Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-10-17 / 84. szám

8 oldal ÜLrőiTT Két fontos mérkőzést vív vasárnap a KFC. A divíziós bajnokság őszi kialakulására döntő befolyása lehet a nagyszombati Rapid—KFC kö­­zötti vasárnapi mérkőzésnek. Csak a mérkőzés előtt fog eldőlni a csapat összeállítása. — KFC 11 — Köbölkút! AC előjáték a második osztályú őszi bajnokságért. Saját tudósítónktól. A KFC utolsó három mérkőzésén csupa nagy ágyút kap ellenfeléül: a nagyszombati Rapidot, a Füleki TC-t és az örök rivális K$E-t, kettőt ide­haza, egyet — az FTC-t — Füleken. Sorrendben az első a nagyszombati Rapid lesz most vasárnap. A KFC—Rapid mérkőzés iránt szo­katlanul nagy érdeklődés nyilvánul meg Komáromban és a KFC vidéki hívei között. Ez az érdeklődés telje­sen indokolt, különösen ha figyelem­be vesszük a két csapat jelenlegi helyezését és azt a lehetőséget, hogy ezen a mérkőzésen dőlhet el a második hely, esetleg az őszi baj­nokság kérdése is. A két csapat eddigi teljesítményei a divízió egyik legnagyobb meglepeté­sét jelentik, mert hiszen sem az ősszel mindég gyengébben szereplő KFC- től, sem pedig az újonc Rapidtől nem lehetett várni azt, hogy a baj­nokság kialakulásában bármilyen mó­don is beleszóljanak. Ma olyan képe van a bajnoki tabellának, hogy az első három közül bármelyik meg­nyerheti a bajnokságot, de komoly szava lehet az eddig három mérkőzést játszott BSE-nek és a Füleki TC-nek is. Mi, komáromiak maradjunk sze­rények és bizakodjunk abban, hogy ez a tiszta komáromiakból összeállí­tott és fizetés nélküli játékosgárda megszerezheti a második helyet. A KFC-t sajnos, az utolsó mérkő­zéseken három súlyos veszteség érte. Kidőlt Csivre, Simon II., majd Tóth is, de a veszteséglistára kell írnunk Csukás eltávozását is. A csapat jó szellemének bizonyítéka azonban az a tény, hogy ennek ellenére is sike­resen állta meg a helyét. Most va­sárnapra ismét komoly gondot okoz a sérültek helyének betöltése. Csivre és Simon II. szerepléséhez szinte semmi remény sincs, míg Tóth játé­káról csak az utolsó órában fognak dönteni. A csapat összeállítását így még nem tudjuk közölni, de biztos­ra vehető, hogy Csivre helyét a lö­véseivel feltűnt Weintraub foglalja el, őt pedig az egyre javuló Simon III. fogja helyettesíteni. Tóth pótlásával kapcsolatban két kombináció is me­rült fel a csatársor összeállításánál, az egyik: Langsadl, Weintraub, Kacz, László, Drózdy, a másik: Kacz, Wein­traub, László, Malár, Drózdy. Bármilyen csapattal is fog kiállani a KFC, egy biztos: igen nagy küzde­lemnek lesz tanúja vasárnap a fut­­ballhívők serege. Erre garancia a Rapid jó hírneve, de sejthetjük a nagyszombati csapat szezon előtti ven­dégjátékából is, amikor Komáromban megverte a KFC-t. A megtépázott , október 18. komáromi együttes csak akkor re­mélhet sikeres eredményt, ha minden jó tulajdonságát felszínre tudja hoz­ni. A mérkőzés sorsa a KFC csatár­sorának a kezében van. A nagy fontosságú összecsapást a besztercebányai Mahler fogja vezetni. A Rapid—KFC mérkőzés előtt is komolyan érdekelve van a KFC. Tar­talékcsapatának, a KFC 11-nek ekkor kerül sor a második osztály őszi baj­nokságát jelentő mérkőzésére a Kö­­bölkuti AC-ból. A KFC 11 szintén igen nehéz feladat előtt áll, különösen azért, mert nélkülözni lesz kényte­len Simon III.-at és valószínűleg Ma­lőrt is. A hazai pálya előnye azonban talán mégis győzelemre és az őszi bajnokságra fogja segíteni a KFC 11-et. Az előmérkőzés 1 órakor, a Rapid— KFC meccs pedig háromnegyed 3 órakor fog kezdődni. A KFC vezetősége az előjelekből ítélve rekordszámú közönségre szá­mít, ha csak a bizonytalan időjárás nem riasztja vissza a nézőket. A divíziós bajnokság állása Rapid: Polás 4, Rysavy 3, Vrabec és Hoffmann 2—2. LAFC: Majlik és Hegedűs 3—3, Molnár 2, Spitz, Schleicher és Tulák 1-1. VAS: Fürst 14, Janota 3, Holusek 2, Motheil, Smistik, Sidó és Porubszky 1—1. SK Zsilina: Molnár és Beniac L. 3—3, Priboj és Rysavy 2—2, Beniac R., Prudovic és Derkic 1—1. Zólyomi TK: Besina 4, Lukavszky 2, Muth, Halmi, Mojzes és Laboda 1—1. Füleki TC: Kolovrat 4, Pilát 2, Mi­hók és Horatiu 1—1. FC Vrutky: Humpál 4, Blahuta, Skovica és Gábor 2—2, Sekerka, Far­kas és Längstein 1—1. KSE: Bröstl 1. Pöstyéni FK: Rieger 3, Bobák, Dra­­chovsky és Kicsin 2—2, Polák, Ku­­tina 1—1. A csapatok eddig 36 mérkőzést ját­szottak le. Vesztett pontok szerint a helyzet a következő: 1. Rapid (2), 2. KSE (3), 3. Trencsén (4), 4. KFC (5), 5—6. LAFC és FTC (6), 7—8. SK Zsilina és a Zólyomi TK (7), 9— 10. VAS és Pöstyéni FK (9) és 11. FC Vrutky (13). A legveszélyesebb helyzetben tehát a ruttkai csapat van, s csak utána következik a Pöstyéni FK és a VAS. Az első osztályú bajnokság állása. E 5­ 'S: 'S íí 'S Of* c­u­o «­ 8 a* 8 o­a­c *: >< “ i­­tJ « o 2S, Z pq > < üí cu 1.TTS8 5 2 122:9 12 2.KFC7 4 1 213:13 9 3.Rapid5 4— 111:5 8 4.LAFC7 3 2 211:6 8 5.Vas8 3 1 4 21:20 7 6.SK Zsilina7 3 1 313:13 7 7.ZTE7 2 3 212:15 7 8.FTC6 1 4­1­8:7 6 9.FC Vrútky8 1 1 613:23 3 10.ÉSE3 1 1 1 1:3 3 11.Pöstyéni FK6 1— 511:22 2 1. GSE 2. LTE 3. E.-Rapid 4. FNSC 5. Zseliz 6. PTE 7. TAFK 8. TSC 9. IFC o -j- 8 « 57667777 6 22222445 1 c<u í>Q -♦-* 15ü o E M (O -4-^f—<O Q (O <v > ' fc-i. "O cs < ^ tioQ-1 122:10a 2 119:6 10 1 220:129 2 311:116 2 2 9:106 1 311:125 1 417:235 0 3 8:174 0 514:272 Üzletáthelyezés. Tisztelettel értesítem a m. t. közönséget, hogy Köz­társaság U. 24. sz házból fűszer- és csemege­kereskedésemet Baross u. 12. sz. házba helyeztem át. Kérem a m. t. közönség további szives pártfogását, maradtam tisztelettel ?92 PICK GYULA TELEFON 102. »KOMÁROMI LAPOK« Mi LESZ VASÁRNAP? A divízióban: Komárom: Rapid (Nagyszombat)— KFC, bíró Mahler. Trencsén: Pöstyéni FK—TTS, bíró Jakab. Zólyom: FC Vrútky—ZTE, bíró Brüll Zsolna: LAFC—SK Zsolna, bíró Novák. Érsekújvár: VAS—ÉSE. (Elhalasztva október 28-ra.) Első osztályban: Ipolyság: E.­Rapid—IFC. Zseliz: FNSC—ZsSC. Párkány: TSC—PTE. Tornác: LTE—TAFK. (Az október 25-iki forduló előrehozva.) Második osztályban: Komárom: Köbölkúti AC—KFC 11. (Előrehozva október 25-ről, egyéb­ként bajnoki mérkőzés nincs kisor­solva.) Fürst (Vas) a divízió gól­­lövő listájának az élén. László (KFC) holtversenyben a ne­gyedik helyen van - Hány pontot veszítettek a csapatok ? A divíziós bajnokság eddig leját­szott mérkőzésein a legtöbb gólt a VAS Fürstje rúgta, számszerűn­ 14-et, de veszedelmesen megközelítette őt a trencséni Strba, aki 9 gólt szerzett csapatának. A KFC-ből eddig László volt a legeredményesebb csatár s 4 góljával holtversenyben a negyedik helyen van. Az egyes csapatok góllövői a követ­kezők: Trencséni TS: Strba 9, Botka 6, Varga 3, Turek, Hala, Szerényi és Hofmann 1—1. KFC: László 4, Tóth és Racz 3—3, Csukás, Drózdy és Vitálos 1—1. FÖLDMŰVES KÖLCSÖNÖS PÉNZTÁR KOMÁRNOBAN kimutatás 1936 szept. 30. hoz VAGYON : azonnal esed. követelések kölcsönök.......................... értékpapírok...................... egyebek .......................... Kő. 2,543.892 75 „ 11,611 878*33 „ 233 929 20 „ 124 03P25 Kő. 14,513.731-53 Kő. 527.900 — „ 499 826 09 „ 13,294.74857 „ 191.256 87 Kő. 14,513.731-53 TEHER: Üzletrészek .................. alapok............................... betétek.............................. egyebek .......................... Le kell játszani az elma­radt KMTE ÉSE 11 mérkőzést. Ismeretes, hogy az elmúlt vasárnap Érsekújvárba kisorsolt KMTE—ÉSE »11« mérkőzés időkomplikáció miatt elmaradt. A rendező egyesület fél 2 órai kezdésről szóló értesítést kül­dött, a kerület pedig csak 3 órára rendelte ki a bírót. A KMTE a vá­rakozási idő letelte után levonult a pályáról, abban a reményben, hogy a szabályok értelmében megkapja a két pontot. Az ügyet szerdán este tárgyalta a kerület intéző bizottsága és az a vá­rakozás ellenére a mérkőzés lejátszá­sát rendelte el, mivel beigazolást nyert, hogy az ÉSE »11« nem köve­tett el hibát, csupán a kerület. A második osztályú baj­­ nokság állása. .• ± 2EKd ON(Ou.<U*>*n 0T3 ajNto 52 O 0 a M­3c 7 tü 01 >< 50 CL 1.KFC 116 4 1121:139 7.Köbölkúti AC 640 228:158 3.KMTE 5 4 0 119:128 4.Gútai SC 6 4 0 228:178 5.KSE 115 3 1 116:117 6.Nagymegy.SC 51 0 4 6:162 7.Dunaváros AC 61 0 5 6:192 8.Nemesócsai SE 50 0 5 3:270 1936. október 17. Hangos Mozi Bécsi randevú. Diadalmas bécsi filmoperett: Magda Schneider, Wolf Ab­bach-Betty, K­almay Tibor, Lizzi Holzschuh, Georg Alex, Leo Slezák és Adele Sandroch. A »Bécs­i randevú« ragyogó sláger­­operett tele bécsi hangulattal, muzsi­kával, táncszámokkal. Felvonul a leg­jobb színészek egész sora, a bájos Magda Schneidertől a mulatságos Adele Sandnockig, Wolf Albach-Betty a bon­­vivántól Halmay Tibor táncos komiku­sig. Nem férhet hozzá kétség, hogy szombat és vasárnap táblás ház fog tapsolni a nagyszerű slágeroperettnek. A pótfilm: hangos híradó. Nagana, a trópusi vész Egy orvos harca az őserdőben a betegség és a babona ellen. Marvin Douglas és Tala Birell. A történet az őserdőben játszódik le. Az orvosnak nemcsak a halálos kór bacillusait kell leküzdenie, de szembe kell szállnia az ősember elité­leteivel és a varázslók babonáival. Az izgalmas dzsungelfilm érdekesebb és hatásosabb a Tarzan filmeknél és a kiváló szereplők Marvyn Douglas és a szép Tala Birell elragadó játékukkal. érzékeltetni tudják az izgalmas tör­ténet rohanó ütemét. A nagy sláger­film hétfőn és kedden a Modern mozi filmeseménye Mickey egér kíséreté­ben. Susan Lenox A bűnös asszony, Greta Garbo, Clark Gable és Jean l­ersholt. Suzan Lenox Gréta Garbo legsike­rültebb filmjei közé tartozik. A be­mutató szerdán és csütörtökön a Mata Hari és Krisztina királynők után is növelni fogja az isteni Gréta Garbo népszerűségét. Árnyak (Silhouetten) Walter Reisch nagyfilmje! Walter Reisch három filmje készült el eddig: Maskarádé a háborús na­pokból, Epizód az inflációs időből és most a legújabb »Árnyak« (Silhouet­ten) a mai korból. Bécs legújabb slá­gerfilmje a Modern mozi legsikerül­tebb újdonsága lesz! Apró hirdetések. Állást keresek. Szlovák kereske­delmi iskolát végzett magyarul is jól beszélő fiatal lány, aki gyorsírás, gép­írás, könyvelés és levelezésben jártas, elhelyezkedést keres. Cím a kiadóban: 3 4 Eladó földek: Komárnoi határban a Csábrák­­hegyi dűlőben 1433 öl szántó és a Homoki dűlőben 1652 öl szántó és szöllő föld szabad kézből eladó. Felvilágosítást nyújt: Dr. Mikola Ferenc ügyvéd, Komárno. 320

Next