Kortárs, 1972. július-december (16. évfolyam, 7-12. szám)

1972 / 10. szám - KÖZÖS DOLGAINK - Jankovics József: Évszázadok nyomában - Szentendre és a szerb irodalom

Sokasodó hajók... Az újvidéki Híd ez évi 6. számában nagyon izgalmas és tartalmas tanulmányt olvashatunk Juhász Géza tollából. Az utóbbi negyedszázad jugoszláv-magyar irodalmi kapcsolatait a könyvkiadás tükrében vizsgáló tanulmány azt kutatja, „milyen eredményeket hozott az utóbbi negyedszázad szomszédos népeink közeledésében, jobb kölcsönös megismerésében az irodalmi művek fordítása és kiadása.” A szerző Illyés Gyulát idézi: „A félértesülés óceánjai közöttünk”, de az okok részletes elemzésével árnyalja, finomítja is Illyés 1965-ös megállapítását, és statisztikai mutatók segítségével meghökkentően éles képet ad 25 év egymást érintő könyvkiadásának hoza­­dékáról. A tanulmány konklúziói közül az egyik legfigyelemreméltóbb: a magyar irodalom legnagyobbjai közül is csak kevés író neve és műve került be a jugoszláv olvasói köztu­datba. Ennek legfőbb oka az önálló kötetek fordításának hiánya. (Petőfi 3, Ady 4, József Attila 2, Radnóti 1, Weöres 1, Nagy László 1 önálló kötettel képviselteti magát. Illyés héttel — de egy sem verseskötet!) Hiányzik egy Ady előtti líra-válogatás, s elkelne egy modern prózakötet éppúgy, mint a századeleji novellisztikát reprezentáló. Sokkal kedvezőbb a jugoszláv népek irodalmának­ helyzete: szinte valamennyi jelen­tős mű, irányzat és műfaj hozzáférhető magyarul. A felszabadulás után mintegy 500 ju­goszláv írót mutattak be a hazai és a jugoszláviai magyar műfordítók antológiában, gyűj­teményes vagy önálló kötetben, ezzel szemben Jugoszláviában csak 61 magyar szerzőt ismerhettek meg fordításból. A szélesebb körű jugoszláviai megismertetést persze korlá­tozza a többnyelvűség: a négy legelterjedtebb nemzeti nyelv mindegyikén, tehát szerbül, horvátul, macedónul és szlovénül csak Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye olvasható. A magyar fordítások abszolút többségét pedig nyilvánvalóan az a közvetítő szerep magyarázza, amit a jugoszláviai magyarság irodalmi kultúrája betölt: a magyarországi és az abszolút kétnyelvű jugoszláviai magyar író-műfordítók (mint Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, illetve Ács Károly, Fehér Ferenc, Herceg János és mások) együttes munkájának eredménye, hogy Juhász Géza szerint ,,a jugoszláv népek irodalma egyetlen idegen nyelven sem szólalt meg olyan bőségben, olyan gazdag színárnyalatban, olyan sok avatott műfordító lantjának húrjain, mint éppen magyarul.” Juhász Géza a tennivalók elsorolásával zárja tanulmányát: „a fordítói és kiadói tevé­kenységben tapasztalható teljes tervszerűtlenség és koncepciótlanság”, Zilahy Lajos és Molnár Ferenc torzító túlsúlya megítélése szerint „mégsem tekinthető tragikusnak...” Egyrészt, mert „5-6 gyűjteményes kötettel néhány év leforgása alatt le lehetne fedni a magyar irodalom még érintetlen fehér foltjainak nagy részét, másrészt pedig a közel­múlt és a jelen legnagyobb magyar íróinak megfelelő prezentálásával igen sokat lehetne javítani ezen a bibliográfián, ami nem utolsó sorban a jugoszláv olvasóközönség számára jelentene kétségtelen nyereséget.” Közös dolgunk, hogy így legyen, hogy a „félértesülés óceánjain” sokasodjanak a hajók. 1655

Next