Könyvvilág, 1987 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
Jövőnk a tét! A Népszava „Fórum” sorozatában ismét időszerű, hasznos kötet jelent meg, melynek első fejezete - Mit vár a népgazdaság iparunktól? - ipari miniszterünk megfogalmazásában világos stratégiai elképzelést tartalmaz: „A magyar népgazdaság iparunktól a következő másfél-két évtizedben azt várja, hogy továbbra is fokozott mértékben járuljon hozzá a külső és belső gazdasági egyensúlyi feladatok teljesítéséhez, a gazdasági növekedés élénkítéséhez, a gazdaságosság érvényesítésével a hatékonyabb gazdasági struktúra kialakításához.” A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy az előrejelzések szerint a következő évtizedekben a külső gazdasági körülmények lényeges javulásával nem számolhatunk, ezért belső tartalékainkat kell mozgósítanunk, azaz, megcélozva a külgazdasági környezethez való tudatosabb alkalmazkodást, volumenhordozó piacaink megőrzése mellett kell erőteljes földrajzi, ágazati, tevékenységi és termékdiverzifikációt végrehajtanunk. Miért kell ezt megtennünk? Elsősorban azért, mert a fejlődésünket kedvezőtlenül befolyásoló tényezőkkel számolnunk kell. Ilyenek: a termelési és külkereskedelmi árukészlet eltérése, az ipari termékek zömének középszerű színvonala. Ezek eleve gátolják a gazdasági export gyors bővítését, a szükséges import megfelelő ellentételezését. Külgazdasági lehetőségeink, kapcsolataink áttekintése során a szerző elemzi együttműködésünket a KGST keretében, kapcsolatainkat a fejlett tőkés országokkal, a nem szocialista fejlődő országokkal. A hosszú távú iparfejlesztés fő feladatainak meghatározásakor Kapolyi a népgazdaság stratégiai céljait tekinti alapvetőnek, ebből származtatja, hogy a növekedés elsődlegessége helyett az ipar fejlődésében is a termelés hatékonyságának növelése, a költség- és árviszonyok javítása, a kereslet minőségi követelményeinek a kielégítése került előtérbe. Az új fejlődési pályára való átmenet időszakában - szerinte - alapvető feladat az intenzív növekedés tartalékainak fokozott feltárása és érvényesítése. A szerző felsorolja ennek módszereit a gazdaságban, például - az eszközhatékonysággal összefüggésben - az élőmunka hatékonyságának markáns növelését, állóeszközgazdálkodásunk fejlesztését stb. emeli ki. A magyar ipar fejlődése az ezredfordulóig című kötetben a szerző bemutatja ásványi nyersanyag-helyzetünket és kilátásait, összefoglalja a szénbányászat fejlesztését, a szénhidrogénipar korszerűsítését, az uránipart, az ércbányászatot, a bauxitkitermelést. Az egyik legérdekesebb fejezet A prognózis és feladatok címet viseli. A szerző itt olyan kérdéseket feszeget, mint: Mi lesz a kohászattal?; Mi várható a gépiparban?; Az elektronikai-elektrotechnikai ipar várható fejlődése; Az elektronikai alkatrészipar hosszú távú elgondolásai; Az energetikai villamosgépgyártás; A számítástechnika; A műszer- és automatikai ipar; A magyar vegyipar előtt álló feladatok; A könnyűipar változásai . . . Az ipar fejlesztésének főbb céljai és eszközei között a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés, a területi iparfejlesztés, a foglalkoztatás, munkaerőszükséglet, az intézmény- és finanszírozási rendszer fontosságát hangsúlyozva a szerző kiemeli a társadalmi feltételek szerepét. Bemutatja, hogy a gazdasági fejlődéshez, az exportorientáció javításához a termelésben növelni kell a szubjektív elem szerepét, azaz a termelő, alkotó ember optimális foglalkoztatását. E kérdéskörhöz tartozik a szakemberképzés, a munkaerő nagyobb mobilitása, a felsőfokú végzettséggel rendelkező műszaki és közgazdasági szakemberigény kielégítése. Kapolyi László könyvét olvasva, a perspektivikus változások jogosságát megértve, társadalmunk minden korosztálya, rétege felismerheti, hogy a tét: jövőnk. Sándor Dénes (Kapolyi László: A magyar ipar fejlődése az ezredfordulóig, Népszava. Fórum, 120 oldal, fűzve 15 Ft.) A salgótarjáni országos közgazdász-konferencián sok új megállapítás hangzott el az elmúlt három évtized reformfolyamatairól. Kényszerpályán a gazdaság? Növekedés vagy stagnálás? Van-e magyar modell, érvényes, sajátos magyar kísérlet a szocialista országok gazdasági gyakorlatában?... - ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat ez a könyv. Nem tagadhatjuk, sorsfordulóhoz érkezett a gazdaság. Megalapozott dokumentumok vannak, amelyek így is felvetik a kérdést. A „Jövőnk a tét” tükrében - ha nem is a jövő generációja irányítja a legfőbb folyamatokat - talán nem megalapozatlan az aggodalom, a jövő féltése. Megerősödtek az útkeresés ösztönei, vágyai - ezen a kényszerpályán pedig felfrissült a magyar politikai és gazdasági közgondolkodás. A salgótarjáni konferencián maguk a szervezők, az előadók is megdöbbentek azon az intenzív, kritikusan őszinte közgondolkodáson, amelyet a résztvevők tanúsítottak - szellemi fórumot teremtve. Ennek az új fórumnak adott széles nyilvánosságot a Magyar Ifjúság szerkesztősége Komoly könyv ez az új reformkönyv?... A kérdést így teszik fel az átlagolvasók. Igen, komoly, nagyon is „húsbavágó” ez a kis kötet - de annyira mégsem, hogy a nem közgazdász képzettségűek ne élvezhessék. Berend T. Iván akadémikus, Vissi Ferenc, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökhelyettese, Faluvégi Lajos, az UNIBANK elnöke, Pullai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Nagy Imre, a KISZ Központi Bizottságának titkára nyilatkozik, felel, magyaráz a konferencián - az „ifjúság fórumán” - felvetett kérdésekre. Ahogyan Gubcsi Lajos kandidátus fogalmazott: „Nem egyszerűen a nagyobb darab kenyérről van szó, hanem napjaink legfőbb nemzeti ügyéről, lépéstartásról vagy elmaradásról, nemzeti történelmünk következő szakaszának meghatározásáról...” Mi a szocializmus? Amikor a politikusok azt mondják, hogy építjük a szocializmust, akkor tulajdonképpen tudják-e, tudjuk-e, hogy mit is építünk? Tudjuk-e, hogy voltaképpen mit akarunk elérni?.. - Csak néhány kérdés, gondolat melyet leírtam - mert hely sincs rá mindet felsorolni. Salgótarjánban jóval több ilyen „rázós” kérdés volt. A „reformkönyv” rokonszenves bátorsággal tárgyal - nem feledve: JÖVŐNK A TÉT! Kiss Tamás (Nyilvánosság a gazdaságban. Magyar Ifjúság. 120 oldal, fűzve 24 Ft.) A pénz semmi - ám a sok pénz minden - állítja egy angol szólás. Felkészületlen vagyok vitatására, mert az összetett mondat egyik felének gyakorlati kipróbálása sem adatott meg nekem eleddig. Megadatott viszont az, hogy e különös jószágot elméleti oldalról közelíthessem, és katedráról hirdessem a nagyvilág pénzeinek elköltési lehetőségeit. Közel másfél évtizede jószerivel ezért kapom a havi pénzbeni juttatást - amit jobb kifejezés hiányában ma is fizetésként emlegetnek. A katedra egy olyan (fel)építmény, amelynek két oldala van. A javak igazságtalan elosztásának jól ismert elve alapján az egyik oldalon korra és nemre való tekintet nélkül hallgatók találhatók, másik oldalán pedig az előadó egyedül, keresztkérdéseknek kiszolgáltatottan - legalábbis szerény személyemben úgy. A hallgató is ember - tartja a diákmondás -, és ilyen minőségében pénzköltő, esti és levelező hallgatók esetében pénzt is kereső az ember. Hallgatóim hangos kérdései vezettek lépésről-lépésre számos felismeréshez, egyebek között ahhoz is, hogy a pénz keresetének és elköltésének egyaránt megvan a maga ars poeticája, itthon csakúgy, mint a forintot külföldi pénzként kezelő nagyvilágban. Kérdések, rácsodálkozások segítettek a felismeréshez, amely még a megismerés határain innen sejtetni engedte, hogy a pénz megkeresése és elköltése egyaránt lehet akár szép dolog is. De legalábbis elegáns. A pénz elköltésének eleganciájára utalván engedtessék meg a Pénzköltészet című kötet szerzőjének egy - de nem egyetlen - plagizálás. Sok éve már, hogy egy barátom igen sajátosan definiálta az „elegáns” fogalmát: „Elegáns az, ami egyidejűleg ökonomikus és esztétikus” - így ő. Ökonómia pénz nélkül nem, vagy alig elképzelhető. Nem kevésbé érzem találónak a szépre való törekvés igényét sem ... Még akkor is, ha a tények ennek gyakorta ellentmondanak. A tények pedig valóban makacs dolgok, és gyakorta ellenünk működnek, alátámasztva a Benjamin Franklinnak tulajdonított szólást. Az élet egyik legnagyobb tragédiája, ha egy nagyszerű elméletet a brutális tények halálra ítélnek. Az elmélet behatárolt síkján megrekedt, onnan kirepülni ritkán bátorkodó közgazdászszerző azonban sok dologgal áltatja magát. Ezek egyike az, hogy a pénz mint egy sajátos absztrakció - ilyen minőségében pedig az emberi gondolkodás egyik, éppen nagyszerűsége által földhözragadt jelensége meghatározza mindennapi cselekvésünket csakúgy, mint gondolkodásunkat. A pénz előteremtése és elköltése, bármily szép legyen is, meglehetősen felnőtt dolog. Talán „elköltészete” őrizheti azt a gyermeki, tágra nyílt szemű, egészséges és értetlen csodálkozást, ami megkímélhet bennünket attól, hogy túl komolyan vegyük a pénzt és előteremtőit - optimális esetben: önmagunkat. Hiszem, hogy az életben soksok olyan dolog van, amit komolyan lehet és kell vennünk. Ezek egyike valóban a pénz - mint eszköz - de semmiképpen sem mint cél. A cél - és itt egy további plágiumszerűség következik: a megszerzéséért folytatott küzdelem maga. E küzdelem pedig már az iskoláskorban elkezdődik - és szerencsénkre nem tudjuk, meddig tart. Mindenesetre amíg a pénzszerzésre (is) koncentrált figyelmünk tart, ne feledjük, hogy általa csak a lényegtelenebb dolgok szerezhetők be a földi javak. A lényeg - Exupéry A kis hercegétől már az iskolapadban megtanultuk - soha nem látható. Engedtessék meg, hogy önkényesen tovább vigyem a nagyszerű francia szerző gondolatát: a lényeg soha nem vásárolható meg. Úgy vélem, a pénz elköltése akár költészetté is nemesedhet. A költészetnek pedig sok-sok műfaja van, egyebek között líra, az egykori pengetős hangszer, melynek rigmusaiért az olaszok hasonló nevű pénzekkel fizethetnek. Az epikának is gyakori témája a pénz - Zolától Móriczon át Hailey-ig ihlette meg az elköltés lehetséges kísértéseitől mentesülni vágyókat. S végül dráma, tragédiák kiváltója és feldolgozója is lehet a pénz, még akkor is, ha a görög sorstragédiák honában vélelmezhetően más eredetet tulajdonítanak a „drahhmá”-nak ... A pénz költészetté tökéletesedése adott: természetesen értünk és általunk. E tökéletességre való törekvés mozgatói pedig mi magunk lehetünk csupán. Eként a pénz elköltészete már előfeltételezi azt az eleganciát, amire fentebb utaltam. Ez akkor is igaz, ha a Kedves Olvasó e könyvet lapozgatva ezt esetleg hiányolni fogja . .. Brüll Mária (Brüll Mária: Pénzköltészet. Magvető. Gyorsuló idő. 200 oldal, fűzve 27 Ft.) Pénz és költészet. 12 KÖNYVILAG