Könyvvilág, 1980 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 9. szám
A keresztesháborúkról árnyaltan A história az utóbbi években megbabonázta a magyar olvasót. Mohón vesszük kézbe és elbűvölten olvassuk azokat a regényeket, dokumentumokra épülő jelentéseket, krónikákat és vitairatokat, sajátos feltételezésekben bővelkedő tanulmányokat és népszerűsítő munkákat, amelyek történelmünk egyegy sorsdöntő, netán homályos vagy vitatott epizódjával igyekeznek megismertetni. Mohón kívánjuk megismerni múltunkat — nem azért, mert a valóságosnál szebbnek, dicsőbbnek, nemesebbnek szeretnénk látni, hanem mert éppen a valóságot, az igazat akarjuk megtudni róla. De mert úgyszólván szomszédunk az egész világ, mert az információ-áradat a turisztika révén, a nemzetközi politika fejleményei következtében bizonyos történelmi színhelyek napról napra igen erőteljesen foglalkoztatnak bennünket, és nem utolsó sorban azért, mert hazánk történelmét úgy is tekinthetjük, mint a világtörténelem részét, érthető, hogy kíváncsiak vagyunk az „egészre” is. Ezt a kíváncsiságot igyekszik kielégíteni a Kossuth Könyvkiadó „Népszerű történelem” sorozata. Ennek egyik köteteként jelent meg Walter Zöllner német professzor A keresztes háborúk története című műve. Témáját a középkor egyik legkiterjedtebb, leghuzamosabb, hatásaiban máig is tartó politikai, hadászati eseményláncolata adja (a felsorolásba még egy sor más jelző is beletartoznék: szociális, társadalomformáló, kulturális, gazdasági stb.). „A történelem korábbi eseményei közül csak keveset dicsőítettek és ködösítettek olyan mértékben, mint ezeket” — írja előszavában a szerző —, de a könyvet nem pusztán ez teszi olvasásra érdemessé, hanem sokkal inkább az, hogy e háborúk legfőbb színhelye a Közelés Közép-Kelet volt, földünknek azon része, amely jelenünkben ismét a történelem gyújtópontja, s az ott élő népek mai történelme szervesen összefügg az egész földkerekség történelmével, tevékenyen befolyásolja, alakítja jelenünket és jövőnket. A keresztes hadjáratokat tárgyaló korszerű, magyar nyelvű irodalomban sajnálatos módon nem bővelkedünk. Éppen ezért valóságos hiányt pótol ez a munka, amikor a korabeli események szemléletes feltárásával, logikus rendszerezésével segít az olvasónak abban, hogy eligazodhassék a keresztes háborúk roppant méretű folyamatában, kiismerje magát az okok és okozatok összefüggéseinek bonyolult szövevényeiben. Természetesen foglalkozik a könyv Magyarországnak a keresztes háborúkban betöltött szerepével is, olyan részletekre is felhíva a figyelmet, amelyek nem, vagy csak alig ismeretesek számunkra. Jólesz László (Walter Zöllner: A keresztesháborúk története. Kossuth, 300 oldal -1- 16 oldal képmelléklet, kötve 36 Ft.) Jeruzsálem XV. századi ábrázolása. Walter Zöllner A keresztesháborúk története c. könyvéből (Kossuth) A Johannita Lovagrend pecsétje (Kossuth) JAROSLAV SEIFERT Dal Fehér kendővel integet, ki messze megy — valakit biztos nem talál már itt az éj, valami gyönyörű mindennap véget ér. Kitárt szárnyakon lebeg a galamb a jégen át, míg hazatér — mi is megleljük mindig otthonunk, mindegy, hogy csüggedés, remény kísér. Törüld le könnyedet, kisírt szemedben mosoly legyen és derűs mindennap kezdődik valami, valami nagyszerű, valami gyönyörű. Fordította: Végh György (Cseh költők antológiája. Kozmosz. A Világirodalom Gyöngyszemei. 531 oldal, kötve 28 Ft.) Fegyverrel a hazáért Az egyik magyar partizán-kitüntetés nevét viseli — címként — ez a könyv, amely a Magyar Partizán Szövetség gondozásában jelent meg a felszabadulás 35. évfordulójára. Magyar ellenállóknak és partizánoknak a II. világháború idején kifejtett antifasiszta tevékenységét az elmúlt évtizedek során már több munka világította meg. E művek némelyike személyes visszaemlékezés jellegű írás, mások pedig történeti kutatásokon alapuló tudományos tanulmányok. Ez a kötet (szerkesztői: Dombrády Loránd és Nagy Gábor) a mind ez ideig legátfogóbb feldolgozását nyújtja a háború alatt a náci hadsereg által megszállt országokban folyt küzdelmeknek. A kötet egyes fejezetei bemutatják a magyar kommunisták szerepét a fegyveres ellenállás előkészítésében és megszervezésében, a magyarországi partizánharcokat, a magyar honvédség küzdelmét a fasizmus ellen, magyarok részvételét a szovjet partizánmozgalomban, a lengyel ellenállásban, a csehszlovákiai fegyveres küzdelmekben, a jugoszláv népfelszabadító háborúban, a Franciaországban és Belgiumban folyt antifasiszta harcban. Megismerhetjük belőle a magyar antifasisztáknak a háború alatt Angliában, Svájcban, Svédországban, Törökországban, a Vatikánban, valamint az olasz és a dán ellenállásban kifejtett tevékenységét is. Joggal mutat rá a könyv előszavában Fehér Lajos: „Az egyes országok fasizmus elleni harcában, a nemzeti függetlenségért s egyúttal a társadalmi haladásért folyó küzdelemben mindenütt a kommunisták álltak az első sorokban. Ők hozták a legtöbb áldozatot is.” A mű szerencsésen egyesíti a tudományos igényességet a népszerű feldolgozási móddal: az egyes szerzők széles körű kutatásain, gyakran korábban megjelent monografikus munkáin alapulnak az összefoglaló jellegű, olvasmányos fejezetek. Értékes térképek és sok fénykép gazdagítja a kötetet. Elismeréssel tartozunk a gondosan szerkesztett névmutatóért is. A Fegyverrel a hazáért című kötet elsősorban a magyar ifjúság eszmei-politikai neveléséhez nyújt nagy segítséget, de haszonnal forgatható majd a II. világháború alatti ellenállási tevékenység és partizánharc feltárására irányuló további történeti kutatások során is. Névai László (Fegyverrel a hazáért. Kossuth—Zrínyi. 304 oldal, kötve 60 FO Cs. Tempos Erzsébet Spanyolország építészete c. könyvéből (Corvina) Bűnügyek tükrében Több okból is szenzációnak ígérkezik ez a kötet. Mindenekelőtt azért, mert magyar nyelvű periratok, leszámítva a boszorkánypöröket, eddig még nem jelentek meg. Ez az anyag pedig az 1614 és 1642 között papírra vetett tanúvallomásokat tartalmazza — Marosvásárhelyről. A korszak, amelyben megszülettek, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodásának az időszaka. „A magyar szépirodalom nagyon későre jut el saját korának ábrázolásáig: a XVI. és a XVII. században még csak az ókornál és a lovagkornál tart...” — fogalmazza meg lényegre mutató sarkítással az anyag föltárója, fölfedezője, az erdélyi kutató Vígh Károly. Ezért irodalomban, kortárs irodalomban soha nem ábrázolt erdélyi magyar életet tár elénk a tanúvallomások sorozata. Az egyes perek valóságos kis történetkék, életképek, portrék, de ha a műfaji meghatározást keresem hozzájuk, inkább azt mondanám egy régi-régi Magyarország fölfedezésével állunk szemben, szociográfiával, korszaklélektannal, néprajzzal, sőt az emberek vagyoni helyzetéről, gondolkodásmódjáról épp oly gazdag és részletekre kiterjedő képet kapunk, mint szexuális kultúrájukról. A bírói kihallgatás különleges légkört teremt. Nem föltétlenül jellemző az igazmondás minden tanúra, de ha hamisan tanúzik, az is izgalmas kortörténeti dokumentum, s hogy hamisan tanúzik-e, azt a keresztkérdések, a többi tanú vallomása hivatott kideríteni. Egy történelmi korszak képe ez a bűnügyek tükrében. A lopások, sikkasztások, rablások, erőszakoskodások, házasságtörések, örökösödési civakodások bírósági tárgyalása olykor olyan betekintést enged a társadalom életébe, amit szépíró, tudós kutató sem tudna tán így megvalósítani. A tanúk, kendőzetlenül, gátlástalanul szókimondóak, s azt barokk vagy manierista csiszoltság nélkül, a legközönségesebb hétköznapi nyelven teszik. Talán említenem sem kell, hogy nyelvtörténeti dokumentumként is kincsesbánya ez az anyag, többek között azt is jól példázva, hogy milyen szép volt a régi köznyelv. Nem túlzás hát azt állítani, hogy e mű szépirodalmi rangú dokumentum, történészt, nyelvészt, irodalmárt, s nem utolsó sorban a múlt iránt érdeklődő olvasót egyaránt lebilincseli. Szalay Károly (Asszonyok és férfiak tüköre. Magvető. Magyar Hír- Királyfej Kalocsáról (mely a Magyarország c., különben mondó. Kb. 500 oldal, két kitűnő Corvina-kiadvány képaláírásával ellentétben nem ve kb. 30 Ft.) Csongrád megyében van) Franciák díszmagyarban Tessék eldönteni, ki a szerencsésebb: az olvasó, aki ebben a krimidús világban páratlanul izgalmas „igaz történeteket” olvashat a francia—magyar művelődési kapcsolatok köréből, vagy a szerző, akit az élet sok-sok évre Franciaországhoz kötött — ez lenne az alap a kutatáshoz —, és a Természet parttalan kíváncsisággal, buzgósággal és kitartással ajándékozott meg — ez pedig a lehetőség a kutatómunka kivitelezéséhez...? A recenzens az Olvasót tartja szerencsésebbnek: neki csak egy könyvet kell megvennie, kényelmesen elhelyezkednie egy karosszékben, s máris ámulhat azon, hogy mik történtek, és mik történnek!... Türr István neje, szül. Adeline Napóleon a letiport Magyarországot jeleníti meg — nocsak természetes, hogy tetőtől talpig magyar öltözetben! — III. Napóleon udvari bálján ... És él még, nyolcvanévesen (legalábbis ennyi volt az adatgyűjtés, nyomozás idején), fentnevezett Türr István francia unokája... Vagy ki gondolta volna, hogy egy múlt századi magyar hölgy, akit „jó magyar-franciabolond” szülei — lánygyermekük lévén — nem nevezhettek el Árpád apánkról, büszkén viselhette a franciásított Arpadine nevet, s gyöngéd odaadással vette körül a kommün idején külföldre szakadt, Magyarországon , házat és hazát kereső és találó franciákat... Adeline és Arpadine nevét, „esetét” csalétekként emlegetjük — a franciákhoz menekült negyvennyolcasok, a Kolozsvárott nőiskolát alapító De Gerando Antonina, a Csatorna-szigeteken Victor Hugo köréhez tartozó Teleki Sándorék, Élisée Reclus geográfus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának és számos, franciákért lelkesedő és tevékenykedő magyarnak, vagy magyarokért rajongó franciának a neve mellett, mintegy szimbólumaiként Bajomi Lázár Endre Arpadine című kötetének. Mert ő a „szerencsés” szerző, aki „veteránkorban nyomozói sarzsit és kutatói rangot” adományozhatott önmagának, s régi kiadványokból, könyvekből, folyóiratokból, levelekből kiásta az Adeline-ek és Arpadine-ok történetének nyersanyagát. És levelekkel bombázott francia hivatalokat, levéltárakat, csata-, illetve nyomozósorba állította franciaországi barátait (is), azért, hogy hosszú hónapok-évek során kikerekedhessenek a kötet , mini-kalandregényei”. A műfaji megjelölésnek — még ha pontatlan is, hiszen minden, ebbe a kötetbe foglalt írás esetében többről van szó! — csak örülhet az olvasó, hiszen Bajomi Lázár Endre akadémiai stílusban, szigorúan tudományos köntösben is prezentálhatta volna „szimatolásainak” eredményét. De akkor már a köteteim sem a furán zengzetes Arpadine lett volna, s nyilván veszített volna olvasmányosságából. Bajomi tudományos traktátumokkal ajándékozott volna meg — keveseket, így viszont „pepecselése” eredményét olvashatja sok-sok frankofil, de a náluk lényegesen nagyobb számú hungarofil is. S bizonnyal meg is teszi, hiszen nem ismeretlen név számára az a B. L. E., aki gyakran akadékoskodik, igazit helyre — magyar (és francia) lapok, folyóiratok hasábjain, hivatásának érezvén azt, amihez sorsa és természete végérvényesen hozzákötötte (vagyis a magyar és a francia kultúra összefüggéseinek, kereszteződéseinek kutatását), de megajándékozott már bennünket — többek között — Párizs művésznegyedeiről írott trilógiájával, több „tudományosabb” művel. A mai francia irodalom kistükrével, A szürrealizmussal, Francois Rabelais, vagy Anatole France világával. No és önéletrajzi fogantatású kötetének (Párizs nem k ereszt el) ugyancsak kalandos, valóban regénybe illő oldalaival Gellért Gyöngyi (Bajomi Lázár Endre: Arpadine. Szépirodalmi. Előkészületben.)