Kortárs, 1982. július-december (26. évfolyam, 7-12. szám)
1982 / 7. szám - KRITIKA-MAGYAR KÖNYVEK JUGOSZLÁVIÁBÓL - Széles Klára: Bori Imre: Varázslók és mákvirágok
pontosságú megörökítésében (Sárga rózsa, Egy az Isten). Kedvelt tájai végleteket képviselnek (őstermészet és iparvidék, nagyváros), mint ahogy a kapitalizmust is a tudományos, technikai felfedezések hőskorában, illetve ideális, jövőbeli távlataiban idézi meg. Még sincs szó egyoldalú eszményítésről, mert megrajzolja jelenkora tőkés vállalkozásainak vesztegetések, hamisítások, korrupciók közepette alakuló világát, ahol - szemben a kivételes, feddhetetlen héroszokkal - a kalandor érvényesül, ő a kor hőse. (Berend Ivánnal szemben Kaufmann Félix, Melitorisz Zénó, Lippay Tihamér, az Egy hírhedt kalandor... stb.). Jókai utolsó évtizedeinek regényvilága szerkezetében, jellegében is különös átmenetet képvisel. Kalandot fest, mint a romantika, de dokumentál is a naturalizmushoz hasonlóan; felbukkannak a realizmus vonásai, de az impresszionisztikus, mitikus részletek is. Míg Jókai egyetlen életszakaszában is új felfedezések dús választéka kínálkozik, addig a tanulmánykötet másik három alanya, a harminc- harminckét évesen meghalt Justh, Csáth, Török Gyula esetében kezdemények, tervek, részeredmények összeillesztéséből vázolhatóak csak fel irodalomtörténeti jelentőségük körvonalai. Bori Imre Justh Zsigmonddal foglalkozik legkimerítőbben. Nélküle elképzelhetetlennek tartja a XX. századi magyar próza születésének felderítését. Közvetlen, személyes élménye a párizsi szalonok világa, de szenttornyai birtoka pusztáinak közege is, így egyfelől átéli, tudatosítja, közvetíti kora, a romantika utáni időszak eszmei áramlatait, ízlésirányait: pesszimizmust, szkepticizmust, Bourget, Zola naturalizmusát, Huysmans miszticizmusát, preraffaeliták hatását, Kelet-kultuszt. Másfelől a látásmód modern eszközeivel a hazai paraszti élet civilizáció előtti, eredeti vonásainak megörökítésére törekszik. Párizs felfedezésével Ady elődje, a magyar falusi társadalom rajzával pedig Móriczé. Elméleti tapasztalatait (Bourget-, Zola-tanulmány) csakhamar írói gyakorlatként alkalmazza. Már első, kéziratban maradt regényével (Adam) szembefordul a Gyulai-féle eszményítő esztétikával. A vidéki papné és a káplán bűnbeesésének története témája, erotikája, szociológiai hitelű környezet-ábrázolása révén egyaránt úttörő jellegű. De írói érdeme főként a leírásokban, egyes részletek találó rajzában rejlik, mint ahogy elbeszéléseinek többsége is a századforduló emberének vágyai, érzésvilága, magatartása megjelenítésével, jellegzetes színtereinek impresszionista ecsetelésével ad újat (Káprázatok, 1887). Irodalmunkban Justh ábrázolja először a dekadens költőt, nála jelentkezik először a művészsors, a tudati, érzelmi konfliktusok elemzésének igénye, még ha kísérleti szinten történik is ez (Művész szerelem, 1888). A naturalista mesterekhez hasonlóan pontos feljegyzéseket gyűjt, naplót vezet a kor Párizsáról, jelentékeny egyéniségeiről, a berendezkedésben, öltözködésben, viselkedésben megnyilvánuló ízlésről - majd ezt nyersanyagként használja fel Párizs elemei című kötete megírásához, ahol analitikus képet ad a párizsi társaságról, élesen megkülönböztethető rétegeiről. Hasonló módszerrel írja később Hazai naplóját, amelyben nagyobb teret kap már az önvallomás, egyben családja, osztálya pusztulásának tragikus életérzése, s ezzel szemben az egyszerű, egészséges paraszti világ idealizálása. Ez utóbbi vonzalmat Bori merészen, de meggyőzően állítja párhuzamba a primitív életnek azzal a varázsával, amely Gauguint bűvölte meg Tahitiben. Írói terve egy nagyszabású, tizennégy-tizenhat-kötetes regényciklus, benne egy teljes hazai társadalmi körkép felrajzolása, Zolára emlékeztető módon, A kiválás genezise címen. Ennek töredékei valósulhattak csak meg. A pénz legendája, s legkiemelkedőbb regényei a Fuimus (1893) saját társadalmi rétege süllyedését követi nyomon. Az előbbi az üzletszerű házasságot, az ártatlanból hideggé, cinikussá váló női lélek útját világítja meg. A Furmus pedig közvetlen környezetének, családjának, barátainak kulcsregényszerű, aprólékos gonddal megfigyelt rajza. Justh darwinista felfogásával, a „faj” életképessége elvesztésének jelenségével találkozunk a két főszereplő testvérpár létében és konfliktusában, míg a Czobor-család tagjain keresztül a kiutat kereső eszmékkel (bérleti rendszer, turanizmus, s elsősorban a paraszti, „alföldi” élet eszményítése). Bori úgy látja a Farmust, mint A kőszívű ember fiai módjára elindított, majd Szabó Dezső: Az elsodort falujához hasonlóan végződő művet, s ez a kép az író pályájának ívére is vonatkoztatható. A tervezett A kiválás genezisének másik pólusa a romlatlanságot, erőt megtestesítő egyszerű emberek világa. Ezt eleveníti meg a csőszöket, gulyásokat, lókötőket s a nazarénus közös