Kortárs, 1995. január-június (39. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám - Papp Tibor: Ütközők - Pomogáts Béla konfliktusaira
VITA 95 alapított könyvkiadót. ” (Kiemelés tőlem.) A Nyugaton élő magyarság zöme a „nem soknál” is sokkal kevesebbet áldozott a magyar kultúrára, szent igaz, de szent igaz az is, szerzőnk nem azzal vezeti be a kiadókról szóló mondókáját, hogy amíg Magyarországon író és kiadóvezető jól megélt irodalmi jövedelméből, addig a Nyugaton élő író és kiadó megállás nélkül fizetett azért, hogy a saját és sok esetben a hazai társak írása és könyve megjelenjék, hogy megmentse az enyészettől azokat az írásokat, amelyeknek egyike-másika ma már nemzeti érték. Bizonyára nem ismeri a szerző a hódoltsági években Nyugaton működő kiadókat, mert még hipotézisnek is röhejes lenne feltételezni azt, hogy a Magyar Műhely azért adta ki Weöres Sándor Tűzkút című, Pesten hét évig szabotált verseskönyvét, azért publikálta a hatvanas évek közepén közlési gondokkal küzdő Mándy Ivánt, Hernádi Gyulát, Mándy Stefániát stb., hogy a bujdosásba kényszerítetteket szellemileg kiszolgálja. Ha a kiadókat e szolgálat jegyében alapították, akkor ugye, a logika azt sugallja, az írók is e szolgálat jegyében írtak. Lelki szemeimmel látom, amint Cs. Szabó László felsiet dolgozószobájába, meggyújtja bujdosómécsesét, és a bujdosásba kényszerítettek szellemi kiszolgálására megírja a Gara-féle La poésie hongroise antológia előszavát. Dolgozatom elején már jeleztem, hogy a nyugati magyar irodalmat nem tekintem egységnek, éppen ezért nem látom értelmét annak sem, hogy az egészből kiszakítva — Pomogáts Béla javaslata szerint —valaki megírja ennek a sajtszeletnek a történetét. Az „átkosban” megírták, úgy, ahogy, de akkor másra nem volt lehetőség! Mára elvesztette aktualitását. Attól meg egyenesen félek, hogy a példaként emlegetett, rágalmaktól sem mentes Borbándi-féle emigráció történetéhez hasonló irodalmi sóskamártást (spenótunk már van) elkövessen valaki. A Nyugaton élők kritikai értékelésével kapcsolatban Kulcsár Szabó Ernő könyvének tetemrehívását sem tartom szerencsésnek, mert nincs irodalomtörténeti hitele, ugyanis milyen hitele lehet irodalmunk utolsó negyvenöt esztendejéről annak a kiadványnak, amelyikből hiányzik Szentkuthy Miklós, Erdély Miklós és Bakucz József neve. Véleményem szerint nem a nyugatiak kritikai értékelése az irodalomtörténészek jelenlegi feladata. Foglalkozzanak a magyar irodalom végre szabadon rendezhető értékeivel: a bárhol, a szomszédos országokban, itthon vagy Nyugaton írt alkotásokkal, irodalmunk értékrendjeivel (többes számban!), építsék föl szerkezetileg, elméletileg támasszák alá, és publikálják. Egymástól szemléletben, irodalmi elkötelezettségben különböző emberek. Három-négy. Ha irányzatosan megosztott a magyar irodalom, akkor a hozzá rendelt tanulmányok is legyenek irányzatosak. E számunk szerzői ÁGH ISTVÁN (1938) Budapest BERTÓK LÁSZLÓ (1935) Pécs BÉRCZES LÁSZLÓ (1951) Budapest FÁBIÁN LÁSZLÓ (1940) Budapest GULYÁS GÁBOR (1968) Debrecen GYARMATI KRISZTINA (1972) Budapest GYARMATI LÁSZLÓ (1963) Budapest KERTÉSZ ÁKOS (1932) Budapest KISS ANNA (1939) Budapest KISS TAMÁS (1912) Debrecen KOVÁCS ISTVÁN (1945) Budapest LÁZÁRY RENÉ SÁNDOR (1959) Marosvásárhely LOSSONCZY TAMÁS (1904) Budapest LUKÁCSY SÁNDOR (1923) Budapest MARSALL LÁSZLÓ (1933) Budapest ORBÁN OTTÓ (1936) Budapest PÁKOLITZ ISTVÁN (1919) Pécs PAPP TIBOR (1936) Párizs RÁKOS SÁNDOR (1921) Budapest ROTT JÓZSEF (1964) Budapest SCHEIN GÁBOR (1969) Budapest SCHLETT ISTVÁN (1939) Budapest SZAKOLCZAY LAJOS (1941) Budapest ZEMLÉNYI ATTILA (1967) Miskolc Budapest—Párizs, 1994. október