Konzerv- és Paprikaipar, 1955 (3. évfolyam, 1-5. szám)
1955-10-01 / 5. szám
KONZERV- ÉS PAPRIKAIPAR A „Konzerv- és Paprikaipar“ megelőző számában látott napvilágot Török Gábor elvtárs tollából az a szigorú és alapos bírálat, mely feltárta a lap eddigi, 3 éves működésének hibáit és hiányosságait, és építő jellegénél fogva egyben meghatározta ezután követendő útunkat is. Lapunk szerkesztői a bírálatot maradéktalanul elfogadták és magukévá tették és az abban felszínre hozott hibák jövőbeni kiküszöbölése érdekében, a lap színvonalának megjavítása, egyenletesebbé tétele, az ipar szolgálatába való állítása céljából az alábbiakat határozták el: A „Konzerv- és Paprikaipar“-t, mely az ipar dolgozóinak, vezetőinek és az iparral foglalkozó kutatóknak lapja, a Párt és a kormány határozatainak szellemében a műszaki fejlesztés eszközévé kell tenni. Minthogy a lapot a műszaki fejlesztés szolgálatába kívánjuk állítani, legnagyobb számban olyan cikkeket hozunk benne, melyek energia- és anyaggazdálkodással, újításokkal, racionalizálással, új munkamódszerekkel és tapasztalatcserével, kutatási eredményekkel, a minőség megjavításával foglalkoznak. Következő számunktól kezdve külön rovatot indítunk a külföldi dokumentáció részére Birkner elvtárs közreműködésével, aki vállalta, hogy a KOHIKI-ben és a Budapesti Konzervgyárban megtalálható külföldi szakfolyóiratok iparunkat érdeklő cikkeit és közleményeit a lap részére dokumentálja. Reméljük, hogy ez az új „közérdekű“ rovat növelni fogja a lap iránt érdeklődők számát és az eddiginél jobban fogja szolgálni olvasóközönségünk igényeinek kielégítését. Teljesen jogosnak és indokoltnak tartjuk Török elvtárs részéről a viták hiányának felvetését. Valószínűnek tartjuk, hogy itt nem témahiányról, vagy vitakészség hiányáról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy az egyes témákban érdekelt elvtársak a dolog kényelmesebb oldalát választva azt gondolják: „majd csak akad valaki más, aki megírja helyettem azt, amit gondolok“. Ennek megmásítása érdekében már mostani számunktól kezdve új rendszert vezetünk be, és egyes tanulságos, szélesebb körű érdeklődésre számottartó cikkek megjelenése után írásban fordulunk azokhoz az elvtársakhoz, akiknek véleménynyilvánítását, állásfoglalását a lapban látni szeretnénk. Reméljük, hogy ezzel a módszerrel egészséges, termékeny vitát sikerül indítanunk. A MITE és a Konzervipari Igazgatóság eredményes együttműködése folytán 1956-ban lehetőségünk lesz arra, hogy a megjelent cikkek íróit díjazásban részesítsük. A konzervipari szakosztály legutóbbi vezetőségi ülése úgy határozott, hogy tekintettel anyagi keretünk korlátozott voltára, a rendelkezésünkre álló pénzt nem mechanikusan osztjuk szét oldalszámok szerint a cikkek beküldői között, hanem elsősorban azokat a cikkírókat részesítjük díjazásban, kiknek cikkei értékes tartalmuknál fogva elősegítik valamely ipari probléma megoldását, vagy tanulságul szolgálnak egyik-másik gyártásmenet hibáinak feltárásához. Jelen számunk ízelítőt ad abból, hogy hogyan képzeljük el a jövőben a cikkek témájának kiválasztását, alapunk anyagának összeállítását. Az e számban megjelent cikkek külön érdekessége, hogy nagy részük minden felszólítás nélkül, pusztán Török elvtárs bírálatának mozgósító hatására íródott. Olvasóink, aktív munkatársaink megértették a kritika lényegét és annak szellemében írták meg mondanivalójukat. Szeretnénk, ha lapunknak ezzel a számával fordulat állna be munkánkban és olvasóink, cikkíróink közreműködésével sikerülne elérnünk azt, hogy kitűzött célunktól többet eltérnünk ne kelljen. Köszönetet mondok Török elvtársnak, amiért bíráló, útmutató szavaival hozzásegített bennünket lapunk hibáinak feltárásához és kijavításához. Természetesen ez csak úgy valósítható meg, ha a kritikai szellem megmarad és olvasóink bírálatukkal, észrevételeikkel, javaslataikkal gyakran keresnek fel bennünket. Hogy fogadtuk Török Gábor elvtárs kritikáját ? Szenes Endréné A Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Tudományos Egyesületben megnyitottuk az éllelmiszeripari szakkönyvtárat Kölcsönzési napok: szerda és péntek, du. 5-től 8 óráig. (Bp. VI. Sztálin út 100.)