Korunk 2010 (III. folyam 21.)
2010 / 6. szám = Látképek Szerbiából - HISTÓRA - SÁPY SZILVIA: Tinódi Lantos Sebestyén, a literátus műveltségű énekmondó
A diákok a subjectorral együtt mindennap jelen voltak a misén és a vesperáson. Tinódi Sebestyén minden bizonnyal azok közé a szép hangú, jó zenei képességű gyerekek közé tartozhatott, akik az istentiszteleten és a temetéseken részt vettek az éneklésben, a zsoltározásban, és a misén a plébános vagy a megyéspap mellett ministráltak is. Amikorra Tinódi befejezte a tanulmányait - kb. tizenöt-tizenhat éves korára -, olyan gyakorlati ismereteket sajátíthatott el, amelyek a misézéshez és a lelkipásztori feladatok ellátásához nélkülözhetetlenek voltak. Ebben a tudásban nemcsak azok a tanulók (scholaris) részesedtek, akik papi pályára készültek, hanem azok is, akik a későbbiekben világi állásokat töltöttek be. A káptalani iskolában Tinódi olyan alapműveltség birtokába jutott, amely a középkor kulturális örökségére épül. Ennek nyomai históriás énekeiben is felfedezhetők. Latin nyelvtudásáról árulkodnak versfőszövegei. A Dávid királyról szóló história versfőiből az alábbi szöveg olvasható ki: „SEBASTIANVS LITERATVS DE TIMOD LATINISTA CONDAM MAGNIFICI DOMINI VALENTINVS TERER DE ENNIING IN CASSA FECIT ANNO D Ezerötszázban és negyvenkilencben.”2 Latin nyelvtudásának további bizonyítéka, hogy a Zsigmond királyról szóló krónikáját Thuróczy János és Bonfini leírása alapján szerkesztette meg.3 Olvasmányai között szerepelt Vergilius. A középkor vallásossága nem szorította ki Vergilius költészetét, műveiből számos példa bekerült Donatus és Priscianus grammatika tankönyveibe.A Tinódi a Cronica előszavában egy helyen az Aeneis első énekéből idéz: „Tanúbizonyság erről az tenger vizébe Eneas társait mint biztatja volt, hogy az ott való nyomorúságok végre emlékezetre öröm lészen.” Ismerte meg Guido de Columna Trójai históriáját, amely forrása lett a Jázonról és Médeáról szerzett széphistóriájának, valamint a Gesta romanorumot, amelynek egyik elbeszélését beépítette a Sokféle részögésről szóló énekébe. Tinódi Sebestyén költészetét - elsősorban énekmondó mivolta ellenére - áthatja a papi hivatáshoz köthető közlésmód. Költészetében az énekmondói és papi szerepkör összefonódik, ami viselkedését, szemléletét, külvilághoz való viszonyát jelentős mértékben befolyásolja. Vallásossága mindegyik művében megnyilatkozik. A hitben való megtántorodást, a vallástalanság terjedését, az Istentől való elfordulást tekinti minden nemzeti és egyéni szerencsétlenség forrásának. Véleménye szerint a nemzet súlyos gondjai csak akkor oldódnak meg, ha a társadalom visszafordul Istenhez, és erkölcsös életet él. Őszintén feltárja a korszak visszásságait, elfogulatlan a társadalom különböző rétegeivel szemben. Nemcsak az egyszerű vitézeket feddi meg, de a hatalmasokat is: Szegény községet ne nyomorgassatok, És ne nyúzzatok! Inkább sok jókkal őket tápláljátok, Ellenségtől megoltalmazzátok, Igaz jövedelmen maradjatok, Lesztek jámborok!” Még a király cselekedeteiről is elmondja véleményét, akkor is, ha az kedvezőtlen az uralkodóra nézve. Erre a Cronica előszavában is utal, amikor ajánlásában bocsánatot kér Ferdinand királytól: „Ha pedig ez én írásomba vagy tudatlanságomból, avagy másnak gonoszul magyarázásából oly vétek volna, ki te felségednek nem tetszenék, azt az úristenért és az te kegyelmességödért énnéköm szegín méltatlan szolgádnak megbocsássad, és ezt jó nevén fogadjad, kiben nincsen semmi kétségem.”10 Tinódi tevékenysége éppen arra az időszakra esett, amikor a reformáció tanításai elterjedtek, meggyökeresedtek az országban. Felmerülhet a kérdés: vajon melyik felekezethez tartozhatott? Katolikus volt-e vagy protestáns? Erre a kérdésre nem igazán lehet egyértelmű választ adni. Egyrészt azért nem, mert vallási kérdésekben mértéktartó volt és óvatos. Műveiben gondosan elkerüli a vallási ellentétek fe- 3 71 | história