Kortárs, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1963 / 4. szám - Illyés Gyula: Malom a Séden (dráma)

Bereczet.) Itt balra, ahogy látta... Még egy takarót... Szíveskedjék nyu­godtan lefeküdni ... Pszt. (Kint lépések közelednek, majd eltávolodnak.) KÁLMÁN (indul kivenni ismét a deszkát.): Elmentek. Különös. Olyat segí­tünk, aki maga is mást segített kiszabadítani? Kit vajon? ... FERI (akinek jobb a füle): Tessék még hagyni. (Elhúzza a deszkától Kálmán kezét.) Az ajtót megrázzák, majd berúgták. TAKÁCS (hangja kint): Itt van! Ide! Eredj! (Bejön egy katona.) Ki van itt? (A katonák után lép be.) KÁLMÁN: Mi az? Mi történt? Kit kerestek? (Imrére) Te is? TAKÁCS: Honnan tetszik gondolni, hogy kereshetünk valakit? IMRE: Legalább őt kíméld meg a finom keresztkérdéseidtől. TAKÁCS (körbevilágít): Nem gondoltam, hogy itt ilyen alkalmas szobácska van. KÁLMÁN: Igen, itt szoktam ... néha itt is... TAKÁCS: Mert különben lenti szobájában ír a tanár úr, nem? KÁLMÁN: De itt szoktam ... FERI (kisegíti): Nekem órákat adni. TAKÁCS: Úgy? Neked? S most miről folyt az óra? IMRE: Nem szégyenled?! TAKÁCS: Tanulni szeretnék, testvér, tanulni halálig! FERI: Hogy az érti a világot, aki dolgozik. Meg, hogy mindent alulról kell építeni kezdeni. Az országokat is. TAKÁCS (miközben körbe tekintget): Miket? KÁLMÁN: Azt magyaráztam neki, hogy az még nem végzetes baj, ha egy állam, egy ország összedűl. TAKÁCS: Nocsak! KÁLMÁN: Mindenki azonnal hozzáfoghat a fölépítéséhez. Az emberek sírnak, becstelen a világ, hogy javítsak rajta én, a parány? Úgy, hogy ajándékozd meg legalább egy becsületes emberrel, magaddal. Nincs fölötted haza? Kezd el azonnal az építését, ott ahol vagy, úgy ahogy tudod. Mi a leg­erősebb növény ezen a földön? A fű! Ezen a helyen már a XII. században malom állt. Tanári szórakozásból összeállítottam a történetét. Mit gondol­tok, hányszor semmisült meg. No! AZ EGYIK KATONA (mivel a többiek tanakodva néznek): Kétszer? KÁLMÁN: Tizenkilencszer, tüzet, vizet, kurucot, labancot, kolerát, sőt Napó­leont is beleszámítva! S mi a megjegyzendő ebből? (Kiáltva, szinte Berecz­­nek). Hogy ellentétben Mátyás márványpalotájával, a „fönt”-tel, ez a „malomalja”, ez huszadszorra is fölépült. És ha úgy fordul, huszonegyed­­szerre is tapraáll, legfeljebb nem a Schattenfeld hercegek magántulajdo­nául. TAKÁCS: Hogy értsük ezt? KÁLMÁN: Úgy, hogy semmi nincs veszve, amíg az emberek az embertelen­ségben is egymásra lelnek. TAKÁCS: Szent szavak! Világrendítő szavak! Főleg az ördög nyelvén. Jó részük lesz benne, ha ez a malom reggelre valóban huszadszorra is eltűnik a föld színéről. Imre barátunk jóvoltából. KÁLMÁN: Hogyan? IMRE: A kapitány úron baljós mértékben hatalmasodik el az akasztófahumor s azt akarja mondani... TAKÁCS: Hamis, vizenyős „emberiesség” rászedettjeként Imre barátunk egy híres tudóst vélt ma ebbe a házba menekíteni. IMRE: Megmondtam, hogy...

Next