Könyvtáros, 1980 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
nagy magángyűjtemények megszerzésével gyarapodtak. Csupán felsorolásszerűen a legfontosabbak: id. Szinnyei József gyűjteményének megvásárlásával mintegy 720 darab 1870 előtti színlaphoz, 151 zsebkönyvhöz és körülbelül 130 egyleveles „emlényhez” jutott hozzá a könyvtár; képanyaga pedig például Bedő Rudolf hatalmas gyűjteményével szaporodott. Szorgalmasan gyűjtögették ereklyéiket a színházi emberek is. Fáncsy Lajos, a Nemzeti Színház első társulatának egyik vezető színésze — később rendezője is — tizenhat kötetre való színlapot gyűjtött össze az 1829 és 1844 közötti évekből. A színészek azonban személyes emlékeik, színházi életük rekvizitumai mellett az utókorra örökítették levelezésüket, emlékirataikat is. Fennmaradt például Prielle Kornélia levelezése (azé a hányatott életű színésznőé, aki — ha igent mond Petőfinek — akár elfoglalhatta volna Szendrey Júlia helyét) ; Déryné 12 kötetre rúgó naplója és Jászai Mari 8 füzetes memoárja jelentőségét tekintve pedig önmagáért beszél. De bekerült a könyvtárba egy-egy vezető színész teljes hagyatéka is: így Szigligeti Edéé, Egressy Gáboré vagy Rakodczay Pálé (az utóbbi egyébként a színháztudomány egyik előfutára). A magángyűjtemények sokasága mellett felbecsülhetetlen érték a könyvtár számára egy-egy színház teljes anyaga. A legrégebbi ezek közül a szomolnoki német műkedvelő társaság teljes írott és nyomtatott forrásanyaga, amely beszédes bizonyítéka a 18. század végétől a 19. század nyolcvanas éveiig fennálló színház működésének. A Nemzeti Színház könyvtárának átvétele (1945) már a tár megalakulásának is egyik előfeltétele: olyan dokumentumok kerültek ugyanis ekkor a könyvtár birtokába, amelyek a nemzet egykoron első színházának múltjáról, működéséről átfogó képet adtak. (Csak szövegkönyvekből 3171 darab, többek között Szigligeti Ede, Paulay Ede, Hevesi Sándor autográf bejegyzéseivel. ) Paulay jóvoltából például pontosan nyomon követhető Az ember tragédiájának 1883- as előadása!) A Nemzeti teljes anyagát követte a Vígszínházé 1950-ben, a teljes gyűjteményeket pedig a töredékesek. Az egykori Művész Színházét Várkonyi Zoltán igazgató ajándékozta a könyvtárnak, de a színháztörténeti tárba került a Népszínház 1875 és 1908 közötti, főként kéziratos anyaga is. S csupán jelezvén a sokszínűséget: az állomány más jellegű hagyatékok révén is gazdagodott, így Justh Zsigmond kézirataival, az Erke-hagyatékkal vagy azokkal a Haydnra vonatkozó aktákkal, amelyek az Eszterházy-irattárból kerül te tek ide. (Az említett színháztörténeti vonatkozású művek közül — a könyvtár belső profilozása értelmében — több a kézirattárban, illetve a zeneműtárban található.) A gyűjtéstől a rendszerezésig Említettük, hogy a forrásanyag tudatos gyűjtésének és megőrzésének gondolata a múlt század végén ért meg. Az érdeklődés megnövekedésével — ajándékozások, de főként vásárlások útján — mind több hagyatékhoz jutott hozzá a könyvtár. Az értékek beáramlása természetszerűleg a „hordalékok” — azaz: a szoros értelemben nem a gyűjteményhez tartozó anyagok számát is növelte. Ugyancsak a múlt század végén vezették be a kötelespéldány-rendszert is, amelynek következtében tovább duzzadt az állomány ... A gyűjtőköri elvek pontos körülírásának igénye tehát már jó ideje a levegőben lógott. Végső tisztázására azonban csak az ötvenes években került sor, amikor az osztály munkáját már Keresztury Dezső irányította. (Ö egyébként 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig állt az osztály élén.) Színészet- és színháztörténeti anyagát az osztály — gyűjtőkörének megfelelően — ekkortájt öt nagy csoporton belül rendszerezte. A szakkönyvtárban nem annyira a kötetek száma, mint inkább a viszonylagos teljesség tűnik fel. Körülbelül 6000 kö- Lendvay Márton mint Bánk bán Barabás Miklós rézmetszete