Kortárs, 1998. január-június (42. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 6. szám - Kolozsvári Papp László: Pol Pot
Kolozsvári Papp László Pol Pot Attól, hogy az író magyar, még előfordulhat vele, hogy szabad legyen! És hogy újabban milyen mértékben nem fordulhat elő vele, az - tudva, nem tudva - létéből következik. Mivel az írót, a magyart, sikerült anyagi értelemben a sárga földdel egyenlővé tenni - s hogy szó ne érje a ház elejét (de hát ki hallathatja azt a szót?, s meddig hatolhat el?), létesültek és létesülnek helyette anyagi értelemben kivételezett írók; ne fogalmazzak inkább úgy, hogy a látszat-képviseleti demokráciákban az éhenhalókat a hízásra amúgy is hajlamosak avagy, durr bele!, az elhízottak képviselik táplálkozásban? Mint arról a digitális halhatatlanokkal kapcsolatban még szólandunk később. Na de a szabadság! Az írónak szabadságában áll eldönteni, teszem föl, hogy mikor ér véget egy korszak. Számomra Pol Pot halálával ért véget az évszázad. Tudom, naná, majd nem!, hogy fel fog ő még támadni, ilyen mócsingos lerágandó csontot csak úgy kicsavarni a zsíros ajkú világújságírás markából, hogyisne! Alkalmasint Pol Pot, a hullalila értelmiségi dotriner is örök téma lesz, amiképpen az, hogy hol nyugszik Petőfi Sándor, hiszen az ember már-már arra számított rozsdamarta kazánkirályok és vadvirágos lelkületű eszmények barguzini hullamosása láttára, hogy nem is egy Petőfi-koponyával térnek haza, hanem kettővel, egy 48 előttivel s egy forradalom utánival; de miért is ne, magával az élő Petőfivel, aki - Ázsiában igenis van rá példa, ki nem olvasott 147 éves kirgiz, kazah férfiakról s százesztendős unokáikról?!, hol, hol?!, a magyar sajtóban!, hol?! - ott szívja csutoráját, búnélküléli világát a korai lenini lombkunyhó előtt, a Bajkál partján. Ha beárnyékolja valami kedélyét, az csak annyi, hogy Magyar Bálint levette a nevét az Irodalmi Múzeumról - nekem tök mindegy, drága miniszter úr!, de nagyon sok írótársamnak és polgártársamnak nem az; s ha a miniszter és egyéb szalasztott politikus nem tud mértéket tartani, akkor az kimerítheti a doktrinerség fogalmát, sőt az értelmiségi doktrinerség fogalmát, márpedig önről, drága miniszter úr1998. április 25-én ön még az, s ma, vannak ily bizonyosságok az írói létezésben, épp április 25-e van, s megeshet, hogy akkor is miniszter lesz még, amikor ezek a sorok megjelennek, nem biztos, megszűnhet a lap anyagi okból, jól tetszettek kezelni a demokráciát és az egyenlő esélyeket, s tudjuk épp öntől, a rádióban mondta, naná, hogy a 168 Óra aztán lehozta, hogy a demokrácia kegyetlen, s tetszik remélni, hogy az is marad - érdekes, én elég jól ismerem a francia és az angol demokráciát, az nem az! -, önről tehát, édes miniszter úr, hallom innen is, onnan is, hogy értelmiségi, s ezt magam is igazolva látom, ha visszatévedek régi olvasmányomra, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című elmebajnokságra, melynek kézirata a tűzön is átkelt, mint Tamino és Pamina A varázsfuvolában, igaz, hogy csak egy cserépkályha tüzén, de szegény ember cserépkályhával főz, s a mai napig keresné a titkosrendőrség azt a kéziratot, ha nem érkezik bejelentés, hogy ah!, a kályhában van!, mire a hálás titkosrendőrség, mely napjainkban a derék Kuncze belügyminiszter lágyan fodrozódó irányításával veti magát a bűn nyomába (engem például már kétszer büntetett meg gyorshajtásért!), hálatelt szemmel megkaparintotta a becses dokumentumot.