Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1940-03-01 / 3. szám - SZEMLE, BÍRÁLATOK - Lukács Imre: Magyar zsidó írók dekameronja - Berkó Sándor: Somlyó György: A kor ellen
280 Szemle, Bírálatok AGYAR ZSIDÓ ÍRÓK DEKA- *MERONJA. A magyar irodalom társadalmi vonatkozásban épp úgy nem egyöntetű, harmonikus, mint bármely irodalom. A társadalmi küzdelmek és az irodalom kezdettől fogva hatottak egymásra, összefüggtek és összefüggnek ma is Legjava Íróink mindig részesei voltak koruk társadalmi küzdelmeinek. Különbségeik sose vallásiak vagy fajiak voltak s a magyar reformáció is főként társadalmi mozgalomként értékelendő. A szinmagyar protestáns prédikátorok, a „horvát“ Zrínyi, a ,,rácz-tót“ Petőfi, a „fajmagyar“ Ady, a „félromán“ József Attila mind ugyanazért a magyar népért küzdöttek, amit a különböző korokban e gyűjtőnév alatt értettek. Természetesen más volt Balassi magyar népe és más volt Petőfié, sőt más volt az ifjú és más az öreg Vörösmartyé. Az írók mindig az idők élén jártak: itt járt Szkárosi Horváth András, az akkori szűk életformák ellen lázadó Balassi Bálint s a korán elhulló Csokonai is. Ebből a szemszögből nézve semmi létjogosultsága nincs „magyar-zsidó irodalomról“ beszélni. Ugyanis ha ez az irodalom speciálisan magyar szellemű, akkor akármilyen származásúak az írók, magyar irodalom; ha pedig zsidó, cionista vagy egyéb szellemű, akkor zsidó irodalom s csak a nyelve magyar. A mai magyar irodalmat csakis társadalmi vonatkozásban lehet vizsgálni, nem pedig vallási vagy faji alapon. Ahogy nincs ,magyar-zsidó irodalom, épp úgy fából vaskarika a „magyarkatholikus“ és a „magyar-protestáns“ irodalom is. A század elején Ady és Móricz Zsigmond nem református, Babits és Kosztolányi nem katholikus írók voltak, hanem írók. Akkoriban a szabadabb polgári életformákért állt a harc s ebben a küzdelemben az uj magyar irodalom is részt vett, akár akarta, akár nem. Ez magyarázza azt a hajszát, melyet az akkori hivatalosság az uj magyar irodalom nagyjai ellen indított. Az író mindig a társadalom valamely rétegével tart. E szerint az irodalom osztályozása is csak ilyen szempontok szerint történhet. Vannak maradi tollforgatók és vannak haladó írók. „Magyar-zsidó irodalom“ azonban nincs, mert a zsidóság nem egységes réteg, hanem épp úgy tagolt mint az a társadalom, amelyben él. A zsidó gyáros közelebb áll az „árja" gyároshoz, mint a zsidó mérnökhöz; a zsidó szegény a keresztény szegényhez, mint a zsidó kereskedőhöz. Épp igy p, Molnár Ferenc közelebb áll Herczeg Ferenchez, mint Molnár Ákoshoz. Az sem áll, hogy aki magyarokról ír feltétlenül magyar, mint ahogy aki zsidókról ír, az sem okvetlenül zsidó. Az pedig, aki mielőtt értékelne valamely írást, előbb a szerző származási adataira kiváncsi, ne is olvasson, az ilyennek nem jó irodalom kell, hanem árja, turáni vagy sémi ősök. Sós Endre bevezetése azt állítja, hogy a kötet „dokumentálni kívánja, hogy az ország lakossága nemcsak árja és fajmagyar milliókból áll, hanem, többek között, olyan zsidóhitű és zsidószivü százezrekből is, akik teljes sorsközösségben élnek a magyar kispolgárság, parasztság és munkásság millióival“. Ezzel szemben az írók mást mondanak, ők csak a kereskedő zsidót látják s ha — nagyon ritkán — a dolgozó zsidókról is megemlékeznek, romantikus legendává szövik. A kötet íróiról — egyenként — kevés a megjegyezni való. Pap Károly írása regényrészlet, Zelk Zoltáné szintén s így mint kiszakított részek nem bírálhatók. Goda Gábor és Zsigmond Ede novellái közepesek. Barabás Tibor, Keszi Imre és Vészi Endre zsidó giccseket írtak, szintúgy Barát Endre és Pataki Arthur is. Az egyetlen vérbeli írás a kötetben Molnár Ákos „Új albérlő" c. novellája. A kötetet a budapesti Periszkóp adta ki. (Lukács Imre) SOMLYÓ GYÖRGY: A KOR ELLEN. (Versek) Tulajdonképpen nem is egy bizonyos szó-