Kortárs, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 3. szám - FÓRUM-ÉLŐ MÚLT - Somlyói Tóth Tibor: Ármány és merény Kossuth ellen
hónapra ítélték el s hat hetet kitöltött, akkor pedig férje egykori tiszttársainak közbenjárására kiszabadult. Hogy mi lehetett az, amivel Jasmaghy ámította Dembinszkinét, nem tudhatni. Talán valami lehetetlen politikai mendemondával igyekezett meggyőzni arról, hogy Kossuthnak sem lesz baja elfogatásával s Dembinszkiék is haza mehetnek, különben nem tételezhetjük fel, hogy a fiatalasszony Kossuthot a vérpadra akarta volna vinni. Bizonyos, hogy összeköttetéseik még Viddinben kezdődtek, mert Jasmaghy Viddinből egyenesen Konstantinápolyba utazott s onnan horvátjaival jött Sumlába, hogy az alaposan kitervelt vállalkozását végrehajtsa. Jasmaghy különben jelentéseiben maga sem kíméli Dembinszkinét; Kossuthtal való viszonyáról éppen olyan durván ír, mint a többi levelező. „Emília uralkodni akart - írja s azért kereste Kossuth barátságát.” Tervük Kossuth elfogatására valószínűleg az lehetett, hogy Dembinszkiné tudatja Jasmaghyt, mikor kocsiznak ki, igyekszik arra, hogy kíséret nélkül legyenek, s az úton a horvátokra várt volna a pandúrmunka. (Sőt, mint korábban utaltunk arra, Jasmaghy egymaga is vállalkozott volna a terrorakcióra.) Várnában pedig Kossuthot osztrák hajó várta s vitte volna a tengeren és fel a Dunán sötét sorsa felé. Jasmaghy még mindig készen tartotta embereit Sumlában - mondván, hogy az emigránsoktól folyvást inzultált osztrák konzul védelmére hozta őket. Ám a konzul feltűnően ódzkodott a kellemetlen védelemtől. Egy ízben az emigránsok közül néhányan egy áruló egykori honvédtisztet akartak lefogni, de az a konzul házába menekült és az utána rohanó magyarok, valamint a házban tartózkodó horvátok között lövöldözés támadt. Ez volt az a puskaropogás, amelyről Kossuth Irataiban a sumlai orgyilkos kísérlettel kapcsolatban megemlékezik. Az idézett bécsi feljegyzés szerint Jasmaghy terve azért hiúsult meg véglegesen, mert Kossuth felesége megérkezett és Dembinszkinénak távoznia kellett. Kossuthné 1850. január 15-én ért férjéhez Sumlába. Lehet, hogy nem esett jól neki Dembinszkiné szereplése a kormányzói házban, de ennek ellenére Dembinszkiné egy hét múlva, Kossuthék kegyétől elhalmozva utazik Konstantinápolyba, ugyanazzal az angol útlevéllel, amellyel Kossuthné Belgrádtól Sumláig utazott. Kossuth fontos iratokat bízott Dembinszkinéra, aki Konstantinápolyba az amerikai követség dragománjánál lakott - s így ezáltal igen előkelő diplomaták társaságát élvezhette. Nem ez volt az első, de az utolsó eset sem, hogy Kossuth vigyázatlanul választotta ki küldötteit. Amennyire tudott másokra hatni, annyira könnyű volt a bizalmába férkőzni. Amennyire nem tudott elveinek árulója lenni, annyira nem tudott gyanakodni olyanokra, akikről tudta, hogy ha érzéseik után indulhatnának, csak vele és a szabadság ügyével tartanának. Amikor már az egész ,világ gyanakodott valakire, akkor az hozzá fordul, és ő hivatalos okmányt ad ki arról, hogy az illető nem áruló. így tett Hermann miniszteri tanácsossal, Bangya ezredessel, aki pedig egész közönséges osztrák kém volt; így tett a londoni hármas bizottság egyik tagjával, Gelich Richárddal, aki a nyomortól űzve már 1850-ben elszegődött titkos levelezőnek; így vette pártfogásába Varga Istvánt, akinek lelkén akkor már Noszlopi vére száradt, s aki később a korona titkának kiadója lett. S most, íme Dembinszkiné diplomáciai ügyekbe avattatik be, s Jasmaghynak sok mindent elfecseg. 1850 márciusának végén azonban kis baj esik a grófnéval. Kossuth konstantinápolyi ügyvivője, Böck őrnagy, gyanút fog, átkutatja a grófné iratait. Az osztrák konzul persze azt jelenti, hogy Kossuth szerelmes leveleit vette volna vissza az őrnagy, magának a kormányzónak a parancsára. Bizonyára jobban eltalálja Böck és Dembinszkiné összekülönbözésének okát egy másik, az előbbitől független titkos levelező, aki szerint Böck szemére vetette Dembinszkinénak, hogy Kossuth titkait kibeszéli. Ez megfelel a korábban idézett bécsi följegyzés állításának is.