A könyvtáros, 1958 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

a Fehér lap és társai csupán a külföldi élet szokatlanságának s az idegen iro­dalom bizarrságának úgyszólván napló­szerű emlékei írói pályáján, míg a Mű­vészszerelem kétségbevonhatatlanul bizo­nyítja, hogy rá az analitikusok döntő ha­tással volta­k,­­addig a Taedium vitae már elárulja, hogy lelke idehaza kalan­doz, az átalakuló magyar társadalom tí­pusait lesi vagy idézi föl emlékezetében. S itt van a különbség, mely műveinek­­ megítélésében szó nélkül nem maradhat. ... Justh a franciákhoz járt iskolába. Tőlük megtanulta, hogy az élet nem csupa idealizmus, hogy a modern kor jelszava a lélektani rajz és a részletek megfigyelésének pontossága; megtanulta, hogy a kor emberei műveltségük ará­nyában finomultak, tehát hogy az iro­dalomtól is bizonyos elfinomodást köve­telnek. Megtanulta, hogy nem csupán a kigondolás, hanem a kidolgozás terén is új feladat vár az írókra. Egy-egy helyze­tet úgy kell leírni, hogy az olvasót kö­zönyéből fölrázza s érdeket keltsen benne az események iránt. ... Ilyen múló költői gyakorlatot tanult lusta a franciáktól. S mert ez nálunk akkor még új volt, mert abban keres­ték kiválóságát, fölkapták őt s elkeresz­telték magyar Bourget-nak. S mennyire hibásan! Justh mind kevesebbet elemez s mindig kevesebb vonással cselekszi azt. Girády Arzénban (Művészszerelem) az egész szerelmi szenvedélyt végigelemzi, s a regény voltaképpen e szerelem analí­zise, tehát pszichopatitikus probléma megoldása. Márfay Gáborban (Fuimus) már csak a maga helyén, az egyes mo­mentumok érthetővé tételére analizál, hasonlóan a nagy tragikusokhoz,­­kik ilyen alkalomra a monológot használva, bepil­lantást engednek hősük lelki világába. Az analízis mindig csak eszköze a mű­­­vészi előadásnak s nem célja. Justh ha­mar belátta ezt s rátért arra, ami min­den költői műnek, elsősorban a prózai műformáknak leglényegesebb eleme, rá­tért a helyzetekre, jellemekre, mesére s a költői mű céljára. A puszta könyve színes leírás, jellemek alkotása által tűnt ki, régi ciklusa, A kiválás genezise, már önálló céllal indul, s ennek föltüntetését művésziesen gondolt s gazdag fonású szálakon vezetett mesékben keresi. ... A kiválás genezise, ez idegen cím alatt tanulmányok gyanánt megjelent négy kötete voltaiképpen magyar lelké­nek küzdelmeit árulja el. Külföldről min­den nyáron visszatért hazájába, s lent az Alföldnek világos tekintetű, tiszta látású népe között megismerte és megszerette a hamisítatlan magyar népet. Innentől kezdve a magyar parasztember lett ideálja, s ha valami idegen hatást aka­runk találni e műveiben, első renden az alföldi nép glorifikálásában keressük azt. Nem mintha e faj nem érdemelné meg csodálatunkat és szeretetünket, hanem mert volt valami rajongás Justhban,­ amit a franciáktól sajátítva el, átkozott s kifejezett e műveiben, a szertelenségig emelve,­ hibáját is szépítve. De mindegy, nem csodálom, ha hálás volt iránta, hi­szen az vezette vissza őt hazájába, az tanította meg őt ama nagy gondolatra,, melyet előtte minden nagy magyar, em­ber kifejezett, hogy ti. a magyar haza jövendője, nagysága a magyar ember­ben, a föld népének nagy szellemi tőké­jében és becsületes jellemében van. Hogy ez a faj fejlődésre képes, gazdag tehet­ségeket bír és kiváló anthropológiai tu­lajdonságai vanna­k­. Ez a gondolat öltött szárnyat A kiválás genezisében s ciklusának utolsó, fájda­lom, végső kötetében, a Fuimus című műben van e gondolat a leghatározottab­ban kifejezve. Czobor Erzsébet nem csu­pán a regénynek kitűnő alakja, hanem egyben a magyar nőnek s benne az át­alakuló társadalomnak is. A regény sok szálat fon s nagy társadalmat rajzol. A K­elvidéknek francia és bécsi műveltsé­gen fejlődött társadalma, mely százado­kon keresztül, összeházasodva, az elő­ítéletek és ernyesztő passzivitás bűnébe esve, kicsinyes tradíciókat táplálva, szük­ségtelen etiketten rágódva, vagyonának­­ romjain urizálva s gőgjében megcsonto­sodva, a közélettől elfordul, mint meg­annyi bagolyvárban, ősi kúriáin tengő­­­dik és pusztulásnak indul, ez a társada­lom képviseli a múltat, mely mér a tör­téne­­emé. Innen a regény neve­ voltunk. Ezzel szemben a tettek és a hazafias szolgálat terére lépett magyar társada­lom típusaiként Czobor Ádám és Márfay Gábor állanak. Amaz gazdag minden ősi erényben, mely a nemzetet naggyá tette, emez megtér minden előítélettől, mely társadalmat fenyegeté, s a magyar faj erejébe vetett hittel néz a jövendőibe. Mind a kettő egyformán igaz és nemes alak, s mind a kettőben rajzolva van az új kor szelleme és az átalakulás útja. Az ellentét zseniális, fölállítása nagyon sze­rencsés. Justhnak művészi intuíciója itt látszik meg legjobban. Hosszasan és részletesen rajzolja az összeaszó felvidéki nemessé­get, eltelve előítéleteivel, tunyaságában és magára disputáit erényeiben. Az a tarka, színes kép, melyet a sértő, az oda nem illő s a rendi világból a mai utó­dokra sugárzó fény fölrakása olyan bi­­zarrá tesz, csupán egy nagy gondolattól izzásba hozott szív kohójában támadhat. S én nem azt tekintem e képen lénye­gesnek, hogy egyes alakjai miként van- 50

Next