Korunk 2002 (III. folyam 13.)
2002 / 3. szám = Tudomány - hatalom? - MŰ ÉS VILÁGA - VÁRI GYÖRGY: Elbeszélhetőség, törékenység, sorstalanság
Mű és világa 106 képes rá, hogy az egészet látszatként fogja fel: ez a felszabadultság és súlytalanság érzéséhez vezet, mely a referenciális igazság kötelmeitől megszabadult embert jellemzi...” - írja szintén de Man Nietzschét elemezve. Az igazsághoz csak indirekt módon lehet eljutni. Arról van szó, hogy Köves, mint retorikailag tudatos olvasó a metaforával szemben a metonímiát, az iróniát részesíti előnyben, és nem arról, hogy a retorikával szemben a grammatikát választaná. Ez a felismerés legitimálja Kertész azon törekvését is, hogy szakítson a „humanista frázisokkal”, melyek Auschwitzot „világtörténelmi tragédiának” stb. nevezik. Ez a direkt tulajdonítás szükségképp hordozza magában a hazugságot. Auschwitz Kertész értelmezésében nem tragédia, hanem éppen a tragédia lehetőségének elvesztése. Antigoné sorsa például tragikus, hiszen önmaga választotta. Úgy döntött, hogy Kreón rendelete ellenére eltemeti testvérét, és vállalja tettéért a halált. Itt az egyéni sors egyéni választás eredménye, a bukás ezért tragikus, önmagán túlmutató jelentősége van, pátosza. A hős halála értékvesztés. Azonban - szemben például a középkor zsidó mártírjaival, akik hitükért vállalták a halált - a holocaust áldozatai már nem hitükért haltak meg, zsidóságukat esetenként fel sem vállalták, nem erkölcsi döntés következménye volt haláluk, nem váltak döntésük és haláluk által mindenkitől különbözővé, nem adatott meg nekik az istenektől csak rájuk mért sors lehetősége. Nem lehettek jók avagy rosszak, illetve semmilyen összefüggés nem volt, nem lehetett haláluk és jellemük között. Haláluk tömeghalál, tucathalál volt, ezért nem válhatott önmagán túlmutatóvá, jelentésessé. Ami Auschwitzban tragikus, az épp a tragédia dekonstrukciója. Épp ezért Auschwitzot nem lehetséges tragédiaként elbeszélni. Hayden White híressé vált esszéjében, A történelmi cselekményesítés és az igazság problémájában azt kutatja, hogy amennyiben a történelmi tények nem adottak, és csak egyféle módon elbeszélhetők („úgy, ahogyan az valóban megtörtént”), szelektálhatunke bizonyos események különféle elbeszélései közt, és ha igen, mi alapján. A „versengő elbeszélések” legitimációjának kérdése Auschwitz mint egészen speciális esemény esetében válik igazán súlyossá. Egy etikai imperatívusz (a holocaust nem beszélhető el idillként, bohózatként stb.) ismeretelméleti megalapozását kell megtalálnunk. Fenn kell tartanunk annak a pozitivista történetírói hitvallásnak a kritikáját, mely szerint egy eseményről csak egyfajta, „valós” történet mondható el, ugyanakkor el kell (a kell szót itt a legszigorúbban kanti, imperativikus értelemben véve) kerülnünk a történelmi relativizmus csábítását is, mely szerint bármely eseményről bármely elbeszélés elmondható. „Ez felveti azt a kérdést, hogy milyen viszonyban állnak magukkal az eseményekkel a különböző műfajok és cselekménytípusok, amelyekkel azokat különböző - tragikus, epikus, komikus, romantikus, idilli, bohózati vagy hasonló - értelemmel láthatjuk el.” Noha White - helyesen - azt állítja, hogy „például egyetlen történelmi esemény sem a természetéből adódóan tragikus, legfeljebb tragikusnak tekinthető egy meghatározott szempontból, vagy az események egy rendszerezett csoportjának kontextusából, ahol az kivételes fontosságú szerepet tölt be”, ugyanakkor nem hiszi, hogy „bárki elfogadná, ha Kennedy elnök életét komédiaként cselekményesítenénk”. Vagyis ha nem is határozzák meg, az események befolyásolják a róluk elmondható történetek számát és minőségét. De még mindig megválaszolatlan a kérdés: hogyan, mi módon teszik ezt? Mely eseményekről mely történeteket mondhatjuk el, és melyeket nem? „A cselekményfajta megválasztása - írja Hayden White - meghatározhatja, hogy milyen események szerepelhetnek a történetben, és egyben mintát adhat a szerepek kijelölésére, amelyeket az így megalkotott szín szereplői játszhatnak.”10 Vagyis a cselekményesítés bizonyos módjai kizárnak bizonyos eseményeket. Ugyanezt a másik szemszögből tekintve úgy mondhatjuk, hogy bizonyos eseményeket nem lehet beleilleszteni bizonyos narratívákba, nem