Kortárs, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 6. szám - Szakolczay Lajos: "Ha egy mű akár egyetlen szelvényével is érvényes - korszerű" - Az Antológia Kiadó félszáz könyve
Weörest is magába igyekezett oldani hogy a tüneményesen indult Tóth Erzsébet metaforikus magányéneke az idők folyamán miként fogyatkozott meg, hogy Szervác József miért a szerelmes versben mint létösszegző leltárban találta meg kivetettségének legérzékletesebb rajzát, hogy Turcsány Péter farmerban lépő szarvasa lassanként hogyan klasszicizálódott stb. Viszont a kiadó prózatermése nélkülözi a szigorúbb válogatást. Nem is annyira a „Keserű a más kenyere” című emigrációs antológia írásaira gondolok, amelyek közt alig találhatni igazi prózaírótól való művet, hanem azokra a nagyobb lélegzetű regényekre (Stephen Rimay: Bougainvillen, 1995; Szép Mártha: Nem csak kenyérrel..., 1996), amelyekben az írói megformáltság csupán másodlagos-harmadlagos. Különösen az, ha a nyugati magyar széppróza olyan alakjaira gondolok, mint a Domahidy fivérek, András és Miklós. Viszont mindennél nagyobb öröm, hogy egy igazi - már életében is klasszikus - író, Páskándi Géza két könyvével is jelen van. Az Árpád-házi triptichon (1994) három drámája nemes veretű költészet. Páskándi drámaköltőként ugyancsak ismerte a színpad dramaturgiáját, dialógusai egyszerre benne vannak a korban, és fölötte is állnak (eszményítettek). Ezeket a színműveit nem az abszurdok vibrálása, a meghökkentések filozofikus bája jellemzi, hanem a tablón követhető ige. Ebben a szép „visszavonulásban” ünnep van, méltóság van. Aki ennyire megcsendesedett, az miképp tudott egy rendhagyó önéletrajzot (Begyűjtött vallomásaim, 1996) ily szikrázóvá tenni? Amelyben az élet tényeit át- meg áthálózza a csúfondáros, hol bölcs, hol meg dévaj humor. Esztétikai, filozófiai, létbölcseleti tapasztalatok - a törmelék Mont Blancja - veszi körül a némelykor szárnyára engedett adomát, hogy sajátos, páskándis egésszé álljon össze eme rakoncátlannak induló, de nagyon is kordában tartott szellem. Az Antológia Kiadó nem nagyon kényeztetett el bennünket az irodalomtörténeti jellegű kiadványaival. Ami megjelent Hajnal László Gábor „Legyen az író hasznos akarat...!” (1994) című, a SZER-t és a nyugati magyar irodalmat s szellemi életet vizsgáló műve és Görömbei András Kérdések és válaszok- Tizenhét interjú a hetvenes évekből című beszélgetéskötete, az unikum, különösen az a Görömbei kérdései nyomán megfogalmazott közös szellemi térkép. Kis Pintér Imre, az egyetlen megszólított irodalomtörténész mondja: „Ha egy mű akár egyetlen szelvényével is érvényes - akkor korszerű” (vizsgálódásaimban én is ehhez tartottam magamat). És szintén tőle való az esztétikát messze túllépő, határozott vallomás is: „a magyarságomban alapvetően érdekelt vagyok, s ha érvényesítése netán valahol végveszélybe kerül, akkor bizony küzdeni is kell érte, mint az életért.” Kovács István, a költő és történész így jelölte meg hovatartozását: „Az én népem az én etikám. Mások polgártársává nem személyazonossági igazolványom bejegyzései avatnak, hanem az azonos etikai alapállás emel.” Az interjúval megbecsült szerzők - akik közt a határon túli magyar irodalom jelesei is helyet kaptak (Gion Nándor, Farkas Árpád, Varga Imre), Baka Istvántól Nádas Péterig és Aczél Gézától Nagy Gáspárig ma már összetéveszthetetlenül egyéni életművek birtokosai. Kemény, jobbára a társadalmat is érintő válaszaik miatt késlekedett annyit a beszélgetésgyűjtemény könyvvé formálása. Milyen a kiadó jövőképe? Ha két, szinte legfrissebb munkáját tekintem (Andorka Rudolf: Merre tart a magyar társadalom?; Kádár Béla: Szemben az árral - mindkettő 1996), akkor nem lehet illúziónk. Andorka, a szociológus, a szegénységkutató félelmetes, ám tárgyszerű képet rajzol a magyar népre eztán zúduló bajokról, ám reménysugarat is villant, amikor a modernitás hatodik kritériumaként nem csupán a modern mentalitást jelöli meg, hanem az értéket és az erkölcsöt, is. Talán még sincs minden veszve. Ezt sugallja különben a nagyon határozott, véleményében megingathatatlan közgazdászprofesszor, Kádár Béla is, aki a német gazdasági csoda atyjaként ismert Ludwig Erhard életművén töprengve leszögezi a nyilván ránk, küszködésünkre is érvényes igazságot. Fölismerése lendítőerő: „Nemzeti cselekvőképességet csak nemzeti akarati többséggel lehet megteremteni.”