Könyvtáros, 1975 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1975-04-01 / 4. szám

Holt lelkek is, Meghalt lelkek címmel. Az Anyeginből egy részlet először 1863-ban, Bérczy Károly teljes Anyegin-fordítása 1866-ban, ugyanennek a negyedik kiadása pe­dig 1898-ban látott napvilágot nálunk. Lermontov egy novellájával a Hölgyfutár c. divatlapban tűnt föl 1855-ben, a Korunk hőse teljes terjedelemben 1879-ben jelent meg. Turgenyev, aki 1858-tól, első Pesti Napló-beli jelentkezésétől alighanem a leg­kedveltebb orosz szerzője több fővárosi újságnak és családi lapnak, külön kötettel — az Egy vadász feljegyzéseivel — 1885-ben lép a színre. Dosztojevszkij a Vasárnapi Újság 1879-es évfolyamában olvasható először magyarul, ahol is a mai kiadásokban Szelíd teremtés címet viselő elbeszélésével mutatkozik be. Első regénye, a Megalázot­­tak és megszomorítottak — A szenvedők címmel — 1855-ben jelenik meg, a Bűn és bűnhődés a Pesti Naplóban folytatásokban 1888-ban, s ugyanebben az esztendőben könyvalakban is. Tolsztoj első regénye, a Családi boldogság a Budapesti Szemlében 1879-ben jelent meg folytatásokban, a Háború és béke pedig 1886-ban látott napvilá­got, Ráth Mór tolmácsolásában. Egy külföldi irodalom iránti érdeklődés igazi mélységét azonban nem a fordítá­sok száma jelzi elsősorban, hanem inkább az, hogy az információ megtermékenyül-e, tehát hatása a befogadó nép irodalmában is kimutatható-e. S ebben az időszakban ez is mindinkább érezhető. Többen felhívták már rá a figyelmet, hogy Arany János Gogol-fordítása nem mechanikus fordítói munka, hanem a fordító és a szerző mély életérzésbeli összecsengéséről tanúskodik. Ugyanezt elmondhatjuk Arany László ese­tében is: 1864-ben megjelent Lermontov versfordítása önmagában még véletlennek tűnhet, de ugyanebben az esztendőben egy 34 oldalas tanulmányt is­ megjelentet Lermontovról, s ezzel már cáfolja a költő választásának esetlegességét. (A délibábok hőse Anyegin­ hatásáról és az egész elbeszélő költemény „oroszos hangulatáról” külön tanulmányban lehetne csak beszélni.) Mikszáth, Tolnai Lajos, Gozsdu Elek, Ambrus Zoltán, Justh Zsigmond, egyszóval az egész századvégi realista próza orosz irodalmi „áthallásait” szinte egyetlen irodalomtörténeti munka sem mulasztja el megemlíteni. A XX.­ század első évtizedében az orosz irodalom hazai fogadtatása újabb árnya­latokkal gazdagodik. Bár a művek fordítása és kiadása még nagyobb lendülettel foly­tatódik, erről itt külön beszélni felesleges: a tény, vagyis az orosz művek jelenléte és hatása a magyar irodalmi tudatban ekkortól már magától értetődő és kitörölhe­tetlen. Minőségi újdonság viszont az az ekkoriban jelentkező teoretikus magatartás, amely már magának a hatásnak a mélyebb okait kutatja, az orosz irodalom sajátos jelentését és funkcióját, a nyugati irodalmaktól való különbözőségének a lényegét akarja megvilágítani. Ennek első feltétele az átfogó irodalomtörténeti tájékozódás. Ezt a feladatot az orosz irodalom leglelkesebb nyugati propagátora, Eugéne-Melchior Vogüé látja el. Híres kétkötetes orosz irodalomtörténete, Az orosz regény, 1908-ban jelenik meg magyarul. A tízes évektől sorozatosan jelennek meg orosz irodalmi elem­zések olyan szerzőktől, mint Balázs Béla, Benedek Marcell, Krúdy Gyula, Alexander Bernát, Turóczi-Trostler József, Babits Mihály, Bonkáló Sándor, Számán István (mel­lesleg, az utóbbi kettő az első átfogó hazai orosz irodalomtörténet szerzője is, s e könyvtől bizonyos történelmi érdemeket tendenciózusan jobboldali beállítottsága el­lenére sem lehet megtagadni) . Fülep Lajos Az orosz nép című esszéjében keresi a választ az orosz regények átütő hatására. Lukács Györgynek a tízes években szüle­tett tanulmányaiban állandóan ott feszül a Dosztojevszkij-élmény hatása, s csak a közelmúltban került elő egy Dosztojevszkijről szóló, akkor írott könyvázlata, A mo­dern dráma fejlődésének útja című, mely szintén számtalan orosz vonást tartalmaz, A regény elmélete pedig külön fejezetet szentel Tolsztojnak. És végül: Ady egész köl­tői fejlődését végigkísérik az orosz eseményekre való reflexiók. „Rohanunk a forradalomba .. Az orosz kultúra iránti érdeklődés az 1905-ös forradalom hatására a radikális ér­telmiség körében feszült odafigyelésbe csap át. Az európai „ancien régime” áporodott állóvizét első ízben az orosz forradalom kavarta föl. Ettől kezdve, jóllehet a forra­dalom elbukott, az ekkor kialakult koncentrált figyelem nem lankadt: az „orosz út”, mint az egyik hazai történelmi lehetőség, folyamatosan ott volt a progresszív magyar értelmiség horizontján. A világháború első éveinek hisztérikus diadalmámora időle­gesen elnyomhatta ugyan a rokonszenvező hangokat, de a hangulat megváltozásáról, a magyar és az orosz katonák fraternizálásáról éppen az írók, közöttük Móricz Zsig­mond tudósítanak. A forradalmi események — a pétervári 1917, a budapesti 1918, majd 1919 — gyorsan peregtek, s ugyanilyen tempóban alakult át az az Oroszország­­kép is, amely a XIX. század hatvanas éveitől, elsősorban épp az orosz irodalom be­folyására, megszületett. A Tanácsköztársaság alatt Oroszország már úgy jelenik meg egy széles társadalmi réteg számára, mint követendő, tanulságokkal szolgáló példa, amely egyebek mellett iránytű szerepét játssza az új kultúra megteremtésében is. A magyar avantgárd irodalom, élén Kassákkal, a Ma című folyóiratban folyamatosan tu- 228

Next