Korunk 1967 (26. évfolyam)
1967 / 2. szám - TÉKA - Heller Ágnes. Az arisztotelészi etika és az antik ethos - Henrik Pontoppidan: A halottak országa
lémáját, ahol tartományról tartományra különbözők az életkörülmények és a hagyományok, amely neokapitalista fejlődésen megy át, s ez csak fokozza a különben is fennálló egyensúlyhiányt. Ez pedig különösen erősen megmutatkozik a fejlett Észak és az elmaradt Dél kontrasztjaiban, s ilyen körülmények között nyilvánulnak meg az ipari korra jellemző klaszszikus szociológiai folyamatok, például új technológiai kategóriák jelentkezése, az archaikus szokások és értékek válsága, a társadalmi előítéletek szívós ellentállása, a falusi lakosság alkalmazkodása a városi élet körülményeihez, a falusi személyiség sajátos spontaneitásának elvesztése, a polgári kultúra kialakulása.“ Mindezek a folyamatok mélyenszántó szociológiai vizsgálódást kívánnának meg, ennek azonban hiányoznak az intézményes keretei. Luigi Berlinger cikkének egyetlen adata éles fényt vet erre a helyzetre: az olasz egyetemek több mint négyszáz jogtudományi katedrájával szemben, amelyek nagyrészt a régi formalista jogot adják elő, mindössze hat szociológiai tanszék létezik, s a többi modernebb társadalomtudomány sincs sokkal bőségesebben képviselve. Az olasz egyetemek nem képeznek például gyakorló közgazdászokat, kutató-szociológusokat, szakosított pszichológusokat. A szociológiai kutatásokban ily módon — ahogy arra Alessandro Pizzorio rámutat — valamilyen furcsa „skizofrénia“ mutatkozik. Egyes, egyetemeken kívüli intézetek átvették az amerikai szociológiai kutatások leíró módszereit, de a kutatómunkát semmilyen elméleti megalapozás nem támogatja. „Lényegében az olasz társadalom kérdéseit eddig nem gondolták át szociológiai szempontból — állapítja meg Pizzorio —, amint az Dél-Amerikában történt. Például Argentínában kidolgozták az argentínai szociológiát, feltárták az ország történetét és jelenlegi állapotát, meghatározták a megfelelő kategóriákat, részben az Egyesült Államok szociológiájára, részben a marxizmusra támaszkodva, amelynek ott igen erős befolyása van, és ily módon dolgozták fel az argentínai adatokat, olyannyira, hogy valósággal meglepték a tapasztalt amerikai szociológiát, és világszínvonalra emelkedtek.“ Ilyen körülmények között az olasz marxisták, akik — mint ismeretes — a legkülönfélébb társadalomtudományi és humanisztikus diszciplínákban játszanak jelentős szerepet mind a főiskolákon, mind azokon kívül, teljes tudatában vannak nemcsak felelősségüknek, hanem lehetőségeiknek is. Erről tanúskodik Michelangelo Notariani Az elméleti kutatás új útja című cikke, amelynek jellegzetes felcíme (A marxizmus az elefántcsonttornyon kívül) arra utal, hogy az elvont teoretizálás veszélyét túlhaladva az olasz marxista társadalomkutatók egyrészt Labriola, Gramsci és Togliatti hagyatékára, másrészt a modern társadalomtudományi kutatásokra támaszkodva, a korszerű tudományos kutatás módszereivel szoros kapcsolatban felsorakoznak az új feladatok megoldására. A nagy elődök mellett olyan nevekre hivatkozhatnak ezen a téren, mint a már elhunyt Antonio Banfi, mint Cesare Luporini, Galvano della Volpe, Mario dal Pra, Paolo Rossi, Eugenio Garin és mások. „Ha téka rendezetten működő eszmélet tudja, a lemondások által nemesülve, követni és érvényesíteni az élet törvényeit. Az igazi nagyság — egyszerűség, szuggerálja ez a tömör és szigorú asszony-regény. (Európa, 1966.) Heller Ágnes Az arisztotelészi etika és az antik ethos Az arisztotelészi erkölcstan az antik görög etika csúcspontja. Két erkölcsi világkép: a polisz-közösség és az egyéni érzés- és gondolatvilág egymásratevődése. Az első etika, amelyben az ember erkölcsi jellege messzemenően szerephez jut. Gerince a középérték-elmélet, amely egyfajta „különös“ fogalommal azonos képlet. Ennek kapcsán méri föl a szerző az arisztotelészi gondolatmenetet, ennek történeti előzményeit, bemutatja elméleti jelentőségét, és levonja az aktuális következtetéseket. Elemzése mércéjéül Marx emberfelfogását állítja, ami itt nem modernizálás, hanem módszertani megoldás, amely gazdagabbá, értékesebbé teszi a könyvet. (Akadémiai Kiadó, 1966.) Henrik Pontoppidan A halottak országa Az őszi avar fölött magányos gordonka hangja száll: egy szétbomlófélben lévő társadalom vigasztalan körképe tárul elénk a Nobel-díjas kritikai realista író regényének lapjain. Pontoppidan leszámolt a századvégi dán polgárság illúzióival. A gazdasági prosperitás, a viszonylagos jólét nem elegendő a boldogsághoz, vonja le a máig érvényes tanulságot könyvének végén. (Európa, 1966.)