Kortárs, 1966. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)
1966 / 8. szám - Zelk Zoltán: Fölforrt az ég; Miért? (versek)
ZELK ZOLTÁN Fölforrt az ég Mert mit csináljak holtomig, a vénség udvarán hátratett kézzel föl-alá járkáljak a palánk mögött, vagy nagykabátban ülve a lócán, hallgassam hogy csobog a lassú nyári délután? Ha egy eperfám volna is, hogy megrázhassam ágait, piros tócsába gyűlne az eper s dülöngve jönne át a szomszédból csapat kacsa s hasig tocsogna a piros tócsában az ágak alatt — jobb híján én már ezzel is múlatnám magam néhanap. De nincs eperfám, nincs szomszédom, csak ez a korhadó palánk, csak az a lassan elfolyó hulláma sincsen délután, csak ez a kotyogó eső, ez a lúdbőrző napsütés, csak ez a kő fejem alatt, ez a szélvágta takaró, csak ez a csapzott éjszaka, mely holdja sincsen úgy vonít, mintha ülne a mellemen, mintha szólna a föld alól. Ha így megy tovább, csontom is oly áttetsző lesz, mint az árny, miként árnyékom a palánkon, és elfogyok és eltűnök, mint árnyam este a palánkon - ezt gondoltam egy reggelen s átvetve magam a palánkon, hogy erdők, utcák, járművek zúgó bozótjába vigyem, s mintha csak ernyőt, csomagot, elveszítsem végre magányom ... S egy lány állt a palánk előtt, oly céltalanul, mint a szél, ha futás közben meg-megáll. — 1179 —