A könyvtáros, 1959 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1959-06-01 / 6. szám

'/ИЛ/ MAGYAR KÖNYVMŰVÉSZET Amikor a mai magyar könyvművé­szetről adunk számot, elöljáróban alap­elvünket kell meghatározni, amely sze­rint mi a foor maalkotó művészetek fejlő­dését a valóban értékálló tradicionaliz­­mus és a mai élet fejlődését kifejező (modern) szemlélet szintézisében látjuk. A könyvművészet vonatkozásában ez a klasszikus tipográfiai hagyományok és az új formanyelv szintézisét jelenti. A huszadik század nagy magyar könyvművészének, a második világhábo­rú alatt elhurcolt és kivégzett Kner Im­rének és tanítványainak munkálkodása nyomán sajátosan magyar könyvművé­szet alakult ki. Ez eltérően a század­­eleji — csupán a népművészetre támasz­kodó — irányzattól, a modern iparmű­vészet alapelvei nyomán a korszerű tö­megcikk nemes formájának­­ kialakítá­sával akart új, korszerű, ugyanakkor magyar jelleget adni a hazai könyvalko­tás arculatának. Kner Imre, a népi elemek segítségül­­vételével a szedés (mint technikai műve­let) kultúrájának új megalapozásával va­lóban magyar és nemesen színvonalas könyvet akart teremteni. A szedés elemei, a betűk — amelyek Magyarországon évszázadokon át jórészt külföldi erede­tűek — adva voltak. Ezért ez a tipográ­fiai irány csak a betűknek és a soroknak a szöveg szellemének megfelelő térelosz­tásából és e kettőnek — betűnek és szö­vegelrendezésnek — megfelelő magyaros jellegű díszítő elemekből jöhetett létre. Ez a modern magyar szedési kultúra —• mint mondottuk — igyekezett a könyvnek mint tömegcikknek a megnemesítését elvégezni és a hazai szellemet formában, elrendezésben és színben kívánta kife­jezésre juttatni. Kner Imre határozta meg számunkra, hogy „a könyv — mint minden használati tárgy — különböző anyagok felhaszná­lásával az alkotó szellem és a technika közbejöttével jön létre”. Megszületésének közreműködői: a könyvtervező, az illusztrátor és a tech­nika emberei. Az utóbbiak azok, akik az írást nyomtatott betűvé formálják, akik a könyv formai tervét, a költői alkotást térben és időben érzékelhető illusztráció­kat az anyagok átformálása révén hasz­nálati tárggyá alakítják. A könyvalkotás sajátos műfajából — abból, hogy létrejöttében nagy szerepe van a formaalkotó tevékenységének — következik, hogy azt az iparművészet kategóriájába soroljuk, bár a modern iparművészet terminológiái még nem tisztázottak. Beszélünk iparművészetről, alkalmazott művészetről, dekoratív mű­vészetről, formatervezésről stb. Hogy egy-egy iparművészeti terméket hová so­roljuk, azt a szóban forgó tárgy karaktere (a tárgyak karakterét pedig a használat kategóriája) határozza meg. A képzőművészettel és az iparművészet legtöbb változásával ellentétben, ahol a műalkotás témáját, tartalmát, formáját és technikáját rendszerint maga a művész határozza meg, a könyvtipográfiában az alkotó befolyása a nyomdatermékek for­májára korlátozódik. Formaalkotó tevé­kenysége során meglevő adott elemek felhasználására kényszerül. Formai alkotó elemei: a tipográfia több mint félévezredes fejlődése során, a mű­vészettörténelmi stílusok jegyeit viselő betűk, az ornamentális díszek és (a min­denkor alkalmazott sokszorosítótechnikák által meghatározott) illusztrációs módsze­rek. A könyvtervezőnek tehát sajátos a 453

Next