A könyvtáros, 1959 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6. szám
'/ИЛ/ MAGYAR KÖNYVMŰVÉSZET Amikor a mai magyar könyvművészetről adunk számot, elöljáróban alapelvünket kell meghatározni, amely szerint mi a foor maalkotó művészetek fejlődését a valóban értékálló tradicionalizmus és a mai élet fejlődését kifejező (modern) szemlélet szintézisében látjuk. A könyvművészet vonatkozásában ez a klasszikus tipográfiai hagyományok és az új formanyelv szintézisét jelenti. A huszadik század nagy magyar könyvművészének, a második világháború alatt elhurcolt és kivégzett Kner Imrének és tanítványainak munkálkodása nyomán sajátosan magyar könyvművészet alakult ki. Ez eltérően a századeleji — csupán a népművészetre támaszkodó — irányzattól, a modern iparművészet alapelvei nyomán a korszerű tömegcikk nemes formájának kialakításával akart új, korszerű, ugyanakkor magyar jelleget adni a hazai könyvalkotás arculatának. Kner Imre, a népi elemek segítségülvételével a szedés (mint technikai művelet) kultúrájának új megalapozásával valóban magyar és nemesen színvonalas könyvet akart teremteni. A szedés elemei, a betűk — amelyek Magyarországon évszázadokon át jórészt külföldi eredetűek — adva voltak. Ezért ez a tipográfiai irány csak a betűknek és a soroknak a szöveg szellemének megfelelő térelosztásából és e kettőnek — betűnek és szövegelrendezésnek — megfelelő magyaros jellegű díszítő elemekből jöhetett létre. Ez a modern magyar szedési kultúra —• mint mondottuk — igyekezett a könyvnek mint tömegcikknek a megnemesítését elvégezni és a hazai szellemet formában, elrendezésben és színben kívánta kifejezésre juttatni. Kner Imre határozta meg számunkra, hogy „a könyv — mint minden használati tárgy — különböző anyagok felhasználásával az alkotó szellem és a technika közbejöttével jön létre”. Megszületésének közreműködői: a könyvtervező, az illusztrátor és a technika emberei. Az utóbbiak azok, akik az írást nyomtatott betűvé formálják, akik a könyv formai tervét, a költői alkotást térben és időben érzékelhető illusztrációkat az anyagok átformálása révén használati tárggyá alakítják. A könyvalkotás sajátos műfajából — abból, hogy létrejöttében nagy szerepe van a formaalkotó tevékenységének — következik, hogy azt az iparművészet kategóriájába soroljuk, bár a modern iparművészet terminológiái még nem tisztázottak. Beszélünk iparművészetről, alkalmazott művészetről, dekoratív művészetről, formatervezésről stb. Hogy egy-egy iparművészeti terméket hová soroljuk, azt a szóban forgó tárgy karaktere (a tárgyak karakterét pedig a használat kategóriája) határozza meg. A képzőművészettel és az iparművészet legtöbb változásával ellentétben, ahol a műalkotás témáját, tartalmát, formáját és technikáját rendszerint maga a művész határozza meg, a könyvtipográfiában az alkotó befolyása a nyomdatermékek formájára korlátozódik. Formaalkotó tevékenysége során meglevő adott elemek felhasználására kényszerül. Formai alkotó elemei: a tipográfia több mint félévezredes fejlődése során, a művészettörténelmi stílusok jegyeit viselő betűk, az ornamentális díszek és (a mindenkor alkalmazott sokszorosítótechnikák által meghatározott) illusztrációs módszerek. A könyvtervezőnek tehát sajátos a 453