Korunk 1974 (33. évfolyam)
1974 / 4. szám - TÉKA - L. S. Vigotski: Psihologia artei - Pándi-Pálmai: Petőfi Sándor
TÉKA töltő jelrendszerre, a nyelvre. A kettő közötti kapcsolatra az jellemző, hogy az irodalmi alkotást mint modelláló rendszert analogikusan olyannak tekintjük, mint amilyen a nyelv. Ilyen felfogás alapján ismertet meg Lotman az irodalmi szöveg lényegével és elemzésének technikájával. A könyv második része: a kultúra tipológiája. Az alapelvek itt is lényegében ugyanazok. Jóval tágabb viszont a vizsgálódás tárgya: nem az irodalmi alkotás, hanem a kultúra egésze. (Gondolat, 1973.) L. S. VOGOTSKI: Psihologia artei. — A mindjobban erősödő interdiszciplináris kutatások korában a pszichológusoknak és irodalmároknak egyaránt sokat mond Vigotszkij könyve. Tárgya a művészetlélektan. Fejtegetéseinek kiindulópontja a művészet pszichológiai jellege. Az első fejezetekben a művészetet mint a megmérés eszközét és mint sajátos eljárást mutatja be, majd részletesen tárgyalja a művészet és a pszichoanalízis kapcsolatát. Az ezután következő rész fejezetei konkrétabbak és sajátosan irodalomtudományiak (pl. Krilov meséi, Hamlet tragédiája). Vigotszkij az utolsó rész fejezeteiben az irodalmi műnemek, valamint a szobrászat, festészet, építészet lélektani megvilágításában, a művészet és az élet kapcsolatának tárgyalásában összegezi a legtömörebben a művészetlélektan lényegét. (Univers, 1973.) *54 PÁNDI—PÁLMAI: Petőfi Sándor. — A könyv népszerűsítőismeretterjesztő feladatot teljesít. Végigköveti Petőfi útját Kiskőröstől a Pesti Divatlapig, sokáig időzve az ifjú Petőfi mindegyik állomásánál, kitérve zsengéire és nagyepikájára. Aztán 1844—1846 következik: a siker, a csalódás, a szerelem, a hazai emberiség évei. A „jellem költőjét“ látv s a kiadóknak is nagy segítséget adhatnak a természettudományos művek színvonala emelésében. Szabó Zsigmond itt tárgyalt könyve — a Dacia gondozásában megjelenő szakkönyvek legelsője — kiváló szakember és jó tollú szerző munkája. Mindjárt elöljáróban megjegyezni kívánom, hogy ez valóban magyar nyelvű szakkönyv; idegen műszavak csak ott fordulnak elő benne, ahol okvetlenül szükséges. Az ilyen vonatkozású, elég gyakori visszaélés buktatóját tehát szerencsére elkerülte a szerző, s ezzel könyve — anélkül, hogy színvonala csökkent volna — a szélesebb közönséghez is közelebb kerülhetett. A könyv tizennégy fejezetre oszlik. Az első három a bevezetőt és az általános tudnivalókat tartalmazza; a következő négy az agyfüggelékkel, a további hét pedig a többi belső elválasztású miriggyel foglalkozik. Már első olvasásra szembeötlik egy összefoglaló, átfogó végkövetkeztetéseket nyújtó zárófejezet hiánya. Bár a szerző a bevezető részben tisztázza a belső elválasztású mirigyek hiper- és hipofunkciójának a fogalmát, s ezt minden egyes partikuláris mirigy esetében is megteszi, e szervek általánosabb — kapcsolataikat, összefüggéseiket tárgyaló — jellemzése jól beilleszkedne a zárófejezetbe, és éppen ez az, amit hiányolnom kell. Ugyancsak itt volna a helye a 13. 3. 4. alparagrafusban egyébként kitűnően megvilágított stressz-problémának is. A 188. lapon olvassuk: „a legkülönbözőbb kóros ingerlésre a szervezetben egy egész sor nem fajlagos, nem specifikus változás lép fel, amit általános adaptációs szindrómának neveztek el. E szindrómára vagy tünetcsoportra jellemző: a mellékvesekéreg megnagyobbodása, a máj és a zsírszövet zsugorodása, az izomtónus és a testhőmérséklet csökkenése stb. Az általános adaptációs szindróma akkor áll elő, midőn a szervezet stressz-állapotban van.“ Maga az idézett megállapítás mutatja, hogy a stressz nemcsak a mellékvesekéreggel kapcsolatos, tárgyalását tehát kár volt itt „elbújtatni“. A visszacsatolási elv érvényesülése szintén a biológiai rendszerek általános törvényszerűségei közé tartozik, s így ennek ugyancsak az átfogó jellegű, problémákat külön tárgyaló, hiányolt zárófejezetbe kellett volna kerülnie. Megjegyezni kívánom, hogy a visszacsatolás elvét nem sikerült a szerzőnek teljes komplexitásában tisztáznia, és talán hasznos lett volna egy, a jelenséget modellszerűen ábrázoló vázlatos rajz beiktatása a könyvbe, valahogy ilyenformán. Egyszerűen fogalmazva, visszacsatolás (feed-back) az a jelenség, amelyben a központ tudomást szerez arról, hogy az általa adott utasítást milyen módon teljesíti a végrehajtó szerv, majd ennek megfelelően adja ki az újabb utasítást. Ennek két lehetősége.