A Könyvtáros, 1961 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1961-04-01 / 4. szám
A kritikai realizmus a regény műfajában is értékes alkotásokat teremtett. Reviczky Apai öröksége és A püspök atyafisága Iványi Ödöntől a korszak nagy témájával, a dzsentri lecsúszásával foglalkozik. Acsády Ignác regénye (Fridényi bankja) a nagyvárosi élet, a pénzvilág és a politikai intrikák leleplező képét nyújtja. Az első kettőnek van új kiadása és jó értékelése is (Komlós Aladár, Reviczky Gyula, ill. Rejtő István, Iványi Ödön), Acsády szépírói művét azonban még nem fedezte föl a könyvkiadás, mely eddig csak nagy históriai munkájának (A magyar jobbágyság története) megjelentetéséről gondoskodott. Kiadásra várnak Iványi Ödön elbeszélései is. A századvég egyik legérdekesebb írója Justh Zsigmond. Naplójának közzététele a negyvenes évek elején ráirányította a figyelmet (Halász Gábor adta ki), regényei, a Gányó Julcsa és a Fuimus csak újabban kerültek az olvasó keze ügyébe. A marxista kritika Justh Zsigmondban a feudális életforma csődjének élesszemű ábrázolóját értékeli, aki őszinte, bár némiképp misztikus rajongással fordult a nép felé (mint ezt parasztszínházának érdekes kísérlete is bizonyítja), másfelől azonban rámutat társadalomszemléletének, arisztokrata utópiáinak naivitására és ízlése sznob kinövéseire. (Vö. Benkő László bevezetőjével a Foimus új kiadásához.) Ambrus Zoltán jelentősége nem annyira a társadalombírálat, mint inkább a lélektani elemzés realizmusában és a stílus eszményi kiegyensúlyozottságában van. A könyvkiadás először bátortalanul nyúlt műveihez, és az 1951-ben megjelent válogatás utószava inkább elriaszt, mint kedvet ébreszt olvasásához. Az újabb gyűjteményes kötetek (Giroflé és Girofla, Tóparti gyilkosság) már méltóbban képviselik ezt a tartózkodóan finom és biztoskezű, bár kissé hűvös és egyszínű írót, aki a magyar novellát franciás rangra emelte, és az újgazdag Berzsenyi bárókról írt elbeszélés-sorozatával a társadalmi szatírában is maradandót alkotott. Különleges hely illeti meg a századforduló írói között Eötvös Károlyt. A negyvennyolcas függetlenségi párt egyik vezére, a tiszaeszlári perben az ártatlanok ügyének bátor védelmezője az irodalomban mint kiapadhatatlan anekdotázó, a reformkor és a szabadságharc dicső emlékeinek rajongó krónikása lépett fel. Az irodalomtörténet sokáig nem tudott mit kezdeni sajátos írásművészetével, mely romantikus mesélőkedvet kitűnő realista megfigyelésekkel egyesít, s bár szüntelen kitérői és végtelen kacskaringói fittyet hánynak minden írói szabálynak, mégis eleven hatást ér el és szivén üt, és csak az újabb kiadások (Megakad a vármegye, Utazás a Balaton körül, Házassági viszontagságok) juttatják megérdemelt írói rangjához. Némileg rokon jelenség vele az idősebb kortárs, Teleki Sándor, aki szabadságharcos csatáinak és emigrációs kalandjainak emlékképeit kitűnő humorral és friss ábrázoló készséggel idézi fel anekdotázó tárcáiban. (Válogatott kiadásokat, bevezető tanulmánnyal, 1. a Magyar Századok sorozatban.) A legtöbb jóvátennivalója a marxista irodalomtudománynak Tömörkény Istvánnal szemben volt. Ennek a nagy írónak, az alföldi paraszt tudományos hitelű és művészien megindító ábrázolójának műveit a múltban — Ady, Juhász Gyula és Móra Ferenc cikkein kívül — csak Ortutay Gyula disszertációja méltatta, a könyvkiadás írásainak összegyűjtésével sem törődött. Hogy mennyi feledett remekművét rejtegették a korabeli újságok, csak azóta tudjuk felmérni, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó, Czibor János gondozásában, hét vastag könyvben közzétette válogatott elbeszéléseit. Egyéb gyűjteményes kiadásai közül kiemelkedik a Magyar Klasszikusok sorozatkötete, amely végre az őt megillető helyre, a klasszikusok közé állítja Tömörkényt. (Kispéter András bevezetője jó áttekintést nyújt sajátosan magyar és népi gyökerű írásművészetéről.) A hanyatló nemesi életforma és a paraszti világ ábrázolása mellett a nagyvárosi problémák, a polgár és a munkás osztály ellentéte, a proletárnyomor sötét képei is megjelennek a századvég irodalmában. Ennek az iránynak nagy úttörője Bródy Sándor, akinek hatása már a következő korszak, a Nyugat íróit ösztönözte. Jelentősége megkövetelné gazdag, bár vegyes értékű életművének feldolgozását; ennek hiányában válogatott novellás kötetei (A sas Pesten, Húsevők) kísérőtanulmányainak útmutatásával kell egyelőre beérnünk. Elbeszélésein kívül megjelentek legjobb regényei (Az ezüst kecske, A nap lovagja, Két szőke asszony stb.), személyes vallomásokkal vegyített Rembrandtja, színműveinek gyűjteménye és egy kötet publicisztikai írásaiból (Cilinderes Tiborc). Nagyvárosi tematikával lépett fel Heltai Jenő és Molnár Ferenc is, de Bródyénál felületesebb szemlélettel, gyakran engedve a szórakoztató irodalom csábításainak. Az a bírálat, mely néhány éve a könyvkiadást érte egyes polgári írók kritika nélküli fölkarolása miatt, nagyon is jogos, ha arra gondolunk, hogy Heltai Jenő különböző munkáiból 1945 és 1959 között huszonkét kiadás látott napvilágot, míg 237