Korunk 1981 (40. évfolyam)
1981 / 10. szám - SZEMLE - HORVÁTH ANDOR: A történelem önfeledt és kérdező hősei
A történelem önfeledt és kérdező hősei Kétféle önfeledtség — pontosabban: azonosulás — vonul végig Walter Roman könyvén*: a játékos és a vakmerő. És kétféle tudatosság: a cselekvő és a kérdező. Érintkezéseik és összefonódásuk, illetve elkülönülésük és ellentétük a hősi létforma dimenzióját határozza meg. Az emlékíró gazdag példatára történelmi korszakra vet fényt, s egyben módot teremt a reflexióra is e korszak kapcsán. Hősök játékos önfeledtsége: férfias jelenetek a harcok szünetében. Vidám fürdőzés, amelyet az ellenséges repülők golyózápora zavar meg. Nemzetközi versengés a harcosok között: ki tud cifrábban káromkodni. Ünnepség, amelyen — csodák csodája — a spanyol fronton is otthonosan cseng a „Suflecata pinä la briu“ kezdetű román katonanóta — ki hitte volna a mindmáig közkedvelt dáliáimról, hogy ritmusára egy nemzetközi brigád masírozott? Spanyolországban jártunk, véres csaták színterén, ahol mindennapos a halál, a szenvedés, a nélkülözés. Éppen ezért — nem ennek ellenére — természetesek a felszabadult öröm kitörései, a katonás jókedv, a férfias derű. A szerző idézi a spanyol polgárháború frontharcosait meglátogató Nehru két évvel későbbi önéletírásának sorait: „ott [...] olyan lelki egyensúlyt éreztem, mint sehol másutt Európában. Ott fény sugárzott, a bátorságnak, az elszántságnak és annak a célnak a fénye, amelyért érdemes harcolni.“ Felszabadultság és vakmerőség, önfeledtség és önuralom. Walter Roman viszszaemlékezés-kötetének alakjaira ennek az egyensúlynak a fénye sugárzik. Az emberfeletti nagyság itt hétköznapi esély, a sorstól egyszerűen a cselekvésre, nem pedig az örökkévalóságra felkínált lehetőség. Malraux — aki pedig ugyancsak megmártózott a kalandos hősiesség próbatételeiben a század legkülönb színterein — az Antimémoires bevezetőjében ,a bátorság banális esélyéről beszél, és hozzáteszi: „Néhányszor sikerült cselekednem, ám a cselekvésben — leszámítva, amikor a történelem magaslatára emelkedik — nem az az érdekes, amit az ember mond, hanem amit tesz.“ A történelem magaslata. Ennek a kis könyvnek alighanem az a legnagyobb érdeme, hogy felvezet századunk történelmének gerincére és ismerkedésre, szemlélődésre invitál. Vannak emlékiratok, amelyek a személyes adalékok hitelével főként a történelem tényanyagában való tisztánlátást mozdítják elő, míg másokat a kérdező és értelmező rendteremtés szenvedélye fűt. Walter Roman írásainak erénye nem pusztán ebben vagy abban rejlik: az ő kísérlete a történelemben való létnek pontosan azt a mezejét fogja át, amelyben „a bátorság banális esélye“ felemelkedik „a történelem magaslatára“. Nehéz idők emlékezetre méltó hőseinek krónikájában igazán természetesen hatna az üzenet, miszerint ők, ezek a hősök csinálják a történelmet; meglehet, hogy a hősiességről békésebb időkben elmélkedő utód nézőpontja magyarázza, de számomra rokonszenvesebb a cselekvés dialektikájának másik, a könyvben határozottan kirajzolódó vetülete: hősöket nagy idők nemzenek. Nehru kívülállóként, látogatóként is pontosan jelöli meg ennek a történelmi helyzetnek a leglényegét, amikor a célt emlegeti, amelyért „érdemes harcolni“. Ez a magyarázata annak, hogy Walter Roman hősei közt sok a hasonlóság: ismerik és vállalják a célt, készek érte bármely áldozatot meghozni, akár életüket is adni. A visszaemlékezések túlnyomó többsége századunk harmincasnegyvenes éveinek nagy történelmi küzdelmeire, különösképpen a spanyol polgárháborúra és a második világháborúra vonatkozik — arra a korszakra tehát, amikor Európa valamennyi országában a fasizmus fenyegetésével való szembefordulás szólított minden demokratát, rövidesen pedig, különösen a kommunista pártok mozgósítására, fegyverbe hívott a Spanyol Köztársaság védelmére. Valter Roman emlékirata e küzdelem sok hősi halottjának állít emléket — neveseknek és névteleneknek egyaránt. A kép előterében joggal foglalnak helyet a nemzetközi brigádok román harcosai, akik bátorságukkal, odaadásukkal kitüntették magukat a köztársaság védelméért vívott véres csatákban, s részben ott, részben néhány év múlva, a második világháborúban életüket áldozták a fasizmus leveréséért. De ahogyan a szerző jogos büszkeséggel emeli ki honfitársai harci érdemeit, éppoly erős ezeken a lapokon a nemzetköziségnek az a szelleme, amely az önfeláldozásig menő elkötelezettség szabadon választott formájában talán sehol sem nyilvánult meg századunkban oly erőteljesen, mint a spanyol polgárháborúban. A jaramai ütközet után a 11. Brigád napiparancsában, amelyet Hans Kahle és Ludwig Renn írt * Walter Roman: Evocari. Editura Eminescu, Buc., 1980.