Kortárs, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 3. szám - JEGYZET - Domokos Mátyás: Irodalomtudós a magyar elbeszélés forradalmáról - Bodnár György: A "mese" lélekvándorlása

A kritika kritikáját, elvben, nem volna szabad kritikusra bízni. A kritikus ugyanis, amennyiben hasonszőrű pályatársának a munkájáról kell véleményt formálnia, éppoly végletesen elfogult lehet, akár egy alanyi költő, amikor a másik költő verséről van szó. „Költő vagyok, mit érdekelne engem a költészet maga”, jelentette ki József Attila, s ez más műfajokban és kisebb léptékben is érvényes; kritikus vagyok s annál kevésbé tudok mit kezdeni a másik kritikus Domokos Mátyás Irodalomtudós a magyar elbeszélés forradalmáról Bodnár György: A „mese” lélekvándorlása véleményével, mennél inkább azonosulok, hittel és meggyőződéssel, a maga­méval. Ráadásul A „mese” lélekvándorlása című könyvnek a szerzője, Bodnár György, közös ifjúságunk idején (jó negyven esztendővel ezelőtt) Eötvös-kollé­gista társam volt, szóban forgó könyvének pedig (nemrégiben) szerkesztője voltam. Róla beszélnem tehát szubjektivitásra csábító alkalom „a köbön”. De ha mégis azt gondolom, hogy tárgyilagos tudok maradni, annak oka és magya­rázata könyve jellegében és mondanivalójában rejlik, amely bár több tucat magyar író elbeszélő művészetét elemzi, mégsem alkalmi kritikák gyűjtemé­nye. Nagyobb ügyről van szó: a modern magyar elbeszélés kopernikuszi fordula­táról, amelynek a Nyugat volt a gyakorlati műhelye és elméleti fóruma, s a folyóiratban kiteljesedő folyamat érlelődése is tudósi pontossággal diagnoszti­zálható ma már a múlt századvég elbeszélői egy részének a regényeiben és novellisztikájában, a hagyománytól oly karakteresen elütő jellege jóvoltából. Ezt a munkát végzi el Bodnár György könyve, tengelyében Kaffka Margit művének elemzésével, amelyhez a szerző egyébként évtizedek óta megkülön­böztetett figyelemmel vonzódik. Nyilván ezért került a magyar elbeszélés karakterváltozásának, a Színek és évek írójában jelentkező eredményeinek a felmutatása a vállalkozás centrumába (egy folyamat monográfiáján belül Kaffka Margit életművének monográfiája), nem feledkezve meg azonban arról sem, hogy az ilyen nagy horderejű és következményeiben máig ható változás folyamata nem köthető egyetlen stílushoz vagy ideológiához vagy életműhöz, mert itt nem stílusváltás történt, hanem annál sokkalta mélyebb és általánosabb átalakulás: az elbeszélő szemléletét és az elbeszélés szerkezetét leglelkében átformáló forradalom, amelynek a lehetséges írói kifejezés szöveg­mintakönyve vagy esztétikai teóriája csak része, s amelynek előzményei, tuda­tos művészi törekvései vagy öntudatlanul jelentkező csírái Petelei, Justh Zsig­­mond, Papp Dániel, Gozsdu Elek, Tömörkény, Gárdonyi, Bródy, a Cholno­­kyak, Lövik és Ambrus Zoltán művében egyaránt kimutathatók. Egymástól a „külön világok” szuverenitásával különböző formák között persze. Felismeréseit Bodnár György hiteles és ezáltal időtálló irodalomtörténeti tények jó 500-as cementjébe ágyazza, s így rekonstruálja újra azt az utat, amelyet a modern magyar elbeszélés - az abszurd paradox logikáját szinte versszerűen sűrítő anekdotától, mint a Mikszáth Kálmán által felállított ,,0-ki­

Next