Kórházi Élet, 1974 (8. évfolyam, 1-4. szám)

1974-03-01 / 1. szám

három tavaszt! Köszöntjük a Gondok és eredmények a nőpolitikai határozat megvalósításánál A nőpolitikai határozat végrehajtásának külön jelen­tősége van olyan munkahelye­ken, intézményekben, ahol a dolgozók túlnyomó többsége nő. Példa erre az egészségügy, ezen belül a kórház és társ­intézetek helyzete. A Nógrád megyei Tanács Madzsar József Kórház és társintézeteinek dolgozói össz­­létszáma 1336. Ebből 912 — 68% —­ nő. (A kórházon belül a nők aránya 80%­) A nődolgozók közül veszé­lyeztetett terhesség, szülés, gyermekgondozás miatt tartó­san 1,28 van, távol — 14%. (Kórházi szinten ez az egész­ségügyi szakdolgozók között 16,3, a betegágy mellett dol­gozók között 17%.) Közelebbről vizsgálva kórházat, mint szűkebb kört, a 197,3-ban az orvosoknál és gyógyszerészeknél 87,5, egész­ségügyi szakdolgozóknál 78% a családosok aránya. Két, vagy több műszakra, illetve ügyeleti szolgálatra kötelezett az összdolgozók 70%-a. Az összdolgozók 30%-a vidékről jár be a munkahelyére. Ezek a tények sok tekintetben be­folyásolják a nőpolitikai ha­tározat végrehajthatóságát. Amennyire örvendetes a nép­­szaporulat érdekében a gyer­mekgondozást intézetünktől is igénybe vevők magas száma, a másk oldalról azonban, je­lentkezik az ittmaradt, mun­kát három műszakban végző — túlnyomórészt nők — fo­kozottabb megterhelése. (Az így kiesetteken kívül figye­lembe kell venni az évi ren­des és esetenkénti jutalom- és tanulmányi szabadságokat, táppénzes állományt.) Szem­léltető példaként ismertetjük az 1973-as évet és csak a gyermekgondozást vesszük fi­gyelembe. Havonta és tartósan e cí­men­ 40 ápolónő volt távol. Huszonöt munkanapjával szá­molva ez egy hónap alatt 1000 munkanapkiesést jelent. Részben munka melletti tan­folyamistákkal, szakosító tan­­folyamon résztvevőkkel, szer­ződéses munkaviszonyú ápoló­nőkkel vissza tudtunk pótolni havonta 522 munkanapot, 478-at (4176 óra) nem. Havi átlagban elrendelt túlóra 1551. A vissza nem pótolt órakü­­lönb­özet jelentős túlterhelés az ápolónők számára. Terhe­lés viszont mag­a a túlórázás is. Ilyen irányú gondjaink és nehézségeink ellenére az el­telt három év alatt elért ered­ményekről is beszámolhatunk. A viszonylag jó kórházi lét­szám velejárója egyes terüle­teken az alacsony bérszínvo­nal. Túlnyomó többségben nődolgozókat érintő béremelé­sekre került sor ezért 1972— 73-ban az alacsony keresetűek­nél. Előbb az 1200 Ft-ot el nem érők alapbérét emeltük erre a szintre, majd a köte­lező alapbérük nulla %-án, ál­lók béremelésére került sor. Érintettek száma közel 200. Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve érvényesül az intézetben, nők emiatt hát­rányos helyzetben nincsenek. Jutalmazási, alapelveinknek megfelelően mindhárom év­ben, legalább egyszer minden nődolgozó jutalomban része­sült. Az egy főre eső átlag 1972-ben 1700, 1973b­an, 1000 Ft volt. Az esedékes törzsgárda jel­vényeket és jutalmakat nődol­gozóink megkapták az elmúlt a három év alatt. 1072,—73-ban kórház-rendelőintézeti egy­ségből két nő kapott egész­ségügy kiváló dolgozója kitün­tetést, kettő pedig Madzsar­­emlékérmet. A nők szakképzettségének biztosítása érdekében tovább folyt a munka mellett tanulók képzése ápolónői, asszisztensi, speciális asszisztensi és szako­sító tanfolyamokon. 1973-ban kéthetes bentlakásos tovább­képző tanfolyamon vettek részt az osztályvezető nővérek és 1965 helyettesek, valamint az előtt végzett beosztott ápolónők- Orvosnőink az elő­írt gyakorlati évek után sor­ra szakvizsgáztak. Rendszeres volt az osztályvezető nővérek havi politikai és szakmai to­vábbképzése. Az intézetben évek óta szervezzük az egy­éves politikai előkészítő is­kolát, zömmel nőhallgatókkal. 1972—73-ban két—két ápo­lónő került osztályvezető ápo­lónői munkakörbe; mindannyi­an a fiatalok korcsoportjához tartoznak. A kórház, mint környezet, igényeiket kielégíti. Munka­körülmények javítására ugyancsak gondoltunk. A kórházban központi szál­­lítób­rigádok működnek, me­lyek nagy mértékben, meg­könnyítik, illetve mentesítik a nőket a nehéz terhek szállí­tásától- A közterületeket nagy­teljesítményű súrológépekkel takarítjuk. Min­den, osztályt ellátunk porszívógéppel a ta­karítás könnyítése érdekében. Létrehoztuk a központi ste­rilizálót. Ide rehabilitációs és szociális indokok alapján je­löltük ki a nődolgozókat — egy műszakra. Nehezebb tár­gyak emelésére férfi munka­erőt kaptak. Érintett nők szá­ma tíz. A nővérotthon szépítésére a szakszervezeti központtól kapott 100 000 Ft-ot fordítot­tuk. 1973-ban­ 18 szekrényt és 56 haverőt biztosítottunk saját erőnkből. Szakszervezeti tanácsunk­hoz tartozó nő dolgozóik közül 1973-ban 137 nő 55 gyermek­kel vett részt üdülésen.­ E számba beletartoznak azok is, akik az általunk 50 000 Ft-ért bérelt balatonlellei üdü­lőben nyaraltak. Mindhárom évben 90—100 000 Ft-nyi se­gélyben részesültek a nődol­gozók a szakszervezet és a kórházigazgatás jóvoltából. Eredményeinkből csak a je­lentősebbeket soroltuk fel. A női munka további­ könnyí­tése — a gyermekgondozáson levők pótlása , helyi kezde­ményezéseken túl megítélé­sünk szerint, országos intéz­kedéseket is követel. Ha­bony­i Zoltán A III. belosztály dolgozói A NÓGRÁD MEGYEI TANÁCS „MADZSAR JÓZSEF” KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZETÉNEK LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ÁRA: 2 Ft 1974. MÁRCIUS Magyarországon ma­rab. 2500 szervezett or­vosi állás áll üresen. Ennek egyrészt ö­­ülhet­­n­énk, hiszen azt jelzi, hogy kormányzati szer­veink az egészségüggyel szemben támasztott társadalmi igényeiknek megfelelően a felada­tok megoldásához szükséges objektív feltéte­leket megteremtették. Örömünk mégsem lehet teljes, hiszem, a szubjektív feltételt, a maga­sabb orvoslé­tszámot ily­e­n gyors ütemben egyetemeink nem tudták — és­ egyenlőre nem is tandíjak — produkálni. Az orvosi állások és az orvosok létszáma között kialakult aránytalanság sok feszültség forrása. Jó az, hogy nincs munkanélküliség, hogy az egyéni adottságok, elképzelés­ek kielégítésére mód­ nyílik, hiszen, többbb állás közül lehet vá­lasztani. Jó az is­, hogy az állásokat hirdető szervek, intézmények között a miinél jobb feltételek biztosítása terén komkurrenci­a ala­kult ki. Az s­em elhanyagolható szempont, hogy a célfeladattal szervezett állások béré­ből többlet jövedelemhez juthatnak azok az orvosok, akik eddig is el kellett, hogy lássák az adott feladatot — akár részlegesen is — anyagi ellenszolgáltatás nélkül.­­A bajok forrását abban látom, hogy ezek­kel a lehetőségekkel nem tudunk helyesen él­ni, hogy sokakat megrészegítenek a lehetősé­geik. Az állások között nem „választunk”, ha­nem „válogatunk”. És ez igen nagy különb­ség! Néhány évvel ezelőtt még meg voltunk győződve arról, hogy körzeti orvosi állásaink azért üresek, mert nincsenek megfelelő orv­os­­l­alkászok a községeikben. Nem állítom, hogy ezen a téren már minden rendben van, de félrem­agyarázihi azetll­am­ tény, hogy teljesen új, miden igényt kielégítő­ orvoslakással, ga­rázzsal, rendelőivel ellátott körzetek is­ betöl­tetlenek. Azt hittük korábban, hogy pl. a salgótarjáni régi kórház kedvezőtlen munkahelyi feltéte­lei miatt nem­ települnek le szívesen szebb terveket szövögető orvosok a megyes­ze­kihe­­lyen. A kórházi­ orvosok vonatkozásában is döntő tényezőnek tartottuk a lakáshiányt. Nem igazságos és főleg nem célszerű propia­­gamndiafogás a régebbi idők, a „hősi korszak” emlegetése, mégis szeretnék arra hivatkozni, hogy m­a a néhány évvel ezelőtti állapothoz képes­t sokkal különb munka- és életkörülmé­nyek között dolgoznak, élnek orvosaink. Ez természetes is­, és nem teheti önelégültté az egészségügy vezetőit. Elgondol­kodhbató azon­ban, hogy a fluktuáció a körzeti és a kórházi orvosok körében alig csökkent, sőt időnként pánikszerű mozgolódás, tapasztalható. És ami még szomorúbb, éppen azok a fiatal orvosok vermeik nehezen gyökeret,­­akik a régebben itt dolgozóik kárára talán többet is kaptak, akik igényeinek kielégítésie céljából­ — elvi meg­­foi­k­olásiaik, szakmai, és azt k­özöss­égi érdek alap­ján — a vezetés mindent megtett, akik előtt szép perspektíva állott. Ötven forinttal maga­sabb beígért bérért, néhány négyzetméterrel na­gyobb lakásért minden lelkiis­meretfurdalás nélkül odébbállnak. Veszendőbe megy a be­léjük fektetett áldozat és rossz szájíz marad azokban, akik évek óta becsül­etesen itt dol­goznak körünkben, esetleg rosszabb feltételek mellett is. N­­em az eltávozottak, az átszálló jegyet vál­tóik miatt írom le e sorokat, hanem a maguk mögött hagyott, nem egészem helyes nézetek tisztázása végett. Sokszor hallani ironikus megjegyzéseket: „Kígyóit melengettetek kebleteken”, „Jód, meg­fizettek elvtelenségeitekért”, „Csak így tovább, és mindenki elmegy innen” stb., stb. Mind­annyian lettj­uk, érezzük, hogy egyes szakmáik, munkahelyek — éppen a létszámhiány miatt — rengeteg nehézséggel küszködnek, az ott dolgozókra elviselhetetlen teher nehezedik. Jo­gosan kérik a sürgős­ és hathatós, segítséget. Ha ezt az átlagosnál kedvezőbb feltételek biz­tosítása révén, új munkatársak idehozat­alávan­ a vezetés, biztosítja, már nem egyértelmű az öröm: kevesebb a helyettesítési jutalom, ki­alakul bizonyos bérfeszültség­, emberi, illesz­kedési problémáik adódnak. Ha aztán az új ember ráadásul nem is váltja be a hozzáfű­zött reményeket, vagy kereket old, ismét megvan az ok az elégedetlenségre. (Próbáljuk elfogadni, hogy a vezetés az új munkatársak id­ehonaltalánál a lehető le­ggon­­dosiab­bain jár el, a differenciálásokat igen, sok szempont figyelem­bevételével alakítja ki. Ha ez mégsem sikerül mindig a legszerencséseb­ben, akkor is a jó szándékot, a közösség iránt érzett felelősséget lasszik mögötte. Ne enged­jünk teret demagóg hangulat erősödéséinek. N­e­m könnyű az embereket előre m­e­gítélni­, s így természetesen Vándormadarak is­ kerül­hetnek közénk. Ha az ő sorsaikat fü­gy­elem­m­el kísérjük, kiderül, hogy a következő munka­helyükön sem, n­agyon melegszenek meg, ott is hiaimiat elégedetlenné válnak és távoznak. Természetes, hogy a vanidormiadar bélyeget nem minden el­távozóra üthetjük rá.­ A legbbe­­csületeseb­­b szándékú ember is tévedhet, vagy sorsa úgy alakul, hogy munkahelyén, és lakó­helyén, változtatni kell. Ezeket nem­ ítéljük el, sőt alkalomadtán szívesen vissza is­ fogadj­u­k őket. Helyzetüket értékeljük reálisan és ne essünk a másik végletbe, miszerint az itteni vezetés olyan helyzetbe hozt­a őket, hogy tá­vozniuk kellett. Ae kell legyem a célunk, hogy minél többen jól érezzük magunkat mu­mkahelyieinben, ne lássuk a más rétjét zöldebbnek és ne hagyjuk magunkat minimális annytagi előnyökért, vagy ígérgetésért elcsábítani. A különböző okok miatt eltávozottak ped­ig ne teremtsenek kö­rünkben pánikhangulatot, kedvezőtlen lég­kört, belső feszültségeiket. Ha időnként hábo­­rogn­i lenne kedvünk, gondoljunk arra, hogy a pillanatnyi előnyök élvezeténél, sokkal­ta,ra­­diamdófob, emberi öröm az igazi otthon, a meg­szokott közösségihez tartozás tudata. " Dr. Fancsik János

Next