A könyvtáros, 1958 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
KÖNYVÚJDONSÁGOK - RÉGI KRITIKÁK A közelmúltban megjelent könyvújdonságok között — más értékes művek mellett — Justh Zsigmond egy regénye is eljut az olvasóhoz: a Foimus új kiadása. (Szépirodalmi Kiadó.) Az irodalomtörténet kimondta már róla ítéletét: érdekes kísérletnek látja, a fiatalon elhunyt mágnás író nemes szándékú, de utópisztikusan téveteg társadalomjavító programja regényes illusztrációjának. így vélekedik az irodalomtörténet, — de mit szóltak az érdekes műhöz a kortársak, hogyan fogadta a regényt első megjelenése idején a korabeli kritika? Aki erre kiváncsi, olvassa el az alább közölt régi bírálatot. Erdélyi Pálnak, a nagyműveltségű irodalomtörténésznek, Erdélyi János fiának tollából való, s a Hazánk című napilapban jelent meg 1895. július 20-án. A kritikát rövidítve közöljük. Az egykorú kritikák közlését folytatjuk. ERDÉLYI PÁL : FUIMUS. JUSTH ZSIGMOND REGÉNYE Mikor Justh halálának híre megérkezett, kevesen tudták, hogy ez a hír nagy csapását jelentette szépirodalmunknak. Elparentálták a külföld és saját betegségének rabját s a szokásos parafrázisokon túl nemigen mentek. Irodalmunkban eredetileg sok volt a szónoki elem, a megtelt léleknek s a gazdag nyelvnek önként kínálkozó virágait az újságírás jókora mértékben fejlesztette. Csakhogy hasonló mértékben meg is rontotta. Mert a pátosz helyére becsempészte a patetikumot, s a nyelv virágai helyett frazeológiába tévedt. így történt, hogy Justhról sok szépet olvastunk, de alig tanultunk olvasmányainkból valamit. Az elvesztés fájdalmának lexikona ki volt merítve e cikkekben, de a megismerés vagy a megismertetés föladata nem vezette az írók tollát. ... Justhot, miként tudjuk, Bourget és Taine tették íróvá, jobban mondva ők adtak neki ösztönt és biztatást, hogy íróvá legyen. Gazdag, arisztokrata és idealista volt s a természettől adott és helyzetéből fakadt előnyeit a legnemesebben használta. Rajta ugyanaz a lélektani átalakulás észlelhető, mint Bessenyein. Ez Bécsben, amaz Párizsban látta meg a fejlett irodalmak lobogó fényét, ez Voltaire-t, amaz Taine-t csodálta. Mindkettőben lobbot vetett a faji önzés vágya, s mindketten a külföld ragyogó fáklyájául gyújtották meg saját géniuszuk szövétnekét. Justh, ha egészsége kedvezett volna életének, ha benne több agitáló erő s nagyobb aktivitás lett volna, egyike lehetett volna azoknak, kik mai irodalmunk elsekélyesedése ellen sikerrel küzdhettek volna. De ő szemlélődő, analitikus lélek, gondolkodó s elmélyedő tehetség volt. Megfigyeléseit leírta, saját gondolatait kifejtette, de nem volt benne meg a próféták eleven ereje, hogy hódításra, eszméi propagálására vitte volna. Így aztán Kairóban, Indiákon, a bagó Maggiore partján, Párizs szalonjaiban és Cannes teraszain szövögette álmainak bűvös leplét s nevelte haza fájó szívének csöndes borongását. Ami fölrajzott lelkében, ami megelevenedett szemei előtt, amit alkotott, terveit s kidolgozott, beleírta egy-egy regényébe s elküldötte haza, hogy megkönnyebbülhessen. Várta és remélte, hogy törekvéseinek e hazaküldött tanúi, mintegy visszatérő madarai, idehaza visszhangot keltenek, azonban „a gazdag és arisztokrata fiatal írót hosszú ideig a közönség dilettánsnak tartá, a kritika kegyesen ítélt művei felett, mintha csak azt mondaná, bizony ez is sok egy fiatal, gazdag mágnásfiútól, ki a szerkesztőkkel fraternizál, ahelyett, hogy a kaszinóban szidná a skriblereket, és futtatna a túrion”. (Gróf Bethlen Miklós.) Tény, ami tény, Justhot alig vették eleintén komolyan. A Káprázatosban nem egy jelessége ötlött szembe, de az egészet a párizsi irodalom reflexének vették. S e hitben megerősödtek a Művészszerelem megjelenése után, midőn ezt az analitikus Bourget-utánzatot egészen úgy fogták föl, mint a modern regény hatását. S bárha az utóbbira e fölfogás többé-kevésbé jogosult is, a Káprázatosra azonban csak módjával illik. De sohasem szabad elfeledni, hogy ennek együk darabjában (Taedium vitae), benne vannak az írónak legjellemzőbb vonásai: pompás rajza, erőteljes előadása és hazaérző szíve. Amit meg lehet tanulni, azt megtanulhatta innét is, onnét is, amit azonban saját géniusza adott meg neki, az kiütötte magát az irodalmi hatások kérge alól s Justhnak eredeti jelleméül tűnt fel. Ez az előbb említett három vonás az övé s nem a francia irodalomé. Belényessy Kálmán, a Taedium vitae hőse, már egy alakja a később megrajzolt társaságnak, már egy fix pont, honnan Justh fejlődését datálni lehet. Míg 4 Könyvtáros 49