvetőit, hanem az itteni magyarság egész táborát sújtja a döntés és tízezrek lelkéből váltja ki az elkeseredésnek érzetét. Igaz, hogy az alsóbb hatóság döntését magának a kormánynak megváltoztatni jogában áll. Ámde föl kellett tennünk, hogy csupán az, ilyen, a nemzeti kisebbségek érdekét és jogait érdeklő eminens fontosságú, kényes kérdésben — elhatározása előtt — bizonyára informálódott annak idején magánál a kormánynál is. Bennünket tehát váratlanul ért — a miniszteri ellentétes határozat. Most már megtörtént. Ezzel kell szembe néznünk. Az előzmények megvilágítása csak azért volt szükséges, hogy hívó szavunkra kibontott lobogónk alá sereglett magyar véreinket meggyőzzük eljárásunk, akciónk teljes jóhiszeműségéről. Az alapszabályok jóváhagyásának megtagadását Eisenstein kormánytanácsos úr azzal indokolja, hogy 1., azok nem felelnek meg az 1508/875. számú belügyminiszteri rendelet II. és IX. pontjának; 2., hogy „az alakuló gyűlés alkalmából, valamint az ezt követő társas ebéd alatt az alapítók és egyesületi elöljárók részéről elhangzott beszédek egyáltalán semmiféle biztosítékot nem nyújtanak az iránt, hogy az egyesület valóban be fogja tartani működésének az alapszabályokban körvonalazott korlátait“. Lássuk helyt ,állók e az indokok? Végezzünk előbb az utóbbival. Hát váljon lehet-e komolyan egy egyesület alapszabályának jóváhagyását puszta feltevésen, jósláson alapuló eshetőség bekövetkezhetőségével megokolni még akkor is, ha volna némi alapja ama feltevésnek? Hiszen ezer módja és alkalma lenne az Árgus szemű államhatalomnak meginteni, sőt fel is oszlatni azt az egyesületet, s melynek vezetői „nem tartanák be az egyesület működésének az alapszabályokban körvonalazott korlátait“. Ámde ez nem a priori, hanem csakis a jóváhagyott alapszabályok alapján fenálló egyesület tényleges működéséből állapítható meg. De tovább menve, kérdem: melyik beszéd volt és annak melyik szó szerinti részlete az, melyre az illető referens azt a föltevést alapította? Rendelkezésére állott-e az alakuláskor és a társas ebéden elhangzott beszédek hiteles, gyorsírói szövege? Hát váljon: lehet-e, szabad-e egyoldalú, sőt esetleg rosszindulatú, vagy legalább téves információk, besúgások hiányos adatait hiteles szövegnek tekinteni és abból levont egyébként és abszurd feltevés alapján egy milliónál nagyobb nemzeti kisebbség szervezkedését megakadályozni ? Mi ez ? Mi akar ez lenni ? Köztudomás szerint a szövetség alakulásának egyik öszjövetelén sem működtek gyorsírók. Legalább hatóságiak, hitelt érdemlők nem. Ellenben a jelenvoltak ezrei tehetnek és megkérdeztetvén: tesznek is tanúbizonyságot, hogy egyetlen beszédben sem nyilatkozott meg államellenes irányzat. Mindegyik izzó magyar lélekből fakadt ugyan és a szövetség célja érdekében tömörülésre buzdította a magyarságot, de még a legkényesebb hatósági fület sem érinthette egy hang sem bántóan, aminek kétségtelen bizonyítéka, hogy a jelenlevő rendőrségi kiküldöttek sem találtak a beszédekben kifogásolni valót. Legalább arról sem nyomban, sem később még csak említést sem tettek. Az Eisenstein-féle indokolásnak úgy látszik ütőkártyáját képező „banketten“ pedig egyedül én beszéltem. Röviden az ebéd vége felé és természetesen rögtönözve, így a beszéd szövege sajnálatomra nem áll rendelkezésemre. De hála Isten, jó a memóriám , megírhatom, majd nem szó szerint. És a jelenvoltak igazolhatják ezt az állításomat, hogy az nem volt egyéb, mint a szlovenszkói magyarságot tömörülésre, a szövetség megalapozott épületeinek lelkes, együttes kiépítésére, összetartásra, jogaink és érdekeink elszánt védelmére felhívó meleg szózat. Miből meríthette tehát a min. döntés azt a bizonyos föltevést? Hogy védekezzünk ellene, ha nem adják tudtunkra? Nem tudom bizonyosan, de valószínűnek látszik előttem, hogy azok a bizonyos „titkos“ jelentések összezavarták a népszövetség összejövetelein elhangzott beszédeket az ugyanazon nap délutánján az itteni kér szociális párt gyűlésein elhangzott erősen politikai színezetű beszédekkel. Szóval összecserélték a „Traviatát“ a „Peleskei nótárius“-sal. De hát a Kér. Szoc. párt gyűléséhez szövetségünknek semmi köze sem volt. Ami ott történt, nem írható a mi rovásunkra. Még ha a szónokok egyike-másika mind a két gyűlésen ugyanaz is volt. Talán tovább is immoráltam e témánál, mint megérdemelte. Ámde azt akarom, hogy úgy a nagy közönség, mint zsupán itt is tisztán lássanak. Én is tiszta bort akarok önteni a pohárba, mert az igazságot, a megértést, a jóvátételt keresem. Nem kevésbbé szerencsések a min. döntésnek az 1508/875. számú belügymin. rendelet II. és IX. pontján alapuló érvei sem. A IX. pont lényegében előírja, hogy minden alapszabályba felveendő, hogy az esetben, ha az alapszabályokban meghatározott célt és hatáskörét meg nem tartja, vagy amennyiben az állam és egyleti tagok vagyoni érdeke veszélyeztetnék, az illető egyesület működése felfüggeszthető, sőt az előzetes szabályszerű vizsgálat eredményéhez képest fel is oszlatható. E rendelkezésről az alapszabályok készítésekor mi is tudomással bírtunk. Nagy naivitás lett volna, nem bírtunk. Holt bizonyossággal számítottunk is rá, hogy ezen, vagy ezekhez hasonló, sőt talán még erősebb rendelkezéseket tartalmazó §-nak az alapszabályokba való utólagos beigtatására kötelezni fog bennünket a kormányhatóság. Mi tudatosan csak azért hagytuk ki, mert nem voltunk, nem lehettünk tisztában azzal, hogy az új államalakulat kormánya elfogadja és elégségesnek fogja-e tartani egy 45 év előtti magyar min. rendeletben az állami érdek védelmére kikötött e* rendelkezéseket, avagy pedig más szankcióhoz köti az alapszabályok pontos megtartását és az állami szempontok védelmét? Ennek nem vágtunk elébe, ennek útját hagytuk nyitva. De arra már logikusan és jogászilag valóban még csak nem is gondolhattunk, hogy ez kihagyása okául szolgálhasson egy különben minden izében kellően szerkesztett alapszabályok jóváhagyása megtagadásának, főleg egy már előzetes engedéllyel megalakult és szervezett egyesülés drákói szigorral való feloszlatásának is, ez kimaradásából jogilag s igazságosan csak az a követelmény lett volna T