Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-07-01 / 52. szám

1933. július 1. > KOMÁROMI LAPOK« 7. oldal. Fölvétel a komáromi középiskolás Diák­menzával kapcsolatos Internátusba az 1933—34. iskolai évre. A Diákmenzával kapcsolatos Inter­nátusban az 1933—34 iskolai évre több fizetéses, kedvezményes és ingye­nes hely üresedik meg. Azon tanulók, akik e helyekre szándékoznak jutni, idevonatkozó kérvényüket a Diákmenza­ Bizottsághoz címezve nyújtsák be a Diákmenza igazgatójánál (Gödör Kap János, Komárno, Nádor u. 10. sz.) leg­később 1933. július 5.-ig. A fizetéses helyen az ellátás havi díja 320 fő; ezenkívül a tanulók tar­toznak magukkal hozni ágyneműt és a mosásról maguk gondoskodnak. Az egyéb hoznivalók jegyzékét minden föl­vett tanuló kézhez kapja. Kedvezményes és ingyenes helyekre csak azon tanulók számíthatnak, akik­nek elégséges tanjegyük nincs és sze­­gény sorsúak. Az I. osztályosok semmi­féle kedvezményben sem részesülnek. A kérvényhez csatolni kell a szülők pontos címét, az állás, lakóhely, és posta megjelölésével, továbbá 1 koro­nás postabélyeget; ezenkívül akik ed­dig nem voltak a Diákmenza tagjai, tartoznak csatolni a szülők vagyoni helyzetét és a családi állapotot feltün­tető bizonyítványt. — Beiratás a zeneiskolába. A városi zeneiskolába a beiratások júl. 1-én és 3 án délelőtt 8 — 10-ig és dél­után 3—5-ig tartanak. Felvétetnek kezdő és haladó növendékek hegedű és zongora szakokra. Beiratási díj 10 Ke és havi tandíj 20 Ke. Tandíjmen­tesség szegénységi bizonyítvány alap­ján kérhető. — Felhívás az ipari vagy keres­kedői pályára lépni szándékozó tanulóifjúsághoz. A 259. sz. ipartör­vény a tanonciskolákba való felvételt akként szabályozza, hogy a szerződést kötött tanulók közül minden tanévben csak azok vehetők fel a tanonciskolák egyes osztályaiba, kik legkésőbb ok­tóber hó végéig kötötték meg tanonc­­szerződéseiket. A később szerződők azon tanévben már nem vehetők fel, csak a következő tanév elején. Ebből az a hátrány származhatik, hogy az október hó után szerződött, be nem iskolázható tanoncok egy tanévet elve­szítenek, tanoncidejükkel párhuzamosan nem fejezhetik be tanonciskolai tanul­mányaikat s így felszabadulásuk alkal­mával nem juthatnak a tanonciskolai végbizonyítványaikhoz, ami a fenti ipartörvény értelmében az önálló ipar­jog szerzésének egyik kelléke. Ezért ezúton is felhívjuk az ipari vagy ke­reskedői pályákra lépni szándékozók figyelmét, hogy tanoncszerződéseiket július, augusztus vagy szeptember hó­ban, de legkésőbb október hó végéig kössék meg, hogy a következő tan­évre a tanonciskolába felvehetők le­gyenek. A felügyelőbizottság nevében: Csizmazia György felügyelőbizottsági elnök, Telkes Mihály tanonciskolai igazgató. — Az Első Duna-Gőzhajózási Társaság közli, hogy személyhajójára­­tait Wien—Budapest között július 1-től kezdődőleg a hétfői járattal kiegészíti, úgyhogy e naptól kezdve, minden hét­főn is van Komáromból Budapest felé és szombaton hajnalban (péntek esti indulás Budapestről) felfelé a szokásos menetidőben személyhajó. — Autó­baleset. Súlyos szeren­csétlenség érte Bernát István duna­­mocsi vezető jegyzőt, aki autójával a Tátrába igyekezett. Ipolyszalka község közelében egy hirtelen kanyarulatnál az autó az útmenti árokba fordult. A vezető jegyző és soffőrje, Spátay Ist­ván nagyon súlyos sérüléseket szen­vedtek, az autó pedig ronccsá zúzódott. — Bajor Gizi tervei. Erről közöl roppant érdekes interjút a Délibáb új száma, mely gazdag tartalommal jelent meg. A legfrisebb párisi pletykákon kívül érdekesnél érdekesebb cikkeket, pompás rádióműsort, színházi beszá­molókat, bizalmas híreket a kulisszák közül, riportokat, gazdag rejtvényrovatot és még számtalan szórakoztató apró­ságot talál az olvasó a népszerű képes­lapban. — A NEMZETI KULTÚRA, a Szlo­­venszkói Magyar Kulturegylet tudo­mányos folyóiratának 3. száma most hagyja el a sajtót és gazdag tartal­mából kiemeljük a következő dolgo­zatokat: a folyóirat publicistája »Az állam« címen folytatja megkezdett tör­ténetbölcseleti cikksorozatát, ebben az egyén és az állam viszonyát fejti ki mélyreható logikával. Lukinich Imre egyetemi professzor: Rákóczi József és az 1736—39. évi török háború c. dol­gozatában a dunai monarchia hadügyi tehetetlenségét vázolja és a fiatal Rá­kóczi szerepét ezzel kapcsolatban. Rákóczi tudvalevőleg a háborús be­tegség áldozata is lett Csernavodában, miután a bécsi kormány különféle vérdíjak ígérésével hasztalan kívánta kézrekeríteni. A dolgozatban sáros­megyei vonatkozások és a ruténségre vonatkozó érdekes adatokat találunk. Noszkay Ödön érsekujvári gim­n. tanár »A modern történetírás« címen törté­nelemelméleti fejtegetést közöl a tör­ténetírás új irányáról. Alapi­ Gyula szerkesztő folytatja »A morva-cseh és magyar érinkezés« fonalán a cseh és morva fejedelmeknek a magyar kirá­lyi családdal való rokoni kapcsolatai­nak történetét a XII. század végéig, XII. Ulászló cseh király uralkodá­sáig. Follajtár Ernő tanár befejezi »A galgóci háromnyelvű gimnázium« történetét és igen érdekes adalékokat közöl dolgozatában a reformáció ter­jedéséről, valamint a galgóci híres könyvnyomtató műhely termékeiről. Az Adattár sok érdekes történelmi adalékot ment meg az elkallódás ve­szélyétől, így olvassuk benne »A bec­­kói uradalom rendtartása 1631.« és Görgey Artur magyar tábornoknak Komáromban 1849. julius 4. kiadott ismeretlen napiparancsát Ethey Gyu­la közlésében. Sarlai­ Soma kiadatlan török levelet közöl a XVII. század közepéről, mely pompás magyarság­gal íródott és tanúja a török—magyar elismerkedésből folyó barátságnak. Csorba Győző »Az újbányai Szent Er­zsébet templom és ispotály« történe­tét közli a templom és az agghajlék felirataival, melyet Istenkiel Henzman újbányai bányagróf alapított Zsigmond király idejében. Kemény Lajos az Erkel-család leszármazására vonatko­zó pozsonyi plébániai adatokat gyűj­tötte össze már közölt érdekes dolgo­zatához. Az Irodalom rovat Haiczl Kálmán, Wick Béla, Török Pál, Alapy Gyula tudományos, Olasz Lajos költői, Sziklay Ferenc és Földes György el­beszélő műveit ismerteti. A belföldi cseh és szlovák folyóiratok bőséges szemléje fejezi be a gazdag tartalmú füzetet. Úgy az egyetemes magyar tu­dományos irodalom, főleg azonban Szlovenszkó tudományos íróinak se­regszemléjét adja a Nemzeti Kultúra, mely így méltán tarthat számot a leg­szélesebb körű érdeklődésre. Megren­delhető Komáromban (Kultúrpalota). Előfizetési ára 40 K, könyvtáraknak, iskoláknak 30 K. — Zarándoklat Máriazelibe. Mint már jeleztük, a pozsonyi magyar Ró­­zsafüzér társulat ez évben is megren­dezi szokásos fogadalmi zarándoklatát Máriazelibe. A zarándoklat felmerült okok miatt az előző hirdetéstől eltérő­­leg két nappal később indul. Gyüleke­zés Pozsonyban, honnan július 5-én, szerdán reggel indul a zarándoklat és délután 5 órakor érkezik Máriazellbe. Visszaindulás szombaton, július 8-án reggel, érkezés Pozsonyba délután 4 órakor. Még aznap vissza­utazhatik mindenki a lakóhelyére. Részvételi díj 153 Kő, mely összegben a közös út­levél, Pozsonytól Máriazellig és vissza az útiköltség foglaltatik. Szállásról és étkezésről mindenki maga gondoskodik. Máriazellben a legkényelmesebb szál­lodák állanak jutányos áron a zarán­dokok rendelkezésére. A zarándoklat lelki vezetésére Király József csicsói plébánost kérte fel a rendezőség, ki a csodás kegyhelyen a szentbeszédeket mondani fogja. Jelentkezni lehet június 30-ig az útiköltség beküldésével Ka­pucinus kolostor Bratislava címen. Je­lentkezéskor meg kell írni a pontos címet, foglalkozást, születési évet. A zarándoklatra már eddig is igen szép számmal jelentkeztek. Többen Komá­romból is A lakóhelytől Pozsonyig és vissza hétvégi kedvezményes jegyet lehet váltani a kiindulási állomáson. — A nagybácsi az unokaöccsel befulladt a Vágba. Minden fürdési­szezon megkívánja a Duna és a Vág partján a maga halálos áldozatait. A Guta községben történt halálos tragédia kétszeresen tragikus, mert egyszerre két személy lett a víz áldozata. Gután Varga Imre, — aki Hamburgban lakott sokáig s most azért kellett otthagyni állását, mert az idegeneket kiutasított­­ák, s fürödni ment a Vágba két nyolcesztendős unokaöccsével, akike­­apjuk helyett gondozott. A két gyer­mek ikertestvér volt s apjuk néhány évvel ezelőtt halt meg A jó nagybácsi fürödni vitte a gyerekeket s az egyi­ket, Varga Lászlót a hátára vette s úgy akart átúszni vele a szemközti partra. A víz sodra azonban elkapta a két embert s belefulladtak a Vágba. Az innenső parton várakozó másik iker­testvér sokáig várta, hogy nagybátyja partot érjen s azt hitte, hogy azok csak tréfálkoznak vele. Mikor azonban nem kerültek elő, panaszkodni kezdett a közelben dolgozóknak s igy vették észre, hogy a nagybácsi odafulladt az unokaöccsel. — A villám majdnem felgyúj­totta az ógyallai Feszty-kastélyt. A vasárnap délutáni nagy zivatar, — amelyből Komáromnak is egy kevés jutott, — majdnem végzetes szeren­csétlenséget okozott Ógyallán. Délután három óra tájban hatalmas villámcsa­pás érte a Feszty-kastély tetőzetét. A kisülés oly nagy volt, hogy nemcsak a padláson elhelyezett vízvezetéki tar­tályba ütött bele a villám, hanem a telefondrótokba, a villanyvezetékbe is, sőt a szomszédos járási főnökség vil­lanyvezetékét is használhatatlanná tette. A villám felgyújtotta a vízvezeték tar­tályának faburkolatát s a padlás tető­zete is lángot fogott. A tüzet akkor vette észre az egyik alkalmazott, ami­kor már a lángok kicsaptak a padlá­son. A ház népe azonnal munkába állt és idejekorán sikerült eloltani a tüzet. Az oltás munkáját megnehezítette az a körülmény, hogy éppen a vízvezeték tartályához nem lehetett hozzáférni. A hamvadó zsarátnok éjjel újra kigyul­ladt, de ezt is eloltották idejekorán . Vakmerő betörők jártak a so­­morjai hengermalomban. Éjjel álkulc­­­csal kinyitották az iroda ajtaját és nagy gyakorlattal biró munkával föltörték a pénzes szekrényt. Az első kasszafurás nem sikerült, mert olyan rekeszbe nyúl­tak, ahol csak részvények voltak. Ez a sikertelenség nem vette el kedvüket és másik helyen is megfúrták a szek­rényt. Ebben a rekeszben aztán ötezer koronát találtak, de ezzel nem voltak megelégedve és sorban feltörték az összes íróasztali fiókokat és szekrénye­ket. A négyezer korona értékű Royal írógépet is magukkal vitték. Azután becsukták maguk után az ajtókat és eltávoztak. A nyomozás megállapította, hogy a betörők autón jártak. Az autó leoltott lámpákkal a malom közelében várt, amíg a betöréssel végeztek.­­ Az egyméteres kis nő. Külö­nös vendége volt az elmúlt héten a komáromi járás fogdájának. Egy törpe­termetű, alig egy méter magas kis nőt fogtak el csavargás közben vidéken a csendőrök­­ kísérték be az illetékes hatósághoz. A kis nő fölött m­ár elvi­­harzott az ifjúság erősen, kora negyven­ötven esztendő lehet. Koldulásból ten­gette életét s kihallgatása alkalmával mindenféle zavaros dolgot beszélt cseh nyelven össze-vissza. A feltevés szerint valami cirkuszból szökhetett meg, ahol mint „törpe volt alkalmazásban“. Sza­vai, amelyekben a csehszlovákiai és a középeurópai nagyobb városokat em­legette, legalábbis erre engednek kö­vetkeztetni. Míg illetőségi helyét meg­állapítják őrizetben marad. Mitől volt óriás az óriáshölgy? Az osztrák-magyar határon a Budapest felé igyekvő autóbuszon egy különös nő vonta magára az utasok és a finán­cok figyelmét. Kövér volt, gyanúsan kövér. Útlevelében a foglalkozás rovatba ez állt: “Óriáshölgy“. A fináncok kér­désére elmondta, hogy 150 kilót nyom. A vámőrök utána akartak járni a do­lognak, megmotoztatták. A motozásból aránylag soványan került ki az óriás­hölgy. Kiderült, hogy ruhája alá 40000 sillinget rejtett, kis címletekben, ettől volt olyan kövér. A pénzt elvették tőle és ezenkívül még 100 silling pénzbün­tetésre ítélték. — Botrány Amy Johnson körül. A világhírű repülőnő és a londoni ki­rályi aeroklub közt súlyos összeütközés támadt Amy egy cikke miatt, amelyet az aeroklub erősen megkritizált. Amy, aki az angolok bálványa, borzasztó sér­tésnek vette ezt és elégtételt meg kár­pótlást követelt. Az említett cikkben az állt, hogy egy szükségleszállásnál egy lengyel paraszt megzsarolta a repülőnőt. Amy kijelentette, hogy a lengyel aero­­klubnak a cikk ellen intézett tiltakozá­sát visszautasítja, mert amit megírt, szó szerint igaz. — Meglopta a saját képtárát. Hágában letartóztatták a Nieyenwrode kastély tulajdonosát, mert kiderült, hogy a képtárában tavaly történt tolvajláso­­kat­­ ő maga követte el. A lopott képek részben egy amsterdami kereskedőé voltak, aki a kastélyt elárusítócsarnok­­nak bérelte. A rendőrség kiderítette, hogy a kastélytulajdonos azért lopott, hogy felvehesse a képek 120000 holland forint biztosítási diját. — Mélyen hajolt a kútba. Halá­los végű szerencsétlenség történt Sza­­niszló Vendelné becskei földmives­­asszonnyal. Nagymosás volt náluk és a nyitott kút fölé mélyebben hajolt a kelleténél vizmerités közben. Megszé­dült, egyensúlyt veszített és fejjel belebukott a kútba. A szerencsétlensé­get csak később vették észre, akkorra már kiszenvedett a szerencsétlen as­­­szony. — Áthelyezés: Barna László máv­ vasúti tisztet Magyar-Komáromból budapest-kelenföldi pályaudvarra he­­­lyezték át. — Washington fogsora. Ameri­kában legközelebb kiállításra kerül Washington Györgynek, az amerikaiak nemzeti hősének fogsora Elefántcsont­ból való, ami a 18-ik században már haladás volt a borjúfogakból való előbbi fogsorokkal szemben. Nem kell azon csodálkozni, hogy ebben az idő­ben már hamis fogsorok voltak; a régi etruskok és az inkák is hordtak már ilyeneket. A Washington fogsorát ös­­­szekötő vaskapcsok szerkezete nem lehetett hibátlan, mert ha a beszéd heve nagyon elragadta, Washington nem tudta becsukni a száját. A híres fogsort egy acélkazettában állítják ki, amelybe eltörhetetlen üvegen át lehet benézni. — Összeégett asszony. Borzalmas szerencsétlenség történt Kisbéren. A napokban Tóth Ferencné kisbéri as­­­szo­ny magára rántotta az égő petró­leum lámpát, amely fölrobbant és a lángoló folyadék elöntötte a szeren­csétlen asszony ruháját. Néró fáklyája­ként rémes sikoltozások között az uccára rohant a szegény asszony, ami­től ruhája még jobban égett. A segít­ségére sietett szomszédok ugyan le­tépték róla a ruhát, de már akkorra annyira összeégett, hogy belehalt bor­zalmas égési sebeibe.­­ Tévedtek a Mount Everest átrepülői. Kiváló földrajztudósok és a Himalája-terület ismerői körében erős kételyek merültek fel a tekintetben, hogy helyesek-e a fényképek, amiket a Mount Everest legutóbbi átrepülése­­kor az expedíció felvett. Azt mondják, hogy a fényképezett hegyeket tévesen nevezték el és hogy a merész kutatók nem is a Mount Everestet, hanem a 4270 méter magas Makalu hegycsúcsot fényképezték le. Ezeket a nézeteket megerősíti Mason Kenneth alezredes, az indiai területmérési hivatal főnöke is. — Hogyan lehet a dohányzásról leszokni? Gyenge vagyok, nincs ét­vágyam, gyakran szédülök, gyomrom émelyeg, fülzúgásom van, köhögök. Tudom, hogy mindennek az az oka, hogy nem tudok a dohányzás szenve­délyéről lemondani, ma is 40 cigarettát szívok el naponta. Milyen furfanggal próbálkozzak meg? Nincs olyan nap, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló kér­dést ne intéznének a Tolnai Világlapja szerkesztőségéhez s a szerkesztőség orvosi munkatársainak ügyes és ötletes tanácsai révén sok embernek sikerült már a dohányzás káros szenvedélyéről leszoknia. Bizonyíték: A hajdan meg­rögzött dohányosok hálálkodó levelei­nek valóságos özönét hozza a posta Tolnai Világlapjának.

Next