Kortárs, 1961. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)

1961 / 8. szám - Tóth Sándor: Gyerektükör (kisregény II. rész)

z apa pedig Kati feje fölött átnyújt­ja a csokrot anyának. Nedves a pillantása, rám pedig úgy néz, mintha valami kártékony állat lennék. Nagy nehezen legyőzöm a röhögési ingert, kihúzom a kezem a nadrágzsebből , és egyáltalán nem vagyok kíváncsi, hogy miféle vacakot hozott, mert nekem nem kellenek a mütyürkék, úgyse hoz sohase valami értelmes játékot, hanem amit hirtelen meglát­. . . Hát most véletlenül nem rossz az ajándék, egy bicska, dugóhúzóval és körömreszelő­vel. Kiránduláson jó lesz. De azért én csak biggyesztettem, mert nem tetszett az egész jelenet. Kati elragadtatott nyávogásával úgyse tudok versenyezni. Zsebre dugtam a bicskát és nem vártam meg, míg befejezik a nyögdécselést, bementem a kis szobába. Kati később bejött és újságolta:­­— Kibékültek. — Na igen — mondom. — Letelt a három nap. — Miféle három nap ? — Apa három napig bírja idegekkel, akkor jön az ajándék, utána két nap csönd, aztán újra egy kiadós civakodás . . . civakodás, ajándék, civakodás, ajándék . . . —­Megint morogsz? Hát semminek se örülsz? Nézd, milyen szép kendőt kaptam. — Aha, nylon-kendő! Átlátszó! A bicska pedig . . . Tudod, miért kaptuk ezeket? Mert el voltunk hanyagolva. Három napig ostromállapot! Civilek a bástyák mögé ... Ez itt a jóvátétel! Kati kijelentette, hogy én megbolondultam, én pedig kijelentettem, hogy a további menetrendet is megjósolom. Most következik a szülő foglalkozása a gyerekkel. A papa bejön hozzám, gyönyörűen mosolyog és azt mondja: Na, hogy állunk, fiatalember? Kati vihogott és kiment, én pedig igyekeztem elhessegetni a kellemetlen érzést, ami apa holnapi látogatására gondolva elfogott , és azzal vigasztaltam magam, hogy velem úgyis rövid ideig lesz, Katit nyaggatja majd főleg. Csakhogy nekem van egy hármasom földrajzból és ez prédikációt von maga után. Esetleg mondok valami tiszteletlent, és akkor megint családi botrány lesz. Inkább hall­gatok . . . Nagy a köd . . . * Apa későn jött — óriási köddel, alig láttam az arcát. Álmos voltam, de egyszerre elmúlt az álmosságom, amint meghallottam a szöveget:­­— Na, hogy állunk? Mondom: — Ülünk — és hülyén vigyorogtam, hogy meg ne sértődjön. — Ne kedélyeskedj — azt mondja —, megszokhatnál már egy tisztességes hangnemet, legalább apáddal. Nem feleltem semmit. Ez a legjobb politika. — Felkészültél holnapra? Megmutattam neki egy régi leckét, ami kb. három héttel ezelőtt volt feladva és jól emlékeztem rá. Apa kezébe vette a könyvet és kínlódva keresett valami keresztkérdést. Soroljam el az Alpok legfontosabb hágóit. — Mont Cenis, Simplon, Gotthard, Brenner, Semmering. Apa rögtön letette a könyvet, mert nem szereti, ha olyasmit mondok, amit ő nem tud. Voltaképp utálja a kikérdezést, csak azért csinálja, mert azt hiszi.

Next