A könyvtáros, 1958 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
a Fehér lap és társai csupán a külföldi élet szokatlanságának s az idegen irodalom bizarrságának úgyszólván naplószerű emlékei írói pályáján, míg a Művészszerelem kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy rá az analitikusok döntő hatással voltak,addig a Taedium vitae már elárulja, hogy lelke idehaza kalandoz, az átalakuló magyar társadalom típusait lesi vagy idézi föl emlékezetében. S itt van a különbség, mely műveinek megítélésében szó nélkül nem maradhat. ... Justh a franciákhoz járt iskolába. Tőlük megtanulta, hogy az élet nem csupa idealizmus, hogy a modern kor jelszava a lélektani rajz és a részletek megfigyelésének pontossága; megtanulta, hogy a kor emberei műveltségük arányában finomultak, tehát hogy az irodalomtól is bizonyos elfinomodást követelnek. Megtanulta, hogy nem csupán a kigondolás, hanem a kidolgozás terén is új feladat vár az írókra. Egy-egy helyzetet úgy kell leírni, hogy az olvasót közönyéből fölrázza s érdeket keltsen benne az események iránt. ... Ilyen múló költői gyakorlatot tanult lusta a franciáktól. S mert ez nálunk akkor még új volt, mert abban keresték kiválóságát, fölkapták őt s elkeresztelték magyar Bourget-nak. S mennyire hibásan! Justh mind kevesebbet elemez s mindig kevesebb vonással cselekszi azt. Girády Arzénban (Művészszerelem) az egész szerelmi szenvedélyt végigelemzi, s a regény voltaképpen e szerelem analízise, tehát pszichopatitikus probléma megoldása. Márfay Gáborban (Fuimus) már csak a maga helyén, az egyes momentumok érthetővé tételére analizál, hasonlóan a nagy tragikusokhoz,kik ilyen alkalomra a monológot használva, bepillantást engednek hősük lelki világába. Az analízis mindig csak eszköze a művészi előadásnak s nem célja. Justh hamar belátta ezt s rátért arra, ami minden költői műnek, elsősorban a prózai műformáknak leglényegesebb eleme, rátért a helyzetekre, jellemekre, mesére s a költői mű céljára. A puszta könyve színes leírás, jellemek alkotása által tűnt ki, régi ciklusa, A kiválás genezise, már önálló céllal indul, s ennek föltüntetését művésziesen gondolt s gazdag fonású szálakon vezetett mesékben keresi. ... A kiválás genezise, ez idegen cím alatt tanulmányok gyanánt megjelent négy kötete voltaiképpen magyar lelkének küzdelmeit árulja el. Külföldről minden nyáron visszatért hazájába, s lent az Alföldnek világos tekintetű, tiszta látású népe között megismerte és megszerette a hamisítatlan magyar népet. Innentől kezdve a magyar parasztember lett ideálja, s ha valami idegen hatást akarunk találni e műveiben, első renden az alföldi nép glorifikálásában keressük azt. Nem mintha e faj nem érdemelné meg csodálatunkat és szeretetünket, hanem mert volt valami rajongás Justhban, amit a franciáktól sajátítva el, átkozott s kifejezett e műveiben, a szertelenségig emelve, hibáját is szépítve. De mindegy, nem csodálom, ha hálás volt iránta, hiszen az vezette vissza őt hazájába, az tanította meg őt ama nagy gondolatra,, melyet előtte minden nagy magyar, ember kifejezett, hogy ti. a magyar haza jövendője, nagysága a magyar emberben, a föld népének nagy szellemi tőkéjében és becsületes jellemében van. Hogy ez a faj fejlődésre képes, gazdag tehetségeket bír és kiváló anthropológiai tulajdonságai vannak. Ez a gondolat öltött szárnyat A kiválás genezisében s ciklusának utolsó, fájdalom, végső kötetében, a Fuimus című műben van e gondolat a leghatározottabban kifejezve. Czobor Erzsébet nem csupán a regénynek kitűnő alakja, hanem egyben a magyar nőnek s benne az átalakuló társadalomnak is. A regény sok szálat fon s nagy társadalmat rajzol. A Kelvidéknek francia és bécsi műveltségen fejlődött társadalma, mely századokon keresztül, összeházasodva, az előítéletek és ernyesztő passzivitás bűnébe esve, kicsinyes tradíciókat táplálva, szükségtelen etiketten rágódva, vagyonának romjain urizálva s gőgjében megcsontosodva, a közélettől elfordul, mint megannyi bagolyvárban, ősi kúriáin tengődik és pusztulásnak indul, ez a társadalom képviseli a múltat, mely mér a történeemé. Innen a regény neve voltunk. Ezzel szemben a tettek és a hazafias szolgálat terére lépett magyar társadalom típusaiként Czobor Ádám és Márfay Gábor állanak. Amaz gazdag minden ősi erényben, mely a nemzetet naggyá tette, emez megtér minden előítélettől, mely társadalmat fenyegeté, s a magyar faj erejébe vetett hittel néz a jövendőibe. Mind a kettő egyformán igaz és nemes alak, s mind a kettőben rajzolva van az új kor szelleme és az átalakulás útja. Az ellentét zseniális, fölállítása nagyon szerencsés. Justhnak művészi intuíciója itt látszik meg legjobban. Hosszasan és részletesen rajzolja az összeaszó felvidéki nemességet, eltelve előítéleteivel, tunyaságában és magára disputáit erényeiben. Az a tarka, színes kép, melyet a sértő, az oda nem illő s a rendi világból a mai utódokra sugárzó fény fölrakása olyan bizarrá tesz, csupán egy nagy gondolattól izzásba hozott szív kohójában támadhat. S én nem azt tekintem e képen lényegesnek, hogy egyes alakjai miként van- 50