Kortárs, 1957. szeptember-december (1. évfolyam, 1-4. szám)
1957 / 3. szám - A NAGY OKTÓBERI FORRADALOM ÜNNEPÉRE - Kun Béla: Petőfi Sándor (tanulmány)
erőszaka védte. A kapitalizmus, a városi polgárság fejletlensége, gyenge volta miatt ez a városiasodó, majdelpolgárosodott nemesi intelligencia vette át hamarosan a feudalizmus és a Habsburgreakció elleni harc vezetését, hogy kivívja a kapitalista fejlődés útjának szabaddá tételét, a magyar nemzeti függetlenséget és állami önállóságot. A köznemesség (a nemesség túlnyomó nagy része ehhez a réteghez tartozott) lassanként elvesztette birtokait. Életszínvonala lesüllyedt a jobbágyok mellé és a feudális társadalom rendi kiváltságaiból alig maradt valamije. Ebből a ,,bocskoros nemességből” került ki a városi intelligencia alsóbb rétege, melynek színvonala nemigen emelkedett felül a városi kispolgárságén, sőt néha még alatt is maradt ennek. A feudális társadalom népességének túlnyomóan nagy tömegét alkotó jobbágy parasztságnak egy kis része kezdte magát megváltani a földesúri függéstől. Ezek szaporították a szabad parasztok számát, akik ugyancsak úttörői voltak a kapitalizmus fejlődésének a mezőgazdaságban. A jobbágyság igen nagy része pauperizálódott. Sokan lecsúsztak közülük a latifundiumok környékén már régóta kialakult, teljesen földtelen, félproletár parasztok, zsellérek sorába. Nagyszámú, teljesen birtoknélküli vagy csak házas telekkel bíró parasztréteg nem tudott földhöz jutni a birtokrendszer feudális megkötöttsége, a nagybirtok és jobbágybirtok elidegeníthetetlen volta miatt. Az életlehetőség másik útját, a szabad ipari munkássá válást viszont a lassú ipari fejlődés erősen gátolta. A városi céhekben szervezett kézműves és kereskedő polgárság mellett kialakulóban volt egy még vézna, de mindinkább növekedő gazdasági súlyú, céheken kívül álló kapitalista kereskedő és iparos réteg. Ezek gazdagodásának nemcsak a céhek kiváltságossága, a nemesség adómentessége állta útját, hanem a belső piacnak a földbirtok megkötöttsége, a jobbágy-gazdálkodás miatt való korlátoltsága is. Nagyobb és kisebb városokban tömörültek olyan kisiparosok és kereskedők is, akik előtt viszont a céhek zárkóztak el s védték meg tőlük is kiváltságaikat. Ezek a szegény, jogtalan, kitagadott, nagyrészt segéd nélkül dolgozó iparosok és kereskedők, vándoriparosok, házaló kereskedők, kontár-iparosok egyúttal kizáródtak a feudális rendi társadalom kereteiből is. A feudális rendi társadalom kereteiből kiszorultaknak sorait nemcsak a földesúri függéstől menekülő, városokba szökött jobbágyok szaporították, hanem deklasszálódott kisnemesek is. Egy életsorban volt velük sok mesterlegény, aki kontárkodással foglalkozott és sok, úriházaknál személyes szolgálatot teljesítő, de nem cselédkedő ember is. Hozzájuk csapták életkörülményeik az intelligencia legalsóbb rétegeit is: a parasztsorból kikerült szabadfoglalkozásúaknak és a szegény diákságnak egy részét. Ez a réteg volt a proletariátus kialakulása előtt a „társadalom alja”. Nem volt helyük a feudális társadalom egyik rendjében sem. Még csak jobbágyok sem voltak, még csak mint mesterlegények