Könyvvilág, 1987 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

Jövőnk a tét! A Népszava „Fórum” sorozatá­ban ismét időszerű, hasznos kötet jelent meg, melynek első fejezete - Mit vár a népgazda­ság iparunktól? - ipari minisz­terünk megfogalmazásában vi­lágos stratégiai elképzelést tar­talmaz: „A magyar népgazda­ság iparunktól a következő másfél-két évtizedben azt várja, hogy továbbra is fokozott mér­tékben járuljon hozzá a külső és belső gazdasági egyensúlyi feladatok teljesítéséhez, a gaz­dasági növekedés élénkítésé­hez, a gazdaságosság érvénye­sítésével a hatékonyabb gazda­sági struktúra kialakításához.” A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy az előrejelzések sze­rint a következő évtizedekben a külső gazdasági körülmények lényeges javulásával nem szá­molhatunk, ezért belső tartalé­kainkat kell mozgósítanunk, azaz, megcélozva a külgazda­sági környezethez való tudato­sabb alkalmazkodást, volumen­­hordozó piacaink megőrzése mellett kell erőteljes földrajzi, ágazati, tevékenységi és termék­diverzifikációt végrehajtanunk. Miért kell ezt megtennünk? El­sősorban azért, mert a fejlődé­sünket kedvezőtlenül befolyá­soló tényezőkkel számolnunk kell. Ilyenek: a termelési és külkereskedelmi árukészlet el­térése, az ipari termékek zömé­nek középszerű színvonala. Ezek eleve gátolják a gazdasági export gyors bővítését, a szük­séges import megfelelő ellenté­telezését. Külgazdasági lehetőségeink, kapcsolataink áttekintése során a szerző elemzi együttműködé­sünket a KGST keretében, kap­csolatainkat a fejlett tőkés or­szágokkal, a nem szocialista fejlődő országokkal. A hosszú távú iparfejlesztés fő feladatai­nak meghatározásakor Kapolyi a népgazdaság stratégiai céljait tekinti alapvetőnek, ebből szár­maztatja, hogy a növekedés el­sődlegessége helyett az ipar fej­lődésében is a termelés haté­konyságának növelése, a költ­ség- és árviszonyok javítása, a kereslet minőségi követelmé­nyeinek a kielégítése került elő­térbe. Az új fejlődési pályára való átmenet időszakában - szerinte - alapvető feladat az intenzív növekedés tartalékai­nak fokozott feltárása és érvé­nyesítése. A szerző felsorolja ennek módszereit a gazdaság­ban, például - az eszközhaté­konysággal összefüggésben - az élőmunka hatékonyságának markáns növelését, állóeszköz­gazdálkodásunk fejlesztését stb. emeli ki. A magyar ipar fejlődése az ez­redfordulóig című kötetben a szerző bemutatja ásványi nyersanyag-helyzetünket és ki­látásait, összefoglalja a szénbá­nyászat fejlesztését, a szénhid­rogénipar korszerűsítését, az uránipart, az ércbányászatot, a bauxitkitermelést. Az egyik leg­érdekesebb fejezet A prognózis és feladatok címet viseli. A szerző itt olyan kérdéseket feszeget, mint: Mi lesz a kohá­szattal?; Mi várható a gépipar­ban?; Az elektronikai-elektro­technikai ipar várható fejlődé­se; Az elektronikai alkatrész­ipar hosszú távú elgondolásai; Az energetikai villamosgép­gyártás; A számítástechnika; A műszer- és automatikai ipar; A magyar vegyipar előtt álló feladatok; A könnyűipar válto­zásai . . . Az ipar fejlesztésének főbb céljai és eszközei között a tudo­mányos kutatás, a műszaki fej­lesztés, a területi iparfejlesztés, a foglalkoztatás, munkaerő­szükséglet, az intézmény- és fi­nanszírozási rendszer fontossá­gát hangsúlyozva a szerző kie­meli a társadalmi feltételek sze­repét. Bemutatja, hogy a gazda­sági fejlődéshez, az exportori­entáció javításához a termelés­ben növelni kell a szubjektív elem szerepét, azaz a termelő, alkotó ember optimális foglal­koztatását. E kérdéskörhöz tar­tozik a szakemberképzés, a munkaerő nagyobb mobilitása, a felsőfokú végzettséggel ren­delkező műszaki és közgazda­­sági szakemberigény kielégíté­se. Kapolyi László könyvét ol­vasva, a perspektivikus változá­sok jogosságát megértve, társa­dalmunk minden korosztálya, rétege felismerheti, hogy a tét: jövőnk. Sándor Dénes (Kapolyi László: A magyar ipar fejlődése az ezredfordulóig, Népszava. Fórum, 120 oldal, fűzve 15 Ft.) A salgótarjáni országos közgaz­dász-konferencián sok új meg­állapítás hangzott el az elmúlt három évtized reformfolyama­tairól. Kényszerpályán a gazdaság? Növekedés vagy stagnálás? Van-e magyar modell, érvé­nyes, sajátos magyar kísérlet a szocialista országok gazdasági gyakorlatában?... - ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat ez a könyv. Nem tagadhatjuk, sorsfordu­lóhoz érkezett a gazdaság. Megalapozott dokumentumok vannak, amelyek így is felvetik a kérdést. A „Jövőnk a tét” tük­rében - ha nem is a jövő gene­rációja irányítja a legfőbb fo­lyamatokat - talán nem mega­lapozatlan az aggodalom, a jö­vő féltése. Megerősödtek az út­keresés ösztönei, vágyai - ezen a kényszerpályán pedig felfris­sült a magyar politikai és gaz­dasági közgondolkodás. A salgótarjáni konferencián maguk a szervezők, az előadók is megdöbbentek azon az inten­zív, kritikusan őszinte közgon­dolkodáson, amelyet a résztve­vők tanúsítottak - szellemi fó­rumot teremtve. Ennek az új fórumnak adott széles nyilvá­nosságot a Magyar Ifjúság szer­kesztősége Komoly könyv ez az új reformkönyv?...­­ A kér­dést így teszik fel az átlagolva­sók. Igen, komoly, nagyon is „húsbavágó” ez a kis kötet - de annyira mégsem, hogy a nem közgazdász képzettségűek ne élvezhessék. Berend T. Iván akadémikus, Vissi Ferenc, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökhelyettese, Faluvégi La­jos, az UNIBANK elnöke, Pul­­lai Miklós, az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettese és Nagy Imre, a KISZ Központi Bizott­ságának titkára nyilatkozik, fe­lel, magyaráz a konferencián - az „ifjúság fórumán” - felvetett kérdésekre. Ahogyan Gubcsi Lajos kandidátus fogalmazott: „Nem egyszerűen a nagyobb darab kenyérről van szó, ha­nem napjaink legfőbb nemzeti ügyéről, lépéstartásról vagy el­maradásról, nemzeti történel­münk következő szakaszának meghatározásáról...” Mi a szocializmus? Amikor a politikusok azt mondják, hogy építjük a szocializmust, akkor tulajdonképpen tudják-e, tud­juk-e, hogy mit is építünk? Tudjuk-e, hogy voltaképpen mit akarunk elérni?.. - Csak néhány kérdés, gondolat me­lyet leírtam - mert hely sincs rá mindet felsorolni. Salgótarján­ban jóval több ilyen „rázós” kérdés volt. A „reformkönyv” rokonszenves bátorsággal tár­gyal - nem feledve: JÖVŐNK A TÉT! Kiss Tamás (Nyilvánosság a gazdaságban. Magyar Ifjúság. 120 oldal, fűz­ve 24 Ft.) A pénz semmi - ám a sok pénz minden - állítja egy angol szó­lás. Felkészületlen vagyok vita­tására, mert az összetett mon­dat egyik felének gyakorlati ki­próbálása sem adatott meg ne­kem eleddig. Megadatott vi­szont az, hogy e különös jószá­got elméleti oldalról közelít­hessem, és katedráról hirdes­sem a nagyvilág pénzeinek el­költési lehetőségeit. Közel másfél évtizede jósze­rivel ezért kapom a havi pénz­­beni juttatást - amit jobb kife­jezés hiányában ma is fizetés­ként emlegetnek. A katedra egy olyan (fel)építmény, amelynek két oldala van. A javak igaz­ságtalan elosztásának jól ismert elve alapján az egyik oldalon korra és nemre való tekintet nélkül hallgatók találhatók, másik oldalán pedig az előadó egyedül, keresztkérdéseknek kiszolgáltatottan - legalábbis szerény személyemben úgy. A hallgató is ember - tartja a diákmondás -, és ilyen minősé­gében pénzköltő, esti és levele­ző hallgatók esetében pénzt is kereső az ember. Hallgatóim hangos kérdései vezettek lépés­­ről-lépésre számos felismerés­hez, egyebek között ahhoz is, hogy a pénz keresetének és el­költésének egyaránt megvan a maga ars poeticája, itthon csakúgy, mint a forintot külföl­di pénzként kezelő nagyvilág­ban. Kérdések, rácsodálkozások segítettek a felismeréshez, amely még a megismerés hatá­rain innen sejtetni engedte, hogy a pénz megkeresése és el­költése egyaránt lehet akár szép dolog is. De legalábbis elegáns. A pénz elköltésének eleganciájára utalván engedtes­sék meg a Pénzköltészet című kötet szerzőjének egy - de nem egyetlen - plagizálás. Sok éve már, hogy egy barátom igen sa­játosan definiálta az „elegáns” fogalmát: „Elegáns az, ami egyidejűleg ökonomikus és esz­tétikus” - így ő. Ökonómia pénz nélkül nem, vagy alig elképzelhető. Nem kevésbé érzem találónak a szépre való törekvés igényét sem ... Még akkor is, ha a té­nyek ennek gyakorta ellent­mondanak. A tények pedig va­lóban makacs dolgok, és gya­korta ellenünk működnek, alá­támasztva a Benjamin Frank­linnak tulajdonított szólást. Az élet egyik legnagyobb tragédiá­ja, ha egy nagyszerű elméletet a brutális tények halálra ítél­nek. Az elmélet behatárolt síkján megrekedt, onnan kirepülni rit­kán bátorkodó közgazdász­­szerző azonban sok dologgal áltatja magát. Ezek egyike az, hogy a pénz mint egy sajátos absztrakció - ilyen minőségé­ben pedig az emberi gondolko­dás egyik, éppen nagyszerűsé­ge által földhözragadt jelensé­ge­­ meghatározza mindennapi cselekvésünket csakúgy, mint gondolkodásunkat. A pénz előteremtése és elköl­tése, bármily szép legyen is, meglehetősen felnőtt dolog. Talán „elköltészete” őrizheti azt a gyermeki, tágra nyílt sze­mű, egészséges és értetlen cso­dálkozást, ami megkímélhet bennünket attól, hogy túl ko­molyan vegyük a pénzt és elő­­teremtőit - optimális esetben: önmagunkat. Hiszem, hogy az életben sok­sok olyan dolog van, amit ko­molyan lehet és kell vennünk. Ezek egyike valóban a pénz - mint eszköz - de semmiképpen sem mint cél. A cél - és itt egy további plágiumszerűség követ­kezik: a megszerzéséért folyta­tott küzdelem maga. E küzde­lem pedig már az iskoláskor­ban elkezdődik - és szeren­csénkre­­ nem tudjuk, meddig tart. Mindenesetre amíg a pénzszerzésre (is) koncentrált figyelmünk tart, ne feledjük, hogy általa csak a lényegtele­nebb dolgok szerezhetők be­­ a földi javak. A lényeg - Exu­­péry A kis herceg­étől már az is­kolapadban megtanultuk - so­ha nem látható. Engedtessék meg, hogy önkényesen tovább vigyem a nagyszerű francia szerző gondolatát: a lényeg so­ha nem vásárolható meg. Úgy vélem, a pénz elköltése akár költészetté is nemesedhet. A költészetnek pedig sok-sok műfaja van, egyebek között lí­ra, az egykori pengetős hang­szer, melynek rigmusaiért az olaszok hasonló nevű pénzek­kel fizethetnek. Az epikának is gyakori témája a pénz - Zolá­tól Móriczon át Hailey-ig ihlet­te meg az elköltés lehetséges kí­sértéseitől mentesülni vágyó­kat. S végül dráma, tragédiák kiváltója és feldolgozója is le­het a pénz, még akkor is, ha a görög sorstragédiák honában vélelmezhetően más eredetet tulajdonítanak a „drahh­­má”-nak ... A pénz költészetté tökélete­sedése adott: természetesen ér­tünk és általunk. E tökéletes­ségre való törekvés mozgatói pedig mi magunk lehetünk csu­pán. Eként a pénz el­költészete már előfeltételezi azt az elegan­ciát, amire fentebb utaltam. Ez akkor is igaz, ha a Kedves Ol­vasó e könyvet lapozgatva ezt esetleg hiányolni fogja . .. Brüll Mária (Brüll Mária: Pénzköltészet. Magvető. Gyorsuló idő. 200 ol­dal, fűzve 27 Ft.) Pénz és költészet. 12 KÖNYVILAG

Next