Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-10-27 / 79. szám

negyvenegy­ed­i­k évfolyam. 79. szám. Szerda, 1920. október 27. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Bírfeetési ár ke­lybesi Cseh-szlovák értékben : Fg!» évre 66 K, féléire 28 K, negyedévre 14 E­.Lizzetési ér vidékre postai szétküldéssel: Egész évre (10 K, féléire 30 K, negyedévi« 15 Egyes szám ára: 60 fillér.__ K. K. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor­ u. 23., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden szerdán és szombaton. Nyílt levél úr, Folkman István zsupán úrhoz! Zsupán­ kormánybiztos úr! A „Komáromi Lapok“ már föl akarta vetni­­ e kérdést. Ámde napvilágra jutása előtt lesújtott­­ rá a cenzúra guiiloím­ja.­­ Most én ismétlem meg e kérdést: nyíltan, s saját nevem alatt, nem burkolódzva még e la­­j poknak tisztes magyar köpönyegébe sem és intézem azt egyenesen zsupán arhoz, mint az államhatalom itteni exponenséhez. Talán ezt a formát, ezt a becsületes nyílt­ságot respektálni fogja még a cenzúra is. .An­nál inkább, mert írásom nem lesz agresszív,, a köteles udvariasság korlátait egy hajszálnyival sem lépi túl. A közéletnek egy, élete alkonya felé kö­­­zeledő, öreg tapasztalt­ férfia — a megértés­­keresés komoly hangján kíván szólani abban a hatalom fiatal képviselőjéhez. Komárom város egyik legtörzsökösebb egyszerű polgára, kinek elődei már több század óta vallották otthonukul e sok viharverte fészket — szól a világháború borzalmas vajúdásából szüremlett uj állam — egy­es falaink közé csak nemrég jutott és itt a közhatalmat birtokoló férfiéhoz. Reményű, várja, hogy meghallgatásra talál Talán meg is értik egymást!? A „Magyar Népszövetséget“ feloszlató és annak alapszabályaitól a korm­ányhatósági jóvá­hagyást megtagadó miniszteri döntést kívánom szóvá tenni. Higgadt nyugodtsággal és tárgyi­­lagossággal. Jogom van hozzá, mint egy sza­bad állam szabad polgárának , de kötelességem is, mint a feloszlatott szövetség bizalma leté­teményesének, volt igazgatójának. Igazolni tartozom az első hívó szavunkra lobogónk alá sorakozott tízezrekkel szemben, hogy a mozgalom megindításánál teljes jóhi­szeműséggel, megfontoltan, az egyesülésre vo­natkozó törvényes rendelkezések ismeretében jártunk el, de igazolni azt is, hogy sem „az alapítók, sem az egyesülés elöljáróidnak az alakuláskor elhangzott beszédei nem lehettek komoly okai a föloszlatásnak. Sőt még hajánál fogva előrántott ürügynek sem alkalmasak. Midőn lelkünkben a „Magyar Népszö­vetség“ eszméje megszületett, első lépésünk volt, hogy bejelentettük csupán urnái a moz­galom megindítását célzó szándékunkat, meg­jelölvén világosan és határozottan a tervezett egyesülés célját és pedig ugyanazon szavakkal, mint az a később benyújtott alapszabályokban is előírva van. Zsupán az a bejelentésünket tudomásu vette és nemcsak nem kifogásolta a mozga­lomnak a későbbi alapszabályokban teljesen azonos módon megjelölt célját, de sőt meg­adta az engedélyt az előzetes szervezkedési munkálatokra is. Vád tehát nem érhet bennünket, hogy nem kellő körültekintéssel, megfontoltsággal és a legnagyobb jóhiszeműséggel fogtunk hozzá az egyesülés szervezéséhez és megalakításához. Nyugodtak és bizonyosak lehettünk affelől, hogy kitűzött célunk nem esik az államhatalom kifogása alá. És m­­e alapszabályaink beterjesztésétől számított 3 hónap után csap le ránk derült ég­ből a villám: ugyan az a kormány, melynek csupán az itteni exponense — megtagadja alap­szabályaink jóváhagyását, kifogásolván első­sor­ban a Szövetségnek egyszer már észrevétel nél­kül helyeselt és elfogadott célját. Történik ez akkor, midőn már a fenforgó nehézségek: statárium, katonai diktatúra és egyes helyi hatóságok vexaturái ellenére, közel 40000-en tömörülnek Szövetségünkbe, amidőn tehát már nemcsak az alapítókat és az eszme felvetőit, hanem az itteni magyarság egész tá­borát sújtja a döntés és tízezrek lelkéből váltja ki az elkeseredésnek érzetét. Igaz, hogy az alsóbb hatóság döntését magának a kormánynak megváltoztatni jogában áll. Ámde föl kellett tennünk, hogy csupán az, ilyen, a nemzeti kisebbségek érdekét és jogait érdeklő eminens fontosságú, kényes kérdésben — elhatározása előtt — bizonyára informáló­dott annak idején magánál a kormánynál is. Bennünket tehát váratlanul ért — a mi­­­niszteri ellentétes határozat. Most már megtörtént. Ezzel kell szembe néznünk. Az előzmények megvilágítása csak azért volt szükséges, hogy hívó szavunkra ki­bontott lobogónk alá sereglett magyar véreinket meggyőzzük eljárásunk, akciónk teljes jóhisze­műségéről. Az alapszabályok jóváhagyásának meg­tagadását Eisenstein kormánytanácsos úr azzal indokolja, hogy 1., azok nem felelnek meg az 1508/875. számú belügyminiszteri rendelet II. és IX. pontjának; 2., hogy „az alakuló gyűlés alkalmából, valamint az ezt követő társas ebéd alatt az alapítók és egyesületi elöljárók részéről elhang­zott beszédek egyáltalán semmiféle biztosítékot nem nyújtanak az iránt, hogy az egyesület­­ valóban be fogja tartani működésének az alap­­­­szabályokban körvonalazott korlátait“. Lássuk helyt ,állók e az indokok? Vé­­­­gezzü­nk előbb az utóbbival. Hát váljon lehet-e komolyan egy egyesület alapszabályának jóváhagyását puszta feltevésen, jósláson alapuló eshetőség bekövetkezhetősé­­gével megokolni még akkor is, ha volna némi alapja ama feltevésnek? Hiszen ezer módja és­­ alkalma lenne az Árgus szemű államhatalomnak­­ meginteni, sőt fel is oszlatni azt az egyesületet, s melynek vezetői „nem tartanák be az egyesület­­ működésének az alapszabályokban körvonalazott korlátait“. Ámde ez nem a priori, hanem csakis­­ a jóváhagyott alapszabályok alapján fenálló­­ egyesület tényleges működéséből állapítható meg. De tovább menve, kérdem: melyik beszéd volt és annak melyik szó szerinti részlete az, melyre az illető referens azt a föltevést alapí­totta? Rendelkezésére állott-e az alakuláskor és a társas ebéden elhangzott beszédek hiteles, gyorsírói szövege? Hát váljon: lehet-e, szabad-e egyoldalú, sőt esetleg rosszindulatú, vagy leg­alább téves információk, besúgások hiányos adatait hiteles szövegnek tekinteni és abból levont egyébként és abszurd feltevés alapján egy milliónál nagyobb nemzeti kisebbség szer­vezkedését megakadályozni ? Mi ez ? Mi akar ez lenni ? Köztudom­ás szerint a szövetség alakulá­sának egyik öszjövetelén sem működtek gyors­írók. Legalább hatóságiak, hitelt érdemlők nem. Ellenben a jelenvoltak ezrei tehetnek és meg­­kérdeztetvén: tesznek is tanúbizonyságot, hogy egyetlen beszédben sem nyilatkozott meg ál­lamellenes irányzat. Mindegyik izzó magyar lélekből fakadt ugyan és a szövetség célja ér­dekében tömörülésre buzdította a magyarságot, de még a legkényesebb hatósági fület sem érinthette egy hang sem bántóan, aminek két­ségtelen bizonyítéka, hogy a jelenlevő rendőr­ségi kiküldöttek sem találtak a beszédekben kifogásolni valót. Legalább arról sem nyomban,­­ sem később még csak említést sem tettek. Az Eisenstein-féle indokolásnak úgy látszik ütőkártyáját képező „banketten“ pedig egyedül én beszéltem. Röviden az ebéd vége felé és természetesen rögtönözve, így a beszéd szö­­­­vege sajnálatomra nem áll rendelkezésemre. De­­ hála Isten, jó a memóriám , megírhatom, majd­­­ nem szó szerint. És a jelenvoltak igazolhatják­­ ezt az állításomat, hogy az nem volt egyéb,­­ mint a szlovenszkói magyarságot tömörülésre,­­ a szövetség megalapozott épületeinek lelkes,­­ együttes kiépítésére, összetartásra, jogaink és érdekeink elszánt védelmére felhívó meleg szózat. Miből meríthette tehát a min. döntés azt­­ a bizonyos föltevést? Hogy védekezzünk ellene,­­ ha nem adják tudtunkra? Nem tudom bizonyosan, de valószínűnek látszik előttem, hogy azok a bizonyos „titkos“ jelentések összezavarták a népszövetség össze­jövetelein elhangzott beszédeket az ugyanazon nap délutánján az itteni kér­ szociális párt gyűlésein elhangzott erősen politikai színezetű beszédekkel.­­ Szóval összecserélték a „Traviatát“ a „Pe­­leskei nótárius“-sal. De hát a Kér. Szoc. párt gyűléséhez szö­vetségünknek semmi köze sem volt. Ami ott történt, nem írható a mi rovásunkra. Még ha a szónokok egyike-másika m­ind a két gyűlésen ugyanaz is volt. Talán tovább is immoráltam e témánál, mint megérdemelte. Ámde azt akarom, hogy úgy a nagy közönség, mint zsupán itt is tisz­tán lássanak. Én is tiszta bort akarok önteni a pohárba, mert az igazságot, a megértést, a jó­vátételt keresem. Nem kevésbbé szerencsések a min. dön­tésnek az 1508/875. számú belügymin. rendelet II. és IX. pontján alapuló érvei sem. A IX. pont lényegében előírja, hogy min­den alapszabályba felveendő, hogy az esetben, ha az alapszabályokban meghatározott célt és hatáskörét meg nem tartja, vagy amennyiben az állam és egyleti tagok vagyoni érdeke ve­szélyeztetnék, az illető egyesület működése fel­függeszthető, sőt az előzetes szabályszerű vizs­gálat eredményéhez képest fel is oszlatható. E rendelkezésről az alapszabályok készí­tésekor mi is tudomással bírtunk. Nagy naivi­tás lett volna, nem bírtunk. Holt bizonyosság­gal számítottunk is rá, hogy ezen, vagy ezekhez hasonló, sőt talán még erősebb rendelkezéseket tartalmazó §-nak az alapszabályokba való utó­lagos beigtatására kötelezni fog bennünket a kormányhatóság. Mi tudatosan csak azért hagy­tuk ki, mert nem voltunk, nem lehettünk tisz­tában azzal, hogy az új államalakulat kormánya elfogadja és elégségesnek fogja-e tartani egy 45 év előtti magyar min. rendeletben az állami érdek védelmére kikötött e* rendelkezéseket, avagy pedig más szankcióhoz köti az alapsza­bályok pontos megtartását és az állami szem­pontok védelmét? Ennek nem vágtunk elébe, ennek útját hagytuk nyitva. De arra már logikusan és jogászilag va­lóban még csak nem is gondolhattunk, hogy e­z kihagyása­ okául szolgálhasson egy külön­ben minden izében kellően szerkesztett alap­szabályok jóváhagyása megtagadásának, főleg egy már előzetes engedéllyel megalakult és szervezett egyesülés drákói szigorral való fel­oszlatásának is, e­z kimaradásából jogilag s igazságosan csak az a követelmény lett volna T

Next