Kortárs, 1999. január-június (43. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 3. szám - Gömöri György: Harmincéves az Új Égtájak
lenését. (A Szabad Európa Bizottság rendszeresen vett át terjesztésre-osztogatásra magyar nyelvű könyveket - ez az átvétel rendszerint fedezte a nyomdaszámlát, illetve annak tetemes részét.) Eredetileg Juhászt kértem fel, írjon bevezetőt az antológiához. Ezt meg is ígérte, de a hoszszas várakozás közben (az antológia végül is csak 1969-ben jelent meg) ha bele is kezdett, végül feladta tervét. 1967. szeptember 29-én szívroham vetett véget életének. Már korábban is rám hagyta az antológiával kapcsolatos anyaggyűjtő levelezést és válogatást. 1966 elején jutottunk el odáig, hogy összeállíthattam számára egy névsort azokról, akiknek részvételét fontosnak tartottam. Erre ő 1966. február 17-i keltezésű levelében reagált: „...az antológia tartalma felett még önmagammal sem (!) tudok megegyezni. Listád, mint szelekció, véleményem szerint kitűnő. Csakhogy mi a kritérium? Mindenekelőtt a magam részéről semmiképp sem vehetném fel Parancs Jánost, mert én egy olyan kötetből, amelyben ő szerepel, nem vehetek át példányokat.” Hozzáfűzi, hogy személy szerint nincs kifogása Parancs végleges hazatérése ellen, de a készülő antológia végül is emigráns kiadvány, s ez megköti a kezünket. A továbbiakban kitér még néhány, Nyugaton élő költőre, akiket fel lehetne venni a gyűjteménybe, de (ahogy azt később az antológia alcímében is jeleztük) a válogatás nemzedéki alapon történt, és az 1956 óta kinn élő költőkre szorítkozott, így Kannás Alajos, Csokits vagy Kibédi Varga eleve nem jöhetett szóba. 1966. március végén Juhász Vilmos Londonban járt. Akkorra én már visszajöttem Amerikából, a birminghami egyetemen voltam kutató és szakkönyvtáros, tehát gyorsan le tudtam szaladni Londonba, hogy megbeszéljük az antológiával kapcsolatos ügyeket. Ez a megbeszélés jól sikerült; egy későbbi levelében Juhász hivatkozik rá, és megbíz azzal, hogy mindkettőnk nevében én küldjem ki az antológiában való részvételre felszólító leveleket. Ez aztán 1966 nyaránőszén meg is történt. A részvételre felkért költőktől tizenkét-tizenkét verset kértem (a hoszszabb verseket kettőnek vagy háromnak számítva), azzal a megjegyzéssel, hogy bár ők fontossági sorrend szerint számozhatják verseiket, végül mégis a szerkesztők döntik majd el, hány verset vesznek be az antológiába, és a beküldött anyagból hogyan válogatnak. A versekhez kértem rövid életrajzi jegyzetet is. A tizennégy-tizenöt felkért közül tizenhárman hamarosan pozitív választ adtak, s kezdtek érkezni a verscsomagok. Az év végére kialakult az Új égtájak (a címadó én voltam) költőinek végleges névsora, ami alfabetikus sorrendben a következő lett: András Sándor, Bakucz József, Gömöri György, Horváth Elemér, Kemenes-Géfin László, Keszei István, Lőkkös Antal, Makkai Ádám, Máté Imre, Nyéki Lajos, Papp Tibor, Siklós István, Sulyok Vince, Vitéz [Németh] György. Három kivétellel (Nyéki, Bakucz, Lőkkös) mindnyájan a harmincas években születtek, a legfiatalabb az 1937-es Kemenes-Géfin volt. A tizennégy költő közül ma, 1999-ben ketten, Keszei és Siklós már nem élnek. Két nevet hiányoltak egyesek a fenti listáról, már amikor a névsor összeállt. Az egyik kimaradása „technikailag” indokolható. Tollas Tiborról megoszlottak a vélemények az emigrációban. Volt, aki a Nemzetőr szerkesztőjében a jobboldal konjunktúralovagját látta, másokat viszont megkapott a börtönben írt verseinek (kissé idejétmúlt) romantikus pátosza. A fiatalok egy része csak létezésének első éveiben írt a Nemzetőrbe, aztán az 1959 körüli folyamatos jobbratolódás láttán nem küldött többé kéziratot a lapnak. Ettől függetlenül Tollas 1920-ban született, és a legnagyobb jóakarattal sem volt nemzedékünkhöz sorolható, arról nem is beszélve, hogy még 1957-ben kiadott egy Füveskert című, főleg a váci börtönversekre támaszkodó versantológiát. A másik kihagyott esetében inkább esztétikai okok játszottak közre. Thinsz Géza velem volt ugyan egyidős, de 1966-ra már harmadik saját versgyűjteményét adta ki Svéd .Parancs János 1964-ben tért vissza Párizsból Budapestre.