Kortárs, 1984. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)
1984 / 9. szám - MŰHELY - Vargha Balázs: A metatézis körül
Gazsi lesz így, Gazsiból Zsiga. De Lali már lila lesz (a méregtől?), ha megfordítják a nevet. Mari meg éppenséggel rima. Arra pedig gondolni se jó, hogy Nagy Árpi nevéből mit hoz elő egy röpke megfordítás, vagy ami ezzel azonos következményű: a sokszoros ismétlés. írói nevét rendszerint maga választja mindenki. De nem mindig szerencsésen. Kölcsey Ferenc Cselkövire fordította ki a nevét, alkalmat adva irodalmi ellenfeleinek, hogy cselesnek, cselszövőnek mondják. Karl Maria Benkertet, a magyar költészet buzgó, de nem elég jó kvalitású német fordítóját is epés megjegyzésekkel illették Kertbenyre magyarosított nevéért. Nemegyszer kiutasították a magyar irodalom Ferijéből. Jókai Mór egyik novellájában kegyetlen kalandokba bonyolódik két ember, akiknek neve csupán egy betűcserével különbözik egymástól. „Volt nekem két ismerősöm; az egyiket hitták Jaska Ferencnek, a másikat Jaksa Ferencnek (...). Ez a két becsületes ember az egész életét megkeserítette egymásra nézve azáltal, hogy a neveik oly fataliter hasonlítottak egymáshoz.” Egy jelenet a novellából: Mi van ott írva a táblán? - Uraságod becsületes neve. - Hozzák be! Olvassa ön. Silabizálja egyenkint. J, A, K, S, A, Jaks! Most silabizálja a váltó alá írt nevet: J, A, S, K, Jask! Hát egy dolog ez?” Nevek összekeverése, kiforgatása nem a legmagasabb foka a humornak, de baráti körben csakúgy, mint vicclapokban, folyamatosan virul. Justh Zsigmondtól is tudjuk, hogy Podmaniczky Frigyest Fridmaniczky Poczinak emlegették. A Borsszem Jankó így tréfálkozott 1870. január 16-án: „Ha Rónay Menyhért lemond az akadémiai elnökségről, akkor Lónyay Jáczint lesz helyébe alelnök.” Mesterházi Lajos Endokrincia című elbeszélésében egy bizonyos Popovics Hubát, ezt a „fontoskodó mitugrászt” Hubavics Popó néven tisztelik. Zitterbarth Mátyás, a jeles pesti építész rejtett hangcserélő kapcsolatban van a zartbitter csokoládéval. Ravasz névbújósdi Weöres Sándor Óda a kispolgárhoz című versében: „átszöktem Kesetéékhez, Szabikékhoz, Varvácshoz és Kogához.” Szerzői jogdíjat vagy kártérítési pénzt lehet megtakarítani egy ügyes hangzócserével. Ezért szerepel egy francia filmsorozatban Herlock Solmes Sherlock Holmes helyett. „Ami engem illet - mondja Boris Vian Tajtékos napok című könyvében valaki -, én Jean-Lol Partre művein kívül nem nagyon olvasok semmit.” Mint a mesében az okos lány, említi is Sartre nevét, nem is. Tóth Bélának egy szójátékát az éber korrektor rontotta el. Magyar anekdotakincsében emleget egy tréfacsinálót, egy bizonyos Marcit, „...akit én Garibaldi formájára Garibaldinak neveztem el”, így Tóth Béla eredeti szövege. De a könyvben már helyesbítve - elrontva - olvasható: „...akit én Garibaldi formájára Garibaldinak neveztem el.” Nincs hangugratás, nincs vicc, győzött a rend. Házak - hazák Az első fennmaradt magyar versnek, az Ómagyar Mária-siralomnak világ-virág ríme végigkíséri a költészetünket, József Attiláig (Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág), és még tovább. A középkori fordító (!) volt az első, aki beleámult a két szó összecsengésének rejtélyébe. Bár a Siralom évszázadokon át rejtőzködött, bárki magyarnak közben is eszébe juthatott ez a csudarím. Gyereknek, felnőttnek, tudósnak, párnak. Hasonlóan tenyésző, lépten-nyomon kibukkanó rímünk: házam-hazám. Mielőtt