Korunk 1967 (26. évfolyam)
1967 / 2. szám - TÉKA - Jack London: Martin Eden - Rolf Hochhuth: A helytartó
téka Jack London Martin Eden Megjelenése a Horizont-sorozatban nem szorul különösebb indoklásra. Jack London írói erényei (és természetesen, hibái), kalandos-színes élete közismert. Ha műveinek egy részét az idő és az irodalomtörténeti kritika kirostálta is, maradt még rangos alkotása a rostában, mint a Martin Eden, amelyben az író életrajza izgalmas, cselekményes mese keretében, egy mélyen realista szemléletmód, szenvedélyesség és szociális lázongás jegyében fonódik össze a regényhős életrajzával. (Irodalmi Könyvkiadó, 1966.) Rolf Hochhuth A helytartó A darab a közelmúlt legnagyobb színpadi világsikerét aratta, ugyanakkor erőteljes támadások özönét indította el. XII. Pius pápáról, „a helytartóról“ bizonyítja be történelmi tanulmányok és dokumentumok alapján, hogy tudott a tömeggyilkosságokról, és reális lehetőségei ellenére sem fordult szembe a fasizmus embertelen akcióival. Az időszerű és robbanó hatású mondanivaló: ítélet a mindenkori helytállás és felelősségtudat nevében a passzivitás cinkossá tevő bűne felett. A Kalász Márton fordításában megjelent teljes szöveg (előadása nyolc órát igényelne) mély olvasói élményt is nyújt. (Európa, 1966.) Igaz az, mint szilárdan hisszük — írja Notariani —, hogy csakis a nem elsekélyesített materializmus igenlése — a marxizmus pedig ilyen materializmust képvisel —, csak a nyitott, dialektikus materializmus igenlése találhatja meg újra a történelemértelmezés premisszáit, amelyek egyaránt összeegyeztethetetlenek a száraz relativizmussal és a metafizikával, akkor újra felfedezhetjük a filozófiának azt az emberi dimenzióját, amelyet valóban kompromittált a pozitivizmus opportunista semlegessége és olimpikus ikerpárja: az idealizmus.“ Az Il Contemporanee szerkesztősége e szám anyagának tanúsága szerint nem téved abban a meggyőződésében, hogy informatív cikkei „hasznosak lehetnek egy későbbi vizsgálódás előkészítéseként“, melynek fő irányvonalait felvázolják. A lapszám anyaga és utalásai ennél többet is adnak. Egyrészt néhány konkrét területet jelölnek meg, ahol a marxisták egyetemeken és kutatóintézetekben és azokon kívül máris dolgoznak. Másrészt a cikkírók és a bevezető szerzője nem elégszenek meg a szűklátókörű vagy instrumentalista empirizmus és a túlhaladott társadalomtudományi idealizmus puszta bírálatával. Az alkotó marxizmus és a dialektikus kutatás egységében megjelölik azt az utat, amelyen tovább kell az olasz marxistáknak haladniuk. Az első nagy olasz marxista, Labriola hagyatékának feltárása, Gramsci és Togliatti filozófiai, szociológiai, kultúrfilozófiai és esztétikai nézetei pedig olyan szilárd alapot biztosítanak, amelyre támaszkodva az olasz marxisták a nemzetközi marxista tudományos front egyik osztagaként az olasz gondolkodás hagyatékára is alkalmazni képesek a kritikai értékelés, a pozitív értékeket átmentő „túlhaladás“ feladatát. Ezzel a hiányosságokat el nem hallgató, de optimista tartással veszik számba az olasz marxista társadalomkutatók a szociológia, a lélektan, a gazdaságtan és az esztétika terén reájuk váró hivatást. Cs. Gy.