Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)

1940-05-01 / 5. szám - Berkó Sándor: Hintaló

H­I­N­T­A L­Ó­ Irta: BERKÓSÁNDOR Ó, istenem­, csak egyszer adnád, hogy meginduljon ez a ló! — fohászkodtam bizsergő testtel, alig nyolcéves nebuló — s emlékszem, hogyne emlékeznék, máig se láttam oly csodát, egy horkanás és máris __­usgyé­­riszálni kezdte a farát, hol csendőrnek, hol banditának, hol lovasnak hittem magam, sőt sárkány is voltam, amint a képeken rajzolva van, mögöttem sorra tünedeztek: az ágy, a szekrény, majd anyám; uff-uff, prerik csodált vitéze, Winettou, bátor indián, uff-uff, sikongtam... S jaj, sikongnék ma is, mint az a csöpp kölyök,__ ó, istenem, ha szertefoszlott a varázslat szivem fölött, ó, istenem, de messze tűntek a ficánkoló paripák! Ahogy kék szemem egyre tágul, úgy szűkül összébb a világ, tegnap égig nyúlt szivemben, ma talpam, előtt térdepel, — a Sátánnál akartam vívni, hát most a pok­ol átka tv, csak állok s tárok mozdulatlan, mint esővert mezőn a fa, hogy szivárvány szövi-e át, vagy villámtól roppan dereka, hogy hulló levele ezüstjén fejsze villan-e, vagy a fény, — álmodna tán, de jaj, vadalma gömbölyűi, ágai hegyén, emlékeit a szél szétfútta, nem csillogtatják a tavak, bogas lombján pihenni térnek felhők és vándormadarak.

Next